Kirándulás a Prédikálószékhez

Trychydts | | | 2009., március 24., 20:35 | | | Kategóriák: ,

Nagyon hiányzott már az erdő meg a szabad levegő, meg a mászkálás nem-kiépített utakon, a szendvicsevés a szabad ég alatt. Úgyhogy eléggé örültem, amikor Balu bedobta egy közös kirándulás ötletét, már csak azért is, mert Balu az a fajta vezető, akire az ember nyugodtan rábízza magát. Jóval nagyobb százalékát látta a Dunakanyarnak, mint én, akit fiatal éveim fő utazásszervezője, Gáborka erősen specializált a Naszályon való átkelésre. (Éppen ezért, elég csak áthaladnom Katalinpusztán, hogy rám jöjjön az enyhe rángatózás.)

Szerencsére ezúttal Visegrádról indultunk, ha némi bizonytalankodás után is, aztán egy betonúton indítottunk felfelé. Egész simán ment minden, amíg rá nem kellett fordulnunk a zöld kereszttel jelzett túristaútra. Itt apróbb probléma adódott: zöld kereszttel jelölt út nem volt egyáltalán. Amiről meg úgy nézett ki, hogy a zöld kereszt helyett van ott, az le volt kerítve, és körbe volt rakva fenyegető táblákkal. Így aztán kinéztünk egy alternatív földutat, ami végül is még kerülő sem volt.

Út közben tartottuk meg az első pihenőnket — sajnos egy kicsit rövidre sikerült, leginkább azért, mert akik nem fotóztak és videóztak (rajtam kívül mindenki), azok egy kicsit zokon vették a 10 fok alatti hőmérsékletet és a 60 km/órás szelet a minden szélvédettségtől mentes magaslaton.

Dunakanyar, 2009. 03. 21. 0007

Dunakanyar, 2009. 03. 21. 0003

Amióta gimnáziumban megírtam egy tanulmányt Budapest zuzmó-flórjájáról (Budapest zuzmó-sivatag, szóval nagy áttörésekről nem tudtam beszámolni), azóta valahogy a vesszőparipám lett a zuzmófényképezgetés. Nem mintha meg tudnám határozni őket, de valahogy közel állnak a lelkemhez, és különben is, zuzmót senki sem fényképez. Úgyhogy kirándulásokon én nem csak a fákat szoktam nézni, hanem a zuzmókat is. Próbáltam videózni is, de a zuzmók nem igazán alkalmasak ilyesmire. Tűéles kontúrok kellenek és szép nagy felbontás ahhoz, hogy tényleg élvezni lehessen őket — egyik sem éppen a videó erőssége. (Sajnos ezt csak otthon realizáltam, miután összevágtam egy kis bemutatót, aztán ránéztem az egyik fényképemre. Hiába, az ember új dilijei soha nem lesznek képesek ezerszázalékosan kiváltani a régieket.)

Lichen at Dunakanyar, 2009. 03. 21. 0022

Lichens at Dunakanyar, 2009. 03. 21. 0016

Lichens at Dunakanyar, 2009. 03. 21. 0005

A további emelkedés nagyon szép volt, igazi, csendes erdő-feeling. Érdekes volt látni, hogy a tavasz itt azért még nem kezdődött meg. Néhol egy-egy hófoltot is láttuk, amiből Balu, aki a jelek szerint megrögzött hóevő, jóízűen falatozott; és különben sem volt még tavaszias színe az erdőnek. Gondolom, ehhez korán van még, meg talán hideg is. Ugyanakkor nekem már annak ellenére nagyon nem volt téli hangulatom, hogy még a téli sportkabátom volt rajtam.

Dunakanyar, 2009. 03. 21. 0010

Dunakanyar, 2009. 03. 21. 0009

Néhol megálltunk szusszanni egy sort, például ezen a farakásokkal ékesített tisztáson. Amíg Balu és Zsófi mazsolás mogyorót kevergettek egy zacskóban, addig én filmezgettem egy sort, aztán másztunk tovább.


Farakások from Trychydts on Vimeo.

Innen amúgy már nem volt messze a hivatalos félút, vagyis a prédikálószék. Ha nem lenne tériszonyom, biztos állati érdekes lett volna felmászni, de sajnos az volt, így csak némi takarásból tudtam fotózgatni. Bár az állvány eredetileg a videóhoz hoztam, immáron végképp megszilárdult bennem az elhatározás, hogy videót állványra legközelebb akkor rakok ha fix totált akarok felvenni, vagy ha veszek egy gömbfejes állványt. Szerencsére azért a fényképezőgéphez is jól jött.

Dunakanyar, 2009. 03. 21. 0014

Számomra a lefele út volt a nap totális fénypontja. Ezeket a déli, világos, kemény füves, napsütötte, sziklás lejtőket szeretem a legjobban az összes tereptípus közül, ami egy kiránduláson előfordulhat. Nyáron itt finom kakukkfűillatot is lehet érezni — most még nem lehetett, de azért így is nagyon szép volt minden. Kicsit ijesztő volt az ereszkedés, meg fura volt belegondolni, milyen lett volna, ha történetesen esőben érünk ide (egész héten “változékony” időt jósoltak a hétvégére), de aztán szerencsére elég hamar szilárd talaj került a lábam alá. Végül aztán a sziklák is elmaradoztak, de az ereszkedés továbbra is gyönyörű maradt.

Dunakanyar, 2009. 03. 21. 0023

Dunakanyar, 2009. 03. 21. 0021

Dunakanyar, 2009. 03. 21. 0019

Itt is filmeztem rendesen, egy csomó esetben Balutól kértem tanácsot, aki segített is egy kicsit a szemlélettágításban. Voila, a hétvége videós főműve, egy kis összeállítás erről a legfelé vezető útról:


Ereszkedés a Vadállókövek mellett from Trychydts on Vimeo.

Időközben biztos lettem abban, amit azért már eddig is sejtettem, hogy Balu az új okos csávó a társaságban. Az ismeretterjesztő újságírában eltöltött évek alatt eljutottunk oda, hogy ha nekem valami kérdésem van, akkor a legolcsóbb és egyszerűbb megoldás egyszerűen megkérdezni tőle. Milyen fű ez itt? Hogyan állítottak elő kénsavat a középkorban? Hogyan vadászik a vándorsólyom? (Állítólag egy kisebb csodával határos módon, de egy vándorsólyom is röpködött a völgy felett, ami mellett elmentünk, egy idő után vijjogva fejezve ki nemtetszését, hogy még mindig nem akarunk elhúzni a sunyiba.)

Végül egész jó időben érkeztünk le, így szépen kényelmesen elértük a kinézett buszt. Mire odaért, kábé harminc kiránduló várta, hogy hazamehessen végre — a jelek szerint jó túraútvonalat választottunk, mert az idő legnagyobb részében senkivel sem találkoztunk (bezzeg, ha a Rám-szakadékba mentünk volna, alighanem az összes, a buszmegállóban fáradtan összegyűlt társasággal együtt tölthettük volna a napot). Be is esteledett, mire hazaértünk, a szilveszteri programot is lefixáltuk, én meg szépen átfagytam egy titokzatos forrásból áradó, folyamatos hideg áramlattól. Úgyhogy amikor Pestre érkeztünk, elő is vett a hidegrázás.

A napot egy hamburgerrel zártuk Kathyvel. Sajnos arról nem maradt semmi, mert a CF kártyám is betelt és a videóm aksija is lemerült. Szóval minden szempontból eredményes nap volt a hátam mögött.