Dark Souls és a zongora (meg egy kis eső)

Trychydts | | | 2019., július 29., 23:49 | | | Kategóriák: , ,

Egyelőre remekül bejön a zongorázás. Rendszerint alig várom már, hogy újra leülhessek gyakorolni — a tangóval is ez volt, csak ott mindenféle külső tényezőkön múlott, hogy mikor van erre lehetőségem. Most meg, ha van egy kis időm, leülök és játszom egy kicsit. Mivel fülhallgatóval használom a hangszert, az sem baj, hogy Zsófi még/már alszik vagy ha éjjel fél tizenkettő van. Az első hétvége óta (kedves apósomat is egy zongorával a hátsó ülésen látogattuk meg) nem volt olyan nap, hogy ne ültem volna le valamennyit játszani.

Ezen a hétvégén azt is le tudtam tesztelni, mennyit tudok beletenni, ha tényleg semmi mással nem kell foglalkoznom és annyit játszom, amennyit csak akarok. Ez olyan 6-7 óra naponta, olyan 1-3 órás adagokban; ez után sem unom meg, csak akkor már nem nagyon bírok koncentrálni és keresztbe állnak az ujjaim.

Elképesztően sok a párhuzam amúgy a Dark Souls-szal; megkockáztatom, ha nem játszottam volna végig a trilógiát, el sem kezdek zongorázni. Ezen a játékon viszont megérezhettem azt, hogy tényleg van türelmem apránként megtanulni valami újat, képes vagyok tanulni a hibáimból és képes vagyok a folyamatos önreflexióra. És bár zongorázással kevesebb időt tudok egy lendülettel tölteni, mint játékkal, azért zongorázni sokkal könnyebb, mint Dark Souls-ozni. Ha valami nem megy, rögtön le tudom gyakorolni és ki tudom kísérletezni a problémás mozzanatot; Dark Soulsban erre sokkal kevesebb lehetőség van. Zenetanulás közben sokkal nagyobb a játéktér a hibákra, sokkal egyértelműbb a hiba oka és egyszerűen nem kérdés, hogy én vagyok-e a hiba forrása (játék közben az ember hajlamos a fejlesztőket okolni). A Dark Souls tanított meg arra is, mekkora hiba ha az ember fejlődés közben elbízza magát,olyasmit próbálgat, amire valójában még nem képes. Mindig tudni kell visszalépni egyet, ha látjuk, hogy valami nem megy.

Termelni viszont a zongora is ugyanannyi endorfint termel, mint a játék, az ember felesége viszont rendszerint inkább csak az elsőért lelkesedik.

Az egyik szünet alatt elmentünk édesanyámmal kószálni egyet a Margit-szigetre, és igazán klasszikusan bekapnunk egy nyári zivatart. Pontosan félúton kezdett el szemerkélni az eső; mire visszaértünk a civilizációba, már szabályosan bőrig áztunk. Ez engem konkrétan egyáltalán nem zavart, jó meleg volt és közel is lakom; édesanyámat kicsit jobban felzaklatta, hogy a hajából és a ruhájából egyaránt csorog a víz.

Hazaérve gyorsan megtörölköztem, majd ismét nekiláttam a bossa nova ritmusnak.

Zongora az étkezőasztalon

Trychydts | | | 2019., július 17., 23:49 | | | Kategóriák: ,

After having a thorough, 27-year long rest, I continue studying music. I switched from flute to the piano, though :). We bought this beautiful instrument today.

Posted by Márk Balás on Wednesday, July 17, 2019

Ültünk Csabival a Burger Kingben a koncert előtt, és neki is elmondtam, ami akkoriban már sokszor megfordult a fejemben: lehet, hogy meg kéne tanulnom zongorázni. Nyolc évig furulyáztam általánosban, Piroska néninél magánórákon. Gyerekként még nem tudtam akkora lelkesedést tenni ebbe a hobbijaimba, mint manapság, de azért nem ment rosszul és a g-kulcsos kottákat teljesen folyékonyan olvastam már. Aztán Piroska elment Grazba tanítani, nekem meg félbe szakadt a zenélés.

A zongora, mint hangszer azóta piszkálgatja a fantáziámat, hogy tangóztam, volt egy két kedvenc vals-számom, ahol nagyon hangsúlyos volt pont a kedvenc részeimnél. Sokoldalúbb, mint a furulya, amivel az ember csak egy szólamot tud játszani, azt is egy nagyon korlátozott hangterjedelemben. Nagyon fontos volt az is, hogy a zongorába lehet fülhallgatót dugni: az utóbbi két évtizedben több zenetanuló szomszédom is volt, tudom, hogy az emberiség nem feltétlenül örül az ilyen szárnypróbálgatásoknak.

Próbáltam utánanézni, hogy mire is van szükségem. Az a reményem, hogy kezdetben biztosan jó lesz nekem egy 61 billentyűs modell is, elég hamar elszállt, pedig pont ez volt az a kompakt méret, amiről azt gondoltam, hogy milyen jól elfér majd az asztalomon. Csabi elég jól elmagyarázta, hogy mindenképpen egy érintésérzékeny darabra van szükségem. Ezt a kettőt összekombinálva az olcsóbb darabok kábé át is estek a rostán; hiába nincs szükségem arra, hogy olyan legyen a billentyűk mechanikája, mint egy klasszikus zongoráé, ez tulajdonképpen elkerülhetetlen ebben a kategóriában. A legolcsóbb megoldásról meg elég hatékony demonstrációk sorozata beszélt le, szóval végül egy Yamahánál maradtam. (A furulyám is az, szóval legalább márkából nem kell másikra átszoknom.)

Persze ahogy az lenni szokott, pont aznap kellett üzleti vacsorán bájolognom, amikor zongorát veszek. Szóval most ott fekszik az ebédlőasztalon (az íróasztalon nem fért el, állványt meg majd akkor veszek, ha tényleg úgy érzem, hogy kell), és várja, hogy kipróbáljam.

| | |