Háromkor mászom be az ágyamba, némi rossz érzéssel, hogy ebből bizony még baj lesz reggel, de a munka előtti utolsó órákat még szeretem kihasználni. Cserébe elhatározom, hogy a betegszabi utáni első napot, azt pontos beérkezéssel fogom kezdeni.

Fel is kelünk, szakad a hó — ilyen időben azért egészen más dolog munkába indulni. Nincs is olyan borzasztó hideg, és persze tök fehér minden. Szépen fel is ébredek a sétában, úgyhogy kávé nélkül is teljesen jól érzem magam. (Igyekszem magam nem kávéfüggővé tenni, amíg otthon voltam, nem is ittam, pedig nem keltem sokkal később, mintha munkába jártam volna.) Lassan elmúlik az éjszakázás „másnapossága” is.

Most is hatalmas pelyhekben szakad a hó. Ilyenkor valahogy sokkal jobb kedvem van munka közben, bár a jó hangulatomban biztosan benne van a betegszabadság jótékony hatása is. Liz csak egy kicsit később jön be, máshol kezd (ő a hegyről jár, autóval, neki biztosan másmilyen élmény egy ilyen havazás), így egyedül lehetek egy kicsit a szobában. Állati kiegyensúlyozottnak és konstruktívnak érzem magam, és szerencsére a múlt heti távmunkának, nem is szakadt a nyakamba semmi elintézetlen ügy.

Tegnap alginál játszottunk, ami a múlt hétvégés Catanozás negatív utóhatásait mosta ki belőlem. Végre olyasmit játszhattam, ahol nem a másik orrba-szájba szívatása volt a lényeg, hanem valamiféle közös dolog felépítése. A „közös dolog” konkrétan egy tévésorozat pilotjának a megalkotása volt, egy meglepően egyszerű szimulációs szabályzat segítségével. Amikor először hallottam, hogy mi lesz a cél, eléggé égnek állt a hajam már az ötlettől is, lévén, hogy nem nézek tévét, és amit algi előzetesben elárult, az nagyon durvának hangzott. Ehhez képest annyira belelkesedtem, amikor hazamentem, rögtön ki is próbáltam, hogy a játék szabályaival le lehetne-e „forgatni” a Jó barátok pilotját. Simán le lehet. És mindezt ráadásul úgy, hogy semmi kellemetlen, erőltetett idétlenkedés nincs a játékban. Film mondjuk csak nagyon tágan értelmezetten lett a dologból, viszont tényleg remekül éreztük magunkat.

Algi lakosztályát amúgy most látom először berendezve, amikor utoljára itt jártam, talán csak az asztal volt még meg az ebédlőben, de hát a bútorokat akkor húzogattuk még fel az erkélyen, és eléggé ideiglenes jellege volt még az egész helynek. Most már látszik, hogy laknak benne, bár leginkább úgy fest az egész, mintha egy olyan könyvtáros goblin lenne a lakó, aki azért filmeket is szeretne nézni. Ennyire alternatívan férfiasra még én sem voltam képes berendezni a lakásomat, pedig amikor acélkékra festettem a falakat, és mindenféle véletlenszerű helyekre csavaroztam fel a teljesen eklektikus polcgyűjteményemet, akkor azt gondoltam, engem már senki nem fog túlszárnyalni ebben a műfajban. Igaz, algi tetőtérben lakik, aminek önmagában is megvan a maga feelingje.

Játék után még édesanyámat is megnéztem magamnak, sikerült is délutáni álmából felébresztenünk. Felcsipgettünk némi maradékokat, beszélgettünk mindenféléről, beüzemeltük az Afganisztánban beszerzett, de végül az Egyesült Államokból hazaimportált, elképesztően gyönyörű afgán szőnyegét. Csak azért nem irigylem, mert így neki feleslegessé vált pár hasonlóan szép pakisztáni szőnyege, amelyet — ideiglenesen — megkaphattunk mi. Örömmel konstatáltam azt is, hogy használja szorgalmasan a karácsonyra tőlem kapott kis kompakt Lumixt. Mi több, az az elképzelésem is beigazolódott, hogy nagyon is érdemes minőségi kompaktot venni, ha az ember úgy akar fényképezni, hogy a technikai részletek nem érdeklik. A point-and-click felfogásnak a fotózásban is megvan a maga létjogosultsága, és nagyon örülök, hogy édesanyám végül nem a középkategóriás Fujimmal próbál nyomulni. Nem mintha sajnálnám tőle, de nem neki való.

Kathy a Gyilkosság az Orient Expresszen után rájött, hogy szereti a Poirot-filmeket. (Az talán senkinek nem újdonság, hogy én megveszek ezekért az intellektuális akrobatamutatványként is értékelhető, erőltetett, kifacsart, bájosan képtelen krimikért, amelynek tényleg Agatha Chrsitie az első számú képviselője.) Úgyhogy most elkezdtük nézegetni a ’89-ben indult sorozatot, elsősorban olyanokat szemezgetve, amit én se nem láttam, se nem olvastam. Tegnap az ABC gyilkosságok volt soron, hát ha valaki tényleg szereti az ellentmondásos, képtelen történeteket, annak ez egy valódi inyencfalat. Persze végigizgultuk.