Veronika javaslatára elkezdtünk szakácskönyveket tesztelni. Mivel ez kb. olyan, mint amikor a haditengerészet első admirálisa felkéri a másodmérnököt, hogy teszteljenek együtt egy új gyártású repülőgép-anyahajót, természetesen rögtön igent mondtam.

Az első könyv Antonia Carluccio és Gennaro Contaldo szakácskönyve az azonos című BBC-sorozat alapján készült. Igen kellemes kiadású, fotókkal telezsúfolt könyv, minden egyes receptről egész oldalas fotókkal, minden recept mellé egy kis sztori vagy kulturális kontextus. Puha fedelű, ragasztott kiadás, ami tapasztalataim szerint hozzám hasonlóan nehéz természetű, trehány szakácsok kezében egy kicsit nehezen bírja az élet viharát, de azért egy nagyon kellemes könyv, jó volt lapozgatni. Minden recept egy oldal, nagyon jól áttekinthető struktúrában — az e heti menüt ebből terveztem meg, gyorsan és könnyen ment. (Nálam a főzési hét szombaton kezdődik.)

A kiválasztott recept pont olyasmi, ami tipikusan nem Veronika szintje, de nekem nagyon jól jön. Míg ő egy fekete öves mesterszakács és gasztronómiai innovátor, én magam inkább egyfajta praktikus survivor-skillként tekintek a főzésre. Élvezem, mennyit fejlődök technikailag, de beérem azzal, ha minél több receptet tudok pontosan elkészíteni. Nyilván rengeteg rántottát sütöttem már, mégis nagyon megtetszett a rengeteg sajttal, friss bazsalikommal sült frittata ötlete, láttam, hogy ebből kijön majd nekünk egy gyors vacsora Nicoline-nel, hát rögtön lecsaptam rá.

Nyilván nem kell konyhakémiára specializálódott vegyészprofesszornak lenni ahhoz, hogy az ember ezt összeüsse, de a közös futásból hazaérve feleségemnek igénye, nekem meg kedvem nem volt valami bonyolultabbhoz. Mivel feleségem túl sok német sajtot halmozott fel idehaza, ezért a recept megengedő fogalmazását kihasználva végül hegyi sajt került bele; borsozni pedig Veronikáék nagylelkű ajándékával, eredeti kambodzsai fekete borssal borsoztam. Aki még nem sütött frittátát, de rántottát már igen (én ilyen vagyok), annak egyetlen kihívás van: összeszorított foggal megállni és nem piszkálni a tojást, hanem hagyni kell, hogy szépen, egyben megszilárduljon. Ha jó vastag falú serpenyőt használunk (az enyém rétegzett aljú és gránitbevonatos), teszünk alá egy kis olajat és nem a Gyehennát lobogtatjuk alatta, akkor a termodinamika megteszi a magáét: a tojás nem fog elégni addig, amíg van folyékony réteg, ami felülről hűtse. Ha már úgy kb. összeállt, egy határozott fordítás, még egy kis sütögetés, aztán lehet felezni.

Mi rozskenyeret és paradicsomos-rukkolás kenyeret ettünk hozzá. Feleségem elismerő szavai alapján is kiváló választás volt elsőre.