Örülök, hogy sikerül újból és újból felülmúlnom a saját hülyeségemet. Három nap alatt sikerült, három különböző kabátban mennem dolgozni, és persze a lakáskulcsom mindig az előző nap viselt kabát zsebében lapult. Tehát első nap még simán ment minden, második nap a mekiben vártam meg míg Try hazaér, és beenged, tegnap pedig már csak rezignáltam konstatáltam a tényt, majd pötyögtem egy sms-t Try-nek mindenféle magyarázkodás nélkül, hogy a melóhelye felé tartok, úgyhogy készítsen be nekem egy kiwis kappucsínót.

Üllői útnál leszállok, szépen felsétálok a villamos megállóba, ránézek a tömegre, elnevetem magam, és már indulok is gyalog a Petőfi híd felé. Szórakozzanak a… köhm.. köhm… szóval, aki olyan hülye hogy a megállóban képes várakozni egy villamosra, amire úgysem fér fel, vagy ha mégis, akkor is jó eséllyel papírvékonyra préselve fog majd leszállni. Hát köszönöm szépen, a két kis lábacskám elég olajozottan működik még, az idő csodás – legalább +1 fok van -, a budapesti este pedig mindig magával ragadó. Így indulok el a híd felé széles vigyorral az arcomon. A vigyor egyre szélesebb, én pedig valahogy abnormálisan elégedett vagyok. Csak később jövök rá, hogy a fura mosolyt az arcomra a körutat ellepő járókelőarzenál csalja, én meg közben arra gondolok, hogy mennyire kényelmesek vagyunk, és most a fagyi vissza nyal. A séta pedig kifejezetten jól esik. Egyszerűen élvezem.

Az est külön romantikája, hogy Try-vel pont a híd közepén találkozunk, ahol ünnepélyes keretek között átnyújtja nekem a barna papírzacskóba csomagolt rendelt kiwis itókám, és ha már ennyire romantikus a pillanat és a hely, és a város fényei így körbevilágítanak minket, akkor éppen ideális minden ahhoz hogy átnyújtsa nekem a névnapi ajándékomat is, aminek természetesen nagyon megörülök :).

2010. eddig pont olyan szép mint amilyennek megálmodtam. Vagy lehet hogy csak én vagyok ennyire pozitív személyiség – a lényegen ez mit sem változtat :).