Sportosan kezdtük a napot, reggel kilenckor már a Szent György hegy oldalában futottunk át Kisapátiba, a Búzalelke pékségbe. Igazi hipszter hely, ahol mindenféle hipszter pékárukat lehet kapni: fancy kenyereket, kifliket, tökéletességre törekvő kakaós csigákat, ilyesmit. Meg persze isteni kávét, természetesen reciklált papírpohárban.

A futásban leginkább a navigáció volt kihívás: a kis dűlőutak labirintusában megtalálni azt az útvonalat, amelyik nem zsákutca — ezt a táblák sem mindig támogatják egyértelműen. Végül azért sikerült, hamarosan a meredek emelkedő közepesen meredek ereszkedésbe csapott, és Nicoline is elkezdte élvezni az életet meg a tájat.

A kihelyezett reggeli után a hegyet megkerülve futottunk vissza, egy kis melékúton — ez elég egyértelmű volt, ráadásul megadta nekünk azt az elégtételt, hogy visszanézhettünk oda, ahová felkapaszkodtunk. Összesen 11 km-t hoztunk össze így, szép kényelmesen, szóval mondhatjuk, hogy lendületesen indult a nap.

Egy könnyű ebéd és némi pakolászás után átautóztunk Szigligetre. Nicoline a strandot szerette volna megszaglászni, nekem meg már nagyon hiányzott a gördeszkázás, így toltam egy kört a szigligeti várhegy körül. Hat nap kihagyás olyan 10-20%-os magabiztosság-csökkenést hozott maga után, messze nem éreztem magam olyan stabilnak és ügyesnek, mint Pesten. Mindegy, óvatos voltam, ügyeltem a fokozatosságra, nem gördeszkáztam ott, ahol nem volt 100%-ig biztonságos, a bicikliúton félreálltam, ha jöttek — szerencsére augusztus huszadika után, egy keddi délelőttön már sehol nem hemzsegnek a Balaton körül. Így sem jött meg az igazi lendület, szóval amikor visszaértem a kocsihoz, átöltöztem és csatlakoztam Nicoline-hez a strandon. Azért nem volt ez rossz így sem, amikor elkezdtem gördeszkázni, az egyik álmom az volt, hogy majd ha nyaralunk, deszkán fogom felfedezni a helyeket. Ezt most Szigligettel ünnepélyesen megkezdtem.