Tényleg nem vagyok normális — gördeszkával a Farkasréti Temetőhöz

Trychydts | | | 2020., október 12., 13:57 | | | Kategóriák: ,

A Bartók Béla úton még folytattam, ahol abbahagytam; így elsőre nem is tértem le róla sehonnan, azon mentem végig a Kelenföldi Pályaudvarig — ott terveztem átmenni a sínek túloldalára. Van ott egy remek aluljáró, ezek általában a budapesti gördeszkázás legkellemesebb helyei, most sem volt másképpen.

20201010_082630
20201010_083211
20201010_083552

Innen a bicikliutak táblái alapján Gazdagrét felé vettem az irányt. Eddig nem tudatosult bennem, hol is van Gazdagrét tulajdonképpen. A 139-es busznak, ami három megálló alatt elvitt a MOM-park helyén álló iskolámba, az ottani lakótelepen volt ugyan a végállomása, de odáig én soha nem mentem el. Ezért mindenképpen valami lapos területet képzeltem el — jól meglepődtem hát, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy egy végtelennek tetsző úton (a Rétköz utcán) kell felfelé taposnom. Mire igazán rájöttem, hogy ez mennyire nehéz lesz, addigra már bőven késő volt. Kattintottam hát egy képet a lakótelepről fentről is (most itt sem fedeztem fel semmit, csak elmentem a szélén), aztán jobbra fordultam a Törökbálinti úton.

20201010_085727
A lakótelep kezdete…
20201010_091512
… és a felső vége.

Ez Budapestnek megint egy olyan része, ami nagyon kevéssé érződik Budapestnek — akár vidéken is lehettem volna valahol. Már csak azért is fura volt ez, mivel tudtam, hogy rohamosan közeledem a Farkasréti Temető felé, ahonnan már nagyon ismerős lesz nekem minden.

20201010_092104
20201010_092510
20201010_092632

A Farkasréti Temetőnél ugyanis tényleg jó sokszor jártam; apai nagyanyám is ott nyugszik, villamossal is többször jártam arra vívásra menet, és nagymamám is nagyon szeretett minket ott sétáltatni. Elég sok híres embernek van itt a sírja, némelyik elég látványos, nekünk is megvoltak a kedvenceink. Most azért nem mentem be a temetőbe, nem tűnt helyénvaló viselkedésnek, inkább a temető fala mellett kezdtem le az ereszkedést. Ezt a részét már tényleg nagyon jól ismerem a kerületnek, klassz és otthonos dolog volt erre megérkezni. Ez a kis extra komfort már csak azért is jó volt, mert a sok kaptatástól eléggé ki voltam purcanva.

20201010_094244
20201010_100733

A Margit körút a Duna felé menet szerencsére nagyon barátságos azokkal, akik beérik a lassú csordogálással is hazafelé, így az utolsó érdemi erőfeszítés a Margit-híd volt.

Amikor otthon levettem a sisakomat, sugárban csorgott le a fejemről a víz.

Hajnali életkép patkánnyal

Trychydts | | | 2020., október 07., 21:48 | | | Kategóriák: ,

Öt óra után nem sokkal löktem el magam a ház elöl, végiggurultam a Falk Miksán a Kossuth térig, A Parlament előtt átfutott előttem egy patkány, mielőtt rám tört a zsigeri undor, feltűnt, milyen szép, ruganyos futása van. A Nádor utcán aztán elmentem egészen a Váci utcáig, amiről már tudom, hogy a legkényelmesebb útvonal a Szabadság/Erzsébet híd felé. Budán aztán végre rákanyarodhattam a Bartók Béla útra, amelynek Móriczon túli része volt az elsődleges célpont: most ebben az irányban fogok felfedezni egy darabig.

Már előre rosszul voltam a ma rám leselkedő, reggel nyolctól ötig tartó videcall-cunamitól. Nem vehettem biztosra, hogy ez után még lesz kedvem mozogni, ezért inkább felkeltem fél ötkor, hogy menjek még munka előtt menjek egy kör a gördeszkával. A felkelést sem bíztam a véletlenre: nem értem be a kvarcórám húsz másodperces csipogásával, a Dire Straits ébresztett a Telegraph Roaddal.

Eredetileg azért is szeretem a reggeli deszkázást, mert olyankor világos van, de így októberben, ilyen korán pontosan ugyanolyan sötét van, mint éjjel — bár az utcák persze sokkal üresebbek.

2020-10-07_09-50-33

Már hazafelé, valamivel a BAH csomópont előtt vettem észre először, hogy hajnalodik. Az ereszkedés a MOM-tól a Déli Pályaudvarig az egyik kedvenc útvonalam az egész városban. Errefelé jártam haza iskolából, a Déli síneit a régi utazások miatt is imádom. A Győri úton lakott az egyik osztálytársnőm, akibe anno halálosan bele voltam zúgva, egyszer emlékszem, még locsolkodni is képes voltam elmenni hozzá.

7:03-ra, tökéletes időzítéssel értem haza, fél óra múlva már nyeregben voltam és mentem be a munkahelyemre. Így azért a mai napra rám szabott, kilenc darab call is jobban esett.

22.8 km

Trychydts | | | 2020., október 04., 23:15 | | | Kategóriák: ,

Amikor elkezdtem gondolkodni a gördeszkázáson, alkalmanként 20 és 30 km közötti távokat képzeltem el. A gördeszkázás sokkal kevésbé hatékony, viszont gyorsabb, mint a futás, így azt számolgattam, talán így kerülnek majd a dolgok kb. egyensúlyba. Persze sok dolog van, amit nem vettem figyelembe: például hogy a sebesség mennyire függ majd az aszfalt minőségétől, illetve hogy gyalogosként a legtöbb kereszteződésben le kell majd lassítanom nullára, ami azért eléggé lenyomja majd az átlagsebességet. Ma reggel viszont jobban ráértem a szokottnál, és kb. három óra alatt csak kihoztam magamból egy laza 23 km-t.

Gyönyörű idő volt, ragyogó napsütéssel, jó kis széllel — simán elvoltam egy szál pólóval, mégsem izzadtam meg nagyon. Ismét a XV. felé vettem az irányt — gondoltam, most egy kicsit jobban is felfedezem. Amikor legutóbbi itt jártam, az egyik sarkon visszafordultam, mert Nicoline már jobban hiányzott a kelleténél; most viszont tudtam, hogy még alszik, így ezen a sarkon nem jobbra fordultam, hanem mentem tovább.

20201004_094702

(Amióta gördeszkán fedezgetem fel a várost, ismét feltűnt nekem, ami még a friss jogosítványommal okozott nekem rengeteg frusztrációt, jelesül hogy Budapest közlekedését mennyire meghatározza részben a sugaras felépítése, részben a várost átszelő vasútvonalak. Ha el akarunk jutni A-ból B-be, bizonyos csomópontokat, utakat csak óriási kerülővel lehet elkerülni, ha egyáltalán — bármilyen kerülővel is próbálkozzon az ember, sokszor csatornázódik be ugyanoda. Ma is egy teljesen úgy útvonalon mentem, mégis, az utcák egy idő után mégis a fenti kereszteződéshez vezettek el.)

Érdekes felfedezőút volt; Rákospalota egy részét, Pestújhelyt és Újpalotát is megnéztem magamnak. Izgalmas túra volt, pont olyan, ami miatt szeretem Budapestet. Egyszer még egy kifejezetten kisvárosias környezetben gurultam, hogy aztán az út túloldalán elkezdődjön egy sok zöldterületbe ágyazott lakótelep, miközben a Késmárk utácáról pedig, amin elindultam hazafelé, kiderült, hogy kizárólag gyárakkal és raktárépületekkel van tele — merő szerencse, hogy kb. kilencven százalékán azért csak van valamiféle gyalogjáró.

Az aszfalt minősége nagyon változó volt; a legtöbb helyen szerencsére teljesen jó tudtam haladni, de néhol nagyon gyötrelmesen ment csak a dolog, leginkább csak a folyamatos hajtás ment a rengeteg repedés miatt. És bár a Shark kerekeim elég jól viselik a nedves talajt, a csapágyaknak a víz annyira azért nem tesz jót, úgyhogy sokszor az éjjeli-hajnali esőből visszamaradt tócsák miatt kellett megállni.

Tetszett, izgalmas volt, jól megéltem azt a csodálatos szabadságélményt is, ami ennek a sportnak az egyik legalapvetőbb vonzereje. Most láttam annyit, hogy ezzel az úttal egyelőre kipipálhassam az M3-as bevezető-Hungária körút-Mogyoródi út által bezárt területet.

20201004_101030
20201004_100223
20201004_102615
20201004_101742
20201004_102041
20201004_103731
https://www.flickr.com/photos/trychydts/50416288298/in/photostream/

A Mogyóródi utat amúgy teljes egészében végiggurultam — bár egyes szakaszain rengeteget vezettem, amikor még vezetni tanultam, a végén még nem voltam sohasem. Ez is egy teljesen kisvárosi része a városnak, mintha valamilyen üdülőtelepen lettem volna.

20201004_111002
20201004_110635
20201004_111613

Sokáig emekül deszkázható, de a Hungária körút felé már elég sok baj van a burkolattal, úgyhogy hatalmas megkönnyebbülés volt végre rákanyarodni a Stefánia útra. Ez az egyik kedvenc utam a városban: bár itt sem tükörsima az aszfalt, de bőven van elég hely, hogy az ember a repedések zömét kimanőverezze, és a régi villák hangulatát is nagyon szeretem.

Elképesztően elfáradtam. A gördeszkázás olyan szempontból abszolút beváltotta a várakozásaimat, hogy nagyon élvezem, sokkal jobban, mint a futást valaha is, de nagyon el lehet benne fáradni. De még a fáradságérzet is kellemesebb, mint a futáskor. Ha nagyon sokat futok, akkor azt érzem, hogy a lábaim egyre kevésbé bírják a terhelést, egyre nagyobb szenvedés minden lépés. A gördeszkázás egy full body workout, ezért a kimerültség sem a lábamban jelentkezik, ugyanakkor sokkal kevésbé kemény, mint a futásé. Ráadásul ha az ember lazít egy kicsit, attól még tud egész normális tempóban haladni.

Nicoline szerint Óbudát kéne megpróbálom legközelebb. Majd meglátom, mert azért Pesten is bőven van még mit bejárni.

Egyre messzebbre

Trychydts | | | 2020., szeptember 29., 16:47 | | | Kategóriák: ,

Az egyik hely, ahová sokkal többet járok gördeszkával, mint eredetileg gondoltam volna, a Déli és környéke. Gyerekkoromban központi helyszíne volt ez, a Déli pályaudvar hipermodern(nek gondolt), csodálatos épülete, az utcák vonala alá levezetett aluljárórendszerrel és kerengővel, na meg persze a Vérmező, ami maga volt nekem a szabadság. Persze ha Budára megyek, az egyik legésszerűbb útvonal is erre vezet, de néha kifejezetten ide jövök, keringek egy kicsit a park erre alkalmas, nyúlfarknyi kis betonútjain, és úgy érzem, már gyerekkoromban sem tévedtem, amikor úgy éreztem, ez egy mágikus hely — szerintem ma az egyik legizgalmasabb hely a városban.

“– Nagyon egyszerű — mondta Szerda. Más országokban az emberek idővel felismerték az erő forrásait. Néha ez egy természeti képződmény volt, néha csak egy hely, ami valamiért mégis különleges volt. Tudták, hogy ott valami fontos dolog történik, hogy az egyfajta fókuszpont, csatorna, egy ablak a Jelenvalóra.”

— Neil Gaiman: Amerikai Istenek
20200925_182658
20200925_180244

Amúgy mostanában Zugló, aztán pedig a XV. kerület felé veszem a leggyakrabban az irányt: fedezgetem fel, merre vannak jó gördeszkás útvonalak, de amúgy is élvezem, hogy ebben a kerületben mennyire családias-vidékies tud lenni a hangulat. Tulajdonképpen szerettem itt lakni, bár már akkor is éreztem, hogy mennyire messze van. Most, hogy általában fix időt szánok a gördeszkázásra, a XV kerület belsőbb részeit még megközelítenem sem sikerült. Három-négy órát amúgy simán bírnék, de két-két és fél óránál többet ritkán tudok rászánni. Ha hétköznap reggel van, akkor munkába megyek, ha meg este vagy hétvége, akkor meg Nicoline-t nem akarom túl sokáig hanyagolni. Mondjuk most beindul a kézilabdaszezon…

20200926_181208
20200929_073206
20200929_073224
20200926_183021

Vertikális és horizontális rekordok

Trychydts | | | 2020., szeptember 22., 1:26 | | | Kategóriák: ,

A múltkori várbeli kirándulás után magától adódott a gondolat, hogy a Gellérthegyre is fel kell toljam magam. Biciklis előtanulmányaimból tudtam, hogy itt azért van egy elég jelentős különbség, a Várba már sokszor felbicikliztem, a Gellérthegyre pedig összesen talán egyszer, single speeddel pedig, ha jól számolom, egyszer sem. Kicsit izgultam tehát, amikor a Váci útról az Erzsébet hídra kanyarodva felpillantottam a Szabadság-szoborra; de azért tartottam magam, és szokásomtól eltérően nem a Tabánt vettem célba, hanem elkezdtem felfelé hajtani a Hegyalja úton. (Csak zárójelben mesélem el, hogy rájöttem arra, hogy a Margit-híd kb. a legrosszabb gördeszkás átkelésre: most túl azon, hogy nagyon gyakran zsúlfolt, járdája az egyik oldalon nagyon keskeny, a másik oldalon nagyon magasított és nagyon közel vannak az autók. Úgyhogy azóta nem is erőltetem a Margit hidas átkelést, még a Lánchíd is jobb, de az Erzsébet híd az abszolút kedvencem.)

20200918_191405

Brutális volt. Magas is, meredek is, egy idő után már sötét is, az aszfalt sem mindig a legjobb minőségű; ha nem tudnék switchben hajtani, szerintem nem is sikerült volna. Így viszont legalább valamennyit tudtam “pihentetni” a jobb lábamat — már ha pihenés az, hogy folyamatosan behajlítva tartom a súlyomat. Nagyon ritkák voltak azok a szakaszok, amikor bármennyit is lehetett lendületből gurulni, leginkább a folyamatosan hajtanom kellett. Már majdnem fenn voltam, és már nagyon bántam, hogy innivaló nélkül indultam el otthonról, amikor egyszer csak megpillantottam a Füge Kávézót. Szerencsére annyi rutinom azért már volt, hogy legyen nálam maszk és bankkártya. Annyira boldog voltam az elért eredménytől, hogy kissé elengedtem magam és vásároltam egy méregdrága, japán ásványvizet, ami elképesztően, döbbenetesen, lélegzetakasztóan finom volt. Egy liter vízzel hirdatáltabban már nagyon vidáman tettem meg a hátralevő pár száz métert, és hamarosan a Szabadság szobor alól fotózgattam.

20200918_194733
20200918_194702

Ezeknek a hegymeneteknek egy igazán kellemetlen része van: amikor az ember odafenn körülnéz, és eszébe jut: “na te hülye, most hogy mész le?” Hát kábé úgy, mint egy ampultált lábú kenguru, akinek kerekeket szereltek a lába helyére: tényleg nagyon meredekek a lejtők, gurulni nem igazán lehet, folyamatosan fékezni kell. Azért valahogy visszavergődtem a Hegyalja útra, és végül a Tabánon, a Vérmezőn és a Margit körúton mentem haza.

Annyi hasznom mindenképpen van ezekből a kaptatásokból, hogy a hajtásom elképesztő mértékben fejlődik. Mivel kb. tízszer annyit hajtok, mint sík terepen, egyszerűen többet gyakorolom — regularban most már lazán vágom ki magam elé a lábamat, de switchben is sokkal stabilabb vagyok, mint egy hete.

Amiért tulajdonképpen elkezdtem gördeszkázni, az a szabad cruisolgatás a városban: futás helyett gördeszkával csavarogni az utcákon, kicsit nagyobb távokat megtéve, mintha futnék. Ma este ehhez a célomhoz már egészen közel kerültem.

Két óra alatt kicsit több, mint 16 km-t hoztam össze, a Ferencvárost illeszve a belvárosi körömhöz: ez azért futóedzésnek sem lett volna rossz. Biztos van amúgy még mit fejleszteni a sebességen, de azért nem minden szakaszon: a gyalogosok biztonsága ugyanis továbbra is nagyon fontos nekem.

Továbbra is hihetetlenül élvezem a gördeszkázást, imádom a kerekek tompa koppanását a betonon, a siklást az aszfalt felett, és hogy milyen jól lehet közben csobbanni Budapest hangulatában. A gördeszkával nagyon jól bele lehet illeszkedni a városi közlekedés ritmusába, nagyobb terpet lehet vele bejárni, és bár minden porcikámat megmozgatja, mégis nagyon jól és energizáltan érzem magam még utána is. Ugyanúgy tudom járatni az agyam közben mindenfélén, mint amikor futok, viszont (egyelőre) nem érzem a mentális fáradságot tőle. Vegytiszta fun az egész, ilyen szempontból nem csalódtam.

Elkezdtem gondolkodni azon is, hogyan oldjam majd meg az öltözködést, ha már nem lesz ilyen jó idő — már van is egy-két érdekes ötletem.

Kickturn mozgásban, kirándulás a Várba

Trychydts | | | 2020., szeptember 15., 13:02 | | | Kategóriák: ,

Még a nyaralás előtt tudtam utoljára rendesen gyakorolni a kickturn-t; aggódtam, hogy sokat felejtettem. Szerencsére egész jól lendületbe jöttem ismét, helyből most már négy-öt lépésben meg tudok fordulni 360 fokot (négyből csak a backside sikerült), gondoltam, kipróbálom, mire megyek mozgásban.

Még nagyobb para, mint helyben. Az ember gurul előre, a lába nekifeszítve a gördeszka hátuljának, és akkor meg kell emelnie az első lábát, miután csavart egyet a törzsén. Hát erre nem mindig tudtam rávenni magam, túlságosan is féltem, hogy esés lesz belőle. Aztán végül sikerült legalább néhány apró, pici oldalazást kipréselnem magamból. Viszont ezeket gyorsan egymás mellé fűzve már 1 db 180 fokos fordulatot is össze tudtam hozni egy kétsávosnak megfelelő úton.

A diadaltól megrészegedve tegnap hajnalban átgurultam a Margit hídon, javarészt a Margit-körúttal párhuzamosan elcikáztam a Moszkva térig, majd a Várfok utcán elindultam felfelé a Várba. Még hetekkel ezelőtt, a Szigeten csíptem el egy görkorcsolyás társaság nosztalgiázását, hogy hogyan mentek egyszer fel, azóta is kíváncsi voltam, hogyan lehetne ezt megoldani. A Várfok utca nem vészesen meredek, és nyilván segített az is, hogy tudok váltott lábbal hajtani: azért ez egy elég combpróbáló gyakorlat. Végül hamarabb toltam át magam a Bécsi kapu alatt, mint ahogy gondoltam volna.

IMG_20200914_070639
IMG_20200914_071749

A Tóth Árpád sétányon mentem el a Karmelita kolostorig, onnan pedig a Hunyadi János úton indultam el lefelé — erre szoktunk futni Nicoline-nel és már többször eszembe jutott, hogy gördeszkával ez nem is lenne lehetetlen. A sétány vége felé pár hatalmas repedés, nincs viszont macskakő, ami bármennyire is bájos dolog, gördeszkázásra nem kifejezetten alkalmas. Lefelé gurulni amúgy nehezebb volt, mint felfelé menni — ilyen meredek úton kb. folyamatosan fékezni kell, pár másodperc volt csak, amit egyszerre a deszkán állva tölthettem. Tapolca felfedezése azt a nem várt eredményt hozta, hogy a rengeteg hajtás miatt sokkal-sokkal jobb lett az egyensúlyom a deszkán — lejtőn lefelé ez nagyon jól jön.

A Lánchídon mentem haza, ami sokkal kevésbé zsúfolt, mint a Margit híd és egészen jól védett — a gyalogjárda cikkcakkos vonalvezetése persze nehezítő tényező, de azért megoldottam. A Kossuth téren keresztülgurulni pedig még mindig egy hatalmas jutalomjáték.

Bringadarabolás felsőfokon

Trychydts | | | 2020., szeptember 07., 15:54 | | | Kategóriák: ,

Még a nyaralás alatt eltört alattam a biciklim. Így visszatekintve már tudom, hogy ez egy hosszabb folyamat volt, a lánc nem elsősorban azért kattogott, mert dzsuvás volt, hanem mert elrepedt a hátsó kereket tartó villa. Aztán egy defekt után visszaraktam a kereket és végleg megadta magát.

Eléggé el voltam kenődve, év elején sikerült teljesen átállnom a single speed rendszerre, most meg kezdhettem az egészet elölről. Tudtam, hogy a boltban olyan bringát, ami nekem kell, amúgy sem árulnak: legyen fürge, de ülhessek rajta felegyenesedve, legyen single speed, legyen rajta normális pedál — ez így egyben sehol nincs készen, pláne 2-300.000 forint alatt. Két lehetőség volt: venni egy vadi új vázat, vagy kicsit olcsóbbért venni egy használt bicajt és fáradságos munkával lekopaszítani. Bár drágább lett volna valamivel, nagyon hajlottam az első megoldás felé, szívesen váltottam volna új technológiákra, ki is néztem egy szép új Csepel vázat, amikor egyszer csak szembejött egy gyönyörű KTM versenybringa. Megvettem.

A nyaralás előtt csak a kormányt cseréltem kis és a kerekeket generáloztam meg — kiderült, hogy mindkét kerék cserére szorul, meg az is, hogy a régi gép kerekei nem férnek be az új vázba — ekkora a különbség az országúti túra- és versenybiciklik között. A középcsapágy darált kicsinyt, de úgy voltam vele, nincs az az isten, hogy én a nyaralás előtti pár napban kezdek el középcsapágyat piszkálni, jó lesz úgy, ahogy van, aztán majd ha hazajövünk szétszedem. A fékek viszont nagyon jók voltak és a váz nemcsak szép állapotú és erős, de nagyon könnyű is, pedig acélból van.

Hazaérve aztán nekiláttam. Aztán rögtön el is akadtam: sem a hajtóművet, sem a hajtókart nem tudtam leszedni; egyik oldalon már eleve rossz volt az erre rendszeresített menet, a másikat meg daráltam le a lehúzószerszámmal — elfelejtettem kicsavarni a rögzítőanyát.

Tudtam, hogy itt egy ember segíthet nekem és az az apám — felhívtam, megbeszéltük, hogy vasárnap eljön értem meg a vázért, és meglátja, mit tehet.

Videóra kellett vennem. Apámnál a feszítővas gyakorlatilag bekészítve vár a polcon, de nem csak, hogy ott van, de használni is tudja. A hajtókar az első öt percben jött le. A hajtóművet melegíteni kellett, úgyhogy ahhoz hét perc kellett neki, a középcsapágy kioperálására is — mivel a célszerszámot otthon hagytam — még hét perc. Nem tudom, képes leszek-e valaha is így szerelni, gyakorlatilag felesleges mozdulatok nélkül kapta le, ami nekem az egyetlen potenciális showstopper volt.

Otthon aztán leadtam a rendelést egy nagy rakás alkatrészre. Még kereket kell fűzetnem ehhez a régi vázhoz, de most azt gondolom, simán meg fogja érni — bízom benne, hogy ezzel a bicikli-probléma legalább tíz évre le van tudva. Utána majd tényleg veszek egy új vázat.

Megmásztuk, mert itt volt

Trychydts | | | 2020., augusztus 29., 7:45 | | | Kategóriák: , , ,

Egész héten a Szent-György hegyet kerülgettük, már ha nem az oldalában futottunk vagy üldögéltünk egy pincészet teraszán, a Badacsonyig elnyúló kilátást nézegetve. De fenn még nem voltunk. Nyilván kár lenne az ilyesmit kihagyni, szóval összeszedtük, ami piknikezhető kajánk csak maradt, a műúton elbattyogtunk Raposkáig, aztán felkanyarodtunk a hegyre.

Lentről nézve sokkal keményebbnek tűnt ez a mászás — néhol ugyan a bazaltorgonák között kellett felkapaszkodni egy meredek lejtőn, de ez sem volt olyan vészes; máskülönben egy kényelmesen sétálható, lankás ösvényen sétáltunk felfelé, aztán egyszer csak fenn voltunk. A látvány tényleg csodálatos volt, mindenfelé el lehetett látni, sokadszorra is elaléltam ezen a gyönyörű vulkanikus tájon. Kicsit azért úrrá lett rajta a melankólia — nagyon jól éreztem magam itt és sajnáltam, hogy most majd jó sokáig nem láthatom ezt a környéket. Ha tehetném, maradnék még.

Bazaltorgonák a Szent György Hegyen
Kilátás a Szent György hegy tetejéről
Kilátás a Szent György hegy tetejéről

Egy másik úton sétáltunk le, a már nagyon jól ismert szőlők közé. Otthon már várt minket a padlizsános-cukkinis-pulykamelles spagetti, ami az egyetlen komolyabb főzésem volt egész héten.

sunlit vinyard
fragrance of pine leaves
a huge blue spruce

Tapolca gördeszkáról

Trychydts | | | 2020., augusztus 27., 21:32 | | | Kategóriák: , , , , ,

Imádom a Pennymet. Hatalmas plusz vele felfedezni egy új helyet, imádom azt a határozott, tompa koppanást, ahogy a Shark kerekeim landolnak az aszfalton, szeretem, hogy nem vagyok túl gyors, de azért mégis gyorsabb, mintha sétálnék, nem tudok betelni az aszfalt fölött siklás érzésével és a dőlve kanyarodás eleganciájával. Tapolcát is kipipálhatom.

Anno sokat dilemmáztam, hogy longboarddal vagy cruiser boarddal kezdjem a gördeszkázást — most megint egy pont a cruisernek, nem hiszem, hogy egy longboard meg a védőfelszerelésem elfért volna abban a túrazsákban, amivel a hátamon bebicikliztem Tapolcára. Kétszer, mert az csak a célnál tűnt fel nekem, hogy a lakatom kulcsát jól otthon hagytam. Átöltöztem, a nagy hátizsákot betekertem szépen a kis hátizsákba, aztán ellöktem magam felfelé egy közepesen meredek lejtőn.

Érdekes élmény volt — van a városnak pár, gördeszkázás szempontjából nagyon fontos jellegzetessége. Sok helyen a járdákhoz biztosan nem nyúltak a múlt század óta; van egy-két hely, ahol egyáltalán nem is lehet deszkával haladni és van pár, ahol csak folyamatos hajtással. A város egyes részein ugyanakkor egyáltalán nincs járda, az úttest viszont nagyon jó állapotban van. A belváros elég nagy része le van járókövezve, viszont általában nagyon szépen és igényesen, így egész jó rajtuk menni. Van pár hosszú, egyenes szakasz, ahol a járda is tökéletes, gallyak sincsenek a fejem fölött, és a kereszteződéseken is simán át lehet kelni.

Gördeszkást csak egyet láttam az egész városban: egy tizenkét éves forma kislány beszélgetett a nála valamivel idősebb rolleres barátnőjével egy, az enyémnél két számmal kisebb, rózsaszín Pennyvel a hóna alatt. Mindenféle védőfelszerelés nélkül.

Tapolca amúgy egy elég érdekes hely, szocialisztikus lakótelepek és neobrutál irodaházak ugyanúgy vannak benne, mint kifejezetten nyaralóvárosokra jellemző, tágas, kertes házas utcák, a városközpont pedig pont olyan, mint sok más vidéki városé, egy-két érdekes színfolttal kiegészülve. Kellően lejtős-dombos ahhoz, hogy jól kifáradjak két óra csavargás alatt. Azért még simán hazatekertem — összesen így húsz kilométer biciklizés is belekerült a lábamba még ebéd előtt.

Tapolca (4)
Tapolca (2)
Tapolca (3)
Tapolca (5)
Tapolca (6)
Tapolca (7)
Tapolca (9)
Tapolca (8)

Sportos kedd

Trychydts | | | 2020., augusztus 25., 20:18 | | | Kategóriák: , , , ,

Sportosan kezdtük a napot, reggel kilenckor már a Szent György hegy oldalában futottunk át Kisapátiba, a Búzalelke pékségbe. Igazi hipszter hely, ahol mindenféle hipszter pékárukat lehet kapni: fancy kenyereket, kifliket, tökéletességre törekvő kakaós csigákat, ilyesmit. Meg persze isteni kávét, természetesen reciklált papírpohárban.

A futásban leginkább a navigáció volt kihívás: a kis dűlőutak labirintusában megtalálni azt az útvonalat, amelyik nem zsákutca — ezt a táblák sem mindig támogatják egyértelműen. Végül azért sikerült, hamarosan a meredek emelkedő közepesen meredek ereszkedésbe csapott, és Nicoline is elkezdte élvezni az életet meg a tájat.

20200825_085826
20200825_131107
20200825_090227
20200825_090637
20200825_090048
20200825_091049
20200825_091416
20200825_092220

A kihelyezett reggeli után a hegyet megkerülve futottunk vissza, egy kis melékúton — ez elég egyértelmű volt, ráadásul megadta nekünk azt az elégtételt, hogy visszanézhettünk oda, ahová felkapaszkodtunk. Összesen 11 km-t hoztunk össze így, szép kényelmesen, szóval mondhatjuk, hogy lendületesen indult a nap.

20200825_101355
20200825_103813
20200825_104548
20200825_105539

Egy könnyű ebéd és némi pakolászás után átautóztunk Szigligetre. Nicoline a strandot szerette volna megszaglászni, nekem meg már nagyon hiányzott a gördeszkázás, így toltam egy kört a szigligeti várhegy körül. Hat nap kihagyás olyan 10-20%-os magabiztosság-csökkenést hozott maga után, messze nem éreztem magam olyan stabilnak és ügyesnek, mint Pesten. Mindegy, óvatos voltam, ügyeltem a fokozatosságra, nem gördeszkáztam ott, ahol nem volt 100%-ig biztonságos, a bicikliúton félreálltam, ha jöttek — szerencsére augusztus huszadika után, egy keddi délelőttön már sehol nem hemzsegnek a Balaton körül. Így sem jött meg az igazi lendület, szóval amikor visszaértem a kocsihoz, átöltöztem és csatlakoztam Nicoline-hez a strandon. Azért nem volt ez rossz így sem, amikor elkezdtem gördeszkázni, az egyik álmom az volt, hogy majd ha nyaralunk, deszkán fogom felfedezni a helyeket. Ezt most Szigligettel ünnepélyesen megkezdtem.

20200822_075712
20200825_155916
20200825_162117
20200825_163426
20200825_162411

Kickturn 2.0

Trychydts | | | 2020., augusztus 23., 14:30 | | | Kategóriák: ,

Még mielőtt elindultunk nyaralni, sikerült szintet lépnem a kickturnben.

Most már előre és hátra is megy, sokkal stabilabban és sokkal nagyobb lépésekkel, mint korábban. Mindehhez még sokkal jobb egyensúly is járul: most már, még ha túlságosan is felemelem a jobb lábam, akkor sem csúszik ki alólam a deszka, ugyanis a súlyom soha nem kerül át a jobb oldalra, mindig marad kb. középen. Így ilyenkor a deszka megáll ferdén a földön én meg simán vissza tudok rá lépni.

Az első legfontosabb felismerés az volt, amit a hajtásban is kitapasztaltam már: bár a lábammal csinálok dolgokat, lefelé nézni tilos. Ilyenkor nyilván felborul az egyensúlyom, sokkal nehezebb stabilan maradni a deszkán — egynesen előre kell nézni. Ugyanígy, a forduláskor valahol messze nézek ki egy pontot, nem pedig valahol előttem a földön, és arra fordulok rá először felsőtesttel, aztán a lábammal. Így nagyobbakat is könnyebb fordulni, de kontrolláltabb is lesz az egész.

A hátrafelé lépegetés (frontside kickturn) iszonyat para volt elsőre, de igazából ezt csak meg kellett szokni. Egyszerűen visszavettem egy kicsit az elvárásaimból, elfogadtam, hogy nem fogok rögtön akkorákat fordulni, mint backside-on és rögtön kevésbé volt ijesztő az egész.

Abba egyelőre nem akarok belegondolni, milyen lesz ez majd switchben, tehát jobb lábbal előre.

| | | Korábbi bejegyzések »