Természetesen variálok. Kiesett a Please don’t let me be misunderstood, és az így benyomuló vákuumba bezúdult egy rakás újabb szám. Mindez természetesen továbbra is a hatvan perc — fizikailag amúgy egészen jól bírom a strapát, inkább mentálisan kell még edződnöm.

Hotei Tomoyasu (Kill Bill Vol 1.)	Battle Without Honor or Humanity	Bemelegítés; az ötletet, hogy első szám legyen, Mr. A-tól loptam. Ismét az első helyen, tényleg remekül alkalmas arra, hogy szokjam a gondolatot.
Mark Knopfler (Get Lucky)	Border reiver	Annyira szeretem ezt a számot az új albumról, alig vártam, hogy végre ide is felférjen, ezzel ürügyet teremtve arra, hogy még többet hallgassam.
NY Loose (Year of the Rat)	Dragonfly	Nemrég elővettem ezt az NY Loose albumot, és amint meghallottam ezt a számot, rögtön eszembe jutott, hogy ezzel az erős ritmussal lehetne kezdeni valamit.
NY Loose (Year of the Rat)	Detonator	Kemény, dacos szám, karcos női hangon; ide, ebbe a helyzetbe tényleg remekül illik.
Dire Straits (On the Night)	Money for nothing	Elképesztően sokoldalú lett ez a szám, nem véletlen, hogy világsláger lett belőle, hatalmas durranás az MTV-n meg minden. Többféle dallam és ritmus fonódik benne össze, arról már nem is beszélve, hogy annyira jó szám, hogy ha csak meghallom, szétdurran az agyam az endorfintól. Most kicsit előbbre került, hadd örüljek neki egy kicsit hamarabb.
The Offspring (Ignition)	Kick Him When He’s Down	Ez az egyik leglendületesebb Offspring-szám, ami csak van, erre bármikor felpörgök.
Mark Knopfler (Shangri La)	Song For Sonny Liston	Nagyon szeretem a szövegét is, és ez a kellemesen középtempós lüktetés szépen továbbtol kb. öt perccel — szépen hozzásegít, hogy elkerüljek egy holtpontot.
Desperado Soundtrack	Los Lobos & Antonio Banderas	Erre a számra mostanában nagyon koncentrálok, elsősorban Christopher Prücsök miatt.
Faith no More (Angel Dust)	Midlife Crisis	Ennél jobb szám még mindig nincsen középtájt (hehe); az eddigieknél egy kicsit lassabb, de normális tempót diktál.
The Offspring (Smash)	Come Out and Play (Keep ‘EM Separated)	Innentől kezdve csak olyan számok vannak, amiket imádok, és ez még rá is tesz egy fél lapáttal a Midlife Crisisre.
The Offspring (Smash)	What happened to you	2:12 pörgés — pont elég ahhoz, hogy emlékezzem rá: még futok, de ne merüljek ki teljesen idő előtt.
Dire Straits (On the Night)	Heavy Fuel	Mindig is imádtam ezt a számot, de a koncertfeldolgozás meg egyenesen zseniális. Kemény macsónak érezhetem magam tőle, akinek már minden mindegy.
Faith no More (The Real Thing)	The Morning After	Ez az egyik kedvenc számom az egész könnyűzenéből, ha ezt hallgatom, észre sem veszem, hogy futok.
Jacques Loussier (Inglourious Basterds)	Main Theme from Dark of the Sun	Remek ritmus, kis lazításnak, az utolsó nagy hajrá előtt egy kis pihenés.
Ennio Morricone (Inglourious Basterds)	Rabbia e Tarantella	Most már teljesen rutinosan futok erre a számra is, ami határozott előrelépés az eddigiekhez képest. Itt már elkezdek egy kicsit hajrázni, de azért még nem mindent bele alapon.
Metallica-San Franciscoi Szimfonikus Zenekar (S&M)	Of Wolf and Man	Abszolút ideális vége-szám, az utolsó csepp szuszt is kipréseli az emberből.

… és ye! Megvan a hatvan perc. Péntek este ugyan jól megszippantottam, láttam ugyan a gyülekező esőfelhőket, aztán hallottam a mennydörgést, és az is feltűnt, hogy egy-egy villámlás nappali világosságot varázsol a pályára, de gondoltam, majd csak megúszom az igazi elázást. aztán amikor a salakpálya már egyetlen nagy pocsolya volt, mégiscsak hazaindultam. Mintha zuhany alatt futottam volna, folyt rólam a víz — egy-két perc után már tényleg semmit sem számított, ha esetleg pocsolyába léptem. De az új MP3 lejátszó azért kibírta.

Megvan tehát az új playlist — bár van egy olyan érzésem, hogy csak a történelemnek másolom ide, mert az első számból már egy kicsit elegem van, viszont az új Mark Knpofler albumon van egy szám, amenyik annyira kívánkozna egy futóplaylistre… na mindegy. Most ez van.

Santa Esmeralda (Kill Bill Vol 1.)	Please don’t let me be misunderstood	Nyilván nem szeretném ezt a nyálas-romantikus számot, ha nem a hófehér kimonós O Ren Ishii jutna eszembe róla, amint élete utolsó párbajára készül. A szenvelgős részek a vége felé pont jók arra, nehogy elragadtassam magam már az elején.
Hotei Tomoyasu (Kill Bill Vol 1.)	Battle Without Honor or Humanity	Bemelegítés; az ötletet, hogy első szám legyen, Mr. A-tól loptam. Már nem az első szám, persze, de még mindig jó arra, hogy szépen lassan, megfontoltan lendületbe jöjjek. Hiszen most már kifejezetten sokáig futok saját fogalmaim szerint, be kell osztani az erőt.
Dire Straits (On the Night)	Money for nothing	Elképesztően sokoldalú lett ez a szám, nem véletlen, hogy világsláger lett belőle, hatalmas durranás az MTV-n meg minden. Többféle dallam és ritmus fonódik benne össze, arról már nem is beszélve, hogy annyira jó szám, hogy ha csak meghallom, szétdurran az agyam az endorfintól. Most kicsit előbbre került, hadd örüljek neki egy kicsit hamarabb.
The Offspring (Ignition)	Kick Him When He’s Down	Ez az egyik leglendületesebb Offspring-szám, ami csak van, erre bármikor felpörgök.
Mark Knopfler (Shangri La)	Song For Sonny Liston	Nagyon szeretem a szövegét is, és ez a kellemesen középtempós lüktetés szépen továbbtol kb. öt perccel — szépen hozzásegít, hogy elkerüljek egy holtpontot.
Desperado Soundtrack	Los Lobos & Antonio Banderas	Erre a számra mostanában nagyon koncentrálok, elsősorban Christopher Prücsök miatt.
Faith no More (Angel Dust)	Midlife Crisis	Ennél jobb szám még mindig nincsen középtájt (hehe); az eddigieknél egy kicsit lassabb, de normális tempót diktál.
The Offspring (Smash)	Come Out and Play (Keep ‘EM Separated)	Innentől kezdve csak olyan számok vannak, amiket imádok, és ez még rá is tesz egy fél lapáttal a Midlife Crisisre.
The Offspring (Smash)	What happened to you	2:12 pörgés — pont elég ahhoz, hogy emlékezzem rá: még futok, de ne merüljek ki teljesen idő előtt.
Dire Straits (On the Night)	Heavy Fuel	Mindig is imádtam ezt a számot, de a koncertfeldolgozás meg egyenesen zseniális. Kemény macsónak érezhetem magam tőle, akinek már minden mindegy.
Faith no More (The Real Thing)	The Morning After	Ez az egyik kedvenc számom az egész könnyűzenéből, ha ezt hallgatom, észre sem veszem, hogy futok.
Jacques Loussier (Inglourious Basterds)	Main Theme from Dark of the Sun	Remek ritmus, kis lazításnak, az utolsó nagy hajrá előtt egy kis pihenés.
Ennio Morricone (Inglourious Basterds)	Rabbia e Tarantella	Most már teljesen rutinosan futok erre a számra is, ami határozott előrelépés az eddigiekhez képest. Itt már elkezdek egy kicsit hajrázni, de azért még nem mindent bele alapon.
Metallica-San Franciscoi Szimfonikus Zenekar (S&M)	Of Wolf and Man	Abszolút ideális vége-szám, az utolsó csepp szuszt is kipréseli az emberből.

A cím kettős értelmet hordoz magában: egyrészt remekül visszaadja a futás iránt érzett általános attitűdömet, másrészt egy szakkifejezés rövidítése, amit ma este találtam ki. Ez a Legnagyobb Fenntartható Sebesség, ami azt a sebességet jelenti, amit több körön keresztül fenn tudok tartani, ha kifejezetten hajtom magam, de amit hat körnél is tovább bírok a pályán.

Tegnap este átfutott egy csótány az arcomon, ami még csak a kisebbik baj: a nagyobbik az, hogy erre fel is ébredtem és eléggé rámjött a Rötscherk. Még este is elég nyugtalan voltam, na meg azt is tudtam, hogy ma este nem fogom tudni lefutni az 51 percemet, mert egy előre meg nem határozható időpontban elszólít majd a kötelesség. Ezért aztán hajtottam, kiengedendő a gőzt is biztosítandó a kötelező kalórialeadási mennyiséget. A várt üzenet valóban el  is szólított, de csak a What happened to you-nál; addig viszont simán ment az LFS, mi több, az említett számot már izomszakasztó vágtában nyomtam végig. Kvázi én voltam a leggyorsabb az egész pályán, többször is lehagytam mindenkit. Az egyetlen kivétel egy kopasz, piros, CCCP feliratú pólót viselő, drótizomzatú srác volt, aki behozhatatlan sebességgel húzott el mellettem. Elég érdekes volt, legalább egy percig rámtört a Street Fighter Alpha 3 hangulata, mégpedig az a rész, amikor Kennel, a szőke amerikai harcossal kell megverekednie az embernek. Aztán láttam, hogy ő a maga részéről két kör után kiállt; így persze könnyű.

Ma Gáboréknál voltunk, megcsodáltuk az új családtagot, illetve én learattam némi könnyű sikerélményt a két nagyobb kicsivel. Ők CP-vel ellentétben nem sírják el magukat, mi több, mondhatjuk azt is, hogy egészen jól rá vannak hangolódva a humoromra. Játszódtunk, meséltem nekik egy csomó mindent, de az is kiderült, hogy a Rumini, amit még Karácsonyra vittem nekik, egészen bevált, és azóta már több kötetet is hozzávásároltak. Meséltem egy-két dolgot is a tinédzser papájukról — Gáborka, úgy látom, már egészen jól kifényezte magát saját magában, de a múltat nem lehet elhallgattatni. Őő iá oa oo iai. Hogy mást ne mondjak.

Alapvetően nem szeretek futni. Lakik bennem egy srác, aki minden alkalommal, amikor futni kellene, túrós vagy mákos palacsintát zabálna inkább az ágyban fekve, kólával öblítené le, és Jó barátokat, Predatort,esetleg Szárnyas fejvadászt nézne közben. Persze mindig lecsapom, felhúzom a futócipőmet és nekiállok az aznapra esedékes önkínzásnak. Egy darabig még lihegi a fülembe, hogy fizikai képtelenség, hogy én lefussam a kitűzött időtartamot, de aztán nem bírja az iramot és leül duzzogni a pálya mellé.

Ma viszont baromira formában volt vagy engem szívatott meg az átlagnál lényegesen jobban a takarítás, netán a nyárias időjárás ment egy kicsit az idegeimre, mert ma abszolút lerázhatatlannak bizonyult. Az első számtól az utolsóig szívás volt az egész, három szám volt mindössze, ahol legalább minimális mértékben össze tudtam szedni magam. Mindegy, a csatát végső soron megnyertem, még ha pirruszi győzelem is volt: az előírásoknak megfelelően kinyújtottam magam, aztán mentem haza.

Sssz szerint amúgy ez teljesen rendben van, előfordul, hogy az ember démonai jobban rakoncátlankodnak; ilyenkor a legjobb, ha az ember beletörődik a sorsába és kész.

Kicsi híján három hétig bírta a playlist, de most betoldottam még egy Dire Straits számot. Kíváncsi vagyok, hogy ennek a futásdolognak mekkora része fizikai állóképesség, mekkora mentális felkészültség, mert a 13%-os növekedést még úgy sem éreztem meg, hogy sokkal jobban hajtottam végig. Amúgy az utolsó négy perces hajrá sebessége kb. 25%-al növekedett, 600 m helyett 700-750 métert tudok már így futni, ami mindenképpen előrelépés.

Még jó, hogy vannak ezek a statisztikák, amikbe tudok kapaszkodni, kábé ez számomra a futás egyetlen vonzereje.

Santa Esmeralda (Kill Bill Vol 1.)	Please don’t let me be misunderstood	Nyilván nem szeretném ezt a nyálas-romantikus számot, ha nem a hófehér kimonós O Ren Ishii jutna eszembe róla, amint élete utolsó párbajára készül. A szenvelgős részek a vége felé pont jók arra, nehogy elragadtassam magam már az elején.
Hotei Tomoyasu (Kill Bill Vol 1.)	Battle Without Honor or Humanity	Bemelegítés; az ötletet, hogy első szám legyen, Mr. A-tól loptam. Már nem az első szám, persze, de még mindig jó arra, hogy szépen lassan, megfontoltan lendületbe jöjjek. Hiszen most már kifejezetten sokáig futok saját fogalmaim szerint, be kell osztani az erőt.
The Offspring (Ignition)	Kick Him When He’s Down	Ez az egyik leglendületesebb Offspring-szám, ami csak van, erre bármikor felpörgök.
Dire Straits (On the Night)	Money for nothing	Elképesztően sokoldalú lett ez a szám, nem véletlen, hogy világsláger lett belőle, hatalmas durranás az MTV-n meg minden. Pont jó arra, hogy újrakalibráljam a tempót, akár gyorsítani, akár lassítani akarok, többféle dallam és ritmus fonódik benne össze, arról már nem is beszélve, hogy annyira jó szám, hogy ha csak meghallom, szétdurran az agyam az endorfintól.
The 5.6.7.8′s (Kill Bill Vol. 1.)	Woo hoo	Kellemes, lendületes bohóckodás, amit ilyenkorra már meg is engedhetek magamnak.
Desperado Soundtrack	Los Lobos & Antonio Banderas	Erre a számra mostanában nagyon koncentrálok, elsősorban Christopher Prücsök miatt.
Faith no More (Angel Dust)	Midlife Crisis	Ennél jobb szám még mindig nincsen középtájt (hehe); az eddigieknél egy kicsit lassabb, de normális tempót diktál.
The Offspring (Smash)	Come Out and Play (Keep ‘EM Separated)	Innentől kezdve csak olyan számok vannak, amiket imádok, és ez még rá is tesz egy fél lapáttal a Midlife Crisisre.
The Offspring (Smash)	What happened to you	2:12 pörgés — pont elég ahhoz, hogy emlékezzem rá: még futok, de ne merüljek ki teljesen idő előtt.
Faith no More (The Real Thing)	The Morning After	Ez az egyik kedvenc számom az egész könnyűzenéből, ha ezt hallgatom, észre sem veszem, hogy futok.
Jacques Loussier (Inglourious Basterds)	Main Theme from Dark of the Sun	Remek ritmus, kis lazításnak, az utolsó nagy hajrá előtt egy kis pihenés.
Ennio Morricone (Inglourious Basterds)	Rabbia e Tarantella	Most már teljesen rutinosan futok erre a számra is, ami határozott előrelépés az eddigiekhez képest. Itt már elkezdek egy kicsit hajrázni, de azért még nem mindent bele alapon.
Metallica-San Franciscoi Szimfonikus Zenekar (S&M)	Of Wolf and Man	Abszolút ideális vége-szám, az utolsó csepp szuszt is kipréseli az emberből.

Ha valakinek az az illúziója lenne, hogy viharos széllökések közepette, időnként eleredő esőben futni vicces, akkor én most ez eloszlatom. Nem vicces és csak elég mérsékelten jó. Túl hideg van ahhoz, hogy rövidnadrág-póló kombinációban nyomjuk a köröket, ugyanakkor kimelegedni mindenképpen kimelegszünk. A szél össze-vissza rángatja az embert, szóval az amúgy is strapás dolog még további szórakoztatási lehetőségekkel egészül ki. Viszont a hajrá-sebességem 25%-al nőtt a kezdetek kezdete óta, ami talán nem is olyan béna dolog.

Amióta igazán komolyan veszem a bemelegítést, azóta arra is rájöttem, miért hívják ezt így. Eddig azt gondoltam, hogy ez egy metafora, ami arról szól, hogy az izmokat felkészítjük a fokozott teljesítményre; amióta azonban Sssz supervisolta a tevékenységemet, és újabb gyakorlatokat írt elő a szisztematizmus és a precizitás jegyében, azóta simán elérem a futás üzemi hőmérsékletét is, mire belekezdek a dologba.

Holnap szerintem veszek kötelet az ugrálókötelembe, és folytatom azt az edzést is.

Eltelt két hét és én fittebb vagyok, mint valaha. Ennek megfelelően megint lejárt a playlist szavatossága; részben már megint rövid lett, részben meg még mindig túl sok volt benne a punk a tavaszi hangulathoz.

Santa Esmeralda (Kill Bill Vol 1.)	Please don’t let me be misunderstood	Nyilván nem szeretném ezt a nyálas-romantikus számot, ha nem a hófehér kimonós O Ren Ishii jutna eszembe róla, amint élete utolsó párbajára készül. A szenvelgős részek a vége felé pont jók arra, nehogy elragadtassam magam már az elején.
Hotei Tomoyasu (Kill Bill Vol 1.)	Battle Without Honor or Humanity	Bemelegítés; az ötletet, hogy első szám legyen, Mr. A-tól loptam. Már nem az első szám, persze, de még mindig jó arra, hogy szépen lassan, megfontoltan lendületbe jöjjek. Hiszen most már kifejezetten sokáig futok saját fogalmaim szerint, be kell osztani az erőt.
The Offspring (Ignition)	Kick Him When He’s Down	Ez az egyik leglendületesebb Offspring-szám, ami csak van, erre bármikor felpörgök.
The 5.6.7.8′s (Kill Bill Vol. 1.)	Woo hoo	Kellemes, lendületes bohóckodás, amit ilyenkorra már meg is engedhetek magamnak.
Desperado Soundtrack	Los Lobos & Antonio Banderas	Még egy kis laza pörgés, az nem árt, meg az se, ha pár percre egy kicsit igazán macsónak érzem magam.
Faith no More (Angel Dust)	Midlife Crisis	Ennél jobb szám még mindig nincsen középtájt (hehe); az eddigieknél egy kicsit lassabb, de normális tempót diktál.
The Offspring (Smash)	Come Out and Play (Keep ‘EM Separated)	Innentől kezdve csak olyan számok vannak, amiket imádok, és ez még rá is tesz egy fél lapáttal a Midlife Crisisre.
The Offspring (Smash)	What happened to you	2:12 pörgés — pont elég ahhoz, hogy emlékezzem rá: még futok, de ne merüljek ki teljesen idő előtt.
Faith no More (The Real Thing)	The Morning After	Ez az egyik kedvenc számom az egész könnyűzenéből, ha ezt hallgatom, észre sem veszem, hogy futok.
Jacques Loussier (Inglourious Basterds)	Main Theme from Dark of the Sun	Remek ritmus, kis lazításnak, az utolsó nagy hajrá előtt egy kis pihenés.
Ennio Morricone (Inglourious Basterds)	Rabbia e Tarantella	Egyrészt állatira kell koncentrálnom, hogy el tudja csípni a futáshoz megfelelő ritmust, másrészt itt már elkezdem felhasználni azt az energiát, amit egészen eddig félretettem.
Metallica-San Franciscoi Szimfonikus Zenekar (S&M)	Of Wolf and Man	Abszolút ideális vége-szám, az utolsó csepp szuszt is kipréseli az emberből.

Élesben is próbálgatom a Sssz-féle bemelegítéseket. Kábé olyan érzés, mintha szilikonos motorolajjal kenném meg az ízületeimet. Egyszerűen mennek a gyakorlatok, csak úgy simán, hazafelé pedig csak egy kis kellemes fáradságot érzek, semmit többet. Nincs fájdalom az izmaimban, nem érzem úgy, hogy egy hosszabb edzés után gond lenne felmásznom a negyedikre vagy lehajolnom az elejtett kulcsomért.

Már 11 percnél tartok az ugrálókötéllel, és a percenkénti teljesítményem is egészen szépen emelkedik. A bemelegítésen túl nyilván annak köszönhetően, hogy képes vagyok egyre lazábban csinálni a dolgot (tényleg csak csuklóból és nem gerincből-hátizomból), másrészt meg nyilván kezdek is belejönni a dologba, kevesebbet akad el a lábam, képes vagyok jobban koncentrálni és ennélfogva gyorsabban ugrálni is. Most olyan 116-120 ugrásnál tartok egy perc alatt. A markolatba épített szuperszámítógép az első alkalom óta elég jelentékeny önmérsékletet mutat, 100 helyett most már csak 20 kalóriára saccolja a fogyasztásomat egy perc alatt, amit inkább vagyok hajlandó reálisnak elfogadni. Persze beszéltük Zsófiékkal, hogy ez nyilván csak valami durva becslés egy nem túl bonyolult algoritmussal.

Az eredmény mindenesetre kézzel fogható. A kirándulásra, amikor alkalmatos ruhadarab után turkáltam a szekrényben, kezembe akadt egy ősrégi Levis 501-es, amit nem is olyan régen még felhúzni sem tudtam, nemhogy hordani. De hát egy jó állapotban levő Levis 501-est nem dob ki az ember, akármennyire is hájas disznó lesz a vásárlás óta. Megnéztem, hogy mekkora, és elröhögtem magam már a gondolatra is, hogy ez rám jött valamikor. Aztán felpróbáltam, begomboltam, belefűztem az övem és abban grasszáltam egész nap.

A legutóbbi alkalom óta növeltem a terhelést, plusz ugye rászoktam arra, hogy ne hazáig fussak, hanem maradjak végig a sportpályán és még tornázzak egy kicsit a gépeken. Ennek megfelelően most sokkal nagyobb hangsúlyt fektettem a fenntarthatóságra, mint arra, hogy már az elején kifacsarjam magamból az energiát hogy aztán a vége egy élethalálharc legyen önmagammal.

Hotei Tomoyasu (Kill Bill Vol 1.)	Battle Without Honor or Humanity	Bemelegítés; az ötletet, hogy első szám legyen, Mr. A-tól loptam.
The Offspring (Ignition)	Kick Him When He’s Down	Ez az egyik leglendületesebb Offspring-szám, ami csak van, erre bármikor felpörgök.
The Offspring (Ignition)	L.A.P.D.	Az egész szám szinte csak ritmus, szóval tartani a tempót pont jó.
The Offspring (The Offspring)	Beheaded	Itt szoktam elkezdeni elfáradni, úgyhogy ez az abszolút elborult, 200 km/h-s szám elég jól segít.
Faith no More (Angel Dust)	Midlife Crisis	Ennél jobb szám még mindig nincsen középtájt (hehe); az eddigieknél egy kicsit lassabb, de normális tempót diktál.
The Offspring (Smash)	Come Out and Play (Keep ‘EM Separated)	Innentől kezdve csak olyan számok vannak, amiket imádok, és ez még rá is tesz egy fél lapáttal a Midlife Crisisre.
The Offspring (Smash)	What happened to you	2:12 pörgés — pont elég ahhoz, hogy emlékezzem rá: még futok, de ne merüljek ki teljesen idő előtt.
Faith no More (The Real Thing)	The Morning After	Ez az egyik kedvenc számom az egész könnyűzenéből, ha ezt hallgatom, észre sem veszem, hogy futok.
Jacques Loussier (Inglourious Basterds)	Main Theme from Dark of the Sun	Remek ritmus, kis lazításnak, az utolsó nagy hajrá előtt egy kis pihenés.
Ennio Morricone (Inglourious Basterds)	Rabbia e Tarantella	Egyrészt állatira kell koncentrálnom, hogy el tudja csípni a futáshoz megfelelő ritmust, másrészt itt már elkezdem felhasználni azt az energiát, amit egészen eddig félretettem.
Metallica-San Franciscoi Szimfonikus Zenekar (S&M)	Of Wolf and Man	Abszolút ideális vége-szám, az utolsó csepp szuszt is kipréseli az emberből.

Hiába, rögtön más, ha az ember egy kung-fu mestertől sajátítja el az ugrálókötelezés alapjait. Így most látok esélyt arra, hogy holnapra ne durranjanak be még még a szemmozgató izmaim is.

5×1 perc az első heti adag, ez a kötélbe épített szuperszámítógép szerint -400 kalória, ami költői túlzásnak hangzik, de nyilván inkább az volt a cél, hogy biztató számokat írjanak a képernyőre. (25 perc alatt elégetnék 2000 kalóriát? Hehe.) Ugyanakkor a beépített időzítő zseniális gondolat, most így kapásból elég nehéz elképzelnem, hogyan mérnék le 1 perc ugrálókötelezést, 15 másodperces pihenőkkel, ha nem jelezné nekem hangos sípolgatással, hogy abba lehet hagyni a szökdécselést, letelt az 1 perc. Elvégre ugrálás közben kissé nehéz lenne folyton az órámat néznem.

Tegnap, enyhítendő fehérje-túladagolásos tüneteimet, zöldfűszeres pacsinkát ettem tejföllel és sajttal. A fehérje-túladagolásom szépen enyhült is (bár még mindig áll a fogadalmam, miszerint jövőre a húsvétra vásárolt sonka és tojás 60%-a is bőven elég lesz), ugyanakkor a szokatlan mennyiségű, tűzforró szénhidrát eléggé elálmosított, így ledőltem egy kicsit szundikálni, amíg ülepszik a palacsintala a futás előtt.

Ebből annyi valósult meg, hogy éjfél után pár perccel ébredtem, amikor jó ízlésű ember nem megy futni. Így lustálkodtam még négy óráig, felkeltem, olvastam meg írtam, aztán amikor a nap is felkelt, én ismét feláldoztam magam a futás oltárán. Mondjuk a mártír-feeling kiteljesedését határozottan hátráltatta, hogy reggel hatkor már kifejezetten sokan voltak a sportpályán. Most viszont éhes vagyok — igaz, a nagy mozgás örömére ma mégsem reggeliztem. Még 20 percet kell kibírni valahogy a mai napra rendelt rántott sajtomig, de mintha már szédülnék is egy kicsit.

Elmenetben amúgy az ugrálókötél is rám kacsintott, ugyanakkor nekem eszembe jutott, hogy Sssz beígért nekem egy edzéstervet az ugrálókötél-szelidítéshez, amit még alighanem megvárok, mire ismét kockára tenném a hátizmaimat. Meg a karizmaimat. Meg úgy általában mindenféle anatómiai egységemet, amik megmozdulnak ugrálókötelezés közben.

Holnap szerepjáték, ami jó, bár azt nem mondhatnám, hogy csúcsformában vagyok. Mindegy, ma úgyis laza napom van, hazamegyek, és mivel ma nem tervezek semmiféle gasztronómiai elhajlást, előttem az egész délután, no meg az éjszaka, hogy egy kicsit élesítsek még a sok munkában némiképpen eltompult szellememen.

Volt egy kis lelkifurdalásom, amikor zsebre tettem a Zsótól ajándékba kapott digitális ugrálókötelet — gondoltam, nem lesz olyan kemény, mint a futás, ugrálókötelezem, mint egy kis leánka, de gondoltam, a változatosság is rámfér.

A Beheaded-ig  végig futottam, a Midlife Crisis alatt beállítgattam a kötél hosszát meg az adatokat a beépített kompjúter számára, aztán a Come out and Play és a Morning After közben köteleztem. Jelentem: kár volt lelkifurdalást érezni, azt hittem kiköpöm a tüdőmet, a belemet, de még a bokacsontomat is. Persze nehezítés, hogy sötétben járok edzeni, ugrókötelezni meg nem lehet szemüvegben, ezért a fekete gumikötelet nem látom, csak azt, hogy elsuhan valami a szemem előtt, vagy — ha a földre nézek — hogy nekicsapódik valami a salaknak. Persze a dolog nyilván a mozgáskoordinációról (is) szól, egyszerűen tudnom kéne a csuklóm mozgásából, hogy a kötél mikor ér a földre. Másrészt, részbe a zenének, részben a gyakorlatlanságomnak hála valami eszméletlen tempót diktáltam magamnak, és akkorákat szökkentem, mint egy bespeedezett szöcske. Csak a vége felé jöttem rá, hogy lehet azért ezt lazábban is, de még akkor is elég sokszor elakadtam.

A Of Wolf and Man alatt azért természetesen futni kell, ebben nem is volt hiba, futottam hazáig.

Ugrálókötelezni jó, ezúton is köszönet a szponzornak. Nem csak karban tart, de a gyengeségeimre is rávilágít és még meg is kínoz közben. Mindig ilyen játszópajtásra szántam, szerintem hetente kétszer-háromszor tuti beiktatom a programba.

Hát nem a megtestesült műfaji sokszínűség, de most nagyon bejön.

The Offspring (The Offspring)	Jennifer Lost the War	Ideológiailag is elég érdekes szövege van, meg pont az, ami az első adrenalinlöketet pont a jó dózisban adja meg
The Offspring (Ignition)	Kick Him When He’s Down	Ez az egyik leglendületesebb Offspring-szám, ami csak van, erre bármikor felpörgök
The Offspring (Ignition)	L.A.P.D.	Az egész szám szinte csak ritmus, szóval tartani a tempót pont jó
The Offspring (The Offspring)	Beheaded	Itt szoktam elkezdeni elfáradni, úgyhogy ez az abszolút elborult, 200 km/h-s szám elég jól segít
Faith no More (Angel Dust)	Midlife Crisis	Itt lehet egy kicsit lazítani; amúgy az egyik legnagyobb Faith no More slágerek közé tartozik, és abszolút nem véletlenül
The Offspring (Smash)	Come Out and Play (Keep ‘EM Separated)	Jó kis középtempó, és a szám is nagyon dögös, de ilyenkor már nagyon jól jön a plusz endorfin
Faith no More (The Real Thing)	The Morning After	Ez az egyik kedvenc számom az egész könnyűzenéből, ha ezt hallgatom, észre sem veszem, hogy futok
Metallica-San Franciscoi Szimfonikus Zenekar (S&M)	Of Wolf and Man	Abszolút ideális vége-szám, az utolsó csepp szuszt is kipréseli az emberből.