Álmodtam. (A bejegyzést Lovecraft emlékének ajánlom.)

Hatalmas, loftszerű lakásban laktunk Kathyvel, már nagyon régóta. Egy régi ház tetőterében; a nyeregtetőig legalább négy méter volt a belmagasság — a kb. száz-kétszáz négyzetméteres szoba hátsó felében volt egy óriási galéria. A falakon szép, régi kőfaragások voltak. A tetőt alulról gipszkarton takarta, illetve a galéria falait is.

Épp ott volt nálunk Balu, aki kérdezte, miért nem lehet szellőztetni a galérián. Erre nekidőltem a falnak és a gipszkarton kiszakadt, mint a kartonpapír — kiderült, hogy eközött és a ház valódi falai fölött egy egész nagy tér van, mi több, oldalt a fal teljes szélességében végigfutó aknára is rá lehetett látni. Mondtam is Balunak, hogy nemrég mondtam az alsó szomszédnak, hogy nem tudom elképzelni, hol jöhetnének be patkányok, de most már látom. Rá lehetett látni a tető szerkezetére is, amin egymás mellett gyönyörű, kovácsoltvas tetőablakok voltak. Mondtam is Balunak, hogy a gipszkartont eredetileg Kathy miatt szereltük fel, mert ő nem szereti a tetőablakokat — Kathy meg mérgesen hozzátette, hogy persze, hiszen ő lakik a galérián, és őt zavarja a fény. Én meg mondtam, hogy engem most az zavar, hogy kiszakadt a gipszkarton, vasárnap van és nem tudunk hozzá szerelőt hívni, és bejönnek a patkányok. Kinéztem az egyik tetőablakon, és lám, a szomszéd tetőn, a Hold előtt már el is szakadt egy tacskó nagyságú patkány.

Elkezdtünk szerelgetni, de csak egyre jobban kiszakadt a gipszkarton, végül lefelé haladba bejutottunk egy közös térbe, ami köztünk meg az alsó szomszéd között volt — ő éppen akkor törte át a felső plafonját. (Az a fickó volt amúgy, aki a valóságban is a szomszédunk és akinek az igen hangos csimotái vannak.) Mondta, hogy patkánymérget kell kirakni, de olyat, amitől rögtön megdöglenek a patkányok. Nem tartottam túl meggyőzőnek a dolgot, az járt a fejemben, hogy mi lesz azokkal a patkányokkal, akik nem szeretik a patkánymérget.

Mondtam, hogy megkereshetnénk édesapámat, ő talán ki tudja találni, hogyan tudnánk beragasztani a lyukat. Közben egy pici, pók nagyságú patkány már be is szaladt, és elbújt az alsó szinten egy táskában. Azért kiraktuk a patkánymérget és úgy döntöttük, megkeressük édesapámat.

Kimentünk, addigra már sütött a nap, és éppen egy olyan rendezvény volt, ahol láncfűrészekkel lehetett kivágni az utcában levő fasorban levő fákat. Már mindenhol rengeteg levágott ág volt. Meg is találtuk édesapámat, egy hatalmas motoros fűrésszel a kezében, aki mondta, hogy még egy versenyre benevezett, de ha annak vége, akkor beragasztja nekünk a gipszkartont. Kicsit türelmetlen voltam, folyton az járt az eszemben, hogy a kockás flanelligeimet patkányok rágcsálják. Végül aztán én is beszálltam a versenybe: egyik fáról a másikra kellett átugrani, és röptében kellett levágni az ágakat. Sajnos, mire sorra kerültem, már az összeset levágták.

Visszamentünk a lakásba, az alattunk levő közös tér addigra már tele volt döglött patkányokkal, mi több, valaki szépen sorba is rakta őket. Megbeszéltük Kathyvel, hogy rendezünk egy patkánykiállítást.