2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1568,43 km
Futás: 664,17 km
Már hónapok óta nem hallgattam már hangoskönyvet sportolás mellé. Sokkal gyorsabban futok, amikor zene szól a fülembe, és most, hogy 2-3 km-el többet teszek meg egy átlagos edzésnapon, mint korábban, fontos lett a hatékonyság is. Mostanában azonban valahogy egy kicsit többször jön rám a lustaság, amikor sportolásra kerül a sor, így ismét bevetettem a hangoskönyvet, mint mint jutalmat. Persze ez a sebesség rovására megy, de alapvetően a mozgás számít nekem: ha megvan a 17-18 kilométer, a minimális fitneszcélom már teljesült. Ráadásul most, amikor sokat esett az eső, több nap is volt, amikor itthon edzettem; felsőtest-edzésnél pedig nem számít a sebesség és nem is ritmusra csinálom a gyakorlatokat, nyugodtan hallgathatok akár könyvet is.
A belső hangom azt sugallta, hallgassak Poirot-regényeket: volt, amelyik jobban bejött, volt, amelyik sokkal kevésbé.
Appointment with death
Ez például elég vacak volt. Mérhetetlenül sok idő telik el, mire az áldozat meghal, miközben pontosan tudjuk, hogy mi vár rá, hiszen ezt a poént már a hangoskönyv ismertetője ellövi. Ehhez képest a nyomozás rövid is, unalmas is, Poirot tulajdonképpen csak ül egy szobában és kihallgatja a tanúkat, aztán megnevezi a gyanúsítottat. A karakterek egy része tizenkettő egy tucat papírmasé karakter, olykor a röhejességig menően hiteltelenek. Mindezt betetőzi, hogy a megoldás teljességgel unfair, olyan tényeken alapul, amik az olvasónak nem álltak rendelkezésre. A hat óra egy jó részét így azzal töltöttem, hogy vártam, haljon már meg az áldozat, míg a maradék időben vártam, hogy jöjjön már egy izgalmas fordulat.
Murder in Mesopotamia
Sokkal érdekesebb a nyomozás folyamata ebben a regényben és az áldozat is példás gyorsasággal jobb létre szenderül. Bár én általában nagyon szeretem Hugh Fraser narrációját a Poirot-hoz, mivel ennek a regénynek a narrátora a szövegben is nő, teljes joggal esett a választás most Anna Massey-re, akinek a színészi kvalitásai tökéletesen passzolnak a karakterhez és a stílushoz. Maga a sztori kellőképpen csavaros, a karakterek is érdekesebbek, a cselekmény pedig elég színes — noha Agatha Christie angol kultúra iránt érzett elfogultsága és enyhe rasszizmusa csak úgy süt a szövegből, az egzotikus helyszín összességében véve nagyon jót tesz a szövegnek. A végkifejlet nem teljesen hihető, de nehéz lenne száznál is több detektívregényt írni úgy, hogy a megoldás sose valamilyen nyakatekert hülyeség. (Ezt amúgy az ipart nagyon jól ismerő Rejtő is igen viccesen örökítette meg egy kevésbé ismert novellájában.)
The murder of Roger Ackroyd
Tulajdonképpen magammal toltam ki, mert a megoldásra pontosan emlékeztem (az eredetitől amúgy számos ponton eltérő) tévé-adaptációból. Kár, mert a három könyv közül ez a legjobb. Agatha Christie pont ezt, az angol vidéki miliőt ismeri a legjobban, és a sztorinak szerves része az is, hogy bemutatja ezt a közeget. Az unalmas vidéki középosztálybeli életet masszívan felpezsdíti a helyi pénzember, Roger Ackroyd halála — a pletykák, értesülések és félinformációk futótűzként terjednek tovább. A gyilkosság ebben a könyvben a leghihetőbb, a gyilkos karaktere itt a legkidolgozottabb és a legkomplexebb. Nem egy közönséges gonosztevőről, hanem egy hús-vér emberről van szó, aki inkább csak belesodródott a gyilkosságba. Mivel a gyilkos egyáltalán nem lóg ki a többiek közül, ezért a megoldás talán itt a legmeglepőbb a három könyv közül — bár azért talán ezt is ki lehet találni.