Több, mint egy éve már, hogy zongorázom — az évfordulóm épp egy olyan hét péntekjére esett, amikor minden nap volt zongoraórám. A lelkesedésből ugyanis nem fogytam ki, az első évben talán tíz nap lehetett, amikor nem gyakoroltam semmit — vagy azért, mert külföldön voltam, vagy azért, mert annyira nem áramlott a csí, hogy még még egy húsz perces kis minigyakorlás sem fért bele nekem. (Sajnos ebben az évben néha a csí csak elég szerényen csordogál.)

Zsó, amikor a zongoratanulási ambícióimról beszélgettük, miközben Nicoline-t és Balut vártuk, hogy eljöjjenek értünk és a gyerkőcökért Szalonnán, elég jól ráérzett, hogy ezt egy online kurzussal nem nagyon lehet abszolválni. Azóta lett is tanárom, először azért, hogy technikai szupportot nyújtson a tanfolyamomhoz, de azóta az egész tanfolyamot félretettem és inkább rábíztam magam a tanáromra, A zongorázásnak, hiába kevésbé bonyolult a hangszer, mint a gitár, csak van egy nagyon erősen fizikai komponense, egyáltalán nem mindegy, hogyan üti le az ember a billentyűket, hogyan billent, egyáltalán, hogy hogyan ül a zongoránál. Tudni kell staccatokat, tenutokat játszani, de egy bizonyos idő után arra is szükség van, hogy valaki visszaigazolja, jó-e, amit játszom.

Még a kis kitérővel együtt is rengeteget fejlődtem: viszonylag magabiztosan olvasok kottát, sokat dolgoztam a kezeim függetlenedésén, egyre bonyolultabb darabokat is le tudok játszani. Szilviben azt is nagyon szeretem, hogy remek érzékkel választja ki az újabb és újabb leckéket, mindig pont oda téve a lécet, ahol éppen nem verem le, de azért sokat kell dolgoznom a sikerért.

Mostanában az improvizáción kezdtünk el dolgozni, ez az eddigi legnagyobb kihívás, amivel eddig szembesültem. Rögtönözni ugyanis nem úgy kell, hogy az ember összevissza játszik mindenfélét: általában egy kemény struktúrába, bonyolult szabályokhoz igazodva lehet csak értékelhető dolgot játszani. És ha ez még meg is van, ahhoz is hozzá kell szokni, hogy az embernek úgy kell játszania, hogy nincs támpontja — és ezt fel kell vállalni mások előtt is. Izgalmas feladat, pláne nekem, akinek nincs előzetes, robosztus klasszikus zenei tapasztalata — de most már, hogy lassacskán látszanak az első eredmények, ezt is kezdem élvezni.

A kedvenc kottáimról majd külön írok.