Elkerített Város

Szóról szóra (PanoDráma)

Trychydts ||| 2011., március 15., 18:57
Kategóriák: ,

Édesanyám munkája, illetve I hate it here-es múltam révén némi rálátásom nekem is van a hazai cigánygyűlöletre. Annak idején  magam is próbáltam erről párbeszédet kezdeményezni saját olvasóimmal. Családom révén is van némi érintettségem az unintelligens, korlátolt rasszizmusban. Nem mondható tehát, hogy az újdonság erejével hatna rám a téma, vagy hogy először szembesülnék ennek a problémának a mélységével. A Panodráma Trafóban bemutatott dokumentumszínháza azonban olyan erővel, olyan drámaisággal, olyan tudatos határozottsággal nyúl hozzá ehhez a témához, hogy a vége felé szó szerint elsírtam magam.

A darab szövege kizárólag korábban elhangzott nyilatkozatok, illetve kifejezetten az előadás kedvéért felvett interjúk szó szerinti átirataiból áll össze: az alkotói szándék kizárólag az anyagok szerkesztésében, illetve azok színészi interpretációin keresztül valósul meg. A kiindulópont a közelmúltban elkövetett, cigányok elleni támadássorozat, de végül a hazai cigányellenesség szinte minden oldala fókuszba kerül. Az előadásban megidézett személyek között a hazai társadalmi-kulturális elit képviselői éppúgy megtalálhatók, mint a támadások túlélői, illetve a többségi társadalomhoz tartozó átlagemberek.

A színpad tere igen egyszerűen (székekkel, egy asztallal és egy szónoki pódiummal) van berendezve. A teret a színészek egy kivetítővel és egy arra közvetlenül rákapcsolt digitális kamerával bővítik tovább. A színteret leginkább a világítással osztják fel — hol itt, hol ott játszódnak az egyes jelenetek. Ezekből némelyik csak önmagában áll, de például a 14 éves, cigány származását barátjának csak hónapokkal megismerkedésük után megvalló kislány története csak apránként bontakozik ki az előadás alatt. A jelenetek egy részének szereplői cigányok — a romák elleni támadások túlélői vagy a mindennapok diszkriminációinak elszenvedői. Ezek közé a jelenetek közé ékelődnek a többségi társadalom képviselőinek nyilatkozatai, illetve egy groteszk módon szatirikus álmodozás a cigányszupermenről.

A bemutatott anyagokban diszkriminációellenességről a szellemi-társadalmi elit tagjai közül is csak kevesen tesznek tanúbizonyságot, az “utca embere” pedig már leplezetlenül cigányellenes. A jelek szerint a többségi társadalomnak a valósággal sokszor köszönőviszonyban sem álló sztereotípiák tökéletesen megfelelnek. Ezekre támaszkodva nyugodtan lehet követelni a cigányok elnyomását, lehet helyeselni fizikai megsemmisítésüket. Érdemi párbeszédre ilyen légkörben — az előadásból ez is egyértelmű — nincs esély. A performansz alapján nehéz eldönteni, melyiket nehezebb elviselni: az átélt borzalmak hatására még az állását is elveszítő túlélő szenvedéseit, a magát mérsékeltnek és kiegyensúlyozottnak képzelő középosztály nem is annyira burkoltan fasisztoid megnyilvánulásait vagy az echte rasszista jelszavakat. Mind az összkép, mind az egyes megnyilatkozók hangja nagyon hiteles; akik csak egy kicsit is mélyebben beleásták magukat a témába, egyértelműen be tudják azonosítani a tipikusabb álláspontokat.

A választott forma, a szó szerinti szövegekből való építkezés legnagyobb előnye, hogy így egy valóban radikális nézőpont-váltásra nyílik lehetőség. Nem “felülről”, absztrakt értékek felül közelítünk a problémához, nem elvont értelmezésben mérlegeljük a különböző álláspontokat: minden egyes elhangzott mondat egy valódi személy valós, saját szavaival megfogalmazott nézeteit idézi fel. Ez azért különösen fontos, mivel a valóság folyamatos megkérdőjelezése az egyik legkomolyabb akadálya a cigányellenességről folytatott nyílt párbeszédnek. Sokan sem arról nem hajlandóak tudomást venni, hogy a cigányok nem genetikailag bűnözésre kódolt, primitív ősemberek, sem arról, hogy hogy a rasszista közbeszéd milyen könnyen lép át minden, máskor teljesen egyértelműen elfogadott normán. A színházban a valóságot láthatjuk, a sötétben a fejünket sincs hová félrefordítani.

A legérdekesebb kérdés számomra az volt: milyen hatás, “eredmény” várható el egy ilyen előadástól? Vezet valahová a probléma puszta felmutatása? Alkalmas egy ilyen, radikális művészi gesztus az előítéletek direkt csökkentésére? Egyáltalán: megváltoztatható ma Magyarországon az elképesztően rossz, bigottan cigányellenes, alapvetően érzelemvezérelt közhangulat?

Az utóbbi kérdésre nyilván igen a válasz: ha a világ összes olyan országában, ahol megvolt erre az elszánás, sikerült határozottan előrelépni, akkor nyilván nálunk is lehetne. Kérdés ugyanakkor, hogy jelenleg, ma Magyarországon kik azok, akik egyáltalán hajlandóak engedni előítéleteikből. Az ilyen fixációk ugyanis egyszerre kínálnak szellemi biztonságot és egyszerű megoldást: stabil(nak tűnő) alapokon állva gondolhatjuk, hogy a problémákért, a gyalázatos közbiztonságért, a mélyszegénységben élő romák rossz helyzetéért nem mi vagyunk a felelősek, hanem a cigányok. Ha ez így van, a megoldás is egyszerű: a cigányokat el kell üldözni, gettóba kell zárni vagy fel teljes egészében kell számolni a cigány identitást. A performansz során felvillantott statisztikák is mélyen begyökerezett előítéletekről és elképesztően primitív többségi mentalitásról tanúskodnak. Ilyen körülmények között nehéz elképzelni, hogy működhetnének a meggyőzés eszközei. Aki ma Magyarországon, egy óriási publicitást kapott, színtisztán rasszista indítékok vezérelte erőszakhullám után még mindig rasszista attitűdöket vállal fel, az nem egyszerűen alultájékozott: tipikusan nem is akar jól informált lenni.

Az viszont egyáltalán nem tűnik irreálisnak, hogy az előadás azok elkötelezettségét növelje, akik valóban nem rasszisták. Akiknek nem csak “vannak cigány barátaik/ismerőseik”, a “nem bűnöző cigányokkal nincs semmi bajuk”, hanem akiket ténylegesen zavar, ha az egyik embert a másiktól bőrszíne vagy származása alapján különböztetik meg. Manapság ugyanis nem csak az aktív rasszizmus probléma; meglepően széles rétegek tekintik azt tolerálhatónak. Ha rokoni, családi, baráti körben cigánygyűlölettel találkoznak, inkább elfordítják a fejüket. Nem érzik, hogy éppen ezekben a körökben lehet a leghatékonyabban fellépni a jelenség ellen. Ez ellen a konformizmusra és csoportnyomásra alapuló mentalitás ellen tényleg nagyon sokat tesz a darab. Empátiával teli, mégis kíméletlenül őszinte látásmódja segít az ingerküszöbünk fölé emelni a diszkrimináció problémáját: személyünkben, emberi mivoltunkban érezzük érintve magunkat akkor is, ha nem vagyunk cigányok.

A bejegyzés trackback címe:
http://walled.trychydts.hu/index.php/2011/03/szorol-szora-panodrama/trackback/

|||

© Trychydts & Kathy Zoei Torrance
A blogot Wordpress motor hajtja. A legördülő menük a CSS Menu Generator segítségével készültek.

Switch to our mobile site