Vertikális és horizontális rekordok

Trychydts | | | 2020., szeptember 22., 1:26 | | | Kategóriák: ,

A múltkori várbeli kirándulás után magától adódott a gondolat, hogy a Gellérthegyre is fel kell toljam magam. Biciklis előtanulmányaimból tudtam, hogy itt azért van egy elég jelentős különbség, a Várba már sokszor felbicikliztem, a Gellérthegyre pedig összesen talán egyszer, single speeddel pedig, ha jól számolom, egyszer sem. Kicsit izgultam tehát, amikor a Váci útról az Erzsébet hídra kanyarodva felpillantottam a Szabadság-szoborra; de azért tartottam magam, és szokásomtól eltérően nem a Tabánt vettem célba, hanem elkezdtem felfelé hajtani a Hegyalja úton. (Csak zárójelben mesélem el, hogy rájöttem arra, hogy a Margit-híd kb. a legrosszabb gördeszkás átkelésre: most túl azon, hogy nagyon gyakran zsúlfolt, járdája az egyik oldalon nagyon keskeny, a másik oldalon nagyon magasított és nagyon közel vannak az autók. Úgyhogy azóta nem is erőltetem a Margit hidas átkelést, még a Lánchíd is jobb, de az Erzsébet híd az abszolút kedvencem.)

20200918_191405

Brutális volt. Magas is, meredek is, egy idő után már sötét is, az aszfalt sem mindig a legjobb minőségű; ha nem tudnék switchben hajtani, szerintem nem is sikerült volna. Így viszont legalább valamennyit tudtam “pihentetni” a jobb lábamat — már ha pihenés az, hogy folyamatosan behajlítva tartom a súlyomat. Nagyon ritkák voltak azok a szakaszok, amikor bármennyit is lehetett lendületből gurulni, leginkább a folyamatosan hajtanom kellett. Már majdnem fenn voltam, és már nagyon bántam, hogy innivaló nélkül indultam el otthonról, amikor egyszer csak megpillantottam a Füge Kávézót. Szerencsére annyi rutinom azért már volt, hogy legyen nálam maszk és bankkártya. Annyira boldog voltam az elért eredménytől, hogy kissé elengedtem magam és vásároltam egy méregdrága, japán ásványvizet, ami elképesztően, döbbenetesen, lélegzetakasztóan finom volt. Egy liter vízzel hirdatáltabban már nagyon vidáman tettem meg a hátralevő pár száz métert, és hamarosan a Szabadság szobor alól fotózgattam.

20200918_194733
20200918_194702

Ezeknek a hegymeneteknek egy igazán kellemetlen része van: amikor az ember odafenn körülnéz, és eszébe jut: “na te hülye, most hogy mész le?” Hát kábé úgy, mint egy ampultált lábú kenguru, akinek kerekeket szereltek a lába helyére: tényleg nagyon meredekek a lejtők, gurulni nem igazán lehet, folyamatosan fékezni kell. Azért valahogy visszavergődtem a Hegyalja útra, és végül a Tabánon, a Vérmezőn és a Margit körúton mentem haza.

Annyi hasznom mindenképpen van ezekből a kaptatásokból, hogy a hajtásom elképesztő mértékben fejlődik. Mivel kb. tízszer annyit hajtok, mint sík terepen, egyszerűen többet gyakorolom — regularban most már lazán vágom ki magam elé a lábamat, de switchben is sokkal stabilabb vagyok, mint egy hete.

Amiért tulajdonképpen elkezdtem gördeszkázni, az a szabad cruisolgatás a városban: futás helyett gördeszkával csavarogni az utcákon, kicsit nagyobb távokat megtéve, mintha futnék. Ma este ehhez a célomhoz már egészen közel kerültem.

Két óra alatt kicsit több, mint 16 km-t hoztam össze, a Ferencvárost illeszve a belvárosi körömhöz: ez azért futóedzésnek sem lett volna rossz. Biztos van amúgy még mit fejleszteni a sebességen, de azért nem minden szakaszon: a gyalogosok biztonsága ugyanis továbbra is nagyon fontos nekem.

Továbbra is hihetetlenül élvezem a gördeszkázást, imádom a kerekek tompa koppanását a betonon, a siklást az aszfalt felett, és hogy milyen jól lehet közben csobbanni Budapest hangulatában. A gördeszkával nagyon jól bele lehet illeszkedni a városi közlekedés ritmusába, nagyobb terpet lehet vele bejárni, és bár minden porcikámat megmozgatja, mégis nagyon jól és energizáltan érzem magam még utána is. Ugyanúgy tudom járatni az agyam közben mindenfélén, mint amikor futok, viszont (egyelőre) nem érzem a mentális fáradságot tőle. Vegytiszta fun az egész, ilyen szempontból nem csalódtam.

Elkezdtem gondolkodni azon is, hogyan oldjam majd meg az öltözködést, ha már nem lesz ilyen jó idő — már van is egy-két érdekes ötletem.

Kickturn mozgásban, kirándulás a Várba

Trychydts | | | 2020., szeptember 15., 13:02 | | | Kategóriák: ,

Még a nyaralás előtt tudtam utoljára rendesen gyakorolni a kickturn-t; aggódtam, hogy sokat felejtettem. Szerencsére egész jól lendületbe jöttem ismét, helyből most már négy-öt lépésben meg tudok fordulni 360 fokot (négyből csak a backside sikerült), gondoltam, kipróbálom, mire megyek mozgásban.

Még nagyobb para, mint helyben. Az ember gurul előre, a lába nekifeszítve a gördeszka hátuljának, és akkor meg kell emelnie az első lábát, miután csavart egyet a törzsén. Hát erre nem mindig tudtam rávenni magam, túlságosan is féltem, hogy esés lesz belőle. Aztán végül sikerült legalább néhány apró, pici oldalazást kipréselnem magamból. Viszont ezeket gyorsan egymás mellé fűzve már 1 db 180 fokos fordulatot is össze tudtam hozni egy kétsávosnak megfelelő úton.

A diadaltól megrészegedve tegnap hajnalban átgurultam a Margit hídon, javarészt a Margit-körúttal párhuzamosan elcikáztam a Moszkva térig, majd a Várfok utcán elindultam felfelé a Várba. Még hetekkel ezelőtt, a Szigeten csíptem el egy görkorcsolyás társaság nosztalgiázását, hogy hogyan mentek egyszer fel, azóta is kíváncsi voltam, hogyan lehetne ezt megoldani. A Várfok utca nem vészesen meredek, és nyilván segített az is, hogy tudok váltott lábbal hajtani: azért ez egy elég combpróbáló gyakorlat. Végül hamarabb toltam át magam a Bécsi kapu alatt, mint ahogy gondoltam volna.

IMG_20200914_070639
IMG_20200914_071749

A Tóth Árpád sétányon mentem el a Karmelita kolostorig, onnan pedig a Hunyadi János úton indultam el lefelé — erre szoktunk futni Nicoline-nel és már többször eszembe jutott, hogy gördeszkával ez nem is lenne lehetetlen. A sétány vége felé pár hatalmas repedés, nincs viszont macskakő, ami bármennyire is bájos dolog, gördeszkázásra nem kifejezetten alkalmas. Lefelé gurulni amúgy nehezebb volt, mint felfelé menni — ilyen meredek úton kb. folyamatosan fékezni kell, pár másodperc volt csak, amit egyszerre a deszkán állva tölthettem. Tapolca felfedezése azt a nem várt eredményt hozta, hogy a rengeteg hajtás miatt sokkal-sokkal jobb lett az egyensúlyom a deszkán — lejtőn lefelé ez nagyon jól jön.

A Lánchídon mentem haza, ami sokkal kevésbé zsúfolt, mint a Margit híd és egészen jól védett — a gyalogjárda cikkcakkos vonalvezetése persze nehezítő tényező, de azért megoldottam. A Kossuth téren keresztülgurulni pedig még mindig egy hatalmas jutalomjáték.

Bringadarabolás felsőfokon

Trychydts | | | 2020., szeptember 07., 15:54 | | | Kategóriák: ,

Még a nyaralás alatt eltört alattam a biciklim. Így visszatekintve már tudom, hogy ez egy hosszabb folyamat volt, a lánc nem elsősorban azért kattogott, mert dzsuvás volt, hanem mert elrepedt a hátsó kereket tartó villa. Aztán egy defekt után visszaraktam a kereket és végleg megadta magát.

Eléggé el voltam kenődve, év elején sikerült teljesen átállnom a single speed rendszerre, most meg kezdhettem az egészet elölről. Tudtam, hogy a boltban olyan bringát, ami nekem kell, amúgy sem árulnak: legyen fürge, de ülhessek rajta felegyenesedve, legyen single speed, legyen rajta normális pedál — ez így egyben sehol nincs készen, pláne 2-300.000 forint alatt. Két lehetőség volt: venni egy vadi új vázat, vagy kicsit olcsóbbért venni egy használt bicajt és fáradságos munkával lekopaszítani. Bár drágább lett volna valamivel, nagyon hajlottam az első megoldás felé, szívesen váltottam volna új technológiákra, ki is néztem egy szép új Csepel vázat, amikor egyszer csak szembejött egy gyönyörű KTM versenybringa. Megvettem.

A nyaralás előtt csak a kormányt cseréltem kis és a kerekeket generáloztam meg — kiderült, hogy mindkét kerék cserére szorul, meg az is, hogy a régi gép kerekei nem férnek be az új vázba — ekkora a különbség az országúti túra- és versenybiciklik között. A középcsapágy darált kicsinyt, de úgy voltam vele, nincs az az isten, hogy én a nyaralás előtti pár napban kezdek el középcsapágyat piszkálni, jó lesz úgy, ahogy van, aztán majd ha hazajövünk szétszedem. A fékek viszont nagyon jók voltak és a váz nemcsak szép állapotú és erős, de nagyon könnyű is, pedig acélból van.

Hazaérve aztán nekiláttam. Aztán rögtön el is akadtam: sem a hajtóművet, sem a hajtókart nem tudtam leszedni; egyik oldalon már eleve rossz volt az erre rendszeresített menet, a másikat meg daráltam le a lehúzószerszámmal — elfelejtettem kicsavarni a rögzítőanyát.

Tudtam, hogy itt egy ember segíthet nekem és az az apám — felhívtam, megbeszéltük, hogy vasárnap eljön értem meg a vázért, és meglátja, mit tehet.

Videóra kellett vennem. Apámnál a feszítővas gyakorlatilag bekészítve vár a polcon, de nem csak, hogy ott van, de használni is tudja. A hajtókar az első öt percben jött le. A hajtóművet melegíteni kellett, úgyhogy ahhoz hét perc kellett neki, a középcsapágy kioperálására is — mivel a célszerszámot otthon hagytam — még hét perc. Nem tudom, képes leszek-e valaha is így szerelni, gyakorlatilag felesleges mozdulatok nélkül kapta le, ami nekem az egyetlen potenciális showstopper volt.

Otthon aztán leadtam a rendelést egy nagy rakás alkatrészre. Még kereket kell fűzetnem ehhez a régi vázhoz, de most azt gondolom, simán meg fogja érni — bízom benne, hogy ezzel a bicikli-probléma legalább tíz évre le van tudva. Utána majd tényleg veszek egy új vázat.

Megmásztuk, mert itt volt

Trychydts | | | 2020., augusztus 29., 7:45 | | | Kategóriák: , , ,

Egész héten a Szent-György hegyet kerülgettük, már ha nem az oldalában futottunk vagy üldögéltünk egy pincészet teraszán, a Badacsonyig elnyúló kilátást nézegetve. De fenn még nem voltunk. Nyilván kár lenne az ilyesmit kihagyni, szóval összeszedtük, ami piknikezhető kajánk csak maradt, a műúton elbattyogtunk Raposkáig, aztán felkanyarodtunk a hegyre.

Lentről nézve sokkal keményebbnek tűnt ez a mászás — néhol ugyan a bazaltorgonák között kellett felkapaszkodni egy meredek lejtőn, de ez sem volt olyan vészes; máskülönben egy kényelmesen sétálható, lankás ösvényen sétáltunk felfelé, aztán egyszer csak fenn voltunk. A látvány tényleg csodálatos volt, mindenfelé el lehetett látni, sokadszorra is elaléltam ezen a gyönyörű vulkanikus tájon. Kicsit azért úrrá lett rajta a melankólia — nagyon jól éreztem magam itt és sajnáltam, hogy most majd jó sokáig nem láthatom ezt a környéket. Ha tehetném, maradnék még.

Bazaltorgonák a Szent György Hegyen
Kilátás a Szent György hegy tetejéről
Kilátás a Szent György hegy tetejéről

Egy másik úton sétáltunk le, a már nagyon jól ismert szőlők közé. Otthon már várt minket a padlizsános-cukkinis-pulykamelles spagetti, ami az egyetlen komolyabb főzésem volt egész héten.

sunlit vinyard
fragrance of pine leaves
a huge blue spruce

Tapolca gördeszkáról

Trychydts | | | 2020., augusztus 27., 21:32 | | | Kategóriák: , , , , ,

Imádom a Pennymet. Hatalmas plusz vele felfedezni egy új helyet, imádom azt a határozott, tompa koppanást, ahogy a Shark kerekeim landolnak az aszfalton, szeretem, hogy nem vagyok túl gyors, de azért mégis gyorsabb, mintha sétálnék, nem tudok betelni az aszfalt fölött siklás érzésével és a dőlve kanyarodás eleganciájával. Tapolcát is kipipálhatom.

Anno sokat dilemmáztam, hogy longboarddal vagy cruiser boarddal kezdjem a gördeszkázást — most megint egy pont a cruisernek, nem hiszem, hogy egy longboard meg a védőfelszerelésem elfért volna abban a túrazsákban, amivel a hátamon bebicikliztem Tapolcára. Kétszer, mert az csak a célnál tűnt fel nekem, hogy a lakatom kulcsát jól otthon hagytam. Átöltöztem, a nagy hátizsákot betekertem szépen a kis hátizsákba, aztán ellöktem magam felfelé egy közepesen meredek lejtőn.

Érdekes élmény volt — van a városnak pár, gördeszkázás szempontjából nagyon fontos jellegzetessége. Sok helyen a járdákhoz biztosan nem nyúltak a múlt század óta; van egy-két hely, ahol egyáltalán nem is lehet deszkával haladni és van pár, ahol csak folyamatos hajtással. A város egyes részein ugyanakkor egyáltalán nincs járda, az úttest viszont nagyon jó állapotban van. A belváros elég nagy része le van járókövezve, viszont általában nagyon szépen és igényesen, így egész jó rajtuk menni. Van pár hosszú, egyenes szakasz, ahol a járda is tökéletes, gallyak sincsenek a fejem fölött, és a kereszteződéseken is simán át lehet kelni.

Gördeszkást csak egyet láttam az egész városban: egy tizenkét éves forma kislány beszélgetett a nála valamivel idősebb rolleres barátnőjével egy, az enyémnél két számmal kisebb, rózsaszín Pennyvel a hóna alatt. Mindenféle védőfelszerelés nélkül.

Tapolca amúgy egy elég érdekes hely, szocialisztikus lakótelepek és neobrutál irodaházak ugyanúgy vannak benne, mint kifejezetten nyaralóvárosokra jellemző, tágas, kertes házas utcák, a városközpont pedig pont olyan, mint sok más vidéki városé, egy-két érdekes színfolttal kiegészülve. Kellően lejtős-dombos ahhoz, hogy jól kifáradjak két óra csavargás alatt. Azért még simán hazatekertem — összesen így húsz kilométer biciklizés is belekerült a lábamba még ebéd előtt.

Tapolca (4)
Tapolca (2)
Tapolca (3)
Tapolca (5)
Tapolca (6)
Tapolca (7)
Tapolca (9)
Tapolca (8)

Sportos kedd

Trychydts | | | 2020., augusztus 25., 20:18 | | | Kategóriák: , , , ,

Sportosan kezdtük a napot, reggel kilenckor már a Szent György hegy oldalában futottunk át Kisapátiba, a Búzalelke pékségbe. Igazi hipszter hely, ahol mindenféle hipszter pékárukat lehet kapni: fancy kenyereket, kifliket, tökéletességre törekvő kakaós csigákat, ilyesmit. Meg persze isteni kávét, természetesen reciklált papírpohárban.

A futásban leginkább a navigáció volt kihívás: a kis dűlőutak labirintusában megtalálni azt az útvonalat, amelyik nem zsákutca — ezt a táblák sem mindig támogatják egyértelműen. Végül azért sikerült, hamarosan a meredek emelkedő közepesen meredek ereszkedésbe csapott, és Nicoline is elkezdte élvezni az életet meg a tájat.

20200825_085826
20200825_131107
20200825_090227
20200825_090637
20200825_090048
20200825_091049
20200825_091416
20200825_092220

A kihelyezett reggeli után a hegyet megkerülve futottunk vissza, egy kis melékúton — ez elég egyértelmű volt, ráadásul megadta nekünk azt az elégtételt, hogy visszanézhettünk oda, ahová felkapaszkodtunk. Összesen 11 km-t hoztunk össze így, szép kényelmesen, szóval mondhatjuk, hogy lendületesen indult a nap.

20200825_101355
20200825_103813
20200825_104548
20200825_105539

Egy könnyű ebéd és némi pakolászás után átautóztunk Szigligetre. Nicoline a strandot szerette volna megszaglászni, nekem meg már nagyon hiányzott a gördeszkázás, így toltam egy kört a szigligeti várhegy körül. Hat nap kihagyás olyan 10-20%-os magabiztosság-csökkenést hozott maga után, messze nem éreztem magam olyan stabilnak és ügyesnek, mint Pesten. Mindegy, óvatos voltam, ügyeltem a fokozatosságra, nem gördeszkáztam ott, ahol nem volt 100%-ig biztonságos, a bicikliúton félreálltam, ha jöttek — szerencsére augusztus huszadika után, egy keddi délelőttön már sehol nem hemzsegnek a Balaton körül. Így sem jött meg az igazi lendület, szóval amikor visszaértem a kocsihoz, átöltöztem és csatlakoztam Nicoline-hez a strandon. Azért nem volt ez rossz így sem, amikor elkezdtem gördeszkázni, az egyik álmom az volt, hogy majd ha nyaralunk, deszkán fogom felfedezni a helyeket. Ezt most Szigligettel ünnepélyesen megkezdtem.

20200822_075712
20200825_155916
20200825_162117
20200825_163426
20200825_162411

Kickturn 2.0

Trychydts | | | 2020., augusztus 23., 14:30 | | | Kategóriák: ,

Még mielőtt elindultunk nyaralni, sikerült szintet lépnem a kickturnben.

Most már előre és hátra is megy, sokkal stabilabban és sokkal nagyobb lépésekkel, mint korábban. Mindehhez még sokkal jobb egyensúly is járul: most már, még ha túlságosan is felemelem a jobb lábam, akkor sem csúszik ki alólam a deszka, ugyanis a súlyom soha nem kerül át a jobb oldalra, mindig marad kb. középen. Így ilyenkor a deszka megáll ferdén a földön én meg simán vissza tudok rá lépni.

Az első legfontosabb felismerés az volt, amit a hajtásban is kitapasztaltam már: bár a lábammal csinálok dolgokat, lefelé nézni tilos. Ilyenkor nyilván felborul az egyensúlyom, sokkal nehezebb stabilan maradni a deszkán — egynesen előre kell nézni. Ugyanígy, a forduláskor valahol messze nézek ki egy pontot, nem pedig valahol előttem a földön, és arra fordulok rá először felsőtesttel, aztán a lábammal. Így nagyobbakat is könnyebb fordulni, de kontrolláltabb is lesz az egész.

A hátrafelé lépegetés (frontside kickturn) iszonyat para volt elsőre, de igazából ezt csak meg kellett szokni. Egyszerűen visszavettem egy kicsit az elvárásaimból, elfogadtam, hogy nem fogok rögtön akkorákat fordulni, mint backside-on és rögtön kevésbé volt ijesztő az egész.

Abba egyelőre nem akarok belegondolni, milyen lesz ez majd switchben, tehát jobb lábbal előre.

Switch + kickturn day

Trychydts | | | 2020., augusztus 16., 17:30 | | | Kategóriák: ,

Még soha nem használtam ki igazán a lezárt rakpartot. Amikor elindultam, elhatároztam, hogy a napot a switch-ben hajtás gyakorlásának, illetve a kickturnöknek fogom szentelni, utóbbira pedig, főleg kora reggel, tökéletesnek tűnt a lezárt rakpart. Csak egyenesen kell menni, nem kell semmi másra koncentrálnom, csak a hajtásra. Ha a városban kavirnyálok, általában a stabilitás és a maximális manőverezőképesség az elsődleges szempontok, ezért általában jobb lábbal hajtok, csak a pihenősebb, egyszerűbb részeken megyek switchben. Szóval hajrá. Szerencsére gyönyörű időm volt.

Pár dolgot már megfigyeltem az utóbbi napokban, amit ki kellett javítanom: a nagy összpontosításban túlságosan is előrehajolok, így néha szó szerint kirúgom magam alól a deszkát; egyáltalán, hajtás közben nem lefelé, hanem előre kellene nézni. Másrészt sokkal nehezebben veszem rá magam arra, hogy mindig a deszka mellett, a deszkával párhuzamosan legyen a lábam. Most erre is tudtam koncentrálni.

A Szabadság hídtól, természetesen már a sétányon, még egy kicsit tovább mentem, mert az Elevátor-parkban van egy kút, amire már nagyon pályáztam. Visszafelé az Erzsébet-híd alatt megálltam egy kicsit kickturnözni — eredetileg a Szigeten akartam ezt gyakorolni, de hát az a jó az egészben, hogy bárhol megtehetem, és tényleg nem volt nagy a forgalom.

A kickturn — az a manőver, amikor fordulás közben az ember felemeli a deszka orrát — minden létező tanfolyam és tananyag szerint egy alapvető, a közlekedéshez mindenképpen szükséges, alapvetően egyszerű skill. Ezt az én tapasztalataim nem támasztják alá: nagyságrendekkel nehezebb, mint bármi, amit eddig megtanultam, és abszolút nem szükséges ahhoz, hogy az ember mondjuk a városban rohangáljon a deszkájával. Néha nagyon kényelmes lenne — akkor ha már nagy-nagy biztonsággal tudom csinálni; de amúgy mindent meg lehet oldani egyszerűbben is biztonságosabban. A manővernek elengedhetetlen, része, hogy több súly kerül a hátsó lábra, mint az elsőre, és ha ez a több túl sok, akkor a deszka felborul, a hátsó láb gombfociként lövi előre a deszkát, az ember pedig a másodperc törtrésze alatt esik hanyatt, kábé mint egy olajozott kerekeken guruló banánhéjon. Szerencsére vannak remek oktatóanyagaim, szóval ez utóbbi fázist nagyjából sikerült hetekkel előre kiküszöbölnöm, korlát mellett gyakorlással, de azért éreztem, mi lett volna, ha nem tudom elkapni magam.

A kickturn nagy titka, hogy az ember, nem teszi át a testsúlyát direkt hátra — alapvetően az első lábára koncentrál, és a láb felemelése pont eléggé billenti meg az embert. Ez azért elég para, ott a híd alatt négy-öt kis tipegő lépés jött össze. Aztán kezdett feléledni Budapest kerékpáros- és görsí-populációja, így gondoltam, átteszem a székhelyemet a Szigetre, ahol nagyobb a nyugi és nem zavarok senkit. Szépen előírásszerűen, switchben elgurultam a Margit szigetig: kitartásom jutalma volt, hogy ezúttal arccal voltam a Duna és a Vár felé.

Ittam egyet a Petőfi-híd hídfőjénél (a gördeszkázástól kb. kétszer annyira izzadok, mint a futástól), aztán irány a Sziget. Gondoltam, szép nyugodtan elcsorgok a kedvenc gyakorlóhelyemre. Nagy nyugodtan, mosolyogva suhantam az éledező reggeli napsütésben, amikor sikerült rágurulnom egy száraz falavelek között megbújt faágra. Ekkorát még soha nem estem: rendszerint a csuklóvédőm elég, ahogy elkapom magam esés közben, de most mintha az ég szakadt volna rám, egyszerre csúsztam a térd- könyök és csuklóvédőmön, mielőtt egyáltalán értettem volna, mi történik. Védőcucc nélkül mehettem volna haza, így megúsztam pár horzsolással és egy kisebb puklival a csípőmön.

Végül csak eljutottam a kedvenc helyemre, és gyakoroltam a kickturnt. Az éles használattól még nagyon messze vagyok, de most már nem csak rángatózom a deszkán, kezdem érteni, miről szól ez az egész. Ma kb. negyvenöt percet sikerült beletennem a gyakorlásba.

Összességében véve nagyon boldogan mentem haza konyhapolcot építeni.

Éles bevetésen

Trychydts | | | 2020., augusztus 13., 9:40 | | | Kategóriák: ,

Volt olyan, hogy konkrét helyre igyekeztem a gördeszkával — a Kopaszi-gátat látogattam meg egy szombat reggel. Ez végül is már olyan út volt, ahol A-ból B-be kellett eljutnom, de azért egy elég szoft cél volt, a “lássuk, meddig jutok” jegyében.

Tegnap volt az első olyan alkalom, hogy egy konkrét feladatot elintézni mentem valahová, időre. Van egy csomó színes filmem, amit el kellett volna vinnem visszavinni, és mivel a biciklim váza pont tegnap mondta be az unalmast, maradt a gyaloglás vagy a gördeszka — a BKV-t, ha csak lehet kerülöm, még akkor is, ha nincs járvány. Természetesen deszkára pattantam.

Van pár dolog, amit már akkor megfogadtam, amikor nem is volt meg a Penny. Az egyik, hogy a gyalogosokat nem fogom terrorizálni az irányíthatatlanságommal és a sebességemmel; a másik, hogy tartom magam a Kreszhez, és nem fogok kereszteződésekbe csak úgy, körülnézés nélkül begurulni. Na most, ha az ember ezt a két szabályt tartani akarja, akkor kapásból másképp néz az utcákra. Rögtön beindult egy alternatív útvonalkereső modul az agyamban, és javarészt olyan utcákon csordogáltam el a Blahához, amiket normál esetben nem nagyon szoktam használni. Az utcán nem lehet teljes sebességgel száguldani, de ez valahogy nem is hiányzott, annál is inkább, hogy azért még van még mit tanulnom és gyakorolnom a gördeszkás közlekedéshez. 15 perc alatt ott voltam a Blahán, ami nyilván nem egy kerékpáros tempó, de ha sietek, amúgy is biciklit fogok használni (feltéve, hogy van biciklim).

Persze, ha már deszkán voltam, nem mentem rögtön haza. Lecsordogáltam a Kálvin térig, onnan, ugyancsak mellékutcákon, elmentem a Szabadság-hídig, aztán a Duna mentén fel a Lágymányosi hídhoz, körülnéztem a Magyar tudósok körútján, elmentem a Móriczig (közben vettem magamnak egy ásványvizet, mert a kulacsomat jól otthon hagytam), és onnan mentem, a Villányi úton, aztán az Alkotás utcával párhuzamosan a Vérmezőig. Ha már ott voltam, meglátogattam pár kultikus helyet, majd irányba vettem a Moszkva teret, ahonnan már csak egy ugrás volt a Margit híd, majd az otthonom. Ez így összesen 3 óra 15 perc gördeszkázás — ma ismét érzem az ellenállhatatlan vágyat a futásra.

Érdekes, milyen arcok jönnek szembe gördeszkán. A Villányi úton egy püspöklila hajú srác húzott el a velem ellenkező irányba. Összefutottam egy a Margitszigeten amúgy nem is ritka, gördeszkás srác-görkoris lány párosítással. A Vérmezőn pedig odajött hozzám egy crusier boardos srác, hogy megkérdezze, tudok-e jó útvonalat javasolni.

| | | Korábbi bejegyzések »