Bringadarabolás felsőfokon

Trychydts | | | 2020., szeptember 07., 15:54 | | | Kategóriák: ,

Még a nyaralás alatt eltört alattam a biciklim. Így visszatekintve már tudom, hogy ez egy hosszabb folyamat volt, a lánc nem elsősorban azért kattogott, mert dzsuvás volt, hanem mert elrepedt a hátsó kereket tartó villa. Aztán egy defekt után visszaraktam a kereket és végleg megadta magát.

Eléggé el voltam kenődve, év elején sikerült teljesen átállnom a single speed rendszerre, most meg kezdhettem az egészet elölről. Tudtam, hogy a boltban olyan bringát, ami nekem kell, amúgy sem árulnak: legyen fürge, de ülhessek rajta felegyenesedve, legyen single speed, legyen rajta normális pedál — ez így egyben sehol nincs készen, pláne 2-300.000 forint alatt. Két lehetőség volt: venni egy vadi új vázat, vagy kicsit olcsóbbért venni egy használt bicajt és fáradságos munkával lekopaszítani. Bár drágább lett volna valamivel, nagyon hajlottam az első megoldás felé, szívesen váltottam volna új technológiákra, ki is néztem egy szép új Csepel vázat, amikor egyszer csak szembejött egy gyönyörű KTM versenybringa. Megvettem.

A nyaralás előtt csak a kormányt cseréltem kis és a kerekeket generáloztam meg — kiderült, hogy mindkét kerék cserére szorul, meg az is, hogy a régi gép kerekei nem férnek be az új vázba — ekkora a különbség az országúti túra- és versenybiciklik között. A középcsapágy darált kicsinyt, de úgy voltam vele, nincs az az isten, hogy én a nyaralás előtti pár napban kezdek el középcsapágyat piszkálni, jó lesz úgy, ahogy van, aztán majd ha hazajövünk szétszedem. A fékek viszont nagyon jók voltak és a váz nemcsak szép állapotú és erős, de nagyon könnyű is, pedig acélból van.

Hazaérve aztán nekiláttam. Aztán rögtön el is akadtam: sem a hajtóművet, sem a hajtókart nem tudtam leszedni; egyik oldalon már eleve rossz volt az erre rendszeresített menet, a másikat meg daráltam le a lehúzószerszámmal — elfelejtettem kicsavarni a rögzítőanyát.

Tudtam, hogy itt egy ember segíthet nekem és az az apám — felhívtam, megbeszéltük, hogy vasárnap eljön értem meg a vázért, és meglátja, mit tehet.

Videóra kellett vennem. Apámnál a feszítővas gyakorlatilag bekészítve vár a polcon, de nem csak, hogy ott van, de használni is tudja. A hajtókar az első öt percben jött le. A hajtóművet melegíteni kellett, úgyhogy ahhoz hét perc kellett neki, a középcsapágy kioperálására is — mivel a célszerszámot otthon hagytam — még hét perc. Nem tudom, képes leszek-e valaha is így szerelni, gyakorlatilag felesleges mozdulatok nélkül kapta le, ami nekem az egyetlen potenciális showstopper volt.

Otthon aztán leadtam a rendelést egy nagy rakás alkatrészre. Még kereket kell fűzetnem ehhez a régi vázhoz, de most azt gondolom, simán meg fogja érni — bízom benne, hogy ezzel a bicikli-probléma legalább tíz évre le van tudva. Utána majd tényleg veszek egy új vázat.

Megmásztuk, mert itt volt

Trychydts | | | 2020., augusztus 29., 7:45 | | | Kategóriák: , , ,

Egész héten a Szent-György hegyet kerülgettük, már ha nem az oldalában futottunk vagy üldögéltünk egy pincészet teraszán, a Badacsonyig elnyúló kilátást nézegetve. De fenn még nem voltunk. Nyilván kár lenne az ilyesmit kihagyni, szóval összeszedtük, ami piknikezhető kajánk csak maradt, a műúton elbattyogtunk Raposkáig, aztán felkanyarodtunk a hegyre.

Lentről nézve sokkal keményebbnek tűnt ez a mászás — néhol ugyan a bazaltorgonák között kellett felkapaszkodni egy meredek lejtőn, de ez sem volt olyan vészes; máskülönben egy kényelmesen sétálható, lankás ösvényen sétáltunk felfelé, aztán egyszer csak fenn voltunk. A látvány tényleg csodálatos volt, mindenfelé el lehetett látni, sokadszorra is elaléltam ezen a gyönyörű vulkanikus tájon. Kicsit azért úrrá lett rajta a melankólia — nagyon jól éreztem magam itt és sajnáltam, hogy most majd jó sokáig nem láthatom ezt a környéket. Ha tehetném, maradnék még.

Bazaltorgonák a Szent György Hegyen
Kilátás a Szent György hegy tetejéről
Kilátás a Szent György hegy tetejéről

Egy másik úton sétáltunk le, a már nagyon jól ismert szőlők közé. Otthon már várt minket a padlizsános-cukkinis-pulykamelles spagetti, ami az egyetlen komolyabb főzésem volt egész héten.

sunlit vinyard
fragrance of pine leaves
a huge blue spruce

Tapolca gördeszkáról

Trychydts | | | 2020., augusztus 27., 21:32 | | | Kategóriák: , , , , ,

Imádom a Pennymet. Hatalmas plusz vele felfedezni egy új helyet, imádom azt a határozott, tompa koppanást, ahogy a Shark kerekeim landolnak az aszfalton, szeretem, hogy nem vagyok túl gyors, de azért mégis gyorsabb, mintha sétálnék, nem tudok betelni az aszfalt fölött siklás érzésével és a dőlve kanyarodás eleganciájával. Tapolcát is kipipálhatom.

Anno sokat dilemmáztam, hogy longboarddal vagy cruiser boarddal kezdjem a gördeszkázást — most megint egy pont a cruisernek, nem hiszem, hogy egy longboard meg a védőfelszerelésem elfért volna abban a túrazsákban, amivel a hátamon bebicikliztem Tapolcára. Kétszer, mert az csak a célnál tűnt fel nekem, hogy a lakatom kulcsát jól otthon hagytam. Átöltöztem, a nagy hátizsákot betekertem szépen a kis hátizsákba, aztán ellöktem magam felfelé egy közepesen meredek lejtőn.

Érdekes élmény volt — van a városnak pár, gördeszkázás szempontjából nagyon fontos jellegzetessége. Sok helyen a járdákhoz biztosan nem nyúltak a múlt század óta; van egy-két hely, ahol egyáltalán nem is lehet deszkával haladni és van pár, ahol csak folyamatos hajtással. A város egyes részein ugyanakkor egyáltalán nincs járda, az úttest viszont nagyon jó állapotban van. A belváros elég nagy része le van járókövezve, viszont általában nagyon szépen és igényesen, így egész jó rajtuk menni. Van pár hosszú, egyenes szakasz, ahol a járda is tökéletes, gallyak sincsenek a fejem fölött, és a kereszteződéseken is simán át lehet kelni.

Gördeszkást csak egyet láttam az egész városban: egy tizenkét éves forma kislány beszélgetett a nála valamivel idősebb rolleres barátnőjével egy, az enyémnél két számmal kisebb, rózsaszín Pennyvel a hóna alatt. Mindenféle védőfelszerelés nélkül.

Tapolca amúgy egy elég érdekes hely, szocialisztikus lakótelepek és neobrutál irodaházak ugyanúgy vannak benne, mint kifejezetten nyaralóvárosokra jellemző, tágas, kertes házas utcák, a városközpont pedig pont olyan, mint sok más vidéki városé, egy-két érdekes színfolttal kiegészülve. Kellően lejtős-dombos ahhoz, hogy jól kifáradjak két óra csavargás alatt. Azért még simán hazatekertem — összesen így húsz kilométer biciklizés is belekerült a lábamba még ebéd előtt.

Tapolca (4)
Tapolca (2)
Tapolca (3)
Tapolca (5)
Tapolca (6)
Tapolca (7)
Tapolca (9)
Tapolca (8)

Sportos kedd

Trychydts | | | 2020., augusztus 25., 20:18 | | | Kategóriák: , , , ,

Sportosan kezdtük a napot, reggel kilenckor már a Szent György hegy oldalában futottunk át Kisapátiba, a Búzalelke pékségbe. Igazi hipszter hely, ahol mindenféle hipszter pékárukat lehet kapni: fancy kenyereket, kifliket, tökéletességre törekvő kakaós csigákat, ilyesmit. Meg persze isteni kávét, természetesen reciklált papírpohárban.

A futásban leginkább a navigáció volt kihívás: a kis dűlőutak labirintusában megtalálni azt az útvonalat, amelyik nem zsákutca — ezt a táblák sem mindig támogatják egyértelműen. Végül azért sikerült, hamarosan a meredek emelkedő közepesen meredek ereszkedésbe csapott, és Nicoline is elkezdte élvezni az életet meg a tájat.

20200825_085826
20200825_131107
20200825_090227
20200825_090637
20200825_090048
20200825_091049
20200825_091416
20200825_092220

A kihelyezett reggeli után a hegyet megkerülve futottunk vissza, egy kis melékúton — ez elég egyértelmű volt, ráadásul megadta nekünk azt az elégtételt, hogy visszanézhettünk oda, ahová felkapaszkodtunk. Összesen 11 km-t hoztunk össze így, szép kényelmesen, szóval mondhatjuk, hogy lendületesen indult a nap.

20200825_101355
20200825_103813
20200825_104548
20200825_105539

Egy könnyű ebéd és némi pakolászás után átautóztunk Szigligetre. Nicoline a strandot szerette volna megszaglászni, nekem meg már nagyon hiányzott a gördeszkázás, így toltam egy kört a szigligeti várhegy körül. Hat nap kihagyás olyan 10-20%-os magabiztosság-csökkenést hozott maga után, messze nem éreztem magam olyan stabilnak és ügyesnek, mint Pesten. Mindegy, óvatos voltam, ügyeltem a fokozatosságra, nem gördeszkáztam ott, ahol nem volt 100%-ig biztonságos, a bicikliúton félreálltam, ha jöttek — szerencsére augusztus huszadika után, egy keddi délelőttön már sehol nem hemzsegnek a Balaton körül. Így sem jött meg az igazi lendület, szóval amikor visszaértem a kocsihoz, átöltöztem és csatlakoztam Nicoline-hez a strandon. Azért nem volt ez rossz így sem, amikor elkezdtem gördeszkázni, az egyik álmom az volt, hogy majd ha nyaralunk, deszkán fogom felfedezni a helyeket. Ezt most Szigligettel ünnepélyesen megkezdtem.

20200822_075712
20200825_155916
20200825_162117
20200825_163426
20200825_162411

Kickturn 2.0

Trychydts | | | 2020., augusztus 23., 14:30 | | | Kategóriák: , ,

Még mielőtt elindultunk nyaralni, sikerült szintet lépnem a kickturnben.

Most már előre és hátra is megy, sokkal stabilabban és sokkal nagyobb lépésekkel, mint korábban. Mindehhez még sokkal jobb egyensúly is járul: most már, még ha túlságosan is felemelem a jobb lábam, akkor sem csúszik ki alólam a deszka, ugyanis a súlyom soha nem kerül át a jobb oldalra, mindig marad kb. középen. Így ilyenkor a deszka megáll ferdén a földön én meg simán vissza tudok rá lépni.

Az első legfontosabb felismerés az volt, amit a hajtásban is kitapasztaltam már: bár a lábammal csinálok dolgokat, lefelé nézni tilos. Ilyenkor nyilván felborul az egyensúlyom, sokkal nehezebb stabilan maradni a deszkán — egynesen előre kell nézni. Ugyanígy, a forduláskor valahol messze nézek ki egy pontot, nem pedig valahol előttem a földön, és arra fordulok rá először felsőtesttel, aztán a lábammal. Így nagyobbakat is könnyebb fordulni, de kontrolláltabb is lesz az egész.

A hátrafelé lépegetés (frontside kickturn) iszonyat para volt elsőre, de igazából ezt csak meg kellett szokni. Egyszerűen visszavettem egy kicsit az elvárásaimból, elfogadtam, hogy nem fogok rögtön akkorákat fordulni, mint backside-on és rögtön kevésbé volt ijesztő az egész.

Abba egyelőre nem akarok belegondolni, milyen lesz ez majd switchben, tehát jobb lábbal előre.

Switch + kickturn day

Trychydts | | | 2020., augusztus 16., 17:30 | | | Kategóriák: , ,

Még soha nem használtam ki igazán a lezárt rakpartot. Amikor elindultam, elhatároztam, hogy a napot a switch-ben hajtás gyakorlásának, illetve a kickturnöknek fogom szentelni, utóbbira pedig, főleg kora reggel, tökéletesnek tűnt a lezárt rakpart. Csak egyenesen kell menni, nem kell semmi másra koncentrálnom, csak a hajtásra. Ha a városban kavirnyálok, általában a stabilitás és a maximális manőverezőképesség az elsődleges szempontok, ezért általában jobb lábbal hajtok, csak a pihenősebb, egyszerűbb részeken megyek switchben. Szóval hajrá. Szerencsére gyönyörű időm volt.

Pár dolgot már megfigyeltem az utóbbi napokban, amit ki kellett javítanom: a nagy összpontosításban túlságosan is előrehajolok, így néha szó szerint kirúgom magam alól a deszkát; egyáltalán, hajtás közben nem lefelé, hanem előre kellene nézni. Másrészt sokkal nehezebben veszem rá magam arra, hogy mindig a deszka mellett, a deszkával párhuzamosan legyen a lábam. Most erre is tudtam koncentrálni.

A Szabadság hídtól, természetesen már a sétányon, még egy kicsit tovább mentem, mert az Elevátor-parkban van egy kút, amire már nagyon pályáztam. Visszafelé az Erzsébet-híd alatt megálltam egy kicsit kickturnözni — eredetileg a Szigeten akartam ezt gyakorolni, de hát az a jó az egészben, hogy bárhol megtehetem, és tényleg nem volt nagy a forgalom.

A kickturn — az a manőver, amikor fordulás közben az ember felemeli a deszka orrát — minden létező tanfolyam és tananyag szerint egy alapvető, a közlekedéshez mindenképpen szükséges, alapvetően egyszerű skill. Ezt az én tapasztalataim nem támasztják alá: nagyságrendekkel nehezebb, mint bármi, amit eddig megtanultam, és abszolút nem szükséges ahhoz, hogy az ember mondjuk a városban rohangáljon a deszkájával. Néha nagyon kényelmes lenne — akkor ha már nagy-nagy biztonsággal tudom csinálni; de amúgy mindent meg lehet oldani egyszerűbben is biztonságosabban. A manővernek elengedhetetlen, része, hogy több súly kerül a hátsó lábra, mint az elsőre, és ha ez a több túl sok, akkor a deszka felborul, a hátsó láb gombfociként lövi előre a deszkát, az ember pedig a másodperc törtrésze alatt esik hanyatt, kábé mint egy olajozott kerekeken guruló banánhéjon. Szerencsére vannak remek oktatóanyagaim, szóval ez utóbbi fázist nagyjából sikerült hetekkel előre kiküszöbölnöm, korlát mellett gyakorlással, de azért éreztem, mi lett volna, ha nem tudom elkapni magam.

A kickturn nagy titka, hogy az ember, nem teszi át a testsúlyát direkt hátra — alapvetően az első lábára koncentrál, és a láb felemelése pont eléggé billenti meg az embert. Ez azért elég para, ott a híd alatt négy-öt kis tipegő lépés jött össze. Aztán kezdett feléledni Budapest kerékpáros- és görsí-populációja, így gondoltam, átteszem a székhelyemet a Szigetre, ahol nagyobb a nyugi és nem zavarok senkit. Szépen előírásszerűen, switchben elgurultam a Margit szigetig: kitartásom jutalma volt, hogy ezúttal arccal voltam a Duna és a Vár felé.

Ittam egyet a Petőfi-híd hídfőjénél (a gördeszkázástól kb. kétszer annyira izzadok, mint a futástól), aztán irány a Sziget. Gondoltam, szép nyugodtan elcsorgok a kedvenc gyakorlóhelyemre. Nagy nyugodtan, mosolyogva suhantam az éledező reggeli napsütésben, amikor sikerült rágurulnom egy száraz falavelek között megbújt faágra. Ekkorát még soha nem estem: rendszerint a csuklóvédőm elég, ahogy elkapom magam esés közben, de most mintha az ég szakadt volna rám, egyszerre csúsztam a térd- könyök és csuklóvédőmön, mielőtt egyáltalán értettem volna, mi történik. Védőcucc nélkül mehettem volna haza, így megúsztam pár horzsolással és egy kisebb puklival a csípőmön.

Végül csak eljutottam a kedvenc helyemre, és gyakoroltam a kickturnt. Az éles használattól még nagyon messze vagyok, de most már nem csak rángatózom a deszkán, kezdem érteni, miről szól ez az egész. Ma kb. negyvenöt percet sikerült beletennem a gyakorlásba.

Összességében véve nagyon boldogan mentem haza konyhapolcot építeni.

Éles bevetésen

Trychydts | | | 2020., augusztus 13., 9:40 | | | Kategóriák: ,

Volt olyan, hogy konkrét helyre igyekeztem a gördeszkával — a Kopaszi-gátat látogattam meg egy szombat reggel. Ez végül is már olyan út volt, ahol A-ból B-be kellett eljutnom, de azért egy elég szoft cél volt, a “lássuk, meddig jutok” jegyében.

Tegnap volt az első olyan alkalom, hogy egy konkrét feladatot elintézni mentem valahová, időre. Van egy csomó színes filmem, amit el kellett volna vinnem visszavinni, és mivel a biciklim váza pont tegnap mondta be az unalmast, maradt a gyaloglás vagy a gördeszka — a BKV-t, ha csak lehet kerülöm, még akkor is, ha nincs járvány. Természetesen deszkára pattantam.

Van pár dolog, amit már akkor megfogadtam, amikor nem is volt meg a Penny. Az egyik, hogy a gyalogosokat nem fogom terrorizálni az irányíthatatlanságommal és a sebességemmel; a másik, hogy tartom magam a Kreszhez, és nem fogok kereszteződésekbe csak úgy, körülnézés nélkül begurulni. Na most, ha az ember ezt a két szabályt tartani akarja, akkor kapásból másképp néz az utcákra. Rögtön beindult egy alternatív útvonalkereső modul az agyamban, és javarészt olyan utcákon csordogáltam el a Blahához, amiket normál esetben nem nagyon szoktam használni. Az utcán nem lehet teljes sebességgel száguldani, de ez valahogy nem is hiányzott, annál is inkább, hogy azért még van még mit tanulnom és gyakorolnom a gördeszkás közlekedéshez. 15 perc alatt ott voltam a Blahán, ami nyilván nem egy kerékpáros tempó, de ha sietek, amúgy is biciklit fogok használni (feltéve, hogy van biciklim).

Persze, ha már deszkán voltam, nem mentem rögtön haza. Lecsordogáltam a Kálvin térig, onnan, ugyancsak mellékutcákon, elmentem a Szabadság-hídig, aztán a Duna mentén fel a Lágymányosi hídhoz, körülnéztem a Magyar tudósok körútján, elmentem a Móriczig (közben vettem magamnak egy ásványvizet, mert a kulacsomat jól otthon hagytam), és onnan mentem, a Villányi úton, aztán az Alkotás utcával párhuzamosan a Vérmezőig. Ha már ott voltam, meglátogattam pár kultikus helyet, majd irányba vettem a Moszkva teret, ahonnan már csak egy ugrás volt a Margit híd, majd az otthonom. Ez így összesen 3 óra 15 perc gördeszkázás — ma ismét érzem az ellenállhatatlan vágyat a futásra.

Érdekes, milyen arcok jönnek szembe gördeszkán. A Villányi úton egy püspöklila hajú srác húzott el a velem ellenkező irányba. Összefutottam egy a Margitszigeten amúgy nem is ritka, gördeszkás srác-görkoris lány párosítással. A Vérmezőn pedig odajött hozzám egy crusier boardos srác, hogy megkérdezze, tudok-e jó útvonalat javasolni.

Átkapcsolva II.

Trychydts | | | 2020., augusztus 09., 9:56 | | | Kategóriák: ,

Új dolgok tanulásához magány és nyugalom kell, így este tíz volt, mire elindultam a Szigetre. A Margit-hídon ilyenkor amúgy konkrétan csúcsforgalom van, zsúfolásig tele van a járda, illetve a Sziget-feljáró, de azért a sétányokon, illetve a kisebb mellékutakon már nincsenek sokan — vagy a szórakozóhelyekre igyekeznek az emberek, vagy a gyepen piknikeznek. Nekem már megvolt a kiválasztott helyem a gyakorlásra: egy viszonylag egyenes szakasz, nagyjából sík aszfalttal. Most az út végén egy másik gördeszkás srác gyakorolgatott, ő mindenféle trükköket tanult egy lámpa fényében, amíg én gurulgattam fel és alá.

Az első alkalomhoz képest most már sokkal jobban ment: viszonylag stabilan tudtam haladni, egész jó kontrollal a deszka felett. Annyira, hogy egy óra gyakorlás után úgy éreztem, itt az ideje szintet váltani, és elindultam életem első switch-körére a Szigeten.

Sikerült. Néha megakadtam, néha le kellett szállnom, hogy irányba állítsam a deszkát, de mégiscsak megtettem egy kört, még ha a végére teljesen le is fáradtam, elsősorban agyilag. Ilyenkor még van, hogy szórakozom azzal, hogy először felgördeszkázom a hídra, aztán legurulok — előbbi nagyon durva kardio edzés, a másik kiváló lehetőség a fékezés folyamatos gyakorlására, de most már nem éreztem ezt biztonságosnak. Úgyhogy lecsatoltam a sisakomat és sétálva mentem hazáig.

Holnaptól kezdek rágyúrni a switch kanyarokra, mert az ívek élességén még bőven van mit dolgozni.

Átkapcsolva

Trychydts | | | 2020., augusztus 08., 18:35 | | | Kategóriák: ,

Megerőltettem a vádlimat. Amikor konkrétan belenyilallt a lámba a fádalom, épp nem csináltam semmi különöset, és egy békés, a környéken bogarászós deszkázásról értem már majdnem haza — hogy most a futás meg a gördeszkázás volt sok egyszerre a lábamnak vagy csak az új mozgásforma ennyire szokatlan az izmaimnak, nem tudom, de négy napot kellett otthon töltenem, súlyzózgatva-jógázgatva, hogy helyre jöjjek. Úgyhogy amikor végre ismét magamra vehettem a páncélomat és betoltam a kontaktlencsémet, komoly elhatározással indultam neki a szigetnek: megtanulok switchben gördeszkázni.

Jellemző módon fix, hogy az ember helyik lábán támaszkodik és melyikkel hajt. Ha valakinek a bal lába van elöl — mint például nekem — azt regularnak, ha a jobb, azt goofy-nak hívják a szubkultúrában. (Nicoline és Tony Hawk például goofy.) Létezik ugyanakkor a switch hajtás, amikor az ember pont fordítva áll a deszkán, mint ahogy eleve szokott. Ezt én is meg akartam tanulni, de sokkal később, egyelőre túlságosan élveztem, hogy kezd a komfortzónámon belülre kerülni a normál tartás és az egyszerűbb fordulások. A switch nagy előnye lenne viszont, hogy mindkét lábamat egyenletesen terhelném és használnám, ami alighanem jól jönne ahhoz a hosszú távú gördeszkázáshoz, amit csinálok. A másik fontos komponens persze nyilván a technikám csiszolása, hatékonyabbá tétele, de mivel a jobb lábam még mindig nem volt száz százalék, a switch állás elsajátítása mindenképpen jó ötletnek tűnt.

Az első harminc-negyven perc borzalmas volt, kábé előről kellett kezdenem az egészet. Ami fura, mert egészen biztosan egy mentális dologról van csak szó — fizikailag pontosan ugyanazt kellene csinálnom, mint egyébként, “csak” tükrözve. Aztán egyszer csak elkezdtek átkattanni a dolgok, és elkezdtem sokkal könnyebben megtalálni az egyensúlyomat, mi több, lasssssssan irányítani is elkezdtem a deszkát. Nem nagyon, és nem magabiztosan, de amikor megkerültem egy csatornafedelet, az maga volt a diadal. Ez az egyik dolog, amit a legjobban szeretek a gördeszkázásban: a koncentrált erőfeszítés fokozatosan hozza az apró sikerélményeket; ha elég elszánt vagyok, minden esete megtapasztalhatom, hogy fejlődtem valamit.

Nemrég Nicoline videóra vette, ahogy deszkázom — ez értelemszerűen a regular tartásom. Nem is megy rosszul, bár pont a hajtáson még mindig rengeteg a javítanivaló. Ugyanakkor elég sokat edzettem azon, hogy az ívek mind frontside, mind backslide kanyaroknál ilyen szépen beférjenek erre a kis területre a Palatinus előtt.

Bartók: Mikrokozmosz

Trychydts | | | 2020., augusztus 07., 11:54 | | | Kategóriák: , , ,

Szilvi, a tanárom ajánlotta nekem ezt a kis hat füzetből álló kottát, ami tulajdonképpen Bartók zongoraiskolája: folyamatosan nehezedő gyakorlatok sorozata. Most tartok az első füzet végénél.

Bartók nekem mindeddig nem jelentett semmit. Ismerem a A kékszakállú herceg várát, tanultunk pár nagyon furán hangzó darabot énekórán, de ennyi. A Mikrokozmosz viszont rajongóvá tett — bármennyire egyszerűek például az első darabok, a végeredmény mindig földöntúlian gyönyörű. Persze egy Leoplod Mozart vagy egy egyszerű Beethoven darab is lehet kezdők számára is játszható és mégis nagyon szép. A Mikrokozmosz darabjai viszont kifejezetten egymásra épülnek, nagyon enyhe tempóban követelnek újabb és újabb készségeket. Bartóknak ráadásul van egy utánozhatatlan, modern világa, ami nagyon különbözik a klasszikus daraboktól.

Amikor elkezdtem zongorázni, az volt a célom, hogy majd képes legyek arra, hogy leüljek, és kottából eljátszassak valami szépet. A Mikrokozmosz elérte nálam, amit pedig mindig nagyon nehezen fogadok el, hogy az út legalább annyira élvezetes legyen, mint a végállomás. Minden darabot meg akarok tanulni, meg akarok szólaltatni, ki akarok élvezni. Még ha fél-egy percig is tart egy-egy gyakorlat, a végeredmény akkor is egy olyan csodálatos, önmagában is érvényes, egyedi egész, amihez később is szívesen térek vissza.

« Későbbi bejegyzések | | | Korábbi bejegyzések »