Tavaly húsvétkor vittünk egy kis élesztőt Baluéknak — azon kevesek voltunk, akiknek elfekvő készleteik voltak ebből — jó hogy hiszen egyáltalán nem ettünk lisztet. Éppen ezért el is kellett utasítanunk a kedvesen felajánlott cserekovászt — de azért szöget ütött fejembe a dolog, pláne, hogy előtte már többször is ettem Zsó kenyeréből és mindig lenyűgözött az eredmény házias, otthonos ízeivel.

Nemrég volt egy dietetikai tanácsadásom (a Biotech USA-s hűségpontokból vettem), és az sült ki, hogy kicsivel többet-többször kellene ennem, és ebbe az étrendbe remekül beilleszthető lenne a kenyér. Valamilyen diétás fajta, olyan, ami nem eteti magát túlságosan, de azért finom. És akkor eszembe jutott, hogy a Ligetiben néha lehetett kapni 100%-os teljes kiőrlésű vekniket. Azt imádtam (amúgy is nagyon szeretem a rozs ízét, az egyik reggelim például a rozspehelykása), de azért soha nem jártam úgy rá, mint mondjuk egy fehér vagy félbarna kenyérre. Utánanéztem és találtam is egy nekem való receptet, ami mindenféle faxnizás nélkül generálja le a kenyeret a hozzávalókból.

Persze ehhez kovász is kellett — a Főzőskönyvben volt is egy, a felesleges sallangokat szintén mellőző útmutató, azzal vágtam bele. Egy hétig etetgettem a bacikat, szombaton már úgy láttam, haladunk is valamerre — próbaképpen összedobtam két adag kelt palacsintát. Sikerült, és azóta már két cipót is megsütöttem. A végeredmény elsőre majdnem tökéletes lett, csak egy kicsit nehéz volt kiimádkozni a kenyeret az öntöttvas lábosból és az eredeti mennyiség is túl nagy is volt ehhez az edényhez. Sebaj, háromnegyedeltem az adagokat, a lábas kiolajozását pedig Nicoline-re hagytam — így már simán csusszant ki belőle a kenyér az első negyven perc után, és szép, egyenletes kéreg sült rá köré.

Így ismét rendszeresen eszem kenyeret — persze minden elfogyasztott grammját mérem és elszámolom, nehogy túlzásba essek véletlenül. 100 gramm 230 kcal, ami a ebben a mezőnyben amúgy még diétásnak is számít.