A vért, azt magamból izzadtam ki; de végre megvolt az oly régóta tervezgetett beauty-fotózás Kathyvel és Chloéval. Nem gondoltam volna, hogy ez a simának látszó, lágyfényes portréfotózás ennyire melós. Egészen kicsi változtatások végrehajtásából állt az egész, folyamatosan agyalnom kellett új koncepciókon, és ráadásul ez tényleg az a műfaj, ahová csak is maximalizmussal lehet akárhová is elérni. Mivel most először csináltam ilyet, ezért javarészt kísérletezgetésből állt az egész alkalom: picit mosolyogj, picit jobban, nyisd ki a szád, csukd be a szád, vedd le a láncod, vedd ki a fülbevalót, igazítsd meg a fülbevalód, tűzd hátra a hajad, engedj ki egy tincset, nézz balra, nézz jobbra, nézz vissza, kicsit előbbre stb. Legszívesebben már tegnap este nekiestem volna, de mg más programom is volt, főzőcskéznem is tetszett, úgyhogy csak a nyers képeket nézegettem át nagyon futtában, nekem egyelőre eléggé brutálisan jó lett az eredmény, de most tényleg nagyon kíváncsi leszek mindenféle visszajelzésre.

Fotózás után még elbeszélgettem egy kicsit a stúdiós sráccal, aki kvázi mindenben megerősítette a tanfolyammal kapcsolatos fenntartásaimat. Állítólag a későbbi csoportokban is probléma, hogy mindent ott rögtön akarnak; holott nekem, az április óta tartó rendszeres stúdiófotózgatásaim óta már végképp nyilvánvaló, hogy a modellfotózás, az olyan, hogy tényleg csak sok gyakorlással és önkritikával lehet elsajátítani.

Hogy teljessé tegyük az intellektuális élményt, kivettünk egy Columbo 5. évad DVD-t a kölcsönzőből. Vasárnap úgyis voltak nálunk Petiék, voltunk moziban aztán felugrottunk hozzánk home-made pizzát enni. Akkor került szóba, mennyire nem szeretem a 24 óra című sorozatról írt tudósításait. 30 másodperccel később viszont kiderült, hogy mi meg Columbot nézünk — ezen a ponton már én lettem lesajnálva rekordsebességgel. Holott, ha nem is tartom a filmművészet csúcsának, azt azért fenntartom, hogy ezekkel a másfél órás, régivágású epizódokkal csak sikerült létrehozni valami egyedit és a szórakoztatót.

A Kathy-féle pizza egészen jól sikerült, bár Petinek az első adaghoz valamiért lángvágóra volt szüksége. Egész fura volt nézni, mennyire nehezen boldogul a vagdosással; végül, ha jól emlékszem, inkább elrágcsálta csak úgy, vágás nélkül. Viszont tényleg fenomenálisan sikerült; Kathy pizzatésztájának van valami parasztos, rusztikus zamata, és a feltéteket is ügyesen rakosgatja, szóval az összhatás mindig nagyon impozáns. A pizzaszószt én főztem, igazi, nyers paradicsomból, szerintem bőven megérte a pluszmunkát.

Mindezek előtt, még napfelkeltekor, fotózással indítottuk a napot a tetőn. Ez is nehezebb volt, mint gondoltam volna, a Napot nem lehet sem arrébb húzni, sem feljebb vagy lejjebb csavarni, úgyhogy a helyezkedéssel kellett kreatívkodni, de végül sikerült itt is egészen jó eredményeket elérni — ezeket már csak fel kell tennem.

Tudjátok, mire jöttem még rá? Október hajnalban hideg van.