Most, hogy megvan, még mindig úgy gondolok rá, mint egy baromi nehéz vizsgára az egyetemen: határozottan van egy félmaraton előtti és után életem. De megvan és még egy vizsgámon sem éreztem ilyen jól magam.
Tavaly, amikor jelentkezni kellett a Vivicittára, a 10 km-es táv is megerőltetőnek tűnt. Futógépen sem tudtam ennyit lefutni, örültem, hogy az ellipszisgépen kibírom 70 percig a maximális fokozaton. Azért, hogy motiváljam magam, jelentkeztem az első adandó alkalommal.
Az áprilisi verseny a COVID miatt elmaradt, de akkorra már óriási magabiztossággal futottam bőven tíz kilométer feletti távokat. Amikor meghirdették a júniusi pótlást, egy virtuális futóversenyt, már nem sok értelme lett volna ilyen kis távra jelentkeznem; amikor pedig láttam, hogy a félmaratonok többségével ellentétben itt nem lesz szintidő, már gondolkodnom sem kellett. Tudtam, hogy ekkora táv már nem jelenthet problémát; persze nagyon szerettem volna, ha beleférek a standard 2:45-ös korlátba.
Készülni magára a versenyre nem készültem. Nem vagyok nagy barátja a mindenféle edzésterveknek, tudományos elméleteknek stb. — még ha esetleg van is értelmük, türelmem, az tuti nincs hozzá. Én a brute force megközelítést szeretem, futok, amennyit tudok, ahogy egyre edzettebb leszek, úgy futok egyre többet, aztán majd a versenyen biztosan jó lesz. Az egyetlen dolog, amit megtettem, hogy a verseny hetében már nem futottam 15 km feletti távokat, illetve verseny előtti este végigtoltam egy regeneráló jógát, amit az izmaim karbantartására szoktam használni (amúgy a rendszeres nyújtásnak sem vagyok nagy barátja).
A Biotech USA-tól beszereztem mindenfélét, amiről azt gondoltam, hogy segíthet: energiagélt, aminosav-koktélt meg persze izotóniás port. Utóbbi kettő amúgy remekül bevált menet közbeni frissítésre, bár mind az ízért, mind az állagért nagyon nehéz rajongani, de tényleg feltankolja az embert menet közben.
Egy Terényből induló körtúrát számoltam ki magamnak: a Terény-Szanda-Szandaváralja-Magyarnándor-Cserháthaláp-Terény útvonal pont egy félmaratonra jött ki. Bár az útvonalat előzetesen nem néztem meg, összességében véve remek választásnak bizonyult, mindenhol kis forgalommal, az út legnagyobb részén alacsonyabb besorolású utakkal, végig a futásra koncentrálhattam. Az utak minősége persze sokszor hagyott maguk után kívánnivalót, de ez egész Nógrád megyében így van: pár vízhólyagot össze is szedtem amiatt, hogy nem tudtam a lábam vízszintesen tartani.
Életem legeslegjobb sportélménye volt ez a félmaraton. Egyetlen mélypontom sem volt, sokáig fáradságot sem éreztem, aztán csak azt, hogy lassan kezdenek lemerülni az elemeim. Fogytak a kilométerek, egyik szakasz után jött a másik, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már fáradt vagyok ugyan, de a következő állomás, az már Terény. Ebben a sima teljesítésben nyilván óriási szerepe volt Nicoline-nek, aki néhány kilométerenként rögtönzött frissítőpontokkal várt, és tudósított a zárt Facebook-csoportnak is, ahol a szurkolóimat tartottam. A hidratálás, az energia- és elektrolitpótlás nyilván rengeteget számít a hőségben; az is nagyon sok erőt adott, hogy tudtam, a barátaim is részesei lesznek az élménynek. Zenét hallgattam végig, különböző rap battle-ökből volt egy nagyon jól bejáratott futóplaylistem.
Megérkeztem, kicsit heverésztem egy piknikpléden, amíg elkészült a paradicsomos spagetti ebédre, aztán ebéd után elmentünk egy kicsit sétálni a faluban és kipróbáltuk Magyarország legkedvesebb és legviccesebb kávézóját. Boldog voltam és nagyon megkönnyebbült.
A végeredmény 02:23:28.