Amikor elkezdtem gondolkodni a gördeszkázáson, alkalmanként 20 és 30 km közötti távokat képzeltem el. A gördeszkázás sokkal kevésbé hatékony, viszont gyorsabb, mint a futás, így azt számolgattam, talán így kerülnek majd a dolgok kb. egyensúlyba. Persze sok dolog van, amit nem vettem figyelembe: például hogy a sebesség mennyire függ majd az aszfalt minőségétől, illetve hogy gyalogosként a legtöbb kereszteződésben le kell majd lassítanom nullára, ami azért eléggé lenyomja majd az átlagsebességet. Ma reggel viszont jobban ráértem a szokottnál, és kb. három óra alatt csak kihoztam magamból egy laza 23 km-t.
Gyönyörű idő volt, ragyogó napsütéssel, jó kis széllel — simán elvoltam egy szál pólóval, mégsem izzadtam meg nagyon. Ismét a XV. felé vettem az irányt — gondoltam, most egy kicsit jobban is felfedezem. Amikor legutóbbi itt jártam, az egyik sarkon visszafordultam, mert Nicoline már jobban hiányzott a kelleténél; most viszont tudtam, hogy még alszik, így ezen a sarkon nem jobbra fordultam, hanem mentem tovább.
(Amióta gördeszkán fedezgetem fel a várost, ismét feltűnt nekem, ami még a friss jogosítványommal okozott nekem rengeteg frusztrációt, jelesül hogy Budapest közlekedését mennyire meghatározza részben a sugaras felépítése, részben a várost átszelő vasútvonalak. Ha el akarunk jutni A-ból B-be, bizonyos csomópontokat, utakat csak óriási kerülővel lehet elkerülni, ha egyáltalán — bármilyen kerülővel is próbálkozzon az ember, sokszor csatornázódik be ugyanoda. Ma is egy teljesen úgy útvonalon mentem, mégis, az utcák egy idő után mégis a fenti kereszteződéshez vezettek el.)
Érdekes felfedezőút volt; Rákospalota egy részét, Pestújhelyt és Újpalotát is megnéztem magamnak. Izgalmas túra volt, pont olyan, ami miatt szeretem Budapestet. Egyszer még egy kifejezetten kisvárosias környezetben gurultam, hogy aztán az út túloldalán elkezdődjön egy sok zöldterületbe ágyazott lakótelep, miközben a Késmárk utácáról pedig, amin elindultam hazafelé, kiderült, hogy kizárólag gyárakkal és raktárépületekkel van tele — merő szerencse, hogy kb. kilencven százalékán azért csak van valamiféle gyalogjáró.
Az aszfalt minősége nagyon változó volt; a legtöbb helyen szerencsére teljesen jó tudtam haladni, de néhol nagyon gyötrelmesen ment csak a dolog, leginkább csak a folyamatos hajtás ment a rengeteg repedés miatt. És bár a Shark kerekeim elég jól viselik a nedves talajt, a csapágyaknak a víz annyira azért nem tesz jót, úgyhogy sokszor az éjjeli-hajnali esőből visszamaradt tócsák miatt kellett megállni.
Tetszett, izgalmas volt, jól megéltem azt a csodálatos szabadságélményt is, ami ennek a sportnak az egyik legalapvetőbb vonzereje. Most láttam annyit, hogy ezzel az úttal egyelőre kipipálhassam az M3-as bevezető-Hungária körút-Mogyoródi út által bezárt területet.
A Mogyóródi utat amúgy teljes egészében végiggurultam — bár egyes szakaszain rengeteget vezettem, amikor még vezetni tanultam, a végén még nem voltam sohasem. Ez is egy teljesen kisvárosi része a városnak, mintha valamilyen üdülőtelepen lettem volna.
Sokáig emekül deszkázható, de a Hungária körút felé már elég sok baj van a burkolattal, úgyhogy hatalmas megkönnyebbülés volt végre rákanyarodni a Stefánia útra. Ez az egyik kedvenc utam a városban: bár itt sem tükörsima az aszfalt, de bőven van elég hely, hogy az ember a repedések zömét kimanőverezze, és a régi villák hangulatát is nagyon szeretem.
Elképesztően elfáradtam. A gördeszkázás olyan szempontból abszolút beváltotta a várakozásaimat, hogy nagyon élvezem, sokkal jobban, mint a futást valaha is, de nagyon el lehet benne fáradni. De még a fáradságérzet is kellemesebb, mint a futáskor. Ha nagyon sokat futok, akkor azt érzem, hogy a lábaim egyre kevésbé bírják a terhelést, egyre nagyobb szenvedés minden lépés. A gördeszkázás egy full body workout, ezért a kimerültség sem a lábamban jelentkezik, ugyanakkor sokkal kevésbé kemény, mint a futásé. Ráadásul ha az ember lazít egy kicsit, attól még tud egész normális tempóban haladni.
Nicoline szerint Óbudát kéne megpróbálom legközelebb. Majd meglátom, mert azért Pesten is bőven van még mit bejárni.