2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 2143,81 km
Futás: 1214,76 km
Az őszi félmaratonom életem legambivalensebb futóélménye volt. Előző nap határoztam el, hogy letolom az őszi félmaratonomat — tavaly június óta kialakult, hogy pár havonta tolok egyet, hogy lássam, még mindig képes vagyok rá. Amióta apa lettem, többször is csíptem le egy-két kilométert a megszokott távomból, hogy hamarabb hazaérhessek; kíváncsi voltam, hogyan érinti ez majd az állóképességemet. Előző nap gördeszkázni voltam, láttam, milyen gyönyörű hétvégénk van, jól is éreztem magam, gondoltam, a vasárnap tökéletes alkalom lesz.
A vasárnapom viszont egy „lusta nap” lett — amióta gyakorlatilag napi szinten edzek, újra meg újra vannak olyan napjaim, amikor az agyam visítva tiltakozik mindenféle sport ellen. Egyrészt zéró motivációm van már belekezdeni is, de aztán odakoncentrálni sem nagyon tudok. Éreztem, hogy most is ez lesz.
Ráadásul az energiám is elfogyott az első hét kilométeren. Újabban egyre nagyobb szükségem van arra, hogy jól időzítsem az étekzésemet — az elmúlt hetekben többször is előfordult, hogy éreztem, hogy kiszáll belőlem minden energia, és szénhidrát nélkül egyszerűen nem tudok tovább menni. Ha más nincs, be kell mennem egy pékségbe, de újabban persze igyekszem betárazni az övtáskámat sportkajákkal. Most is fel voltam tankolva, két energiagélt is felszippantottam, mire tovább tudtam menni. A agyam persze rögtön újrakezdte a rinyálást, hogy nem kell nekem az a félmaraton, elég lesz egy normál, 15-17 km-es edzés is. Nekem viszont van egy szabályom: ha egyszer elhatározok egy félmaratont, abból már nem táncolok vissza, úgyhogy amikor a Népszigetről kiértem a Váci útra, összeszorítottam a fogam és balra kanyarodtam, a Fóti út felé. Piszok nehéz volt, az utolsó szakaszokon már vizem sem volt, nagyon tolnom kellett magam, de aztán egyszer csak láttam, hogy túlléptem a 19 kilométert, és még mindig szintidőn belül vagyok. Innentől kezdve folyamatosan az előrehaladásomat néztem, de végül negyed óra tartalékkal sikerült befejeznem.
Akármennyire is utáltam az egészet, annak örültem, hogy ez is el van tudva télig, na meg annak, hogy egyelőre még mindig elégséges formában vagyok.
Ettől függetlenül ma is csak egy magamnak adott pofonnal tudtam elindulni, amikor kinéztem az ablakon és láttam, hogy esik az eső. Aztán csak nekiindultam — meg is lett a jutalmam, mert elég hamar kitisztult az idő, és csodálatos, hajnali fényekkel fejezhettem be a ma reggeli adagomat.