Nem szoktam egyetérteni a Greenpeace-szel. Fogalmazzunk udvariasan úgy, hogy nekem egy kicsit túl radikálisak, méghozzá azzal a fajta radikalizmussal, ami szerintem, hosszú távon, nagyon ritkán fizetődik ki. Mi több, a közelmúltban volt is olyan akciójuk, aminek a vége (az én interpretációm szerint) az lett, hogy valami homályoszöld cél miatt végül pár fa kivágása helyett inkább sok-sok ember életét fogják (a hatóságok, nem a Greenpeace) évtizedekre megkeseríteni.

Ennek ellenére mégis van bennem valami tiszteletféle a szervezet iránt, mivel azt gondolom, akármit is csinálnak, tiszta eszközökkel dolgoznak. Arccal, névvel és jogi következményekkel együtt vállalják tetteik következményeit; ha a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlnak, akkor soha nem felejtik el, hogy ennek a felelősségvállalás is szerves része. Ezért, ha Greenpeace-aktivista szólít meg, megállok neki, váltunk pár szót, aztán viszlát-viszlát.

Kicsit azért zavar, hogy amikor az engem legjobban irritáló akciójukat felhozom, akkor a végén mindig csak „sajnálom, de fogalmam sincs” a válasz. Egy szervezet talán jobban is figyelhetne arra, hogy reprezentánsai fel legyenek készülve a szervezet mozgatórugóiból, szerintem.

Tegnap is megállított egy barna hajú leányzó, kicsit már előre fárasztott a várható párbeszéd, de azért megálltam. Tudok-e valamit a Greenpeace-ről. Tudok, de nem értek egyet a Greenpeace-szel. Mi a bajom a Greenpeace-szel. Mondom. Erre jön a szokásos szempillarebegtetés. Na, megyek tovább, aztán hirtelen fellázadt bennem a filozófus kisördög, visszamegyek, és mondom a barna hajúnak, hogy legközelebb, ha nincs felkészülve a párbeszédre, ne kérdezze meg, mi a bajom a Greenpeace-szel. Nem értek egyet, oké. szia-szia, nekem ez így is jó.

No, erre a semmiből rögtön ott terem egy tapasztaltabb aktivista, neki is részletesen elmagyarázom, hogy tulajdonképpen bosszant, hogy néha már úgy érzem, hogy fogalmuk sincs, mit miért csinálnak, csak állnak itt az aluljáróban. Hosszasan elbeszélgetünk, tisztázzuk, hogy valami respekt azért minden egyet nem értésem ellenére is van bennem irántuk, a dolog vége egy e-mail cím megadás a részemről. Mosolyogva válunk el, ami azért pozitívabb, mint a kezdeti, agyvérzés közeli állapot.

Ti tudtátok, hogy a Greenpeace kérdőívvel mászkáló leánykái (férfit még nem láttam közöttük) ezt dolgozzák?