2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1579,54 km
Futás: 695,84 km

A múltkori nagy ugrás óta megint csak nagyon lassan haladtam a kickturnnel. Így aztán ahhoz fordultam, akitől már korábban is kaptam egyensúly-tanácsokat: a balett-tanár húgomhoz. Édesanyám születésnapját ünnepeltük vidéken, és a ház előtt előadtam a problémámat: húgocskám és az edző férje pedig adtak egy-két technikai tanácsot. Mint megtudtam, érdemes a lábat sokkal jobban hajlítani, mint ahogy az ember azt gondolná — ez az extra ruganyosság nagyon jól jön, amikor az ember stabilitást keres a hátsó kerék tengelyén.

Tényleg sokkal stabilabb lettem, így sokkal határozottabban és kontrolláltabban tudom emelni az első lábamat. Ez nagyobb és gyakoribb fordulatokat tesz lehetővé, ami nyilván segít majd a manőverezésben, ami a legközelebbi célom a kickturnnel. A fenti kis gyakorlat jól illusztrálja, mennyire simán megy már — haladni azért tudok, mert mindegyik kickturn tol egy kicsit előre a deszkán, és elég gyorsan csinálom ahhoz, hogy ezek a kis lökések összeadódjanak.

Más szempontból is nagyon jó kis session volt tegnapi — pumpingban is sokat sikerült fejlődnöm, bár ott a haladás sokkal folyamatosabb, nem ugrásszerűen történik. Tegnap mindenesetre a Szigeten már olyan átlagsebességgel tudtam haladni, mint egy közepesen intenzív pushinggal — 8-10km/h már teljesen elfogadható kompromisszum. Ezzel az új setupom véglegesen bizonyított a szememben: pusholni is, pumpolni is lehet elég hatékonyan, hosszú távon is kényelemes, a masszív konkávja meg úgy fogja a lábamat, mint egy cipő. A surfskate-em egy elég különleges darab, változatosságnak, ha van hozzá megfelelő terep, biztosan nem lesz rossz, de Budapesten cruisolni, ahol sokszor a pushing az egyetlen megoldás, biztos az eredeti boardom az optimális megoldás. A pumping pedig (ha van hozzá elég jól talaj) nem csak fun, hanem a lábaimat is máshogy mozgatja, a pushing sem olyan fárasztó.

Akármennyire is jó volt a tegnapi gyakorlás, agyilag eléggé lefáradtam bele, úgyhogy reggel induláskor inkább a futócipőmet vettem fel, és toltam egy 17 km-es edzőkört. Bár azért kezdtem el gördeszkázni, hogy ne kelljen annyit futnom, mégis van, hogy ez számít pihenésnek.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1359,13 km
Futás: 567,63 km

Bár a hétvégén általában hosszabb kirándulásokra szoktam menni, ma inkább úgy döntöttem kihasználom, hogy le van zárva a rakpart és ott fogok pumpingot gyakorolni. Többféle aszfalt van, vannak lejtők és emelkedők, és viszonylag hosszan lehet egy irányba menni, szép a kilátás és lehet érezni a Duna illatát — gyakorlásra tényleg kivételesen jó ez a helyszín.

Összesen 21 km-t toltam bele, de a végére eléggé elfáradtam, agyilag inkább, mint testileg, bár a csípőmben azért már éreztem az izmaimat rendesen. A végén egyszer le is potyogtam a deszkáról — teljesen elvesztettem a fonalat, hogy éppen merre is kellene billentenem és merre ellentartanom, a surfskate meg elég instabil ahhoz, hogy az ilyen vacakolást ne tolerálja. Amúgy elég jól ment, 7,7 km/h-s átlagsebességet sikerült összehoznom, de 10,1 km/h-s kilométerem is volt egy, és többször is 9 km/h felé mentem. Mivel nem mentem sehová, csak a köröket tettem meg, sokkal lazábbra tudtam venni a dolgokat, néha leültem egy kicsit a korlátra, betoltam a fehérjeszeletemet vagy csak meditálgattam az élet dolgain a napsütésben.

A hét nagyobbik részét a pumping fejlesztésére fordítottam, nem is hiába: egyre gyakrabban kapom el az igazán jó ritmust — nagyon izgalmas érzés például, amikor az ember lejtőn felfelé megy gördeszkával, le sem teszi a lábát és gyorsul. Szóval abszolút nem bántam meg, hogy összeraktam magamnak ezt a szörfdeszkát, de azért a pushing ennek ellenére is közelebb áll hozzám. Az sokkal dinamikusabb tevékenység, sokkal könnyebb váltogatni a sebességet és a lábam is többet mozog. Itt az ember tulajdonképpen ugyanezt a pár, viszonylag apró mozdulatot ismételgeti, hogy haladni tudjon. A lábamfejem végig ugyanabban a pozícióban van, mintha rá lenne ragadva a deszkára — pár kilométer után már el is gémberedtek kicsit — ilyenkor lelassítottam és toltam magamon egyet, csak azért, hogy kimozgassam magam. Nicoline, aki lejött elém megnézni, hogyan haladok, azt mondta, olyan voltam, amikor gurultam vele szembe, mint egy animgif — nekem inkább a Street Fighter szerepelőinek alapállása jutott eszembe, az volt ilyen folyamatosan, rugalmasan pulzáló mozdulatsor, és még a karjaimat is egészen hasonlóan tartom.

21 km kábé elég is volt, utána még bóklásztunk egy kicsit Nicoline-nel a Duna parton meg a Szent István parkban, ettünk egy fagyit, aztán hazasétáltunk ebédelni. Nagyon szép délelőtt volt mindenféle szempontból.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1309,83 km
Futás: 567,63 km

Aki vitorlázott már, biztosan emlékszik arra az érzésre, hogy este fekszik a saját ágyában, de a hajó hullámzását még érzi, ha becsukja a szemét. Pontosan ugyanígy érzem magam pár óra surfskate-elés után.

Ma reggel nyolckor már a gépem előtt kellett ülnöm, így nagyon komolyan vettem az öt órás startot — máskor van, hogy kényelmesen reggelizek vagy olvasgatom még egy kicsit a lapokat, mielőtt elindulok. A Szigeten aztán kiderült, hogy valami vihar vagy zivatar lehetett, mindenesetre tele volt a beton szétszórt faágakkal. Így messze nem volt akkora fun a dolog, abszolút nem érzem még, hogy mekkora akadályokon tudok átgurulni, folyton meg kellett állnom, így végül aztán visszamentem a pesti rakpartra és a bicikliúton gyakorolgattam. Most már amúgy az utcákon is szörfölgettem egy kicsit, főleg kifelé menet, amikor még nem voltak gyalogosok, akiket terrorizált volna az agresszív szlalomozás.

A rakparti kerékpárúton viszont sikerült 8 km/h-t kihoznom magamból pumpinggal, ami abszolút nem rossz — pushinggal 11-12 km/h-val tudok menni akkor, ha nagyon hajtok. A tartásom is egyre lazább, most már be merem hajlítani a lábam hajtás közben, és egyre többször sikerül koordinálnom a mozdulataimat annyira, hogy gyorsítsam és ne fékezzem magam. Azért még mindig hasonlít a dolog a Galaxis Útikalauzban a repülésre: amint feltűnik, hogy megvan az összhang, kb. biztos, hogy rögtön utána elrontom. Szóval igyekszem nem észrevenni.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1220,08 km
Futás: 567,63 km

Kis híján ezer kilométert tettem meg a gördeszkalappal, ami a jelenlegi setupom alapja. Amióta megvan, folyamatosan élvezem, hogy mennyire jól lehet vele haladni, a lábamat is másképpen kell rajta tartani, mint a korábbi deszkáimon, így alig-alig fordítottam időt a gyakorlásra, inkább csak jártam a várost minden lehetséges alkalommal. Kissé az is benne volt a pakliban, hogy nagyon fontolgattam, hogy hosszú távra majd egy teljesen más geometriájú modellt veszek, és akkor végképp kárba veszett volna az erőfeszítések jó része. Most viszont, hogy úgy néz ki, jó sokáig együtt leszünk, sőt, lehet, hogy ezt a single kick, directional irány akkor is megmarad majd, ha pár év múlva eljön majd a csere ideje, így feltámadt bennem a motiváció a technikai fejlődésre. Ha már van kicktailem, akár meg is tanulhatnám a kickturnt az új lapon is, megtanulhatnék felmászni a járdák peremén, és (ez persze teljesen független a geometriától), megtanulhatnék szép élesen fordulni.

Éles cruising (Nicoline utálja, ha angol szavakat használok, amikor a gördeszkázásról beszélek, de szerintem erre nincs igazán jó szó) közben kb. lehetetlen a technikát fejleszteni. Annyi minden más van, amire koncentrálni kell és olyan sok a nehezítő tényező, hogy az ember leginkább örül, ha halad. A switch és a hajtás kivételek, de ezeknél ugye „gyakorlás” közben is egyenesen halad az ember. Az élesebb fordulatok már nem jönnek ennyire magától értetődően. Egy sarkon, hacsak nem 100%-ban belátható, nem fordulhat be az ember egy szép elegáns svunggal, hiszen nem tudhatja, nem fog-e belecsapódni egy mit sem sejtő babakocsis anyukába vagy járókeretes nénibe. Az járdák többsége pedig egyszerűen nem elég széles, hogy az ember ott gyakorolgassa a szlalomozgatást. Ha pedig valami trükkösebb dologról van szó, mint például a kickturn, akkor pedig már a biztonságérzetem sincs meg ahhoz, hogy az utcán kísérletezzek. Végül is megyek valahonnan valahová, nem akarok ott maradni, nem akarom, hogy a deszkám beguruljon az autók alá vagy hogy ráessek valakinek az autójára. Úgyhogy, amíg nem tudok valamit magabiztosan használni, addig egyszerűen rá kell szánnom az időt és gyakorolnom kell valami biztonságosabb helyen — nekem ez rendszerint a Margit-sziget.

A múlt heti félmaraton után a héten nem is annyira izgatott, hogy hajnalonta nagyon messzire menjek: egyik nap kiugrottam ugyan az isten háta mögé, hogy elhozzak egy sütit Fiataléktól Nicoline-nak, de amúgy teljesen jól kiegyeztem azzal, hogy csak úgy kimenjek a Szigetre gyakorolni. Nem feltétlenül gondolná az ember, de a cruisingra is rá kell hangolódni: ki kell találni, hogy egyáltalán, merre fogok menni, végig figyelni kell az irányokra meg az időzítésre. Ennél most jobban esett kigurulni a Szigetre és koncentrálni a technikára.

Kicsivel kevesebb, mint öt hónapja, hogy utoljára gyakoroltam a kickturn-t egy teljesen másik deszkával: ha nulláról nem is kell kezdenem, de azért bőven van mit újratanulnom. Ugyanakkor az egyensúlyérzékem rengeteget fejlődött, olyan helyzetek, amikből tavaly ősszel még simán esés lett volna, most éppen csak megakasztanak. Most már csak mozgásban gyakorolok, egyelőre azon vagyok, hogy a gördeszka orrát minél könnyedebben, minél hosszabb időre fel tudjam emelni. Így, három nap gyakorlás után már érezhető a fejlődés, de a gyakorlati használhatóság, meg az ehhez szükséges magabiztosság még nincs meg.

Az agresszívebb fordulgatással már egy kicsit jobb a helyzet, sikerült is ráéreznem az ízére, és azokon a lankásabb lejtőkön, ahol tényleg van hely, már tudom is a sebességemet ezzel kontrollálni valamelyest — ami sokkal kényelmesebb, mint lábbal fékezni magam. Elkezdtem ismerkedni a pumpinggal is — lábletétel nélküli hajtás — de ezt annyira nem erőltetem, ez nyilván sokkal könnyebb lesz majd, amikor kész lesz a szörfedeszkám.

Ez utóbbi még legalább egy hét — sajnos, mire egy Amerikából rendelt alkatrész átmegy a határon, az nem öt perc.