Aztt hiszem, most nincs igaza Kern Andrásnak: nagyon jól van ez így. Rossz idő van, sötét és hűvös, ilyenkor semmi gond nincs azzal, hogy az ember némi reggeli botorkálás után egy irodában találja magát, ahol aztán elszöszmörög fél ötig vagy egy kicsit tovább. Nyáron vagy tavasszal sokkal nehezebb dolgozni, mint ilyenkor.

Idén annyira ráerősítek erre, és nem is tudom, mióta, de dolgozni fogok ünnepek előtt meg között decemberben. Eddig rendszerint féktelen családi programozással tölöttem a karácsony és a Szilveszter közötti időket. Tavaly már ez elég necces volt, lévén az osztályunkon az egyetlen, aki már szeptemberben lestoppolta a szabadságát, de persze mindenki ugyanakkor akart elmenni. Idén valahogy úgy látom, kellően buddhista hangulatban leszek ahhoz, hogy ne legyen bajom azzal, ha karácsonyozás után be kell majd kocognom az irodába.Amúgy az a fő trükk, hogy ha az ember eljut odáig, hogy ebbe is belegondoljon, akkor rájön, hogy 27-én dolgozni az egy fél szabadsággal egyenértékű. Határidős melók nyilván nincsenek, a cég háromnegyed része és a főnökök száz százaléka szabin van; majd főzök magamnak finom teát, viszek magamnak valami karácsonyi kaját, netán rendelek egy pizzát, és elleszek szépen magamban.

A holnapi nagy prezentációm valószínűleg elmarad. Most már majdhogynem remélem is, hogy így lesz, mert M. végül csak SOS-tempóban tudta megszervezni, és nem bántam volna, ha egy kicsit több időnk van erre felkészülni. Utoljára azt hiszem, Filozófiatörténet II. szigorlat előtt éreztem így magam: végül is fel voltam készülve, tudtam, hogy az eredményeket nem lehet máshogy learatni, de azért mégis merő para voltam, és nem bántam volna, ha leáll az idő.

Beleástam magam az új világítástechnika-könyvembe. Beauty-t akarok fotózni.