2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 983,15 km
Futás: 521,73 km
Amikor jó tíz éve volt egy intenzív futós időszakom (naponta kétszer edzettem), volt egy jó kis futóplaylistem, amit nagyon szerettem. Nagyon alaposan fel volt építve, ki volt találva, hogy mikor mi motivál; először 40, aztán 50 perceket futottam (hahaha, ma már ez csalónapnak is bágyadt lenne), és a playlist percre ki volt számolva, az utolsó szám végénél le is lehetett állni, lehetett hazasétálni a sportpályáról.
Amióta újra kezdtem a futást (illetve először az edzőtermi kardiózást), inkább hangoskönyveket és podcastokat hallgattam, de az edzőteremben filmeket is simán néztem. Azért néha csak rám jött a zenehallgatnék — ezekre az esetekre raktam össze az új playlistemet, humoros rap battle-ökből; az első félmaratonomat is erre futottam.
Újabban elkezdett foglalkoztatni az átlagsebesség is, most már kevésbé vagyok elégedett, ha csak letolom a napi penzumot (persze így is vannak rossz napjaim), így eléggé összpontosítanom kell, hogy időben végezzek, nem nagyon marad energiám beszédet hallgatni. Aztán hétvégén, amikor próbáltam kimozdulni a totális motiválatlanság mocsarából, hogy meglegyen az aznapi sportolás, eszembe jutott, hogy talán egy kis normál zene segítene. Visszanyúltam a régi jól bevált módszereimhez, és összeraktam egy régi-új listát; amennyire lehetett, régivel kapcsolatos támaszkodtam, de nem stresszeltem rá túlságosan erre: az Atlas, rise például biztosan egy új darab, hiszen az még nem is létezett az eredeti lista készültekor. Részben a rendezőelv is más. Most már nem fontos, hogy a vége nagyon ütős legyen, hiszen kb. soha nem tudom, mikor fejezem be a futást: változó távolságokat futok, változó időkkel, amikor 9,2 km/h-val futok 17 km-t, az más, mint amikor 8-cal 14-et. Aztán, ahogy megöregedtem, jobban esik a hasonló zenei stílusú számokat egy tömbben hallgatni: például van Metallica, Offspring és Mark Knopfler blokk — régen inkább az számított, mikor milyen dinamika segített jobban. A hagymománytisztelet jegyében viszont továbbra is a Don’t let me be misunderstooddal kezdem az egészet, és utána, ugyancsak a tradícóknak megfelelően, egy jó pörgős szám, a Green Hornet következik. 9,2 km/h 17 kilométeren nem is volt rossz demó.
Most amúgy épp elkezdtem növelni a napi futótávomon, 13,5-14,5-ról próbálom 16-17 közé feltornászni a hétköznapi adagot; ez mostanában már simán belefér abba a két órába, amit a futós napok reggelén erre szeretnék szánni. Jó lenne persze ezt az időt is lenyomni és tartósan 9 fölött tartani az átlagsebességet, de hát ez még nagyon a jövő zenéje. Edzéstervekben továbbra sem hiszek, csak a brute force-ban; így nem kell annyit agyalni a dolgon viszont a kétségkívül fejlődés lassabb. Ezt figyelem nyugodtan pakolhatok még számokat ebbe a playlistbe, mert több, mint a feléig eljutok a második hallgatással.
Az igazi éles teszt persze a Vivicittá virtuális félmaraton lesz. Nem terveztem ugyan egy hónapon belül két félmaratont futni, de nekem a Vivicittá több okból is egy szimbolikus esemény, úgyhogy nem szívesen hagynám ki (azt meg nem nagyon hiszem, hogy a júliusra szervezett nem-virtuális eseményen feltétlenül ott akarnék lenni). Nem hiszem, hogy összejön még egy personal best, de nekem a félmaratonok amúgy is arról szólnak, hogy újra és újra megéljem: meg tudom csinálni.