Éppen Berlinben olvastam ezt a berlini vonatkozásokkal jócskán teletűzdelt könyvet. Annak ellenére, hogy a cselekmény teljes egésze Londonban játszódik, a náci könyvégetések, a zsidóüldözés ugyanúgy ott vannak a történet hátterében, mint Berlin kettéosztottsága a hidegháború idején. A Suszter, szabó, baka, kémhez hasonlóan itt is rengeteg a flashback, amelyek aztán kulcsot adnak a sötét és meglepő finálé megértéséhez.

Maga a történet amúgy nem túlságosan figyelemreméltó: nagy műgonddal összerakott, kellemesen bonyolult gyilkossági rejtély, de semmi olyasmi, amivel kiemelkedne az elmúlt száz év krimiirodalmából. Ami irodalmilag megkülönbözteti, az a történet filozofikusabb vonulata, és persze a szerző nagyon jellegzetes, finom, csendes, kissé melankolikus írói hangja. John le Carré annak idején maga is az Intelligence Service alkalmazottja volt; talán ezért is van különös érzéke ahhoz, hogy a hidegháború kelet-nyugat szembenállását sokkal ambivalensebbnek mutassa, mint a nála kényelmesebb szerzők. Több könyvén is átüt az égető vágy arra, hogy megértse azokat, akik a másik oldalon dolgoznak; hogy bemutassa azokat az emberi sorsokat, vágyakat és érzéseket, amelyek oda vezetnek valakit, hogy a szocialista rezsimeket támogassa.

Itt is ez az igazi rejtély, és nem az, hogy miért lett öngyilkos Samuel Fennan; a regényt pedig pont az teszi üdítővé, hogy nincs végleges, egyértelmű válasz.

Én a könyv után más szemmel néztem Kelet-Berlin emlékeire.