Rákospalota-Újpest revisited

Trychydts | | | 2021., március 16., 22:40 | | | Kategóriák: , ,

Múlt héten többször is visszatértem Rákospalotára, illetve Újpestre — remekül át lehet járni a két városrész között és ezt erősen ki is használtam. Gördeszkázásra mindkét hely tökéletes: sok a viszonylag jó állapotú járda és van egy csomó alternatív útvonal, amit lehet próbálgatni, ráadásul a város textúrája is nagyon változatos errefelé. Kicsit több, mint húsz éve gyakran megfordultam Újpesten, de akkor persze semmit nem érzékeltem abból, mi merre van.

Viszonylag kis erőfeszítéssel tudok így új helyekre jutni, és ezek a körök pont beleférnek abba a három órába, amit a reggeli munkakezdés előtt össze tudok kaparni magamnak. Igaz, ehhez adott esetben negyed ötkor kell kelnem, hogy ötkor ellökhessem magam a ház elől, de mindig úgy érzem, hogy megéri.

A Pólus centerhez is kinéztem egyik nap — ez sem volt különösebben messze, de mégiscsak egy szimbolikus jelentőségű hely az életemben — az első bevásárlóközpont volt Budapesten és nekem akkor még elérhetetlen messzinek tűnt; már csak azért is, mert fogalmam sem lett volna, merre induljak.

Az M3 felvezetőn, illetve a vasútvonalakon való átkelés jelenti ezeknek az utaknak a fő kihívását — bár általában nem nézem nagyon sokat, merre megyek, amíg el nem kell indulnom hazafelé, ezeket a kereszteződéseket mindig jó előre ki kell néznem és gondosan oda kell navigálnom — ami sajnos még mindig nem az erősségem.

20210311_054102
20210311_065319
20210311_061454
20210311_131138
20210309_063729
20210309_064902
20210309_070650
20210309_064914
20210309_072725
20210309_074418
2021-03-09_08_37_53_324_0
20210309_064243

Pestszenterzsébet/Pesterzsébet/Nagykőrösi út/Kispest

Trychydts | | | 2021., március 16., 22:20 | | | Kategóriák: , ,

Tök érdekes, mennyire megváltozik a gördeszkázás jellege, ha van benne valami küldetés. Elég lazán beszéltük meg Petiékkel, hogy ha úgy alakul, akkor majd arra gurulok és összefutunk, de amint elkezdtünk egyeztetni, rögtön úgy éreztem, van egy cél, ahová el kell jutnom és meg kell dolgoznom.

Persze ez nem ilyen egyszerű, ha az ember nem tudja, végül milyen terepen kell mennie — most pedig végül alaposan megszívtam. A Soroksári-úton húztam ki a Határ útig, onnan kezdtem meg a felfedezést. Pestszenterzsébet és Pesterzsébet aránylag adta magát, viszonylag simán haladtam — aztán a kertvárosias rész hozta az első nehézséget — iszonyatos állapotú beton, néha csak hepehupás, beton járólapok, jól lelassultam. De ezt meg megoldottam volna, az új deszkám is jobban veszi ezeket az akadályokat meg a technikám is egyre stabilabb.

20210306_223713
20210306_074652
20210306_074152
20210306_081955
20210306_075306
20210306_082642

Az első meglepetés az volt, amikor a Szentlőrinci úton, amin át akartam kelni az M5 túloldalára, a Nagykőrösi úthoz, elfogyott alattam a járda. Kezdődhetett hát megint a séta deszkával a kezemben, aztán mászhattam át az autópálya felett mindenféle gyalogösvényeken — akkor már kb. biztos volt, hogy kilencre nem leszek Petiéknél. Szerencsére ráértek.

Aztán kiderült, hogy a Nagykőrösi útnak ezen a külső szakaszán sincs járda, csak buszmegállók vannak itt-ott, úgyhogy folytatódhatott tovább a séta a préri mellett, csak most az ellenkező irányba. Cserébe megkaptam azt a romantikát, hogy az első centi járdától kezdhettem a gördeszkázást — ráadásul mint kiderült, az Ecseri piac is itt van, amiről korábban csak hallottam. Innen vettem be magam Kispest kertvárosi házai közé — a járda olyan volt, amilyen, néha egészen tűrhető, néha hosszú szakaszon púposodott a gyökerek miatt. De aztán csak sikerült csatlakoznom Petiékhez, kicsit dumálgattunk, a lányok pedig kipróbálták a deszkámat.

20210306_084808
20210306_084425
20210306_085028
20210306_085647
20210306_090229
20210306_090507
20210306_091600

Mivel még szerettem volna pár plusz kilométert tenni a kerekekbe, innen nem egyből hazaindultam, kerültem egy kisebbet a Fiumei út felé. Ez a múltkor is nagyon bejött, de most kipróbálhattam visszafelé, lejtmenetben. Klassz kis levezetés volt, nagyon élveztem.

Ez volt a Bioteches kulacsom felvezető köre, a spéci aminosav-izontóniás ital koktéllal, amit azóta is iszom ezeken a hosszabb utakon. Frankón bevált, szomjas sem voltam végig, és otthon kellően olajozott izmokkal tértem, haza, nem akartam kilehelni a lelkem a kapuban.

20210306_105010
20210306_110022
20210306_110202

Futás update

Trychydts | | | 2021., március 14., 22:08 | | | Kategóriák: ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 561,12 km
Futás: 370,65 km

A tavaszi margitszigeti futószezont a magam részéről bezártam. Egy éve is ugyanígy döntöttem, kábé ugyanezen okokból: ahogy jön a jó idő, úgy bújnak elő a tapírok, akiknek egy világjárvány közepén is muszáj haverokkal bolyban futniuk, védőtávolság nélkül előzniük vagy szembe menniük a kijelölt menetiránnyal.

Szerencsére sikerült egy egész jó kis alternatív kört kiszemelnem magamnak: végigfutok a rakparton az Árpád-hídig, onnan egy kicsit tovább, a Marina-telepen el egészen a Népszigetig, ott végig a vasúti átjáróig, aztán a Váci úttal valahogy párhuzamosan haza. Ez utóbbit többféleképpen is tudom variálni, de ami a legfontosabb: van olyan útvonal, ami ezer százalékban, biztonsági tartalékkal együtt belefér abba a két órába, amit hétköznap futásra tudok szánni. A költözés óta 13,5-14 kilométer a napi penzumom — ennyi jött ki abból, hogy oda-vissza futok a Szigetig, ott pedig tolok két kört. Szerencsére ennyi ezekből az alternatív nyomvonalakból is simán kijön, és még másokkal sem kell kerülgetnünk egymást.

A szezonzáró futásomon amúgy fél kört még a Szigeten tettem meg, de aztán annyira tele lett a búrám, hogy az átfutottam az Árpád hídon, aztán fel egészen a Pálvölgyi cseppkőbarlangig, és onnan csordogáltam hazafelé. Mondjuk aznap két óránál többem volt kiereszteni a gőzt.

Mostanában ismét zenét hallgatok, a Pod Save America zsibbasztóan unalmas az új adminisztráció beiktatása óta, új könyvet meg nem találtam. A zene ráadásul tényleg lendületet ad, kimutathatóan jobb a teljesítményem, mint szöveghallgatásra.

Eljátszottam a gondolattal, akarok-e maratonra készülni, egyelőre nem akarok. A futás az mozgás, amit akkor csinálok, ha nincs időm longboardozni vagy ha muszáj egy kicsit kilazítanom magam. Egy maratonos készülés ennél nagyobb elkötelezettséget igényelne.

A Rubikon túlpartjáról

Trychydts | | | 2021., március 08., 22:04 | | | Kategóriák:

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 490,09 km
Futás: 342,5 km

Ha igaz az, amit mindeddig gondoltam a világról, fordulóponthoz érkezett az életem. Meghoztam egy döntést és most már aligha lehetek még egyszer ugyanaz az ember, aki korábban voltam. Sokat tépelődtem, hogy ez-e a helyes lépés, de végül elszántam magam.

Vettem egy shakert.

Ez a kis, mindenféle fitnesszporok oldására használatos műanyag edény mindeddig a reménytelen sportemberekkel volt egyenlő a szememben. Tipikus felhasználója egy szépen kiizmolt, fiatal férfi, aki a keskeny öltözőpadon ül az edzőteremben, sporttáskája és szétpakolt cuccai kb. nyolc-tíz készülődni kívánó embertől veszik el a helyet. Őt ez nem érdekli, ásványvizes palackból vizet tölt a shakerébe, ráteszi a fehérjeport, összerázza, lecsavarja a tetejét és megissza, magasról tojva a körülötte nyomorkodó pórnépekre. Szoborszerű arca átszellemülten tükrözi a megkönnyebbülést: izmai végre regenerálódásnak indultak.

Fehérjeport persze én is fogyasztok; elég hamar kiderült, hogy enélkül nélkül nem fogom bírni a korábbiakhoz képest extrém megterhelést. Az elmúlt másfél évben jó pár kilót benyomtam mindenféle táplálékkiegészítőkből: eddig azonban megoldottam shaker nélkül. Utolsó védváramat az előző munkahelyemtől kapott, fedeles kávés poharak jelentették: ezeken csak egy-két kisebb lyukat kellett befogni, hogy rögtönzött shakerként szolgáljanak. Aztán csak elegem lett a szivárgásból az ujjam mentén néha kifolyó trutyiból és csak megvettem a saját shakeremet. Remélem, nem feleződik meg az IQ-m csak ettől, vagy ha igen, legalább nem egyből.

Az utolsó lökést amúgy az jelentette, hogy a fehérje mellett most már aminosavat is rendszeresen iszom. Eddig leginkább csak egy-egy fehérjét váltottam ki vele: kalória nincs benne, de az izmaimat szépen megolajozza, úgyhogy közvetlenül edzés előtt fogyasztva egész hatékony volt. Ugyanakkor az első dobozt, ki tudja, milyen elmebaj hatására, bodzás ízben rendeltem meg — márpedig a fitnessvilágban ezek az extra ízek tudnak borzalmasan elsülni.Terényben, ahol először próbáltam ki az esti futásokhoz, semmilyen shakerpótlék nem volt nálam, a fehérjét is, ezt is villával kevertem össze egy pohárban. Iszonyatos volt, kábé olyan volt, mint az undorító, meghatározhatatlan halmazállapotú, transzdimenzionális váladék, amit Lovecraft Shub-Niggurathjának, az Erdők Fekete Kecséjének a hasáról nyalogat le az ember. Rázva azért jobb: akkor csak olyan, mint a kagylónyálban oldott csivavaagyvelő.

Kisebb csodának tekintettem, hogy elfogyott a 600 grammos adag, nem is rendeltem utána; másodjára már maradtam a basic citromos teás változatnál. Most ezt iszom gördeszkázás közben, 1:1 arányban keverve az izotóniás lötyivel; igaz, ehhez az útravalóhoz nem kell shaker, mert egy félgallonos kulacsot is rendeltem, aminek a szája pont úgy van kialakítva, hogy ezeket a porokat jól bele lehessen lapátolni. Az extra adagokat viszont könnyebben és szivárgásmentesebben tudom ihatóvá alakítani.

Mostantól tehát sportembernek is nevezhet, aki akar. De legalább edzőterembe nem járok, így csak Nicoline-t idegesíti, amikor beterítem a fél lakást, miközben lehántom magamról a longboardos cuccaimat.

Elhagytam Budapestet

Trychydts | | | 2021., március 02., 18:00 | | | Kategóriák: , , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 445,11 km
Futás: 310,57 km

Eljutottam oda, hogy a 14 kilométeres edzések azok, amikor lazítok: tök jól kimozgatják a lábamat (elsősorban a vádlim szorul rá erre) a hosszabb gördeszkázások után. De amióta tényleg sokat gurulok, azóta a futásom is sokkal robbanékonyabb lett, 7,5 km/h helyet 8-9-cel szoktam futni újabban — ez elég komoly előrelépés ezen a távolságon. Versenyeken persze sokszor futok gyorsabban, arra zéró motivációm volt, hogy mondjuk egy kedd vagy egy szerda reggel kihajtsam a belemet — most is magamtól gyorsultam be.

Ha longboardozás van betervezve másnapra, akkor most már öt óra helyett fél ötkor kelek — így van annyi időm, hogy egy-egy normális körre is elmenjek a városban — múlt hét pénteken például a Rákos-patak partjára ugrottam vissza.

20210226_061644
20210226_065942
20210226_065648
20210226_070201
20210226_071953

Hétvégén viszont mindkét nap sikerült kigördeszkáznom Budapestről; ez mondjuk nem jelent sokkal több gördeszkázást (bár a hatvan kilométert azért átléptem két nap alatt), inkább csak szimbolikus jelentősége van a szememben. A szombati nap összességében véve egy nagyon jól sikerült túra volt: Pesten mentem fel a Megyeri hídig, átkeltem a túloldalra, utána az Omszki tónál eldöntöttem, hogy kicsit bemegyek Budakalászra, és a Szentrendrei úton megyek haza.

20210227_074358
Kifelé a Megyeri úton
20210227_074346
Szilas patak
20210227_075155
Bicikliút a kettes mellett — simán kivisz a Megyeri hídig
20210227_075939
20210227_080147
20210227_080415

Két kisebb probléma adódott mindössze. Az egyik a Megyeri híd gyalogjárójának kialakítása volt: miközben egy magas kerítés választja el az úttestől, alul van egy széles rés, ahol simán kiférne a deszkám. Bár nem esek túl gyakran, már láttam magam előtt, hogy elhasalok, a deszkám kilő alólam, és mint levél a postaládába, kicsusszan az autók alá. Úgyhogy nem sokat lazítottam, hajtottam végig — így abszolút kontroll alatt van a longboard, viszont persze sokkal fárasztóbb is a haladás. Meg azért nem bántam, a gyalogjáró tele van apró kavicsokkal, amikben rossz esetben el is lehet akadni. A másik váratlan helyzet pedig az volt, amikor Budakalász határában (bár házak továbbra is voltak) egyszer csak megvolt a gyalogjáró. Mivel nem volt kedvem ebben a forgalomban belekezdeni az országúti gördeszkázásba, ezért inkább sétáltam addig, amíg egy lakótelep szélén nem lett járdám megint.

20210227_084352
20210227_090811
20210227_091159_001
20210227_091209

20210227_091430
20210227_091651
20210227_093433

Meglátogattam a békásmegyeri piacot, aztán elindultam hazafelé: sajna már túl fáradt voltam ahhoz, hogy variáljak az utcákon, végigzúztam a Szentendrei úton, az Árpád híd után pedig a Váci úton és kész. A Váci amúgy nagyon sokszor adódik default útvonalként, de erre szerencsére már odafelé gondoltam, és akkor inkább másfelé mentem — így szombaton csak egyszer került sorra a belső szakasza.

20210227_094539
20210227_101308

Ennél jóval nagyobb szívás volt a vasárnap, amikor a (Külső) Szilágyi úton próbáltam meg bejutni Dunakeszire. A Szilágyi út viszont egy valódi göreszkás horror: majdnem végig tele van tízcentis, mély, az út teljes szélességén végighúzódó repedésekkel, sokszor felfelé kunkorodó peremekkel. A csak úgy simán repedezett beton most már egyre ritkábban jelent problémát, ahogy fejlődik a technikám, de ezek a tankakadályok piszkosul lelassítottak és irritáltak is. Itt-ott volt egy-két párhuzamos járda, ahol el lehetett kerülni ezeket az iszonyatos szakaszokat, de az út nagyobbik felében nem maradt más, csak a vergődés.

20210228_075253
20210228_075056
20210228_075940
20210228_081820
20210228_082338

Egy bicikliúton indultam ki Pestről, elmentem egy körforgalomig — aztán a bicikliút, mintha elvágták volna, véget ért. Persze gyalogolhattam volna megint az országút mellett, de erre a hétvégére ekkor már elegem volt ebből a hobó imidzsből, na meg édesapámat is vártuk ebédre, és visszafordultam. Azt kábé tudtam, hogy nincs az a pénz, hogy én visszafelé is végigszenvedjem a Szilágyi utat — úgyhogy inkább a Megyeri úton mentem végig, most először teljes hosszában. Sokáig itt is vacak a burkolat, de már nem olyan nagyon durván, megfelelő ügyességgel azért végig lehet menni rajta. A Váci utat most is kerültem, ameddig lehetett, de aztán már inkább ismét a gyors haladást helyeztem előre; az Árpád úttól kezdve már itt toltam hazáig. Simán hazaértem időben.

Üllői út és környéke

Trychydts | | | 2021., február 24., 22:51 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 364,77 km
Futás: 297,03 km

Az Üllői út Határon úton túli szakaszán nem jártam sokszor, de mindig nagyon megfogott a hangulata. Bristolban van egy városrész, amelyik eléggé hasonlít erre a környékre; amióta ott voltam, álmomban viszonylag gyakran megfordulok itt. Múlt hétvégén viszont mindkét nap jártam az Üllőin, szombaton pedig a külső szakaszon is egy szép darabot befutottam.

Csodálatos út volt mind a kettő, javarészt kiváló minőségű betonnal, remekül tudtam haladni és a felfedezés is egészen jól ment. Biztosan nagyon sokszor fogok még ide visszajönni, de így elsőre egy egészen jó kis útvonalat sikerült kiválasztani: Pestszentlőrinc és Kőbánya is benne volt. A Maglódi úton jöttem hazafelé, a 28A villamos vonala mentén végig. A nap legkellemesebb meglepetése a Fiumei út volt, tükörsima volt az aszfalt a temető felőli oldalon, gond nélkül vitt ki a Népligetig.

Másnap az eddigiekhez képest ellenkező irányban vágtam neki a Soroksári útnak, és az Illatos úton mentem fel a József Attila lakótelepig — jó rég nem voltam már itt, most egy kicsit nosztalgiáztam, amíg szép lassan lavíroztam hazafelé a repedezett járdákon.

Érdekes, ködös idő volt, a csapágyaimnak kissé nedves (vasárnap hajnalban generálozással kezdtem a napot, négyből három kerekem állt be), de nekem nagyon kellemes. 56 kilométert tettem meg összesen, és ezúttal nem éreztem magam úgy összetörve, mint előző vasárnap. Mondjuk technikailag is sok minden a helyére került, jó tudtam hasznosítani, amit Csepelről hazafelé tapasztaltam ki: most már kezdettől fogva ügyeltem, hogy egyenletesebben és minél dinamikusabban terheljem a lábaimat. Hétfőn is kimentem a Szigetre, még egy kicsit igazgattam a technikámat; úgy érzem, tényleg sikerült szintet lépnem. Ezen a héten eddig csak egy nap kellett futnom, jól kimozgattam a bokáimat meg a vádlimat.

Csapágyból viszont hamarosan új kell majd, nekem legalábbis nem sikerült tisztítással száz százalékra felhoznom ezeket; szerintem megpróbálkozom a kerámiával. Kicsit drágább, mint az acél, de annyival azért nem, hogy ne próbálnám ki szívesen — ha pedig bejön, akkor pedig még meg is térül.

20210220_074556
20210220_083726
20210220_082619
20210220_084013
20210220_083350
20210220_083618
20210220_084614
20210220_085400
20210220_085948
20210220_090318
20210220_090510
20210220_090735
20210220_091519
20210220_092135
20210220_091755
20210220_092235
20210220_095610
20210220_101501
20210220_101525
20210220_100341
20210221_082729
20210221_080021
20210221_082805

Gondolatok a deszkáról

Trychydts | | | 2021., február 22., 22:29 | | | Kategóriák: ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 342,65 km
Futás: 287,26 km

Miért szeretek longboardozni?

Pontosan azért, amit elkezdtem: mert valamit mozognom kell, és kellett valami, ami jobban motivál, mint a futás. Amióta időnként ki tudok préselni magamból egy-egy félmaratont, azóta nem jelent akkora szenvedést letudni a napi adagot, mint mondjuk egy éve, de a heti hét nap futás elég gyorsan elkezdi erodálni a motivációmat. Ezt a hatást hangoskönyvekkel, podcasotkkal valamennyire el tudom halasztani, de egy idő után így is egyre nagyobb terhet jelent, ha nem tartok szünetet.

A cruisolást érzésben össze sem lehet hasonlítani a futással. Az új deszkámmal simán, igazi kimerültség nélkül meg tudok tenni 25 kilométert, de most hétvégén már a 34 kilométer sem vágott taccsra. Futásban jelenleg olyan 25-30 kilométer lehet az abszolút határa annak, amit le tudok futni, de ennyi motivációt még soha nem sikerült összeszednem. Alighanem azért lehet ez, mert a gördeszkázás egy sokkal változatosabb és dinamikusabb tevékenység: ha hajtok a lábammal, az egészen hasonlít a futásra; máskor viszont csak úgy simán siklok, szlalomozgatok a talaj fölött. Sokkal élhetőbb dolog gördeszkán felfedezgetni a várost, mintha futva tenném ugyanezt. (Bár néha ezt is megpróbálom főleg Budán, ami a longboardnak azért kevésbé barátságos terep.)

Longboardozás közben amúgy eszembe nem jutna zenét berakni: sokkal jobban kell figyelnem a környezetemre, nem engedhetem meg magamnak, hogy süket legyek.

Öreg vagyok

Utánaérdeklődtem a magyar longboardosok Facebook-csoportjában, mitől lehet olyan mesebelien hatékony az új lapom: sose találtam volna ki a választ. A lap erősen konkáv keresztmetszete a magyarázat, így ugyanis stabilabb a lábam. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyit számít, azt hittem, a lábamat a griptape tartja. De kaptam linkeket, kommentben és személyes üzenetben is, mind egy irányban mutat: számít, hogy egy sekély kis vájúban állok. Az egyik srác pedig a beszélgetés végén “pacsi”-val köszönt el. Hétezer évesnek érzem magam.

Reggeli cihelődés

Manapság már a felkelés sem megy úgy, mint korábban. Tíz évvel ezelőtt, amikor utoljára volt (a mostaninál jóval rövidebb) sportossági rohamom, nem volt olyan nagy szám hajnalban kelni, majd nekilódulni az edzésnek. Most jóval több időbe telik, mire összelegózom magam. Reggelit csinálok, megeszem. Beszedegetem a táplálékkiegészítőimet (magnézium- és sótablettát, multivitamint, maca gyökér kivonatot, adott esetben egy kis aminosavat).

Ha hétvége van, összerakom a hátizsákomat: viszek magammal vizet, keverek magamnak izotóniás italport, készítek be energiagélt meg esetleg gyümölcsöt. Felveszem a csípőprotektoromat, a motorosruhámat, a fejpántomat, a sisakomat, a csuklóvédőmet, a csuklóvédőmre a kötött kesztyűmet a cipőmet, és csak ezután kezdem el keresgélni a kulcsomat meg jut eszembe, hogy nincs nálam papírzsepi. Aztán persze le kell vennem a kesztyűmet, mert az Adidas Runasticot is el kell indítanom, hogy naplózva legyen az edzésem.

Még mindig nem jó a beépített GPS-em

Ami viszont a koromtól függetlenül változatlan, az az iszonyatos tájékozódási képességem. Mihelyst ismeretlen környéken vagyok, elég egy-két kanyar, hogy 90 vagy adott esetben 180 fokkal is el legyek tájolva. Aztán csodálkozom, ha egyszer csak visszaérek oda, ahol egyszer már voltam. A hét vége felé többször is jártam így: persze az esetek többségében ennek nincs valós következménye. Végül is tökmindegy, merre megyek, nagyon ritka, nem igazán számít, ha az útvonalamba belekerül egy-két hurok. Mondjuk amikor mennék haza, akkor nem bánnám, ha nem mennék ugyanarra visszafelé több száz métert ahol egyszer már végigmentem, csak az út másik oldalán).

Csepel Belváros, Csepel Kertváros

Trychydts | | | 2021., február 15., 14:00 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 238,39 km
Futás: 273,35 km

Elég sok minden történt velem tavaly október óta, de ennyire, mint vasárnap, még nem sikerült kinyuvasztani magam — és ebben az első, szülinapi félmaratonom is benne van. Ugyanakkor nagyon boldog is vagyok, elképesztően jól sikerült a második nap az új longboardommal.

Pár hete egyszer már elértem Csepelt, de nagyon felfedezni már nem volt módom — gondoltam, kipróbálom, az új deszkám mennyivel lesz hatékonyabb. Frankón bevált: négy és egy negyedórát töltöttem a deszkán, de megjártam Csepel Belvárost és Kertvárost. Ismét a soroksári úti OBI mögül indultam, a végtelen hosszú bicikliúton keresztül mentem be Csepelre, csak most nem fordultam be rögtön a Gubacsi híd felé, hanem mentem tovább.

20210214_092803
20210214_092808
20210214_093515
20210214_094534

Sok évvel ezelőtt, amikor egy lány után epekedtem — teljesen reménytelenül, bár volt, aki szerint csak kezdeményeznem kellett volna –, elég sűrűn megfordultam Csepelen, és már akkor is imádtam az atmoszférát. A házgyári lakótelepek iránt gyerekkorom óta van bennem valami különös vonzódás — hiába tudom tapasztalatból is, hogy ezekben lakni sem fenékig tejfel, még ma is érzem azt a különleges, mágikus hangulatot, ami mindig elfogott, amikor nagyapámat látogatva beléptünk a gyorsliftbe, majd kilépve a folyosóra megcsapta az orromat a linóleum illata.

20210214_094953
20210214_095846
20210214_095953
20210214_101442
20210214_101602
20210214_101546
20210214_101935

Az aszfalt a főútvonalak mentén eléggé adta magát, de aztán, amikor visszafordultam és begurultam a kis mellékutcákba, már sokkal vegyesebb lett a kép — ismét nagyon jól jött a longboard stabilitása és irányíthatósága. Kicsit el is tévedtem a házak között, szerencsére a Víztorony segített újraorientálnom magam, aztán a Kertvároson keresztül indultam kifelé, a Gubacsi híd irányába. Ahol rögtön megtanultam: ez nem az a híd, ahol mindegy, hogy a jobb vagy a bal oldalán kel át az ember: a jobb oldala szelvényekben van beaszfaltozva, max gyalog lehet rajta átkelni, szemben a bal oldallal, ahol a bicikliút van. Szerencsére van egy rész, ahol lépcsőn le lehet menni a híd alá és fel lehet jönni a másik oldalon.

20210214_105527
20210214_103547
20210214_110444
20210214_110428
20210214_111125
20210214_111349

Amikor kikanyarodtam a Soroksári útra, már éreztem, hogy fáradt vagyok — pedig innen még el kellett jutnom a Lágymányosi hídig, onnan pedig a budai oldalon terveztem hazamenni. Azért persze nekivágtam, nyilván nem volt opció, hogy tömegközlekedéssel húzzam ki magam a sportolás alól. Innentől kezdve viszont nagyon jól jött minden, amit a technikáról tanultam: muszáj volt rendszeresen váltogatnom a lábaimat, hogy bírjam a terhelést és igyekeztem minél energiatakarékosabban hajtani magam. Szerencsére a terep sokszor mellettem állt: a Soroksári út ezen szakaszán gyönyörű széles járda van, egészen minimális gyalogosforgalommal, ráadásul pont arra lejt, ami nekem most nagyon jól jött.

20210214_113252

Ami nem jött jól, az a tökéletes ék formájú kavics, ami pont passzolt a kerekem alá — szerencsére tudom, hogy kell állni akkor, amikor az ember fáradt, így csak simán leugrottam a deszkáról — pár hónapja még simán kiharaptam volna egy darabot az aszfaltból.

Az átkelés a Lágymányosi-hídon még viszonylag simán ment, de amikor az első lökést tettem meg a Petőfi-híd irányába, már tudtam, hogy ez most már végképp nem lesz sima menet. Kb. mindenem fájt, és a Szabadság-hídig a terep sehogy sem ideális; emelkedik is, az ELTE kampusza előtt járókő van, a Műegyetem előtti szakaszon meg tízcentis, a járdára merőleges repedések. Onnantól kezdve viszont viszonylag sokat lehet spórolni az energiával, és én is elkezdtem ráérezni, hogyan lehet folyamatosan haladni viszonylag kevés lábmunkával — ezen a pár kilométeren száz százalék, hogy rengeteget fejlődött a hajtási technikám. A Margit-hídon már alig láttam ki a fejemből, de onnan már tényleg közel volt a haza.

Pont egyszerre értem haza a sétálásból hazatérő Nicoline-nel; kicsit meglepődött, amikor meglátott begurulni a ház elé. 31 kilométer fölött állt meg a számláló; sajnos a feleségem nem nagyon akarta látni a dolog történelmi jelentőségét. Sokkal jobban foglalkoztatta a probléma: vajon normális vagyok-e.

Rákosfalva-Felsőrákos

Trychydts | | | 2021., február 13., 22:09 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 227,25 km
Futás: 259,54 km

Múlt héten, amikor Nicoline születésnapját ünnepeltük, kifutárkodtam némi tortát Fiatalékhoz. Nem volt valami közel és volt pár enyhén vadkeleti hangulatú szakasz; ugyanakkor furcsán üdítő érzés volt meghatározott küldetésbe menni konkrétan valahová. Célt adott az egésznek, olyan útszakaszokon is végig kellett mennem, amit egyébként passzoltam volna. Mintegy mellesleg felfedeztem, hogy a Rákos patak mentén fut egy igen kényelmes bicikliút; a cél érdekében múlt héten ott kellett hagynom, de már amúgy is sötétedett — ma reggel úgy döntöttem, megnézem, mi van a végén. Rákosfalváig vitt az út, de hazafelé még nem volt kedvem elindulni, ezért tettem egy hurkot Felsőrákos családi házai között is. Jó kis felfedező kör volt, visszafelé megnéztem magamnak, milyen a Kerepesi út az Örs és a Pillangó utca között (remekül deszkázható), sütött a Nap, és az izotóniás porom is remekül bevált.

A deszkám amúgy új volt. Most már tudom, hogy milyen kihívásokat tartogat Budapest (és valószínűleg a legtöbb vidéki város), tudom, hogy milyen útviszonyok mögött mi a legjobb taktika, és most már tudom, milyen pózban esem a lehető legkevesebbet — és minden abba az irányba mutat, hogy alapvetően sokat kell tolnom magam. Erre az eddig használt trükkdeszka-lap nagyon nincs optimalizálva — stabilabb ugyan, ha hajtok, de túlságosan széles, nem tudom nagyon hatékonyan a talapmmal koordinálni a mozgást. Kicsit nézegettem, kutatgattam, milyen lap lenne nekem a legmegfelelőbb, próbáltam kitalálni azt is, mi illene a legjobban a skogginhoz — így jutottam egy a Ram Luxat edition lapjához, amit ráadásul elég jó kis kedvezménnyel sikerült beszereznem.

Volt egy kis lelkiismeret-furdalásom a pénzköltés miatt; ezt azzal igyekeztem elhessegetni, hogy ha már egy átlag héten minimum 13 órát töltök sportolással, akkor nem baj, ha azt viszonylag kényelmesen és biztonságosan csinálom. Cserébe nem vettem meg egy álomlongboardot ennek a lapnak a sokszorásért. Kicsit amiatt is aggódtam, tényleg jó lesz-e; deszkaügyben azért nehéz jó forrásokat találni.

Szerencsére az elmélet ezúttal tökéletesen fedte a gyakorlatot, az első lökés után éreztem, hogy ez nagyon jó lesz nekem. Ez már egy longboard (még ha rövidebb is és keskenyebb is, mint az eddigi skateboard lapom), és tényleg érződik a célhoz kötöttség. HA értenék a longboardozás fizikájához, még érteném is, mi miért történt. Olyan volt, mintha a deszka ráragadt volna a lábamra, stabilan és szilárdan vettem az összes repedést, hajtás közben is nagyon jól tudtam irányítani, állni is kényelmesen tudtam rajta egy biztonságosabb pozícióban. Felgyorsulni nem tudtam annyira, de őszintén szólva, ha választanom kell a sebesség vagy a stabilitás és az irányíthatóság között, akkor tízezerszer inkább az utóbbi.

25 km-t tettem bele az új lapomba, és még több is ment volna, ha nem hiányzott volna Nicoline és ha nem kellett volna bevásárolnom jövő hétre. Lassan kész leszek az első deszkás Velencei tó kerülésemre.

20210213_084401
20210213_084441
20210213_084501
20210213_092249
20210213_092258
20210213_092735
20210213_092747
20210213_093840
2021-02-13_11_11_29_621_0

Futás vékony jégen

Trychydts | | | 2021., február 12., 23:09 | | | Kategóriák: ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 212,07 km
Futás: 259,54 km

A hét elején esett az eső, úgyhogy — most meg megjött a szélviharral kevert fagy, de ez már nem volt elég ahhoz, hogy megállítson. Szívesen gördeszkáztam volna, de annyira azért nem, hogy kipróbáljam, hogy gurulok tükörjégen, úgyhogy inkább futottam. Ma amúgy talán már belefért volna, de tegnap még a futás sem ment simán — az utca is, a szigeti futópálya is iszonyatosan csúszott, nagyobbrészt minden lépésnél izomból kellett tartanom magam. Ennek ellenére elég szép időket futottam mindkét nap.

-4 meg -7 fok amúgy kb. semmit nem jelent sportolás közben — nyilván rétegesen öltözködöm, de ugyanúgy leizzadtam, mint máskor. A kesztyűmmel meg a fülvédőmmel szerencsétlenkedtem többet a szokásosnál — általában kb. félúton leveszem, és akkor az már úgy is marad, legalább ezeken a felületeken is hűtöm magam — most viszont muszáj volt újra meg újra visszaraknom. Főleg a fülemnek volt kellemetlen a szél — a Margit-híd felé futva rendszeresen kaptam olyan hátszelet, amit már én is megéreztem. Pedig nem vagyok egy nádszál alkat.

Margit sziget

A súlyom amúgy szilveszter óta gyarapodik, de ha hihetek a méréseknek, a testzsírszázalékom meg folyamatosan csökken. Talán elértem azt a pontot, ahol nem csak beadni próbálom magamnak, hogy a plusz kilók izomba mennek — a kalóriaegyenlegem majdnem minden nap pozitív, úgyhogy a papírforma amúgy is ez lenne.

Az emberek, a kutyák és a gördeszkám

Trychydts | | | 2021., február 07., 16:15 | | | Kategóriák: ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 212,07 km
Futás: 232,14 km

Amikor elhatároztam, hogy gördeszkázni fogok, édesanyám csak nagyon takarékosan tudott lelkesedni az ötletért. Hosszasan ecsetelte, hogy őt hogyan zavarják, gázolják le rendszeresen majdnem mindenféle, négy keréken guruló huligánok, de olyan érzékletességgel, ami már a Mad Maxben is egy kissé erős lett volna. Nagyon fogadkoztam neki, hogy nem kell minden gördeszkásnak ugyanolyannak lennie. Holnap lesz hét hónapja, hogy megvettem a Pennyt, végiggondoltam, hogyan áll hozzám és a deszkámhoz az emberiség.

Ami részemről adott volt: igyekszem nem úgy viselkedni, mintha az, hogy kétszer-két és félszer olyan gyorsan megyek, mint egy átlag gyalogos, feljogosítana bármire is. Betartom a KRESZ-t, megállok a piros lámpánál, figyelek, ha olyan helyen megyek, ahol gyalogosok hirtelen felbukkanására lehet számítani. A járdán hajtok, nem az úttesten, hogy az autósoknak se engem kelljen kerülgetnie. Ha valaki elenged, azt meg szoktam köszönni, és nem várom el, hogy valaki hátulról is észlelje, amint közeledek felé — pláne, hogy sima aszfalton maximum egy halk surrogást lehet hallani. Ha sok a gyalogos, inkább folyamatosan hajtom magam, így nagyobb a kontrollom az irány és a sebesség felett, nem próbálok meg virtuóz módon elszlalomozni közöttük. Hozzáteszem, minderre az elektromos rolleresek közül sem igazán hajlandó mindenki, pedig ő sokkal gyorsabban mennek, mint én.

Minderre a reakciók 99,99%-a pozitív. Aki hátranéz, az simán félreáll, az autósok akkor is megállnak és integetve átengednek, ha már konkrétan megálltam a kereszteződésben; van, aki mosolyog a bukósisakos-sportszemüveges fejemen. Szóval tényleg egy szavam sem lehet. Öt hónap alatt ketten voltak, akik direkt akadályozni próbáltak: egy fiatal párocska férfitagja direkt elém állt, amikor a Margit szigeti feljáróra próbáltam feltaposni — még rántott is egy kisebbet a párján, amikor megkerültem, de szerencsére én voltam a gyorsabb. A másik egy kutyasétáltató fószer volt, ugyancsak a feleségével — amikor hallotta, hogy jövök mögöttük, direkt széttárta a karjait, mintha két dinnyét cipelt volna, és mondta is kedves párjának, hogy majd megállok, de itt nem megyek át. Azért szépen lassan simán elfértem mellette.

Akik viszont rühellnek, azok a kutyák. Minél kisebbek, annál jobban. A palotapincsi-csivava súlycsoportból tízből hat-hét őrült ugatásba kezd, ha elmegyek mellette, és ez az arány csak lassan csökken mondjuk egy nagyobb testű német juhász mértéig — az ekkora vagy ennél nagyobb állatok már bagóznak rám. Mindez egy kicsit kínosabb a Szigeten, ahol sokszor póráz nélkül vannak az állatok — nem egy életbiztosítás úgy gurulni, hogy közben egy melletted rohan egy folyamatosan csaholó kis ideggörcs. Pedig a gazdák alapvetően normálisak, ha látják, hogy jövök és pórázon van a kedvencük, direkt szorosabban fogják, visszahúzzák, hogy ne zakózzak el a pórázon. Nem tudom, mi lehet emögött, lehet, hogy a kerék ad ki valamilyen hangot, ami irritáló kutyamagasságban, de most már, ha kicsi kutyát látok, igyekszem megacélozni magam az ugatáshoz.

Két csoporttal különleges a kapcsolatom: a bringásokkal és a gördeszkásokkal. Előbbiek közül elég sokan gondolják eleve azt, hogy rájuk a szabályok nem vonatkoznak, lazán járdáznak, hajtanak a gyalogos sétányokon — aztán ők a legirritáltabbak, ha egy kissé lassabb gördeszka akadályozza őket egy olyan helyen, ami eleve nem nekik lett kijelölve. A gördeszkások viszont sokszor elég családiasak, sokszor köszönnek egymásnak, néha integetnek is. Van egy fiatal társaság a Margitszigeten, néha összefutunk, ők különlegesen kedvesek — de hát el is várom, simán az apjuk lehetnék.

Skogging 2.

Trychydts | | | 2021., február 02., 14:03 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 175,55 km
Futás: 222,06 km

Természetesen, ha azt írom: “holnap folytatom”, akkor kábé biztos, hogy aznap esni fog az eső. Most sem vettem ezt figyelembe, nem is tudtam folytatni skogging-tanulmányait, csak két nap múlva. De nagyon lelkes voltam, nem tudtam megállni, hogy el ne kiabáljam.

Szombaton sem ment valami jól; sajnos elég türelmetlen vagyok. Legyen szó zongorázásáról, Dark Soulsról vagy gördeszkázásról, nehéz dolgokat nem lehet egyik pillanatról a másikra elsajátítani, de én ezt valahogy mindig csak akkor fogadom el, ha már legalább egyszer beleverem a fejem a falba. Most is túlerőltettem a dolgot; aztán amikor harmadszor estem majdnem, úgy döntöttem, jobb lesz ezt nem az utcán, élesben gyakorolni, inkább majd elmélyedek benne a Szigeten. Hétvégén viszont végképp csak a kora reggeli órák alkalmasak ilyesmire: ezeken a gyönyörű napokon mindenki, aki a város közelében egy kis zöldre vágyik, oda megy; úgyhogy szombat-vasárnap inkább a várost jártam. Ma reggel viszont sikerült felkelnem fél ötkor, és negyed hatkor már úton is voltam. Megint a szigeten éltem meg, amikor lekapcsolták a közvilágítást — a hajnali gördeszkázásokban ez az egyik kedvenc pillanatom. Mintha egy titkot csípnék el, mintha egy egész különleges pillanatnak lehetnék szemtanúja.

Szépen lassan, a minél jobb technikára, a biztonságos kivitelezésre koncentrálva mentem két kört, csak skogginggal. Messze van ez még attól, amit el szeretnék ezzel érni, de az izommemóriámnak biztosan jót tett a dolog. Volt néhány nagyon szép, tökéletesen sikló, jól összekapcsolt mozdulat, amikor egy kicsit beleláthattam, hogy lesz majd ebből is egyszer az a kellemes, meditatív élmény, ami a jobb lábbal hajtás lesz lassan — amúgy meg lassú voltam és darabos, de nem akadtak össze a lábaim és nem kellett az egyensúlyom után kapálóznom.

Holnap folytatom.

Switch, Skogging

Trychydts | | | 2021., január 29., 0:42 | | | Kategóriák: , , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 133,34 km
Futás: 207,79 km

Ahogy egyre hosszabb túrákra megyek, úgy jön egyre jobban, hogy képes vagyok switchben is haladni — persze messze nem olyan stabilan és ügyesen, mint normál állásban, de amikor épp jó messze vagyok otthonról és érzem, hogy a lábaim kezdenek bekrepálni, akkor egy-egy egyszerűbb szakaszon nagyon sokat számít, hogy lábat tudok cserélni. Aztán, amikor megint nehezebb a terep, több a gyalogos, vagy amikor egyszerűen csak kipihentem magam, akkor visszaváltok.

Ez ahhoz persze kevés, hogy érdemben fejlődjön a technikám, úgyhogy az utóbbi napokban elég sok időt töltöttem a Szigeten, kifejezetten a switchben hajtást gyakorolgatva-javítgatva — közben mellesleg arra is rájöttem, mennyit fejlődtem az elmúlt lassan hét hónapban. Regular állásban sokkal élesebben tudok fordulni, sokkal jobban kontroll alatt tartom a deszkát és sokkal hatékonyabban tudok hajtani. Régen a margit-szigeti lejáró volt az én Everestem, ma már simán feltolom magam.

Ha már ilyen sok időt töltöttem gyakorlással, gondoltam, elkezdem megtanulni a skoggingot is. Ez pont a lábak dinamikus váltogatásáról szól; pont olyasmi, ami nagyon jól jönne nekem. Ez egy olyan technika, amit odavetőleg jó sokan emlegetnek különböző fórumokon, de a valóságban nagyon kevesen csinálják — videó is elég kevés van róla, szerencsére azért sikerült találnom egy egész normális minőségűt.

Persze nekem egyelőre nincs ilyen szép hosszú longboardom, viszont gördeszkám azért elég nagy, szóval azért alkalmas erre a technikára — egy nagyon kis Pennyn például baromi nehéz dolgom lett volna. Így sem volt egyszerű, de szerencsére már hozzászoktam, hogy gördeszkában bármi újat akar tanulni az ember, egyrészt le kell gyűrnie az eséstől való félelmét (nem lehet úgy kísérletezni, hogy nem adsz fel valamennyit a nagy nehezen megszerzett stabilitásodból), másrészt el kell fogadnia, hogy az agya össze-vissza tekeredik majd, ahogy küzd az izommemória és az ösztönök ellen. Két kört mentem így a szigeten, tulajdonképpen nem is ment rosszul, de kegyetlenül elfáradtam, főleg fejben. Hogy azért meglegyen a kilométer, toltam még egy kört, de azt szigorúan regularban. Azért sikerült megéreznem, mi ennek a lényege, és már azt is látom, mennyire hasznos lesz ez nekem, majd ha teljesen összeáll.

Holnap folytatom.

Elértem Csepelt

Trychydts | | | 2021., január 26., 17:11 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 102,33 km
Futás: 207,79 km

Amint megint lesz olyan, hogy a tömegközlekedés nem jelent majd egészségügyi kockázatot, biztos felülök majd a BKV-ra, hogy ne csak a ház előtt tudjak felállni a deszkára. Addig is, ha valahol szeretnék gördeszkázni, már oda is el kell gurulnom. Így jelenleg erősen korlátoz a pillanatnyi erőnlétem, a gyakorlottságom, meg attól is, hogy mennyi időm van.

Csepelen régebben rendszeresen megfordultam, és a kezdetektől fogva kíváncsi voltam, hogy mennyire gördeszkázható terep — csak hát rohadt messze van. Ha itthonról csak a Lágymányosi hídig megyek el, akkor már minimális extra kerülőkkel is megvan a 18 km — egy átlagos gördeszkás edzésen ennyit várok el magamtól. És Csepel oda nincs közel.

Hétvégén azért sikerült beleharapnom a Csepel-sziget csücskébe. A soroksári úti Obi mellett bekanyarodtam és átmentem az egyik átjárón. A szabadkikötőig jutottam a bicikliúton (járda nem is igen van); HÉV-vel ezt a távot rendszerint meg sem éreztem, most meg meglepően messze volt még ezen a viszonylag sima úton is. Nem volt kedvem ugyanarra visszamenni: szerencsére van még egy kijáró a Soroksári út egy külső szakaszára is.

20210123_160402
20210123_160409
20210123_161213
20210123_161907
20210123_165706

A Soroksári út amúgy nagyon adta magát, szép, széles sima az aszfalt és a hídig majdnem teljesen egyedül voltam rajta. Elég masszívan külvárosi hangulata van, furcsa, magányos érzés volt a volt gyártelepek mellett elgurulni, de menet közben elég sok elágazást kinéztem magamnak, ahol le lehetne fordulni egy kicsit jobban felfedezni a dolgokat — biztos nem most voltam ott utoljára.

A Szabadság-hídon innen oda is, vissza is szemerkélt az eső — szerencsére a Shark kerekeimet pont ilyen körülményekre tervezték. Egyszer sem csúsztam meg egy kicsit sem, a víz inkább csak puhított egy kicsit az útfekvésen. A motoros ruhám is kiválóan illeszkedett ehhez a hűvös-taknyos időhöz, azt viszont kitapasztaltam, hogy amíg pozitívban van a hőmérő, teljesen felesleges a téli betéttel bohóckodnom, anélkül is remekül állja a sarat. Mire hazaértem, 23,4 kilométert gyűjtöttem össze, ami távolsági rekord — cserébe alig álltam a lábamon.

Senki nem mondhatja, hogy nem érdemeltem meg az esti sótablettámat.

Ez a januári hullám is elvonult

Trychydts | | | 2021., január 22., 23:49 | | | Kategóriák: , ,

2021 kilométerekben
Gördeszkázás: 48,39 km
Futás: 185,25 km

Január első napjaiban feltűnt, hogy reggel a margit-szigeti futópályán egy gombostűt nem lehet leejteni. Egyszerűen hemzsegtek az emberek, és oké, hogy a kijárási korlátozás beszűkíti az opciókat a testmozgásra, de egy szürke hétköznap reggelen egyszerűen nem szoktak ennyien lenni. Aztán otthon az én bölcs feleségem emlékeztetett, hogy tavaly ugyanez volt az edzőteremben: a reggel hatos műszak hirtelen az ötszörösére nőtt ugyanebben az időszakban, alig lehetett szabad ellipszis gépet találni.

Kábé két hétig.

Ez a két hét idén ma-tegnap járt le, kábé ennyi idő kellett ahhoz, hogy akik január 1-én megfogadták, hogy az idén most már tényleg komolyan veszik ezt a sportolósdit, és reggelente egy szigetkörrel kezdenek, azok rászánják magukat, hogy inkább magukra húzzák a takarót és a fejük alá gyűrjék a kispárnájukat. Úgyhogy tegnap hiába volt hat fok, szikrázó napsütés és 73 fokos páratartalom, ismét a szokott létszám keringett csak a futópályán, a vadiúj, Karácsonyra kapott futószettek száma is lecsökkent a szokásos mértékre. Nekem amúgy pár napja volt tizenöt hónapja, hogy napi rendszerességgel edzek — ráadásul pihenőnapok is egyre ritkábban csúsznak be. Ennek ellenére nem gondolom magam sportembernek, továbbra is kényszerítenem kell magam a rendszeres testmozgásra.

A gördeszkázás ez alól bizonyos értelemben kivétel, ha a heti háromszori sportolás elég lenne nekem, akkor azt biztos maradéktalanul élvezném — így előfordul, hogy erre is kényszerítenem kell magam. Egyik este, amikor már masszívan röpködtek a mínuszok, kipróbáltam végre a motoros ruhámat is. Meglepően könnyedén lehetett benne gördeszkázni, mint ahogy azt is élveztem, hogy jóval kevesebbet kellett öltözni-vetkőzni: a ruhába bele vannak építve a protektorok, ezért elég volt azt felkapni és már mehettem is. És hát igen, a ruha, ami ahhoz is elég meleg, hogy télvíz idején tépjen benne az autópályán, az pár szigetkör alatt sem engedi át a hideget. (Este volt: ilyenkor nem annyira szeretek messzire elmászkálni, még fejlámpával sem egy leányálom a sötét utcákon hajtani; a Margit-sziget viszont tökéletes arra, hogy az ember gyakorolja egy kicsit a technikát.)

3. félmaraton

Trychydts | | | 2021., január 17., 23:55 | | | Kategóriák: , ,

2021 kilométerekben
Gördeszkázás: 48,39 km
Futás: 157,73 km

Megint menet közben döntöttem el, hogy félmaratont fogok futni — eredetileg beértem volna 18-19 kilométerrel is. Gyönyörű vasárnap délelőtt volt, normálisan reggeliztem, időben bevettem az összes táplálékkiegészítőmet, előre elhatároztam, hogy zenére fogok futni — minden adott volt hát ahhoz, hogy rendesen rátegyek arra a 13,7 kilométerre, amit taknyos téli reggeleken szoktam nemszeretem módon kipréselni magamból. De amikor a Margit hídhoz visszaérve láttam, hogy még csak 14 kilométernél tartok, tehát akár el is futhatnék az Árpád-hídig, akkor osztottam-szoroztam és kijött, hogy ebből bizony akár lehet is érvényes félmaraton. Akkor meg miért ne?

Kiderült, hogy 14 kilométer felett még télen is muszáj hidratálnom, legalábbis akkor, ha meg akarom őrizni a fürgeségemet és a ruganyosságomat. Egy MOL-kútnál tankoltam egy hatdecis vizet, közben megettem a még otthon előrelátó módon elcsomagolt hamuba sült energiagélemet, ettől tényleg feléledtem annyira, hogy ne álljon földbe az átlagsebességem — 8,5 km/h jött ki a végére, ami messze-messze jobb, mint amit rutinból szoktam kiizzadni magamból. Viszont mostantól nem indulok el ilyen bizonytalan kalandokra kulacs nélkül és lehet, hogy most már tényleg veszek valami minimális méretű, passzentos hátizsákot hozzá.

Piszok jó érzés, hogy idáig jutottam.

Angyalföld, Lágymányosi híd és vissza

Trychydts | | | 2021., január 11., 14:23 | | | Kategóriák: , , ,

2021 kilométerekben
Gördeszkázás: 43,44 km
Futás: 78,58 km

Már nagyon régen nem voltam deszkázni: sötét is van, rossz kedvem is volt, a gördeszkázást pedig élvezni kell. A költözés alatt végképp nem volt ilyesmire sem időm, sem energiám, ennél sokkal egyszerűbb volt felrántani a futócipőt és zene, podcast, vagy audiobook indukálta transzban letolni a két körömet a Margitszigeten (plusz a futás oda-vissza, az már majdnem 14 kilométer).

Persze nem véletlenül vettem annak idején gördeszkát, éreztem, hogy egyre jobban fásulok bele a futásba, egyre kevesebb kedvem van nap nap után gyötörni magam és egyre rosszabbul is ment. Múlt héten aztán még egy különösen idiotisztikus Poirot-t is sikerült kifognom, úgyhogy végképp elment a kedvem az egésztől; úgy éreztem, most már tényleg nincs más választásom, mint rászánnom magam a gördeszkázásra. Az első két reggelen Angyalföldet vettem célba: tavaly egy párszor már voltam itt, és úgy éreztem, van még mit felfedezgetni.

Volt is: véletlenül rábukkantam a Vasúttörténeti parkra; a Béke utcán és a vasúti sínek alatt átgurulva eljutottam Újpest Városközpontig; megnéztem, milyen az Újpest Városkapu metrómegálló környéke, majd a Balzsam- és Kámfor utcán jöttem jó sokáig, csak a Forgács utca környékén mentem vissza a Váci útra. Gyönyörű napsütéses idő volt mindkét nap; sajnos a csuklóvédő-kesztyű kombótól nem lehet nagyon egyszerűen megszabadulni, analóg gép meg nem volt nálam, így nem nagyon tudtam fotózgatni. Nagyon jól esett megint ez a kis felfedezgetés: megint rájöttem, hogy a gördeszka a tökéletes közlekedési eszköz, ha az ember meg akar ismerni egy várost.

Vasárnap már valamerre másfelé mentem volna — gondoltam, átmegyek a Lágymányosi hídon, de most fordítva, mint ahogy szoktam. Azt is tudtam, hogy nem akarok a Duna parton elgurulni a Petőfi hídtól a Lágymányosiig; ott egy irgalmatlanul rázós, kövezett, gyalogos-kerékpárút kombó van, ahol nem valami nagy élvezet gurulni. Inkább átmentem a Ferdinád hídon, és a Szív utcán elindulva, kis mellékutcákon jutottam egy a Blaháig, onnan a Körúton az Üllői útig, ahonnan megint kis utcákról csatlakoztam be a Mester utcáig, ami szépen kényelmesen visz ki a Könyves Kálmán körútra. Budán pedig elég szép kényelmes út van végig a felső rakparton, most, hogy hideg van, a biciklisek és a gyalogosok is megritkultak szépen.

Az új lakás előszobájában sajnos nincs bérelt helye a deszkámnak, és amikor Nicoline meglátta, milyen koszos lett az alja az itt-ott felverődő sártól, rögtön száműzte az erkélyre. Megyek, le is tisztítom egy kis bútorápolóval.

Spontán félmaraton

Trychydts | | | 2020., november 29., 17:21 | | | Kategóriák: , ,

Amikor elindultam otthonról, még csak egy 15 km-es programot vázoltam fel Nicoline-nek. Előző nap Nicoline és Vercsorb finom, bár dietetikai okokból kevéssé konvencionális Hálaadás-napi vacsorát rittyentettek: isteni sült karajt, gombaszósszal, krumplipürével és répával, desszertnek egy almáspite-varázslattal. Utána jót beszélgettünk, jó volt kicsit együtt lenni, még ha csak virtuálisan is (a kaját kocsival terítette a feleségem), úgyhogy ma elég inspiráltam ébredtem. Kicsit többet akartam, mint a szokásos, hétköznapi, 12-13 kilométeres darálás, és mivel gyönyörű idő volt, ezért a sziget eleve kapásból kiesett. Gondoltam, kavirnyálok egyet a Rózsadombon, lefutok a Városmajor sarkánál, tolok egy-két kört a futópályán, aztán egy kör a Vérmezőn, egy kör a Várban, le a Krisztina-körútra, aztán az Erzsébet-hídon átkelve, a szokásos úton hazakocogok.

A Körmöci-lépcsőn ereszkedtem lefelé, amikor elkezdett velem flörtölni a félmaraton gondolata. Úgyis most van a K&H félmaraton, délután ötig lehet nevezni, szóval még simán beleférek, ezzel is támogatnám kicsit a hazai futószervezeteket, amúgy is elég vacak évük lehet. Én meg bizonyítanám magamnak, hogy most már szinte rutin a félmaraton, elvégre talán 4 deci víz, ha lehet nálam, plusz egy Bioctech USA-s energiagél — a körülmények elvégre elégre messze vannak ez a Nicoline által biztosított, piszchés és fizikai támogatásban gazdag első teljesítésemétől (otthon azért előzetesen bevettem egy magnézium- és egy kombinált sótablettát). Na, majd meglátjuk, gondoltam; biztos, ami biztos, legurítottam a nálam levő vizet.

Az Erzsébet-hídnál már tudtam, hogy ezt most már muszáj lesz megcsinálnom — 15 kilométer körül jártam, és annyira friss és ruganyos voltam még, hogy felesleges lett volna hazamennem. Elmentem hát a Petőfi-hídig, átkelés után beszippantottam az energiagélemet, majd kettesbe kapcsoltam és nekivágtam a Duna-partnak hazafelé.

Már láttam a korzón a Lánchidat, amikor éreztem, hogy kezdek fáradni, és az idő is fogytán (a hagyományos szintidőhöz képest — ezen a rendezvényen nem volt olyan), de aztán beütött a gél, és még gyorsítani is tudtam. Az Országház innenső sarkánál járt le a táv, de itt már csak egy screenshotot lőttem és futottam tovább a Jászaiig. Így most már 21,87 a távolsági rekordom.

A 2:37 ugyan egy jó negyedórával rosszabb a nyári időmnél, de ezn nem nagyon zavar. Egyrészt 30 méterrel több szintet tettem bele; másrészt kicsit több, mint féltávon döntöttem el egyáltalán, hogy félmaraton futok. Harmadrészt, nekem a futás továbbra is csak egy erőnléti edzés, az első prioritás az, hogy meglegyen a táv, minden más csak utána jön.

Csütörtökön amúgy a 12,5 kilométeren 9,6-es átlagsebességet produkáltam, szóval sebességi rekordból is jutott a hétre (ez még a sok évvel ezelőtti Vivicittámnál is jobb valamivel). Elég szomorú év ez az idei, de azért igyekszem kihozni belőle, amit lehet.

Az Árpád hídon Budára, az Árpád hídon Pestre

Trychydts | | | 2020., november 23., 0:07 | | | Kategóriák: , ,

Amióta kijárási korlátozás van, túl szomorú voltam a gördeszkázáshoz. Felkeltem hajnalonként, bepattintottam egy könyvet vagy egy podcasot a fülembe és lenyomtam egy 13 km-es futást, ez egyszerűbb volt. Ezen a gyönyörű hétvégén viszont sikerült végre ismét deszkát kapnom a lábam alá.

Szombaton a rakparton mentem végig az Árpád hídig, átgurultam rajta, és nekiláttam Óbudának. Aznap amúgy ez volt a második túrám a Vörösvári és a Bécsi úton. Kora reggel kocsival mentünk a gyűrűmet bevetetni Tinnyére: sikerült kifogynom, egyre gyakrabban esik le az ujjamról. A Bécsi útról fordultam aztán le, a HÉV-vonal irányába. Hamarsan elképesztően vidékies lett a táj, mintha nem is Budapest belsejében lettem volna — a vékony járda pedig olyan repedezett volt, csak folyamatos hajtással tudtam rajta haladni. Alighanem az egyensúlyérzékem és a technikai fejlődés jele, hogy ez viszonylag könnyen és gyorsan összejött.

20201121_144752
20201121_152341
20201121_152532
20201121_153435
20201121_153815

Kicsit nehezen találtam meg az irányt a Szentedrei-útig, de onnan már sima volt az út hazáig: még Acquincumról is sikerült egy egész hangulatos képet csinálnom, ezt küldtem haza Nicoline-nek is státuszüzenetként. Nem volt kedvem teljesen ugyanazon az úton hazamenni, ezért az Árpád-híd közepén lekanyarodtam a Margit-szigetre, és azon keresztül értem végig haza. 19,99 km-t mutatott a számláló, ami az addig mért leghosszabb eredményem volt.

20201121_155539
20201121_160336

Másnap pont a Margitszigeten ünnepeltük Zsu születésnapját, én meg már gördeszkás cuccal mentem. Nem voltak konkrét terveim, de Nicoline az ajánlotta, hogy menjek ki Újpestre — úgyhogy ott, ahol tegnap este le, most felgurultam a hídra, és a megindultam kifelé a városból a Váci úton, a Megyeri úton aztán dobtam egy jobbost — meglepően hamar az Újpesti Áruház előtt találtam magam.

Amikor először járok egy új helyen a városban, ritkán motivál, hogy rögtön elkezdtjek a kis utcákon bolyongani — ha van egy szélesebb út, akkor szívesen megyek azon végig, hogy megnézzem, hová vezet. A víztorony után hamarosan a vasútvonal állított meg — és tulajdonképpen most értettem meg, miért hívják Rákospalota-Újpest állomást így: a sínek egyik oldalán Újpest van, a másik oldalán Rákospalota. Másnak ez biztos triviális, nekem ez eddig valahogy elment a fejem mellett. Átmenetem gyalog a felüljárón, és nekiláttam Rákospalotának.

20201122_133407
20201122_134246
20201122_134800
20201122_134809
20201122_141508
20201122_135825
20201122_135912

Szép kirándulás volt ez is, csak a járdák színvonala volt nagyon változó. Néhol teljesen simán lehetett suhanni, máskor meg pár méterenként kellett leszállnom a deszkáról a mély repedések miatt. Volt, ahol annak örültem, hogy nincs járda. Rákospalotán ráaádásul meglepően sokan húzzák ki az áramot az utcára, hogy ott csináljanak valamit: takarítják a kocsit, fújják a leveleket, szerelnek valamit. Én meg persze nem akarok a vezetéken lendületből átgurulni. Találtam is egy egy kis skateparkot is — nem mintha engem érintene, de ha tanulnék trükküket, örülnék neki.

Végül aztán már fogalmam sem volt, hol vagyok. Kiszippantottam a nálam levő energiagélt (már kezdtem baromi éhes lenni, ez a citromos trutyi meg egy perc alatt helyrerakott), ittam egy nagyot Nicoline szülinapi ásványvizéből, aztán nekiláttam útvonalat tervezni haza. A legérthetőbb az volt, ha a Szerencs utcán elgurulok az M3 bevezetőig, és annak mentén megyek haza. Éreztem, hogy ez aligha lesz egy teljesen sima menet — az ilyen útvonalak mentén a járda nem mindig egy leányálom; szerencsére sokszor sikerült nagyon kellemes alternatívákat találnom egy-két utcával beljebb. A bevezetőn így is át kellett kelnem párszor, hol az út szintjében, hol felette, a vasutat is újra kereszteznem kellett, ezúttal az M3-mas felüljáróján, azt hiszem, a nap legfeszültebb pillanatai ezek voltak. A Nagy Lajos Király útjától kezdve már rutin és gyerekjáték volt a hazaút. 21,28 km-en állt meg a számláló, tehát mindkét nap sikerült rekordot döntenem.

20201122_145247
20201122_141152
20201122_144850
20201122_150724
20201122_150823

« Későbbi bejegyzések | | | Korábbi bejegyzések »