2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 666,34 km
Futás: 384,99 km

Amióta rendszeresen megyek 30 kilométer fölött, mindig benne van a pakliban, hogy gyalogolok egy kicsit. Elfogy a járda, a kerülő óriási lenne a következő alternatív útvonalig vagy egyenesen visszafelé kellene mennem; és amúgy is, arra az útvonalra vagyok kíváncsi, amit kinéztem magamnak. Úgyhogy ilyenkor leszállok a deszkáról és sétálok, amíg megint nem lesz alkalmas terep. Belefér. Ez a mai nap azonban nagyobb szippantás volt a kelleténél.

Kinéztem magamnak a térképen Budakeszit — gondoltam, felmegyek a Budakeszi úton, visszakerülök Budaörs felé, csak lesz valami járda vagy bicikliút vagy valami. Hehehehe.

A Budakeszi út felfelé eddigi pályafutásom durvább kihívásai között szerepel, de nem baj, amióta megtudtam, hogy édesanyám ténylegesen megnézte a skoggingos bejegyzésem alatti videót, azóta különösen inspirált vagyok, hogy ezt gyakoroltam. Úgyhogy ezzel nyomtam felfelé — tüdőszakasztó menet volt, de felértem. Persze itt sem volt végig járda, kicsit sétálnom kellett, aztán kipróbálhattam, hogyan birkóznak meg a Shark kerekeim a kemény földúttal — végül is egész jól, de azért nem véletlen, hogy az erdei gördeszkázás még nem olimpiai sportág. Aztán már benn is voltam Budakeszin — egy jó hosszú, velőt rázó ereszkedés, és el is kezdhettem keresni az utat Budaörs felé.

Itt jött aztán a kellemetlen meglepetés: amennyire ezt fel tudtam deríteni, Budakesziről nem vezet olyan út Budaörsre, ami gyalogosoknak/bringásoknak lenne szánva — márpedig szeretne a fene nagy forgalmú, több sávos úton longboardozni az ember. Félreálltam, megnéztem, milyen gyalogos útvonalakat javasol Budaörsre a Google maps, ami teljesen egyértelmű volt: át kell vágnom a hegyeken. Valamennyire ismerem azt a terepet, tudtam, hogy ott nem lesz betonút. Mindegy, ezt a békát le kellett nyelnem, nekivágtam.

Gyönyörű, sima betonút vezetett az első három kilométeren a vízművek egyik telepéig — élveztem is volna, ha nem tudtam volna, mi jön. Aztán a betonút tényleg elfogyott, és egy kavicsos-meredek földúton kellett elindulnom felfelé, gyalog, motoros cuccban, gördeszkás cipővel, longboarddal a kezemben. 3 kilométer persze nem olyan sok, és az is adott némi elégtételt, hogy az út végül gyerekkorom egyik ikonikus helyszínén, a Budaörsi Kopárokon vezetett át. Leereszkedtem Budaörsre, aztán amint végre lett aszfalt, ismét deszkára pattantam.

Innentől kezdve jelentős könnyebbség volt, hogy Budaörs lényegében egésze Budapest felé lejt — egy-két extra kaptató adódott még út közben. Budaörsön persze lett volna bőven felfedezni való, de már megvolt a kellő mennyiségű kaland mára. Inkább csak nyomtam végig az egyes mentén — Kelenföldön pedig már nagyjából ismerem a járást a gazdagréti kalandom óta. Semmi kedvem nem volt a Bartók Béla úthoz, inkább elkanyarodtam a BAH csomópont felé és életemben először leereszkedtem deszkával az Alkotás úton.