Angyalföld, Lágymányosi híd és vissza

Trychydts | | | 2021., január 11., 14:23 | | | Kategóriák: , ,

2021 kilométerekben
Gördeszkázás: 43,44 km
Futás: 78,58 km

Már nagyon régen nem voltam deszkázni: sötét is van, rossz kedvem is volt, a gördeszkázást pedig élvezni kell. A költözés alatt végképp nem volt ilyesmire sem időm, sem energiám, ennél sokkal egyszerűbb volt felrántani a futócipőt és zene, podcast, vagy audiobook indukálta transzban letolni a két körömet a Margitszigeten (plusz a futás oda-vissza, az már majdnem 14 kilométer).

Persze nem véletlenül vettem annak idején gördeszkát, éreztem, hogy egyre jobban fásulok bele a futásba, egyre kevesebb kedvem van nap nap után gyötörni magam és egyre rosszabbul is ment. Múlt héten aztán még egy különösen idiotisztikus Poirot-t is sikerült kifognom, úgyhogy végképp elment a kedvem az egésztől; úgy éreztem, most már tényleg nincs más választásom, mint rászánnom magam a gördeszkázásra. Az első két reggelen Angyalföldet vettem célba: tavaly egy párszor már voltam itt, és úgy éreztem, van még mit felfedezgetni.

Volt is: véletlenül rábukkantam a Vasúttörténeti parkra; a Béke utcán és a vasúti sínek alatt átgurulva eljutottam Újpest Városközpontig; megnéztem, milyen az Újpest Városkapu metrómegálló környéke, majd a Balzsam- és Kámfor utcán jöttem jó sokáig, csak a Forgács utca környékén mentem vissza a Váci útra. Gyönyörű napsütéses idő volt mindkét nap; sajnos a csuklóvédő-kesztyű kombótól nem lehet nagyon egyszerűen megszabadulni, analóg gép meg nem volt nálam, így nem nagyon tudtam fotózgatni. Nagyon jól esett megint ez a kis felfedezgetés: megint rájöttem, hogy a gördeszka a tökéletes közlekedési eszköz, ha az ember meg akar ismerni egy várost.

Vasárnap már valamerre másfelé mentem volna — gondoltam, átmegyek a Lágymányosi hídon, de most fordítva, mint ahogy szoktam. Azt is tudtam, hogy nem akarok a Duna parton elgurulni a Petőfi hídtól a Lágymányosiig; ott egy irgalmatlanul rázós, kövezett, gyalogos-kerékpárút kombó van, ahol nem valami nagy élvezet gurulni. Inkább átmentem a Ferdinád hídon, és a Szív utcán elindulva, kis mellékutcákon jutottam egy a Blaháig, onnan a Körúton az Üllői útig, ahonnan megint kis utcákról csatlakoztam be a Mester utcáig, ami szépen kényelmesen visz ki a Könyves Kálmán körútra. Budán pedig elég szép kényelmes út van végig a felső rakparton, most, hogy hideg van, a biciklisek és a gyalogosok is megritkultak szépen.

Az új lakás előszobájában sajnos nincs bérelt helye a deszkámnak, és amikor Nicoline meglátta, milyen koszos lett az alja az itt-ott felverődő sártól, rögtön száműzte az erkélyre. Megyek, le is tisztítom egy kis bútorápolóval.

Spontán félmaraton

Trychydts | | | 2020., november 29., 17:21 | | | Kategóriák: ,

Amikor elindultam otthonról, még csak egy 15 km-es programot vázoltam fel Nicoline-nek. Előző nap Nicoline és Vercsorb finom, bár dietetikai okokból kevéssé konvencionális Hálaadás-napi vacsorát rittyentettek: isteni sült karajt, gombaszósszal, krumplipürével és répával, desszertnek egy almáspite-varázslattal. Utána jót beszélgettünk, jó volt kicsit együtt lenni, még ha csak virtuálisan is (a kaját kocsival terítette a feleségem), úgyhogy ma elég inspiráltam ébredtem. Kicsit többet akartam, mint a szokásos, hétköznapi, 12-13 kilométeres darálás, és mivel gyönyörű idő volt, ezért a sziget eleve kapásból kiesett. Gondoltam, kavirnyálok egyet a Rózsadombon, lefutok a Városmajor sarkánál, tolok egy-két kört a futópályán, aztán egy kör a Vérmezőn, egy kör a Várban, le a Krisztina-körútra, aztán az Erzsébet-hídon átkelve, a szokásos úton hazakocogok.

A Körmöci-lépcsőn ereszkedtem lefelé, amikor elkezdett velem flörtölni a félmaraton gondolata. Úgyis most van a K&H félmaraton, délután ötig lehet nevezni, szóval még simán beleférek, ezzel is támogatnám kicsit a hazai futószervezeteket, amúgy is elég vacak évük lehet. Én meg bizonyítanám magamnak, hogy most már szinte rutin a félmaraton, elvégre talán 4 deci víz, ha lehet nálam, plusz egy Bioctech USA-s energiagél — a körülmények elvégre elégre messze vannak ez a Nicoline által biztosított, piszchés és fizikai támogatásban gazdag első teljesítésemétől (otthon azért előzetesen bevettem egy magnézium- és egy kombinált sótablettát). Na, majd meglátjuk, gondoltam; biztos, ami biztos, legurítottam a nálam levő vizet.

Az Erzsébet-hídnál már tudtam, hogy ezt most már muszáj lesz megcsinálnom — 15 kilométer körül jártam, és annyira friss és ruganyos voltam még, hogy felesleges lett volna hazamennem. Elmentem hát a Petőfi-hídig, átkelés után beszippantottam az energiagélemet, majd kettesbe kapcsoltam és nekivágtam a Duna-partnak hazafelé.

Már láttam a korzón a Lánchidat, amikor éreztem, hogy kezdek fáradni, és az idő is fogytán (a hagyományos szintidőhöz képest — ezen a rendezvényen nem volt olyan), de aztán beütött a gél, és még gyorsítani is tudtam. Az Országház innenső sarkánál járt le a táv, de itt már csak egy screenshotot lőttem és futottam tovább a Jászaiig. Így most már 21,87 a távolsági rekordom.

A 2:37 ugyan egy jó negyedórával rosszabb a nyári időmnél, de ezn nem nagyon zavar. Egyrészt 30 méterrel több szintet tettem bele; másrészt kicsit több, mint féltávon döntöttem el egyáltalán, hogy félmaraton futok. Harmadrészt, nekem a futás továbbra is csak egy erőnléti edzés, az első prioritás az, hogy meglegyen a táv, minden más csak utána jön.

Csütörtökön amúgy a 12,5 kilométeren 9,6-es átlagsebességet produkáltam, szóval sebességi rekordból is jutott a hétre (ez még a sok évvel ezelőtti Vivicittámnál is jobb valamivel). Elég szomorú év ez az idei, de azért igyekszem kihozni belőle, amit lehet.

Az Árpád hídon Budára, az Árpád hídon Pestre

Trychydts | | | 2020., november 23., 0:07 | | | Kategóriák: ,

Amióta kijárási korlátozás van, túl szomorú voltam a gördeszkázáshoz. Felkeltem hajnalonként, bepattintottam egy könyvet vagy egy podcasot a fülembe és lenyomtam egy 13 km-es futást, ez egyszerűbb volt. Ezen a gyönyörű hétvégén viszont sikerült végre ismét deszkát kapnom a lábam alá.

Szombaton a rakparton mentem végig az Árpád hídig, átgurultam rajta, és nekiláttam Óbudának. Aznap amúgy ez volt a második túrám a Vörösvári és a Bécsi úton. Kora reggel kocsival mentünk a gyűrűmet bevetetni Tinnyére: sikerült kifogynom, egyre gyakrabban esik le az ujjamról. A Bécsi útról fordultam aztán le, a HÉV-vonal irányába. Hamarsan elképesztően vidékies lett a táj, mintha nem is Budapest belsejében lettem volna — a vékony járda pedig olyan repedezett volt, csak folyamatos hajtással tudtam rajta haladni. Alighanem az egyensúlyérzékem és a technikai fejlődés jele, hogy ez viszonylag könnyen és gyorsan összejött.

20201121_144752
20201121_152341
20201121_152532
20201121_153435
20201121_153815

Kicsit nehezen találtam meg az irányt a Szentedrei-útig, de onnan már sima volt az út hazáig: még Acquincumról is sikerült egy egész hangulatos képet csinálnom, ezt küldtem haza Nicoline-nek is státuszüzenetként. Nem volt kedvem teljesen ugyanazon az úton hazamenni, ezért az Árpád-híd közepén lekanyarodtam a Margit-szigetre, és azon keresztül értem végig haza. 19,99 km-t mutatott a számláló, ami az addig mért leghosszabb eredményem volt.

20201121_155539
20201121_160336

Másnap pont a Margitszigeten ünnepeltük Zsu születésnapját, én meg már gördeszkás cuccal mentem. Nem voltak konkrét terveim, de Nicoline az ajánlotta, hogy menjek ki Újpestre — úgyhogy ott, ahol tegnap este le, most felgurultam a hídra, és a megindultam kifelé a városból a Váci úton, a Megyeri úton aztán dobtam egy jobbost — meglepően hamar az Újpesti Áruház előtt találtam magam.

Amikor először járok egy új helyen a városban, ritkán motivál, hogy rögtön elkezdtjek a kis utcákon bolyongani — ha van egy szélesebb út, akkor szívesen megyek azon végig, hogy megnézzem, hová vezet. A víztorony után hamarosan a vasútvonal állított meg — és tulajdonképpen most értettem meg, miért hívják Rákospalota-Újpest állomást így: a sínek egyik oldalán Újpest van, a másik oldalán Rákospalota. Másnak ez biztos triviális, nekem ez eddig valahogy elment a fejem mellett. Átmenetem gyalog a felüljárón, és nekiláttam Rákospalotának.

20201122_133407
20201122_134246
20201122_134800
20201122_134809
20201122_141508
20201122_135825
20201122_135912

Szép kirándulás volt ez is, csak a járdák színvonala volt nagyon változó. Néhol teljesen simán lehetett suhanni, máskor meg pár méterenként kellett leszállnom a deszkáról a mély repedések miatt. Volt, ahol annak örültem, hogy nincs járda. Rákospalotán ráaádásul meglepően sokan húzzák ki az áramot az utcára, hogy ott csináljanak valamit: takarítják a kocsit, fújják a leveleket, szerelnek valamit. Én meg persze nem akarok a vezetéken lendületből átgurulni. Találtam is egy egy kis skateparkot is — nem mintha engem érintene, de ha tanulnék trükküket, örülnék neki.

Végül aztán már fogalmam sem volt, hol vagyok. Kiszippantottam a nálam levő energiagélt (már kezdtem baromi éhes lenni, ez a citromos trutyi meg egy perc alatt helyrerakott), ittam egy nagyot Nicoline szülinapi ásványvizéből, aztán nekiláttam útvonalat tervezni haza. A legérthetőbb az volt, ha a Szerencs utcán elgurulok az M3 bevezetőig, és annak mentén megyek haza. Éreztem, hogy ez aligha lesz egy teljesen sima menet — az ilyen útvonalak mentén a járda nem mindig egy leányálom; szerencsére sokszor sikerült nagyon kellemes alternatívákat találnom egy-két utcával beljebb. A bevezetőn így is át kellett kelnem párszor, hol az út szintjében, hol felette, a vasutat is újra kereszteznem kellett, ezúttal az M3-mas felüljáróján, azt hiszem, a nap legfeszültebb pillanatai ezek voltak. A Nagy Lajos Király útjától kezdve már rutin és gyerekjáték volt a hazaút. 21,28 km-en állt meg a számláló, tehát mindkét nap sikerült rekordot döntenem.

20201122_145247
20201122_141152
20201122_144850
20201122_150724
20201122_150823

Kickturn mozgásban, romantikával

Trychydts | | | 2020., október 30., 13:46 | | | Kategóriák: , ,

Most már nagyon sokat gyakoroltam a kickturnt, egyre jobban is megy, de attól még nagyon messze vagyunk, hogy éles cruisolás közben is használjam. Legalább 5-10 perc kell mindig, hogy bemelegedjek hozzá, amikor kigurulok a Szigetre, újra és újra rá kell szánjam magam, hogy próbálgassam, pedig már nagyon sokszor sikerült és amikor végre belekezdek, egyre magabiztosabban és simábban megy. Eddig csak egy kiválasztott útszakaszon mentem körbe-körbe, legutóbb már egy szélesebb placcra is kimentem, hogy tereptárgyakat kerülgessek, de most még úgy látom, hogy elég sok órát kell belefektetnem, mire az utcán is képes leszek bármilyen hasznos dologra felhasználni.

Az egyik este, amikor éppen gyakorolgattam, felnéztem az égre, megláttam a Cassiopeiát és eszembe jutott, milyen jó lenne, ha Nicoline is itt lehetne velem. Felhívtam, épp véget ért a kórusmegbeszélése, összekapta magát, kikapott a borhűtőnkből egy üveg Ölelést és csatlakozott hozzám a Rózsakertnél. Lekaptam és a hátizsákomba csomagoltam a védőcucc java részét, felvettem egy száraz pulóvert, aztán andalogtunk egy sort. Szép, tiszta esténk volt, sétáltunk egy teljes kört, dumálgattunk, ittunk egy kis bort talpas üvegpoharakból.

Kicsit kényelmesebben fejeztem be az estét, mint ahogy terveztem, de azért másnap reggel így is fájt minden porcikám az egy és egy negyed órás gyakorlástól. És ha az ember tud magának egy romantikus, csillagfényes estét keríteni a Rózsakertben a feleségével, azt azért érdemes kihasználni.

Kelenföld, Albertfalva

Trychydts | | | 2020., október 21., 16:14 | | | Kategóriák: ,

Hombre mindig is mondta, hogy a XI. kerület az egyik a legjobb a városban — most, hogy gördeszkázom, akár egyet is érthetek. Elég sok a remekül gördeszkázható utca, élén a csodálatos, széles, világos, végtelenbe nyúló Fehérvári úttal, ami egészen a Kondorosi útig egy gördeszkás vágyálom. Persze mint mindenhol, itt is eléggé vegyes a tapasztalat, a Szerémi utat például nem javasolnám senkinek, de összességében véve nagyon jól éreztem magam mindkét kirándulásom alkalmával is.

Amúgy este teljesen olyan a városrész hangulata, mint Eindhovené: másodszor este nyolckor jártam itt, egy-két kósza kutyasétáltatót kivéve senki nem volt az utcákon, a Tesco Expressben is alig lézengtünk páran, azok is kifogástalan külsejű mintapolgárok, orra is gondosan ráhúzott maszkkal, centire tartva az előírt követési távolságot. Meg én, gördeszkás védőcuccban, tréningnadrágban, narancssárga-fekete sportszemüvegben, sisakban.

Kipróbáltam egy új stratégiát fotózásra — ez most analóg, de ha beválik, átállok erre; az egyik kulcsmozzanat, hogy mikor szánom rá magam, hogy előhívjam a képeket. Viszont mobillal fotózni elég macerás gördeszkán.

Másodszorra, mire végre ledobtam a kőre a deszkát a Hollán-Radnóti sarkon, már olyan fáradt voltam, hogy egy maratonnak tűnt a körömből hátralevő tíz méter. 18 kilométer azért már nem csusszan olyan könnyen késő este.

Tényleg nem vagyok normális — gördeszkával a Farkasréti Temetőhöz

Trychydts | | | 2020., október 12., 13:57 | | | Kategóriák: ,

A Bartók Béla úton még folytattam, ahol abbahagytam; így elsőre nem is tértem le róla sehonnan, azon mentem végig a Kelenföldi Pályaudvarig — ott terveztem átmenni a sínek túloldalára. Van ott egy remek aluljáró, ezek általában a budapesti gördeszkázás legkellemesebb helyei, most sem volt másképpen.

20201010_082630
20201010_083211
20201010_083552

Innen a bicikliutak táblái alapján Gazdagrét felé vettem az irányt. Eddig nem tudatosult bennem, hol is van Gazdagrét tulajdonképpen. A 139-es busznak, ami három megálló alatt elvitt a MOM-park helyén álló iskolámba, az ottani lakótelepen volt ugyan a végállomása, de odáig én soha nem mentem el. Ezért mindenképpen valami lapos területet képzeltem el — jól meglepődtem hát, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy egy végtelennek tetsző úton (a Rétköz utcán) kell felfelé taposnom. Mire igazán rájöttem, hogy ez mennyire nehéz lesz, addigra már bőven késő volt. Kattintottam hát egy képet a lakótelepről fentről is (most itt sem fedeztem fel semmit, csak elmentem a szélén), aztán jobbra fordultam a Törökbálinti úton.

20201010_085727
A lakótelep kezdete…
20201010_091512
… és a felső vége.

Ez Budapestnek megint egy olyan része, ami nagyon kevéssé érződik Budapestnek — akár vidéken is lehettem volna valahol. Már csak azért is fura volt ez, mivel tudtam, hogy rohamosan közeledem a Farkasréti Temető felé, ahonnan már nagyon ismerős lesz nekem minden.

20201010_092104
20201010_092510
20201010_092632

A Farkasréti Temetőnél ugyanis tényleg jó sokszor jártam; apai nagyanyám is ott nyugszik, villamossal is többször jártam arra vívásra menet, és nagymamám is nagyon szeretett minket ott sétáltatni. Elég sok híres embernek van itt a sírja, némelyik elég látványos, nekünk is megvoltak a kedvenceink. Most azért nem mentem be a temetőbe, nem tűnt helyénvaló viselkedésnek, inkább a temető fala mellett kezdtem le az ereszkedést. Ezt a részét már tényleg nagyon jól ismerem a kerületnek, klassz és otthonos dolog volt erre megérkezni. Ez a kis extra komfort már csak azért is jó volt, mert a sok kaptatástól eléggé ki voltam purcanva.

20201010_094244
20201010_100733

A Margit körút a Duna felé menet szerencsére nagyon barátságos azokkal, akik beérik a lassú csordogálással is hazafelé, így az utolsó érdemi erőfeszítés a Margit-híd volt.

Amikor otthon levettem a sisakomat, sugárban csorgott le a fejemről a víz.

Hajnali életkép patkánnyal

Trychydts | | | 2020., október 07., 21:48 | | | Kategóriák: ,

Öt óra után nem sokkal löktem el magam a ház elöl, végiggurultam a Falk Miksán a Kossuth térig, A Parlament előtt átfutott előttem egy patkány, mielőtt rám tört a zsigeri undor, feltűnt, milyen szép, ruganyos futása van. A Nádor utcán aztán elmentem egészen a Váci utcáig, amiről már tudom, hogy a legkényelmesebb útvonal a Szabadság/Erzsébet híd felé. Budán aztán végre rákanyarodhattam a Bartók Béla útra, amelynek Móriczon túli része volt az elsődleges célpont: most ebben az irányban fogok felfedezni egy darabig.

Már előre rosszul voltam a ma rám leselkedő, reggel nyolctól ötig tartó videcall-cunamitól. Nem vehettem biztosra, hogy ez után még lesz kedvem mozogni, ezért inkább felkeltem fél ötkor, hogy menjek még munka előtt menjek egy kör a gördeszkával. A felkelést sem bíztam a véletlenre: nem értem be a kvarcórám húsz másodperces csipogásával, a Dire Straits ébresztett a Telegraph Roaddal.

Eredetileg azért is szeretem a reggeli deszkázást, mert olyankor világos van, de így októberben, ilyen korán pontosan ugyanolyan sötét van, mint éjjel — bár az utcák persze sokkal üresebbek.

2020-10-07_09-50-33

Már hazafelé, valamivel a BAH csomópont előtt vettem észre először, hogy hajnalodik. Az ereszkedés a MOM-tól a Déli Pályaudvarig az egyik kedvenc útvonalam az egész városban. Errefelé jártam haza iskolából, a Déli síneit a régi utazások miatt is imádom. A Győri úton lakott az egyik osztálytársnőm, akibe anno halálosan bele voltam zúgva, egyszer emlékszem, még locsolkodni is képes voltam elmenni hozzá.

7:03-ra, tökéletes időzítéssel értem haza, fél óra múlva már nyeregben voltam és mentem be a munkahelyemre. Így azért a mai napra rám szabott, kilenc darab call is jobban esett.

22.8 km

Trychydts | | | 2020., október 04., 23:15 | | | Kategóriák: ,

Amikor elkezdtem gondolkodni a gördeszkázáson, alkalmanként 20 és 30 km közötti távokat képzeltem el. A gördeszkázás sokkal kevésbé hatékony, viszont gyorsabb, mint a futás, így azt számolgattam, talán így kerülnek majd a dolgok kb. egyensúlyba. Persze sok dolog van, amit nem vettem figyelembe: például hogy a sebesség mennyire függ majd az aszfalt minőségétől, illetve hogy gyalogosként a legtöbb kereszteződésben le kell majd lassítanom nullára, ami azért eléggé lenyomja majd az átlagsebességet. Ma reggel viszont jobban ráértem a szokottnál, és kb. három óra alatt csak kihoztam magamból egy laza 23 km-t.

Gyönyörű idő volt, ragyogó napsütéssel, jó kis széllel — simán elvoltam egy szál pólóval, mégsem izzadtam meg nagyon. Ismét a XV. felé vettem az irányt — gondoltam, most egy kicsit jobban is felfedezem. Amikor legutóbbi itt jártam, az egyik sarkon visszafordultam, mert Nicoline már jobban hiányzott a kelleténél; most viszont tudtam, hogy még alszik, így ezen a sarkon nem jobbra fordultam, hanem mentem tovább.

20201004_094702

(Amióta gördeszkán fedezgetem fel a várost, ismét feltűnt nekem, ami még a friss jogosítványommal okozott nekem rengeteg frusztrációt, jelesül hogy Budapest közlekedését mennyire meghatározza részben a sugaras felépítése, részben a várost átszelő vasútvonalak. Ha el akarunk jutni A-ból B-be, bizonyos csomópontokat, utakat csak óriási kerülővel lehet elkerülni, ha egyáltalán — bármilyen kerülővel is próbálkozzon az ember, sokszor csatornázódik be ugyanoda. Ma is egy teljesen úgy útvonalon mentem, mégis, az utcák egy idő után mégis a fenti kereszteződéshez vezettek el.)

Érdekes felfedezőút volt; Rákospalota egy részét, Pestújhelyt és Újpalotát is megnéztem magamnak. Izgalmas túra volt, pont olyan, ami miatt szeretem Budapestet. Egyszer még egy kifejezetten kisvárosias környezetben gurultam, hogy aztán az út túloldalán elkezdődjön egy sok zöldterületbe ágyazott lakótelep, miközben a Késmárk utácáról pedig, amin elindultam hazafelé, kiderült, hogy kizárólag gyárakkal és raktárépületekkel van tele — merő szerencse, hogy kb. kilencven százalékán azért csak van valamiféle gyalogjáró.

Az aszfalt minősége nagyon változó volt; a legtöbb helyen szerencsére teljesen jó tudtam haladni, de néhol nagyon gyötrelmesen ment csak a dolog, leginkább csak a folyamatos hajtás ment a rengeteg repedés miatt. És bár a Shark kerekeim elég jól viselik a nedves talajt, a csapágyaknak a víz annyira azért nem tesz jót, úgyhogy sokszor az éjjeli-hajnali esőből visszamaradt tócsák miatt kellett megállni.

Tetszett, izgalmas volt, jól megéltem azt a csodálatos szabadságélményt is, ami ennek a sportnak az egyik legalapvetőbb vonzereje. Most láttam annyit, hogy ezzel az úttal egyelőre kipipálhassam az M3-as bevezető-Hungária körút-Mogyoródi út által bezárt területet.

20201004_101030
20201004_100223
20201004_102615
20201004_101742
20201004_102041
20201004_103731
https://www.flickr.com/photos/trychydts/50416288298/in/photostream/

A Mogyóródi utat amúgy teljes egészében végiggurultam — bár egyes szakaszain rengeteget vezettem, amikor még vezetni tanultam, a végén még nem voltam sohasem. Ez is egy teljesen kisvárosi része a városnak, mintha valamilyen üdülőtelepen lettem volna.

20201004_111002
20201004_110635
20201004_111613

Sokáig emekül deszkázható, de a Hungária körút felé már elég sok baj van a burkolattal, úgyhogy hatalmas megkönnyebbülés volt végre rákanyarodni a Stefánia útra. Ez az egyik kedvenc utam a városban: bár itt sem tükörsima az aszfalt, de bőven van elég hely, hogy az ember a repedések zömét kimanőverezze, és a régi villák hangulatát is nagyon szeretem.

Elképesztően elfáradtam. A gördeszkázás olyan szempontból abszolút beváltotta a várakozásaimat, hogy nagyon élvezem, sokkal jobban, mint a futást valaha is, de nagyon el lehet benne fáradni. De még a fáradságérzet is kellemesebb, mint a futáskor. Ha nagyon sokat futok, akkor azt érzem, hogy a lábaim egyre kevésbé bírják a terhelést, egyre nagyobb szenvedés minden lépés. A gördeszkázás egy full body workout, ezért a kimerültség sem a lábamban jelentkezik, ugyanakkor sokkal kevésbé kemény, mint a futásé. Ráadásul ha az ember lazít egy kicsit, attól még tud egész normális tempóban haladni.

Nicoline szerint Óbudát kéne megpróbálom legközelebb. Majd meglátom, mert azért Pesten is bőven van még mit bejárni.

Egyre messzebbre

Trychydts | | | 2020., szeptember 29., 16:47 | | | Kategóriák: ,

Az egyik hely, ahová sokkal többet járok gördeszkával, mint eredetileg gondoltam volna, a Déli és környéke. Gyerekkoromban központi helyszíne volt ez, a Déli pályaudvar hipermodern(nek gondolt), csodálatos épülete, az utcák vonala alá levezetett aluljárórendszerrel és kerengővel, na meg persze a Vérmező, ami maga volt nekem a szabadság. Persze ha Budára megyek, az egyik legésszerűbb útvonal is erre vezet, de néha kifejezetten ide jövök, keringek egy kicsit a park erre alkalmas, nyúlfarknyi kis betonútjain, és úgy érzem, már gyerekkoromban sem tévedtem, amikor úgy éreztem, ez egy mágikus hely — szerintem ma az egyik legizgalmasabb hely a városban.

“– Nagyon egyszerű — mondta Szerda. Más országokban az emberek idővel felismerték az erő forrásait. Néha ez egy természeti képződmény volt, néha csak egy hely, ami valamiért mégis különleges volt. Tudták, hogy ott valami fontos dolog történik, hogy az egyfajta fókuszpont, csatorna, egy ablak a Jelenvalóra.”

— Neil Gaiman: Amerikai Istenek
20200925_182658
20200925_180244

Amúgy mostanában Zugló, aztán pedig a XV. kerület felé veszem a leggyakrabban az irányt: fedezgetem fel, merre vannak jó gördeszkás útvonalak, de amúgy is élvezem, hogy ebben a kerületben mennyire családias-vidékies tud lenni a hangulat. Tulajdonképpen szerettem itt lakni, bár már akkor is éreztem, hogy mennyire messze van. Most, hogy általában fix időt szánok a gördeszkázásra, a XV kerület belsőbb részeit még megközelítenem sem sikerült. Három-négy órát amúgy simán bírnék, de két-két és fél óránál többet ritkán tudok rászánni. Ha hétköznap reggel van, akkor munkába megyek, ha meg este vagy hétvége, akkor meg Nicoline-t nem akarom túl sokáig hanyagolni. Mondjuk most beindul a kézilabdaszezon…

20200926_181208
20200929_073206
20200929_073224
20200926_183021

Vertikális és horizontális rekordok

Trychydts | | | 2020., szeptember 22., 1:26 | | | Kategóriák: ,

A múltkori várbeli kirándulás után magától adódott a gondolat, hogy a Gellérthegyre is fel kell toljam magam. Biciklis előtanulmányaimból tudtam, hogy itt azért van egy elég jelentős különbség, a Várba már sokszor felbicikliztem, a Gellérthegyre pedig összesen talán egyszer, single speeddel pedig, ha jól számolom, egyszer sem. Kicsit izgultam tehát, amikor a Váci útról az Erzsébet hídra kanyarodva felpillantottam a Szabadság-szoborra; de azért tartottam magam, és szokásomtól eltérően nem a Tabánt vettem célba, hanem elkezdtem felfelé hajtani a Hegyalja úton. (Csak zárójelben mesélem el, hogy rájöttem arra, hogy a Margit-híd kb. a legrosszabb gördeszkás átkelésre: most túl azon, hogy nagyon gyakran zsúlfolt, járdája az egyik oldalon nagyon keskeny, a másik oldalon nagyon magasított és nagyon közel vannak az autók. Úgyhogy azóta nem is erőltetem a Margit hidas átkelést, még a Lánchíd is jobb, de az Erzsébet híd az abszolút kedvencem.)

20200918_191405

Brutális volt. Magas is, meredek is, egy idő után már sötét is, az aszfalt sem mindig a legjobb minőségű; ha nem tudnék switchben hajtani, szerintem nem is sikerült volna. Így viszont legalább valamennyit tudtam “pihentetni” a jobb lábamat — már ha pihenés az, hogy folyamatosan behajlítva tartom a súlyomat. Nagyon ritkák voltak azok a szakaszok, amikor bármennyit is lehetett lendületből gurulni, leginkább a folyamatosan hajtanom kellett. Már majdnem fenn voltam, és már nagyon bántam, hogy innivaló nélkül indultam el otthonról, amikor egyszer csak megpillantottam a Füge Kávézót. Szerencsére annyi rutinom azért már volt, hogy legyen nálam maszk és bankkártya. Annyira boldog voltam az elért eredménytől, hogy kissé elengedtem magam és vásároltam egy méregdrága, japán ásványvizet, ami elképesztően, döbbenetesen, lélegzetakasztóan finom volt. Egy liter vízzel hirdatáltabban már nagyon vidáman tettem meg a hátralevő pár száz métert, és hamarosan a Szabadság szobor alól fotózgattam.

20200918_194733
20200918_194702

Ezeknek a hegymeneteknek egy igazán kellemetlen része van: amikor az ember odafenn körülnéz, és eszébe jut: “na te hülye, most hogy mész le?” Hát kábé úgy, mint egy ampultált lábú kenguru, akinek kerekeket szereltek a lába helyére: tényleg nagyon meredekek a lejtők, gurulni nem igazán lehet, folyamatosan fékezni kell. Azért valahogy visszavergődtem a Hegyalja útra, és végül a Tabánon, a Vérmezőn és a Margit körúton mentem haza.

Annyi hasznom mindenképpen van ezekből a kaptatásokból, hogy a hajtásom elképesztő mértékben fejlődik. Mivel kb. tízszer annyit hajtok, mint sík terepen, egyszerűen többet gyakorolom — regularban most már lazán vágom ki magam elé a lábamat, de switchben is sokkal stabilabb vagyok, mint egy hete.

Amiért tulajdonképpen elkezdtem gördeszkázni, az a szabad cruisolgatás a városban: futás helyett gördeszkával csavarogni az utcákon, kicsit nagyobb távokat megtéve, mintha futnék. Ma este ehhez a célomhoz már egészen közel kerültem.

Két óra alatt kicsit több, mint 16 km-t hoztam össze, a Ferencvárost illeszve a belvárosi körömhöz: ez azért futóedzésnek sem lett volna rossz. Biztos van amúgy még mit fejleszteni a sebességen, de azért nem minden szakaszon: a gyalogosok biztonsága ugyanis továbbra is nagyon fontos nekem.

Továbbra is hihetetlenül élvezem a gördeszkázást, imádom a kerekek tompa koppanását a betonon, a siklást az aszfalt felett, és hogy milyen jól lehet közben csobbanni Budapest hangulatában. A gördeszkával nagyon jól bele lehet illeszkedni a városi közlekedés ritmusába, nagyobb terpet lehet vele bejárni, és bár minden porcikámat megmozgatja, mégis nagyon jól és energizáltan érzem magam még utána is. Ugyanúgy tudom járatni az agyam közben mindenfélén, mint amikor futok, viszont (egyelőre) nem érzem a mentális fáradságot tőle. Vegytiszta fun az egész, ilyen szempontból nem csalódtam.

Elkezdtem gondolkodni azon is, hogyan oldjam majd meg az öltözködést, ha már nem lesz ilyen jó idő — már van is egy-két érdekes ötletem.

Kickturn mozgásban, kirándulás a Várba

Trychydts | | | 2020., szeptember 15., 13:02 | | | Kategóriák: , ,

Még a nyaralás előtt tudtam utoljára rendesen gyakorolni a kickturn-t; aggódtam, hogy sokat felejtettem. Szerencsére egész jól lendületbe jöttem ismét, helyből most már négy-öt lépésben meg tudok fordulni 360 fokot (négyből csak a backside sikerült), gondoltam, kipróbálom, mire megyek mozgásban.

Még nagyobb para, mint helyben. Az ember gurul előre, a lába nekifeszítve a gördeszka hátuljának, és akkor meg kell emelnie az első lábát, miután csavart egyet a törzsén. Hát erre nem mindig tudtam rávenni magam, túlságosan is féltem, hogy esés lesz belőle. Aztán végül sikerült legalább néhány apró, pici oldalazást kipréselnem magamból. Viszont ezeket gyorsan egymás mellé fűzve már 1 db 180 fokos fordulatot is össze tudtam hozni egy kétsávosnak megfelelő úton.

A diadaltól megrészegedve tegnap hajnalban átgurultam a Margit hídon, javarészt a Margit-körúttal párhuzamosan elcikáztam a Moszkva térig, majd a Várfok utcán elindultam felfelé a Várba. Még hetekkel ezelőtt, a Szigeten csíptem el egy görkorcsolyás társaság nosztalgiázását, hogy hogyan mentek egyszer fel, azóta is kíváncsi voltam, hogyan lehetne ezt megoldani. A Várfok utca nem vészesen meredek, és nyilván segített az is, hogy tudok váltott lábbal hajtani: azért ez egy elég combpróbáló gyakorlat. Végül hamarabb toltam át magam a Bécsi kapu alatt, mint ahogy gondoltam volna.

IMG_20200914_070639
IMG_20200914_071749

A Tóth Árpád sétányon mentem el a Karmelita kolostorig, onnan pedig a Hunyadi János úton indultam el lefelé — erre szoktunk futni Nicoline-nel és már többször eszembe jutott, hogy gördeszkával ez nem is lenne lehetetlen. A sétány vége felé pár hatalmas repedés, nincs viszont macskakő, ami bármennyire is bájos dolog, gördeszkázásra nem kifejezetten alkalmas. Lefelé gurulni amúgy nehezebb volt, mint felfelé menni — ilyen meredek úton kb. folyamatosan fékezni kell, pár másodperc volt csak, amit egyszerre a deszkán állva tölthettem. Tapolca felfedezése azt a nem várt eredményt hozta, hogy a rengeteg hajtás miatt sokkal-sokkal jobb lett az egyensúlyom a deszkán — lejtőn lefelé ez nagyon jól jön.

A Lánchídon mentem haza, ami sokkal kevésbé zsúfolt, mint a Margit híd és egészen jól védett — a gyalogjárda cikkcakkos vonalvezetése persze nehezítő tényező, de azért megoldottam. A Kossuth téren keresztülgurulni pedig még mindig egy hatalmas jutalomjáték.

| | | Korábbi bejegyzések »