2022. kilométerekben
Futás: 473,56 km
Gördeszkázás: 40,27 km

345 kilométer lett vége a januári kísérletnek; még soha nem futottam ilyen sokat egy hónapban. Leginkább hangoskönyveket és podcastokat hallgattam. Igazság szerint apaként futni egyszerűbb, mint gördeszkázni, mert csak két órát kell valahogy belecsúsztatnom a napomba. A végére egészen hozzászoktam, lassan az Asics cipőmet is megszokom — már több, mint 400 km van már benne, továbbra is szilárdan áll a „semmi különös” kategóriában, nem durran el tőle az agyam, viszont szilárdan fogja a lábamat. (Mondjuk durva belegondolni, hogy pár hónap, és megint vehetek újabb cipőt.)

A mindennapos masszázslabdázás tényleg rengeteget segített a napi formámon: kilazította a talpamat, sokkal rugalmasabban és gördülékenyebben tudtam lépni. A bokámra és a térdemre is rendszeresen melegítek, ez is bejön, most már nyugodtan mondhatom, hogy a decemberi problémáim teljesen megszűntek.

Múlt hétvégén voltam először gördeszkázni, rögtön ki is gurultam Budapest keleti határához. Az Üllői útnak vágtam neki, aztán a Tarkő utcán fordultam le, mintegy kísérletképpen. A Halomi úton kikukkantottam, hogy megnézzem, milyen a város széle, aztán a Királyhágó és a Nemes utcán mentem le a Nagykőrösi útig. Azt már korábban tudtam, hogy azon nem fogok tudni végig menni, az Ecseri piac előtt van egy pár kilométeres szakasz, ami gördeszkával járhatatlan, max az út mentén lehet caplatni a padkán, de gondoltam, valahogy csak el tudok valahogy kavarni egy párhuzamos útra. Hát nem sikerült, a soroksári IKEA-nál/Dechatlonnál úgy voltam, hogy vagy gyalogolok, vagy visszafordulok, vagy buszra ülök. Mire ez kiderült, jó sok időt elszerencsétlenkedtem, ezért inkább buszra szálltam és végigmentem a Nagykőrösi úton a Határ útig. Mehettem volna tovább is, de még nagyon gurultam volna. A Határ úton már nagy otthonossággal gurultam le a Gubacsi útig, ami kábé a legjobb befejezése bármilyen gördeszkás kirándulásnak, széles, elhagyott, jó állapotú betonon lehet gurulni lefelé. A Petőfi hídnál kezdtem először fáradni, mire hazaértem, kellemesen taccson voltam, de nagyon boldog. Még mindig imádok gördeszkázni és sikerült egy majdnem tökéleteset csobbannom a legjobb fajta Budapestben. Legközelebb azért csak megoldom a Nagykőrösi utat is.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 2460,28 km
Futás: 1541,1 km

Nem versenyzek senkivel, csak magammal, de a fitt életmód tényleg komoly elkötelezettséget kíván — ennyit sikerült megtanulnom az elmúlt két évben. Ha az ember rendszeresen mozogni akar, akkor ehhez meg kell teremteni az időt: esetemben például fel kell kelnem kora hajnalban és ki kell vonszolnom magam az utcákra akkor is, ha semennyi kedvem sincs hozzá. Márpedig ez legalább annyiszor előfordul, mint ahányszor van.

Leírtam már párszor: a sportolásom szempontjából meghatározó jelentőségű volt, hogy elkezdtem gördeszkázni. A futást nagyon könnyű megszervezni, de egy idő után egyszerűen elegem lesz belőle: túlságosan sokat vesz ki belőlem ahhoz, hogy a hét hét napján ezt csináljam. A gördeszkázás sokkal szórakoztatóbb, izgalmasabb, kellemesebb és sokkal egyenletesebben terhel. Hátránya ugyanakkor, hogy nagyon ott kell hozzá lenni fejben. Hétköznap azért különösen nehéz ez, mert most már 20-40 km-t is megyek egy-egy alkalommal, ezért minden alkalommal, amikor elindulok, ki kell találnom egy útvonalat. És itt valahogy nem megy az, mint futásnál, ahol lazán futom kb. ugyanazt a kört minden egyes alkalommal, gördeszkázásnál sokkal jobban vágyok a változatosságra. Ugyanakkor hétköznap extra nyomás, hogy haza kell érnem addigra, amikor a munkám elkezdődik. A másik, hogy a gördeszkázás akkor megy igazán, ha jó kedvem van. Ha szomorú vagyok, fáraszt vagy nyomaszt valami, akkor nem igazán tudok rászánni magam arra, hogy deszkára pattanjak, akkor már sokkal inkább bejön egy zombifutás, amikor tudok zenét/videót/könyvet hallgatni.

A másik nehézség késő ősszel-télen a sötét és a hideg. Amilyen szuper az első tavaszi napon végre megint rövidnadrágban-pólóban kimenni az utcára, annyira vacak télen egyre több nadrágot és pulóvert venni, hogy ne fagyjak meg induláskor — hazaérve aztán percekig tart a vetkőzés és garantáltan meg is izzadok. (Még szerencse, hogy télen tudok motoros ruhát venni a gördeszkázáshoz.) Elképesztően barátságtalan tud lenni a hajnali sötétben a város, bár az mindig egy mágikus pillanat, amikor végre lekapcsolják a lámpákat.

Az utolsó távom az éves célomhoz egy rekordhosszúságú surfskate-elés volt: a Szegedi útnál keltem át a síneken Alsórákos felé, aztán a Rákos-patak mentén elmentem a Füredi úti felüljáróig, aztán végig-végig a Béla utcán, hogy végül a Veres Péter/Kerepesi úton menjek haza — utóbbin amúgy majdnem végig remekül és biztonságosan lehet repeszteni, csak az Örs előtt lesz egy kicsit spártai az aszfalt. Kicsit több, mint 27 km lett a vége és tényleg majdnem végig tudtam szörfölgetni.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 2338,35 km
Futás: 1474,01 km

Lebetegedtem — múlt hét szerdán ugyan próbáltam tudomást sem venni róla és végigvonszoltam magam 16 kilométeren, de kegyetlenül rossz volt és utána a lázam is felment. Így megvártam szépen, amíg lecseng a dolog; kaptam antibiotikumot is, amikor elfogyott és én is elég erősnek éreztem magam, felcsatoltam védőcuccaimat, és kigurultam gördeszkázni. Tegnap surfskate-eztem, ma longboardozotam, összesen 35 kilométert, szóval túlzásba nem vittem, de visszahangolódásnak ez is jó lesz.

Elég sok minden megváltozott amúgy, amíg odavoltam. Az utcán például éjszakai sötétség várt, pontosan az utca felett ragyogott az égen az Orion a kőkemény egy fokban. (Lassan elmehetnék a raktárba a motoros cuccomért.). Elég sokáig tartott, amíg legalább az első hajnali derengés megkezdődött, és már hazafelé tartottam, amikor felkelt a Nap — nem a legnagyobb öröm így sportolni, így a magam részéről továbbra is örülök az óraátállításnak.

Nagyon kis kellemes, nyugis útvonalakat választottam, minimális felfedezéssel. Surfskate-tel a budai rakparton mentem végig és a Hungária körúton és a Városligeten keresztül jöttem haza, ma pedig kigurultam Alsórákosra és megtekintettem a felújított Csömöri úti felüljárót.

Amíg beteg voltam, kicsit féltem, hogy nagyon nehéz lesz majd újrakezdeni, de a jelek szerint már annyira hozzászoktam a sok mozgáshoz, hogy most már inkább akkor érzem rosszul magam, ha nem sportolhatok.

Még 186 kilométer, és megvan az éves célom.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 2209,87 km
Futás: 1293,85 km

Budapest ritkán tud többet adni, mint egy gyönyörű, őszi hétvégén. Egészen különlegesek ilyenkor a fények, élénkek a színek, és viszonylagos nyugalom is van. Két egymás után követő hétvégén mentem nagyon szépeket. Fényképezni sajnos alig fényképeztem, igazából semmi kedvem nem volt hozzá, csak lubickoltam a hangulatban.

Újpestet ugyan imádom, de gondoltam, már nagyon ráfér egy kis szünetet (hetente többször futok ott is deszkával is sűrűn megyek arra); Budán nem lehet nagyon sokfelé menni és nemrég amúgy is megjártam Hűvösvölgyet és Óbudát is. Múlt hétvégén, a Ferdinánd-hídon indultam el a Podmaniczky utcán balra. Menet közben rájöttem, hogy én még soha nem mentem végig a Dózsa György úton deszkával, úgyhogy most megtettem. A Kerepesi útról kanyarodtam rá a Hungária körútra, azon-rágódva, hogy ezen majd elmegyek a Rákóczi-hídig, amíg a Salgótarjáni utcánál (ahol eddig még soha nem jártam), elindultam balra. Sikerült találnom egy eldugott átjárót a sínek felett a Pongrácz utca sarkánál, aztán az Alertirsai utca — Fehér út — Gyakorló út útvonalon mentem ki Felsőrákosra. Ezzel egy sokkal kellemesebb és deszkabarátabb alternatív útvonalat sikerült találnom a Kerepesi úthoz képest. Innen aztán nem is volt más dolgom, mint a Rákos-patak mellett legurulni a Dunáig, aztán a rakparton hazajönni — kellemes, nyugis, változatos terep, szakaszokban már többször is megjártam, szeretem.

Most hétvégén nem cifráztam ennyit, a körútról rákanyarodtam az Üllői útra, aztán csak hajtottam-hajtottam a Nagybánya utca sarkáig, és a Szemeretelepen és az Erzsébet-telepen keresztül jutottam el végül Szilárdékhoz, ahonnan aztán kocsival mentünk haza családilag. Az Üllői utat továbbra is nagyon bírom, még tovább is mehettem volna, ha nem vagyok limitálva időben. Nem baj, legalább felfedeztem egy kicsit Szemeretelepet, ami egy nagyon jól gördeszkázható, falusias része a városnak — Erzsébettelepen többször is voltam már, így sima utam volt Újhegyig. Néha nagyon jó nem gondolkodni, csak menni nyílegyenesen előre — bár az Üllői út külső szakaszai azért adnak pár technikai kihívást.

Egyszer már tényleg meg kéne néznem, ki tudok-e menni Vecsésig.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1930,32
Futás: 978,47 km

(Nicoline amúgy kiütést kap attól, ha angolul beszélek a gördeszkázásról, de vajon hogy hívjam a surfskate-et? „Szörfgördeszka? Szörfdeszka? Egyelőre maradok a surfskate-nél.)

Ma reggel a második éles körömet toltam le a surfskate-emmel. Kezdetben csak a Szigeten meg a rakparton gurulgattam vele, de erre azért elég gyorsan rá tudok unni. Úgyhogy a múltkor mentem vele egy kisebb kört Angyalföldön, ma pedig végigmentem a Lehel utcától a Hungária körútig, aztán azon és a Könyves Kálmán körúton le a Lágymányosi hídig, ahonnan aztán a felső rakparton és a Margit hídon jöttem haza. Ez utóbbi 21 kilométer volt, ami nekem elvben nem nagy távolság, de ezt most mégis eléggé megéreztem: úgy látszik, ekkora különbség van a pushing és a pumping között izommunkában. Ha megfelelő útvonalon megy vele, a surfskate-tel sokkal jobban el lehet lazulni, mint egy hagyományos deszkával, sokkal egyenletesebb sebességgel és erőkifejtéssel lehet haladni. A megfelelő útvonal viszont tényleg fontos, rossz aszfalton, árkon-bokron, egyenletlen kőborításon nem lehet vele olyan könnyen haladni, mint sima gördeszkával, és esni is nagyobbat tudok vele, ha éppen úgy alakul.

Gyönyörű reggel volt, a gördeszkázásra is régen szántam rá magam, úgyhogy különösen jól esett. Elég sok volt a biciklista, úgyhogy igyekeztem a bicikliutakat is kerülni, amennyire csak lehetett — az ELTE TTK előtti szakasz volt az egyetlen, ahol ezt nem tudtam megtenni, olyan brutális a különbség a járda és a bicikliút minősége között. A születésnapomra kapott, másfél literes acélkulacs (ez nem törik majd el, ha átfordulok rajta egy-egy esést tompítandó) is remek szolgálatot tesz ezeken a meleg napokon.

Mindenesetre megnyugtató, hogy nem csak hülyéskedni lehet a surfskate-tel, hanem közlekedni is — Gödre is kimegyek majd vele, de azért a negyven kilométeres táv ezzel a deszkával még nagyon odébb van.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1432,10 km
Futás: 597,76 km

Bár ma reggel kissé megcsúsztam az indulással — tegnap késő este kellett edzenem, ami nem segített a ma hajnali kelésben — egy tökéletes gyakorlós nap volt a mai. Gyönyörű napsütés, szél, kora reggeli forgalom a Szigeten, és még soha nem ment úgy a kickturn, mint ma. Sorozatban pattintottam őket mindkét irányba (frontside és backside), tudtam körbe-körbe menni, moderált sebességgel többször fordultam 180 fokot a Fénykert előtti betonozott sétányon, és egyre stabilabban ment a dolog, egyre kevésbé féltem attól, hogy elcsúszom (nem is estem egyáltalán). Persze mindehhez nagyon kellett a sziget nyugalma, élesben biztos nem vállaltam volna be ennyit, de a kézzel fogható előrelépés így is megvolt, és ennek most nagyon örültem.

A lábaimat mondjuk piszkosul megdolgoztatta — mostanában már elég ritkán van izomlázam úgy bármitől is, de most nagyon érzem a bokáimat és a combjaimat. Szerencsre pont erre a helyzetre van a regeneráló jógám a Jóga életmód csatornáról.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1402,77 km
Futás: 597,76 km

Kevesebb, mint két hónap kellett ahhoz, hogy összehozzam a második ezresemet: elsősorban gördeszkázásból, futásból alig több, mint kétszáz plusz kilométert tettem a cipőmbe (viszont ebben benne volt két félmaraton). Közben javítottam egy csomót a hajtási technikámon, kitaláltam, milyen lesz a végső setupom pushinghoz, lett surfskate-em is, megtanultam pumpingolni és felújítottam a kickturn elsajátítására tett erőfeszítéseimet.

Fura belegondolni, hogy még mindig nincs egy éve, hogy gördeszkázom, de ahogy telik az idő, egyre jobban élvezem. A gördeszka kifejezetten inspirál arra, hogy elinduljak ismeretlen utcákon és felfedezzem a várost. Így negyvenhárom év után most először kezdek képes lenni arra, hogy irányok alapján, térkép nélkül tájoljam be magam. Budapest ráadásul nagyon nagy, rengeteg felé el lehet indulni és sokáig nem unja meg az ember.

Hajtok tovább.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1365,04 km
Futás: 597,76 km

Most éreztem magam először okosabbnak, mint a gördeszkás oktatóvideók.

A kicktail használatát (a kickturn vagy a két keréken gurulás, a manual) mindenki betonon mutatja meg és gyakoroltatja, mondván, hogy mozgás közben könnyebb. (Ezt teszi például a két kedvenc csatornám, a Braille Skateboarding és a Never Stop Improving is.) Ami egyfelől biztosan igaz, másrészt ugyanakkor az esés kockázata is nagyobb. És esni akkor is vacak, ha az ember annyi védőcuccot hord, mint én. Márpedig ez a gyakorlat — hosszabb vagy rövidebb időre kiegyensúlyozni magunkat a hátsó keréken — egyszerűen nem megy try and error nélkül.

Az első dolog, amire rájöttem tegnap, amikor összeszorított foggal ismét nekikezdtem a gyakorlásnak, hogy annyira félek attól, hogy hátrabillenek, hogy kifejezetten előre rakom a testsúlyomat. Így persze csak nagyon rövid időre tudom felkapni a gördeszkám kerekét, semmi esély nincs arra, hogy akár csak egy-két másodpercet menjek így, márpedig az már egy szélesebb forduláshoz is kellene. Erőnek erejével hátrébb toltam magam, de ez sem volt az igazi: folyton attól féltem, hogy kibillen alólam a deszka. Valami olyan lehetőséget kellett keresnem, ahol nem félek.

És akkor leesett: ahogy a gördeszkára felállni is a füvön kezdtem el, ezt is csinálhatnám ott. És tényleg. Füvön ugye nem gurul el a deszka, még akkor sem, ha oldalra billenek, így teljesen nyugodtan tudok próbálkozni, játszani a testsúllyal, nézni, mi működik, mi nem, mi biztonságos, mi nem. Lehet, hogy ezt állva megtanulni nehezebb, mint gurulva, viszont mivel így nem parázok, kb. tízszer annyit tudok próbálkozni ugyanannyi idő alatt.

Remélem, tényleg beválik ez az új módszer, mert most, hogy már elszántam magam, nagyon nehezen adnám fel a kicktail használatát — nagyon sokat segítene a városi cruisingben.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1359,13 km
Futás: 567,63 km

Bár a hétvégén általában hosszabb kirándulásokra szoktam menni, ma inkább úgy döntöttem kihasználom, hogy le van zárva a rakpart és ott fogok pumpingot gyakorolni. Többféle aszfalt van, vannak lejtők és emelkedők, és viszonylag hosszan lehet egy irányba menni, szép a kilátás és lehet érezni a Duna illatát — gyakorlásra tényleg kivételesen jó ez a helyszín.

Összesen 21 km-t toltam bele, de a végére eléggé elfáradtam, agyilag inkább, mint testileg, bár a csípőmben azért már éreztem az izmaimat rendesen. A végén egyszer le is potyogtam a deszkáról — teljesen elvesztettem a fonalat, hogy éppen merre is kellene billentenem és merre ellentartanom, a surfskate meg elég instabil ahhoz, hogy az ilyen vacakolást ne tolerálja. Amúgy elég jól ment, 7,7 km/h-s átlagsebességet sikerült összehoznom, de 10,1 km/h-s kilométerem is volt egy, és többször is 9 km/h felé mentem. Mivel nem mentem sehová, csak a köröket tettem meg, sokkal lazábbra tudtam venni a dolgokat, néha leültem egy kicsit a korlátra, betoltam a fehérjeszeletemet vagy csak meditálgattam az élet dolgain a napsütésben.

A hét nagyobbik részét a pumping fejlesztésére fordítottam, nem is hiába: egyre gyakrabban kapom el az igazán jó ritmust — nagyon izgalmas érzés például, amikor az ember lejtőn felfelé megy gördeszkával, le sem teszi a lábát és gyorsul. Szóval abszolút nem bántam meg, hogy összeraktam magamnak ezt a szörfdeszkát, de azért a pushing ennek ellenére is közelebb áll hozzám. Az sokkal dinamikusabb tevékenység, sokkal könnyebb váltogatni a sebességet és a lábam is többet mozog. Itt az ember tulajdonképpen ugyanezt a pár, viszonylag apró mozdulatot ismételgeti, hogy haladni tudjon. A lábamfejem végig ugyanabban a pozícióban van, mintha rá lenne ragadva a deszkára — pár kilométer után már el is gémberedtek kicsit — ilyenkor lelassítottam és toltam magamon egyet, csak azért, hogy kimozgassam magam. Nicoline, aki lejött elém megnézni, hogyan haladok, azt mondta, olyan voltam, amikor gurultam vele szembe, mint egy animgif — nekem inkább a Street Fighter szerepelőinek alapállása jutott eszembe, az volt ilyen folyamatosan, rugalmasan pulzáló mozdulatsor, és még a karjaimat is egészen hasonlóan tartom.

21 km kábé elég is volt, utána még bóklásztunk egy kicsit Nicoline-nel a Duna parton meg a Szent István parkban, ettünk egy fagyit, aztán hazasétáltunk ebédelni. Nagyon szép délelőtt volt mindenféle szempontból.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1309,83 km
Futás: 567,63 km

Aki vitorlázott már, biztosan emlékszik arra az érzésre, hogy este fekszik a saját ágyában, de a hajó hullámzását még érzi, ha becsukja a szemét. Pontosan ugyanígy érzem magam pár óra surfskate-elés után.

Ma reggel nyolckor már a gépem előtt kellett ülnöm, így nagyon komolyan vettem az öt órás startot — máskor van, hogy kényelmesen reggelizek vagy olvasgatom még egy kicsit a lapokat, mielőtt elindulok. A Szigeten aztán kiderült, hogy valami vihar vagy zivatar lehetett, mindenesetre tele volt a beton szétszórt faágakkal. Így messze nem volt akkora fun a dolog, abszolút nem érzem még, hogy mekkora akadályokon tudok átgurulni, folyton meg kellett állnom, így végül aztán visszamentem a pesti rakpartra és a bicikliúton gyakorolgattam. Most már amúgy az utcákon is szörfölgettem egy kicsit, főleg kifelé menet, amikor még nem voltak gyalogosok, akiket terrorizált volna az agresszív szlalomozás.

A rakparti kerékpárúton viszont sikerült 8 km/h-t kihoznom magamból pumpinggal, ami abszolút nem rossz — pushinggal 11-12 km/h-val tudok menni akkor, ha nagyon hajtok. A tartásom is egyre lazább, most már be merem hajlítani a lábam hajtás közben, és egyre többször sikerül koordinálnom a mozdulataimat annyira, hogy gyorsítsam és ne fékezzem magam. Azért még mindig hasonlít a dolog a Galaxis Útikalauzban a repülésre: amint feltűnik, hogy megvan az összhang, kb. biztos, hogy rögtön utána elrontom. Szóval igyekszem nem észrevenni.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1291,97 km
Futás: 567,63 km

Nem kellett egy hetet várnom, a vámhivatal gyorsan átengedte a motyómat — a fekete alkatrészek azok a deszka alatt. Kész van a másik, surfskate setupom — javarészt meglevő alkatrészekre építve.

Lap: Criminal Skate 8,5″
Csapágyak: Mindless Hoodoo Voodoo racing
Kerekek: Shark 60mm California Black Roll
Felfüggesztés: Penny 150mm
Surfskate adapter: Waterborne surf + rail adapter

A surfskate lényege, hogy nagyon alkalmas a lábletétel nélküli mozgásra (maga a mozgás a carving, a hajtás technikája a pumping) — ide oda-kanyarodva, a súlypont-áthelyezés energiájától megy előre. Ezt elvileg mindenféle longboardon meg lehet csinálni, a sajátommal is próbálgattam már — de a szörfdeszkával sokkal könnyebben és agresszívabban lehet kanyarodni, ezért ezen ez sokkal könnyebben és hatékonyabban megy. Már persze ha megtanulta az ember, mert ez egy teljesen másik technika, mint a pushing (a lábbal hajtás), amit én általában szoktam csinálni. Kicsit arra emlékeztet a helyzet, amikor hintázni tanultam meg gyerekkoromban — nagyon koordináltan kell mozogni és áthelyezni a testsúlyt ahhoz, hogy lendületet gyűjtsön az ember.

Tegnap Nicoline jelenlétében próbáltam ki — a kezemben vittem a deszkát a Margit-szigetig, fogalmam sem volt, mennyire fogok tudni nehezen megállni egy elvben sokkal instabilabb lapon. Az első percek tényleg nagyon parák voltak, tényleg össze sem lehet hasonlítani, mennyivel nagyobbat billen a sokkal magasabban levő lap és mennyivel élesebben fordul. Aztán nagy-nagyon lassan tudtam egy kicsit pumpolni is, de igazából csak ma reggel kezdtem el az ismerkedést ezzel az új stílussal.

Nem ment rosszul, mármint nem estem el és a végére sikerült gyorsabban haladnom, mint az elején, de azért még nagyon messze vagyok attól, hogy olyan magabiztos legyek ezen a deszkán, mint a „fő” setupomon. A pushing amúgy arra, amit én csinálok, amúgy sokkal alkalmasabb, mint a pumping, nem is arról van szó, hogy váltani akarnék — inkább csak jól jön egy kis változatosság, amiért a heti hét nap sportolással igyekszem is megdolgozni. És mind a kettő gördeszka.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1220,08 km
Futás: 567,63 km

Kis híján ezer kilométert tettem meg a gördeszkalappal, ami a jelenlegi setupom alapja. Amióta megvan, folyamatosan élvezem, hogy mennyire jól lehet vele haladni, a lábamat is másképpen kell rajta tartani, mint a korábbi deszkáimon, így alig-alig fordítottam időt a gyakorlásra, inkább csak jártam a várost minden lehetséges alkalommal. Kissé az is benne volt a pakliban, hogy nagyon fontolgattam, hogy hosszú távra majd egy teljesen más geometriájú modellt veszek, és akkor végképp kárba veszett volna az erőfeszítések jó része. Most viszont, hogy úgy néz ki, jó sokáig együtt leszünk, sőt, lehet, hogy ezt a single kick, directional irány akkor is megmarad majd, ha pár év múlva eljön majd a csere ideje, így feltámadt bennem a motiváció a technikai fejlődésre. Ha már van kicktailem, akár meg is tanulhatnám a kickturnt az új lapon is, megtanulhatnék felmászni a járdák peremén, és (ez persze teljesen független a geometriától), megtanulhatnék szép élesen fordulni.

Éles cruising (Nicoline utálja, ha angol szavakat használok, amikor a gördeszkázásról beszélek, de szerintem erre nincs igazán jó szó) közben kb. lehetetlen a technikát fejleszteni. Annyi minden más van, amire koncentrálni kell és olyan sok a nehezítő tényező, hogy az ember leginkább örül, ha halad. A switch és a hajtás kivételek, de ezeknél ugye „gyakorlás” közben is egyenesen halad az ember. Az élesebb fordulatok már nem jönnek ennyire magától értetődően. Egy sarkon, hacsak nem 100%-ban belátható, nem fordulhat be az ember egy szép elegáns svunggal, hiszen nem tudhatja, nem fog-e belecsapódni egy mit sem sejtő babakocsis anyukába vagy járókeretes nénibe. Az járdák többsége pedig egyszerűen nem elég széles, hogy az ember ott gyakorolgassa a szlalomozgatást. Ha pedig valami trükkösebb dologról van szó, mint például a kickturn, akkor pedig már a biztonságérzetem sincs meg ahhoz, hogy az utcán kísérletezzek. Végül is megyek valahonnan valahová, nem akarok ott maradni, nem akarom, hogy a deszkám beguruljon az autók alá vagy hogy ráessek valakinek az autójára. Úgyhogy, amíg nem tudok valamit magabiztosan használni, addig egyszerűen rá kell szánnom az időt és gyakorolnom kell valami biztonságosabb helyen — nekem ez rendszerint a Margit-sziget.

A múlt heti félmaraton után a héten nem is annyira izgatott, hogy hajnalonta nagyon messzire menjek: egyik nap kiugrottam ugyan az isten háta mögé, hogy elhozzak egy sütit Fiataléktól Nicoline-nak, de amúgy teljesen jól kiegyeztem azzal, hogy csak úgy kimenjek a Szigetre gyakorolni. Nem feltétlenül gondolná az ember, de a cruisingra is rá kell hangolódni: ki kell találni, hogy egyáltalán, merre fogok menni, végig figyelni kell az irányokra meg az időzítésre. Ennél most jobban esett kigurulni a Szigetre és koncentrálni a technikára.

Kicsivel kevesebb, mint öt hónapja, hogy utoljára gyakoroltam a kickturn-t egy teljesen másik deszkával: ha nulláról nem is kell kezdenem, de azért bőven van mit újratanulnom. Ugyanakkor az egyensúlyérzékem rengeteget fejlődött, olyan helyzetek, amikből tavaly ősszel még simán esés lett volna, most éppen csak megakasztanak. Most már csak mozgásban gyakorolok, egyelőre azon vagyok, hogy a gördeszka orrát minél könnyedebben, minél hosszabb időre fel tudjam emelni. Így, három nap gyakorlás után már érezhető a fejlődés, de a gyakorlati használhatóság, meg az ehhez szükséges magabiztosság még nincs meg.

Az agresszívebb fordulgatással már egy kicsit jobb a helyzet, sikerült is ráéreznem az ízére, és azokon a lankásabb lejtőkön, ahol tényleg van hely, már tudom is a sebességemet ezzel kontrollálni valamelyest — ami sokkal kényelmesebb, mint lábbal fékezni magam. Elkezdtem ismerkedni a pumpinggal is — lábletétel nélküli hajtás — de ezt annyira nem erőltetem, ez nyilván sokkal könnyebb lesz majd, amikor kész lesz a szörfedeszkám.

Ez utóbbi még legalább egy hét — sajnos, mire egy Amerikából rendelt alkatrész átmegy a határon, az nem öt perc.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1205,58 km
Futás: 567,63 km

Sok-sok gyötrődés, gondolkodás, megrendelés és visszaküldés után összeállt a végleges cruising setupom. Most ezt fogom használni, amíg szét nem megy alattam. Ebben már egy csavar sincs az eredeti deszkámból (ami megmaradt belőle, az majd egy szörfdeszkát fog szolgálni).

Lap: Ram Longboard Luxad Edition — Lehnja (28.5″)
Csapágyak: Bones Race Reds
Kerekek: Shark 72mm Clear with black hub.
Felfüggesztés: Paris v3

Az egyik, amin nagyon sokat dilemmáztam, az a lap. Véletlenül esett az ölembe pont ez, de beleszerettem — úgy fogja a lábamat, mint egy cipő, és a mérete is tökéletes, főleg, ha kicsit zsúfolt a környezet, amiben haladnom kell. Eredetileg csak egy kísérletnek szántam, amíg majd veszek egy nagyobbat. Mindenhol azt írták/mondták, hogy hosszú távokra nagyobb lap kellene, de amikor elkezdtem megkapargatni, hogy mégis, miért, akkor csupa olyan érvet kaptam, ami nekem egyszerűen nem szempont. Nagyobb lapon természetesen több hely van a lábamnak, ami elvben kényelmesebb — de nekem ez pont passzol a lábamhoz és egyáltalán nem érzem kényelmetlennek. Egy nagyobb lapban lehetne egy kis drop, és akkor közelebb lehetne a talajhoz, könnyebb lehetne hajtani — mivel jelenleg is elkocogok 40-45 kilométert egy alkalommal, ha olyanom van, nem hiszem, hogy erre a pár milliméterre nekem érdemes lenne 30-60 ezer forintot rászánnom. A max sebesség meg nagyon kis mértékben múlna ezen, pláne, hogy az esetek 90%-ban amúgy sem megyek olyan gyorsan, ahogy technikailag tudnék — figyelnem kell a gyalogosokra (azokra is, akik váratlanul lépnek elém egy kapuból vagy a sarok mögül), a kereszteződéseknél lassítanom kell, és persze a talaj sem olyan mindig, hogy a végsebesség lenne a legnagyobb problémám.

A truck (felfüggesztés) nem volt éppen egy létkérdés, a Penny gördeszka truckja sem volt rossz egyáltalán, de mivel abból egy szörfdeszkát szeretnék fabrikálni, hát beruháztam erre a Parisra; ez elvben nagyon jó cruisinghoz. Limitált tapasztalatom van eddig vele, eddig viszonylag jól működik, simán és jól fordul, de még meg kell szoknom. Mindenesetre szép, minőségi darab, nem volt kidobott pénz. Mivel üreges belül, teljesen más hangja lett a deszkámnak, amikor ledobom a földre.

A csapágyaknál sokat gondolkodtam rajta, vegyek-e keramitot; az elvben jobban bírja a nedvességet és talán egy kicsit gyorsabb is. Viszont piszok drága, és amit mindenki megemlít, hogy a becsapódásokat annyira nem bírja jól, márpedig én padkázom rendesen. Végül úgy döntöttem, nem szeretném, hogy a méregdrága csapágyakban még csalódnom is kelljen, így vettem ezt a viszonylag drágább, de nagyon jól összeszerelhető, acélgolyós Bonest, ami úgy suhan velem, mint egy álom.

A Shark kerék alapvetés nekem, eddig egy 60 mm-esen gurultam és imádom; amikor megvettem ezt a lapot, és láttam, hogy ez alatt több hely van a kerekeknek, felvetődött bennem, hogy talán érdemes lenne egy nagyobbra beruházni. De nem tudtam, a 72 mm is be fog-e férni — azt meg pláne nem, megéri-e a pénzt a váltás. Végül sikerült nagyon olcsón kifognom pár 70 mm-es hagyományos cruising kereket, és befért; egyben arról is meggyőződtem, hogy tényleg óriási pluszt jelent az a plusz tíz miliméter, sokkal jobban eszi a talaj repedéseit és egyenletesebben is gurul, mint a kisebb kerekek. A kísérletből az is kiderült, hogy én már teljesen függő vagyok a Shark sima futásától: olyan volt gurulni a nem-Shark keréken, mintha iszapban gördeszkáztam volna. Rögtön megrendeltem hát ezeket az átlátszó kerekeket — kissé már untam a feketét.

Kíváncsi vagyok, mi meddig bírja majd a strapát. Karbantartásból mindig is jó voltam, szóval azon aligha fog múlni.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1164,63 km
Futás: 567,63 km

Két egymás után levő hétvégén is kinn voltam Rákosszentmihályon. Egyszer Csömört céloztam be, amihez viszont Majorszegiligeten és Árpádföldön is keresztül kellett mennem. Másodszor Sashalomra volt a tulajdonképpen cél, és utána keresztben vágtam át Rákosszentmihályon a Késmárki útig. Nagyon kellemes, gördeszkabarát része ez a városnak, jól be lehet járni és van néhány kifejezetten kellemes útvonal is.

A megközelítésre millió jó lehetőség van: az expresszjárat (már akinek útba esik) a Kerepesi út, Rákospalota-Újpest felől a Késmárk utcát kell belőnünk, előtte átvágva Pestújhelyen és esetleg Újpalotán vagy. Ami az én kedvencem, mehetünk dél, vagyis Alsórákos felől is. Ez eleve egy kis kertvárosi környezet, rengeteg jó alternatív útvonallal: a Hungáriára merőleges, a Thököly útra párhuzamos utcák szinte mindegyik kivezet először a Nagy Lajos Király útjára, utána pedig a Rákos patakhoz. A Thököly utat folytató Csömöri útnál (azért fogalmazok így, mert két Csömöri út is van ezen a környéken) elkezdődik a patak mellett egy bicikli/sétaút, ahol nagyon jól el lehet suhanni, amíg el nem döntjük, hol fordulunk észak felé. A legutóbbi hétvégén nekem egy plusz bónusz volt, hogy az Andrássy utat és a Kós Károly sétányt is lezárták a forgalom elől, azt is ki lehetett próbálni. Ennek inkább csak hangulati értéke volt: az Andrássyn jobban jártam volna a járdával, annyira vacak az autóút minősége. A Kós Károlyon viszont annyira gyatra, szétrepedezett, hullámos a gyalogjáró, hogy annál bármi jobb — speciel az út középső része éppen csak egy paraszthajszállal.

Pestújhelyet akkor fogjuk látni, ha nyugat felől érkezünk vagy arra távozunk: én mindkét alkalommal benéztem egy kicsit Újpalotára is — első alkalommal azért, mert tudni akartam, gördeszkázható-e a Késmárkival párhuzamos Szentmihályi út (nem az). Mindkét helyen kissé kiszámíthatatlan az aszfalt szerkezete: egy ideig minden szép és jó, aztán egyszer csak tízcentis hasadékok hosszú sorozata fekszik majd előttünk: ilyenkor érdemes valamilyen alternatív útvonalat keresni (már ha van). Amit viszont nagyon szeretek, és mindkét városrészben van, az a lakótelepi házak közötti sétautak kusza hálózata: ezek nyugisak is és hangulatosak is. Ha most tanulnék deszkázni és a környéken laknék, biztosan itt gyakorolnék.d

Nyugat felől Rákosszentmihályra az egyetlen valódi útvonal a Késmárki út: mindenféle raktárak, gyárak és nyomdák vannak mindkét oldalán, és hol ezen, hol azon az oldalán van gördeszkázható járda, de folyamatosan és jól lehet rajta haladni. Nem magától értetődő az atmoszférája, de amióta elcsíptem, nagyon megszerettem.

Maga Rákosszentmihály egy kellemes, kertvárosias városrész, ahol a járda iszonyatos, de ez nem számít, mert a helyiek is az úttestten flangálnak (kivéve pár szélesebb utat, de ezeket a járda is rendben van): öreg nénik a húzhatós táskájukkal, fiatal szülők a babakocsival stb., szóval itt valahogy az úttesten gördeszkázás sem tűnik akkora szabályszegésnek. Sashalom, Árpádfölde és Majorszegiliget is hasonló, csak néha még falusiasabb a környezet. Csömörre eddig én két utat fedeztem fel, mindkettő kiváló minőségű bicikliút: az egyik a Csöbör, a másik a Suba utca. Csömörből nem láttam sokat, épp csak annyira mentem be a település szélére, hogy vissza tudjak fordulni.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1076,18 km
Futás: 521,73 km

Ez már egy kicsit régebbi túra, de még nem volt érkezésem írni róla. Nem is annyira vetett fel a lelkesedés, mert nagyon alulmúlta az előzetes várakozásaimat.

Pár hete ugye sikerült találnom egy alternatív útvonalat a 2-es út mentén futó bicikliúthoz képest — ez megteremtette a lehetőségét annak, hogy tegyek egy kört Dunakeszin, és ne arra kelljen hazajönnöm, amerre elmentem. Ez meg is történt, de Dunakeszi, mint gördeszkás helyszín nem igazán lopta be magát a szívembe.

Én gördeszkázni elsősorban a járdán szeretek. Budapest külvárosában van pár csendes utca, ahol nincs járda, Üröm felé is volt pár út, ahol az úttesten kellett menni — ennyi azért simán belefér nekem, aztán, ahol forgalom is van, ott sétálok. Dunakeszi szemlátomást úgy gondolhatja, hogy ő az ötvenes években átestek a járdázáson, szép nagy térközzel leraktak egy csomó betonpanelt az úttest mellé, az azóta mállik-repedezik, de jó lesz az még egy pár évtizedig. Úgyhogy város nagyobbik részét kitevő kertvárosi részen az úttest olyan, mint az álom, a járda viszont járhatatlan gördeszkával. Úgyhogy technikailag szabálytalankodtam egy sort — autóval nem találkoztam, de kellemes így sem volt; Dunakeszi kertvárosi része pedig annyira nem izgalmas.

Ami tetszett, az a Duna és a vasút közötti rész — ez színesebb és gördeszkabarátabb is lehetne, és itt a járda sem annyira gyalázatos, de ez szigorúan csak a helyi viszonyokhoz képest igaz — csapnivalónak ez is csapnivaló. Ennek a résznek azért van egy kis hangulata, van mit felfedezgetni, nem csak tökugyanolyan utcákon gurulgat fel és alá az úttesten,

Érdekes módon a visszaút sikerült a legjobban: sikerült rátalálnom egy bicikliútra, amelyik végül egy harmadik kijárat Budapestről Dunakeszire: a Külső Szilágyi vagy a Megyeri út felőli kijárathoz van nagyon közel — egy alagúton át lehet menni a vasút túloldalára, és a Dunakeszi úttal párhuzamosan fut egy keskeny, Dunakeszi felé lejtő, elég kellemes bringa/sétaút. Nagyon sokat kell rajta menni, mire az első elágazási lehetőség szembejön, de legalább kényelmes és biztonságos.

Na nem mintha olyan nagyon vágynék vissza Dunakeszire.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 894,75 km
Futás: 458,1 km

Hogy a hobbimat a családbarát zónában tudjam tartani, általában hajnalban szoktam gördeszkázni — így olyankor vagyok távol, amikor Nicoline leginkább még alszik. Kialakult azért egy jellegzetes szertartásunk: kb. fél öt körül, amikor én, még zombi-üzemmódban a kásámat készítem, előtántorog Zombiné, ad egy puszit és megkérdezi:

— Mész kalandozni?

— Hm-hm — mondom én, beszélni ugyanis még nem tudok, aztán gyengéden visszaforgatom kedves feleségem a hálószoba irányába. Ha beszélhetnék, elmondanám, hogy pont a kalandot érzem ebben az egészben a legkevésbé; hol felfedezőnek érzem magam, amikor eljutok oda, mint még soha, hol pedig egyszerűen csak csobbanok egyet a város hangulatában, amikor olyan környéket járok be egy kicsit jobban, amit már ismer.

Múlt hétvégén úgy alakult, hogy a kiválasztott útvonalaimon (már egyszer érintett környékekkel ismerkedtem egy kicsit jobban) totális vadkeleti hangulat fogadott mindenhol, ipari hangulattal, lekopott városrészekkel, sok rozsdával. Jól felfűszerezte mindezt a városszéli hangulat, amikor az ember ott áll a semmiben, és nemhogy aszfalt, de utcák sincsenek már. Aztán az ember ballag tovább a földúton, elér oda, ahol már megint van civilizáció, és a jól ismert „plonk”-kal koppan egyet a gördeszkája az úttesten (járda itt még nyilván nincs) és mehet tovább. Az egészben az volt az érdekes, hogy a városnak ezen a részén egyszer már áthaladtam, egy részét meg is kerültem, és mindeközben fogalmam sem volt róla, hogy ha csak egy kicsit mennék másfelé, ha egy utcán lefordulnék balra, ilyen helyeket találhatnék. Ilyenkor imádok budapesti lenni, és imádom, hogy előre tudhatom, sok ilyen napom lesz még.

A burkolattal is szerencsém volt ezen az úton, majdnem mindenhol jól tudtam haladni — a földutakon nyilván nem, de ott ez most nem zavart, ez most része volt az élménynek.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 783,27 km
Futás: 412,42 km

Úgy csusszantam át a negyven kilométeres határon, hogy szinte észre sem vettem. Soha nem mentem még ennyire messzire, de amikor Nicoline szembe jött az utcán hazafelé menet, lazán lepattantam a deszkáról, elkísértem földet venni és haza is cígöltem a zsákokat. Pedig új hajtási technikát is kipróbáltam, amitől tényleg sokkal gyorsabb lettem: a lezárt rakparton is sokkal gyorsabban követték egymást a hidat, mint legutóbb.

Dél-Budán eddig még szinte egyáltalán nem jártam. Ahogy nézegettem a térképet, feltűnt, hogy a Csepel-szigetre elvben át lehetne menni az M0-s hídján, a Deák Ferenc hídon is. Gondoltam, kipróbálom — ezzel egyben a terepet is felderítem valamelyest, mennyire érdemes ide visszatérni.

Tapasztalataim szerint abszolút: a XI. kerület innenső részét azért korábban kóstolgattam már, és az nem is volt rossz — vannak szép tágas utcák, viszonylag jól karbantartott betonnal; persze, mint mindenhol máshol, ez is lutri. Most a Petőfi hídon mentem át, és a Szerémi úton majd a Hauszmann Alapjos utcán csorogtam le a Tétényi útig, amin aztán elindultam lefelé. Hosszan, mentem lefelé, a klasszikus, XI. kerületi, lakótelepes, kertesházas feelingben, majd végül a Sáfrány utcánál kilyukadtam Albertfalva vasútállomásnál.

Innen egy darabig járda nélkül ment az út, némileg poszt-apokaliptikus környezetben, de aztán visszatért az előző feeling, talán egy kicsit régiesebb patinával, és hajthattam lefelé, immáron a Nagytétényi úton az M0-s felé. Elhagytam a Camponát, a Minta utcánál átbújtam az M0 alatt, és aztán a nagyon vidékies Tarkagéb utcán, egy megint csak kissé vadkeleties ízű alagút túloldalán leltem meg a feljárót a Deák Ferenc hídra. Bár a gyalogosforgalom látszólag sokkal barátságosabban van kiépítve, mint a Megyeri híd, nekem sokkal nagyobb para volt az átkelés, félúton a tériszony is rám tört közben. Óriási megkönnyebbüléssel ereszkedtem le a Csepel szigeti oldalon.

Innen lényegében egyetlen nyílegyenes út volt a csepeli biciklis átjáró a soroksári úti OBI felé, amit korábban már felfedeztem. Persze Csepel innen arrébb van, de végig lehet deszkával haladni: először egy törött-repedt betonúton, amiben az egyetlen jó dolog, hogy legalább van; aztán kiszélesedik, egyre simább lesz, néhol bicikliút is lesz belőle. Csepelen most nem kalandoztam el semerre, ugyanazon az útvonalon mentem ki, mint legutóbb be; aztán pedig a Soroksári úton a lehető legrövidebb úton visszatértem a lezárt rakpartra. Most sokkal jobban ki volt használva, mint hajnalban, de azért így is nagyon kényelmesen mehettem hazáig.

Bár az utóbbi időben elég sokszor eljátszottam, hogy megindultam a létező leggyorsabb útvonalon egy irányban, hogy aztán minél messzebbről tudjak visszafordulni, annak is megvan a maga varázsa, ha az ember nem csak átszáguld egy területen. A város hangulatát például sokkal jobban magába szívja az ember, ha kanyarog a különböző kis utcákon; ilyenkor érdemes arra figyelni, hogy sokat menjünk arra, amerre korábban nem. A tájékozódásomnak is sokat segít ez a fajta gördeszkázás: márpedig nekem minden segítségre szükségem van, amire csak szert tudok tenni. Borzasztó nehezen építek fel térbeli mentális reprezentációkat a fejemben: ha meg is tanulom, hogy lehet A pontból B-be és C-be eljutni, B-ből C-be attól még nem találok el. Ezek a térképek alapesetben teljesen különálló foszlányként élnek a fejemben — sok-sok gyakorlat és helyismeret kell ahhoz, hogy össze tudjam kapcsolni őket. A héten ezt gyakoroltam; a munkaidő előtti gördeszkázás amúgy is jóval kevésbé stresszes, ha a végpont nincs nagyon messze és nem kell azon izgulnom, hazaérek-e időre.

Úgyhogy pénteken a Ferdinád hídon való átkelés után nem zúztam végig a Podmaniczky utcán, hanem egy cikk-cakkban indultam meg a Keleti felé. A Városligetet nem is érintettem, találtam viszont pár nagyon hangulatos zuglói utcát, aztán sikerült a volt gimnáziumomba is belefutnom. Végül aztán a Mogyoródi úton indultam el tovább kifelé, de az első adandó alkalommal visszatértem a kisebb zuglói utcákig, és így mentem fel Alsósrákosig.

Alsórákost amúgy egyszer már megjártam a héten: akkor a Kerepesi utat próbáltam ki, és onnan kanyarodtam vissza a Rákos partjához, és végül onnan választottam egy teljesen másik utat hazafelé, javarészt a Körvasút sor vonalában. Akkor a Telepes utcán mentem vissza a belvárosba, tegnap viszont Rákosrendezőnél átvágtam Angyalföldre és ott krúzolgattam a Kassai utca elejéig — onnan már nem sok felfedeznivaló van nekem, minden alternatív útvonalat ismerek hazáig.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 703,08 km
Futás: 398,44 km

Gyerekkoromban, amikor halálra untam magam egy nyaraláson, megváltásként érkezett édesanyám ajándéka: Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény C. S. Lewistól. Vasárnap kb. annyira izgatottan fedeztem fel a második gördeszkás átjárómat Dunakeszire, mint amikor a gyerekek átjutnak a szekrény hátulján Narniába.

A térképen már többször kinéztem magamnak ezt az átjárót az M0-s alatt, de soha nem sikerült idekeverednem. Nem is annyira egyszerű a navigáció, ha az ember gyalogosan járható utat szeretne, én meg ugye nem vagyok egy nagy navigátor. Messze is van, és fogalmam sem volt, be lehet-e jutni innen Dunakeszi belterületére.Nagyon szerettem volna egy alternatív útvonalat találni; ez a kulcs ahhoz, hogy tehessek egy normál hurkot a városon kívül is, anélkül, hogy ugyanazon az útvonalon kéne ki- meg bemennem.

Végül aztán imádott Újpestemen, a Nádor és a Sporttelep utcán mentem ki Káposztásmegyerre, a Farkaserdő utca aztán szépen kivitt az Íves útig. Kíváncsi voltam, lesz-e járda végig, de volt. Mi több, folytatódott a túloldalon is, itt ugyanis hosszan-hosszan a dunakeszi bevásárlóközpont területén kell hajtani a belváros felé; a járda, gondolom, ahhoz kell, hogy Káposztásmegyer széléről ki lehessen ugrani az Auchanba bevásárolni.

A bevásárlóközpont végtelen betonrengete után (gördeszkával ez egy piece of cake) már csak a megfelelő utat kell megtalálni — nem egy nagy szám, csak hát a központ körül ugye spagettiként tekeregnek a különböző bekötőutak és körforgalmak. Végül a Pallag utca volt a nyerő, mindenféle kerülőút csak és kizárólag a térképen létezik, a valóságban már nem. Ez cserébe majdnem végig járható, néhány tíz méteren kellett csak kézbe vennem a deszkát, de a forgalom végig szépen le van választva az autóktól.

Dunakeszire beérve már nem terveztem nagyobb mászkálást: egy kis kör után mentem vissza a bicikliútra. Ezzel a rövid résszel a város nem lopta magát nagyobb bele a szívembe: néhol a járda csak ötven éves, szétrepedezett betonlapokat jelentett, néha még ezt sem. Volt azért pár hangulatos, görbe utca, meg, mérsékelt örömömre, néhány földút is — például a Nagykert köz folytatása is, amin visszatértem a bicikliútra. Onnan aztán megállás nélkül toltam haza hazáig. Legközelebb ez pont visszafelé lesz majd: a bickliúton megyek majd ki Dunakeszire, elmegyek valameddig, megnézem a városnak azt a részét, aztán hátul, Káposztásmegyer felé megyek majd haza. Így simán átlépem majd a 40 km-t (ez így most 36,7 volt).

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 666,34 km
Futás: 384,99 km

Amióta rendszeresen megyek 30 kilométer fölött, mindig benne van a pakliban, hogy gyalogolok egy kicsit. Elfogy a járda, a kerülő óriási lenne a következő alternatív útvonalig vagy egyenesen visszafelé kellene mennem; és amúgy is, arra az útvonalra vagyok kíváncsi, amit kinéztem magamnak. Úgyhogy ilyenkor leszállok a deszkáról és sétálok, amíg megint nem lesz alkalmas terep. Belefér. Ez a mai nap azonban nagyobb szippantás volt a kelleténél.

Kinéztem magamnak a térképen Budakeszit — gondoltam, felmegyek a Budakeszi úton, visszakerülök Budaörs felé, csak lesz valami járda vagy bicikliút vagy valami. Hehehehe.

A Budakeszi út felfelé eddigi pályafutásom durvább kihívásai között szerepel, de nem baj, amióta megtudtam, hogy édesanyám ténylegesen megnézte a skoggingos bejegyzésem alatti videót, azóta különösen inspirált vagyok, hogy ezt gyakoroltam. Úgyhogy ezzel nyomtam felfelé — tüdőszakasztó menet volt, de felértem. Persze itt sem volt végig járda, kicsit sétálnom kellett, aztán kipróbálhattam, hogyan birkóznak meg a Shark kerekeim a kemény földúttal — végül is egész jól, de azért nem véletlen, hogy az erdei gördeszkázás még nem olimpiai sportág. Aztán már benn is voltam Budakeszin — egy jó hosszú, velőt rázó ereszkedés, és el is kezdhettem keresni az utat Budaörs felé.

Itt jött aztán a kellemetlen meglepetés: amennyire ezt fel tudtam deríteni, Budakesziről nem vezet olyan út Budaörsre, ami gyalogosoknak/bringásoknak lenne szánva — márpedig szeretne a fene nagy forgalmú, több sávos úton longboardozni az ember. Félreálltam, megnéztem, milyen gyalogos útvonalakat javasol Budaörsre a Google maps, ami teljesen egyértelmű volt: át kell vágnom a hegyeken. Valamennyire ismerem azt a terepet, tudtam, hogy ott nem lesz betonút. Mindegy, ezt a békát le kellett nyelnem, nekivágtam.

Gyönyörű, sima betonút vezetett az első három kilométeren a vízművek egyik telepéig — élveztem is volna, ha nem tudtam volna, mi jön. Aztán a betonút tényleg elfogyott, és egy kavicsos-meredek földúton kellett elindulnom felfelé, gyalog, motoros cuccban, gördeszkás cipővel, longboarddal a kezemben. 3 kilométer persze nem olyan sok, és az is adott némi elégtételt, hogy az út végül gyerekkorom egyik ikonikus helyszínén, a Budaörsi Kopárokon vezetett át. Leereszkedtem Budaörsre, aztán amint végre lett aszfalt, ismét deszkára pattantam.

Innentől kezdve jelentős könnyebbség volt, hogy Budaörs lényegében egésze Budapest felé lejt — egy-két extra kaptató adódott még út közben. Budaörsön persze lett volna bőven felfedezni való, de már megvolt a kellő mennyiségű kaland mára. Inkább csak nyomtam végig az egyes mentén — Kelenföldön pedig már nagyjából ismerem a járást a gazdagréti kalandom óta. Semmi kedvem nem volt a Bartók Béla úthoz, inkább elkanyarodtam a BAH csomópont felé és életemben először leereszkedtem deszkával az Alkotás úton.