Elképesztően erős hangulatú, életközeli könyv emberi kapcsolatokról és emberi gyengeségekről, akárcsak Hornby másik, általam olvasott regénye, a Hosszú út lefelé.
Tucker Crowe, a rocksztár huszonkét éve hallgat. Egyik pillanatról a másikra véget vetett karrierjének, lemondta az éppen futó koncertjét és nem lépett a nyilvánosság elé. Legelkötelezettebb rajongói mégis folyamatosan elemzik minden sorát, boncolgatják magánéletének nyilvánosságra került részleteit, elméleteket állítanak fel. A legelkötelezettebbek végiglátogatják a zenész karrierjének fontosabb állomásait: megnézik a stúdió hűlt helyét, ahol dolgozott, a vécét, ahol a jelek szerint a sorfordító döntést meghozta; álldogálnak az utolsó album címszereplőjének, egy topmodellnek a háza előtt.
Három főszereplő sorsát követhetjük nyomon. Annie és Duncan egy tizenöt éves kapcsolat után lassan, észrevétlenül válaszúthoz érkező, középkorú értelmiségi pár — Duncan pedig a fenti rajongótábor egy igen elkötelezett tagja. A harmadik pedig maga a rejtélyes Tucker Crowe, akiről persze nem lehet igaz minden, az Interneten kidolgozott elmélet. A két eseményszál persze elég érdekesen és elég hamar összefonódik — a cselekmény nagy része pont azokról a fordulatokról szól, amit ez a találkozás a szereplők életében előidéz.
A regény igen összetett módon, mégis letehetetlenül olvasmányosan dolgoz fel egy sor érdekes és valamilyen szinten mindenki számára nyilván jól ismert témát. A késői identitáskrízis éppen olyan fontos alkotóeleme a szereplők jellemének, mint a gyerekekhez való ragaszkodásuk (esetleg annak hiánya), a zenéhez való viszonyuk, vagy párkapcsolataik dinamikája. Mindemellett még elég jelentős szerephez jut a regény írójának álláspontja a művészet szerepéről az életünkben, befogadásának módjairól, a művészi alkotások értelmezésének csodálatosan sokféle lehetőségeiről vagy a popkultúra iránti rajongás mibenlétéről.
Az alaphelyzet felvázolása után — ez a regény egyetlen komoly gyengesége — elég hamar nyilvánvalóvá lesz a végkifejlet, ami egy kicsit egyszerűbb a kelleténél. Az oda vezető út viszont kellőképpen tekervényes és nehéz ahhoz, hogy érdeklődéssel szemléljük, amint a szereplők végigmennek rajta. A cselekmény több idősíkon zajlik, részben a nyolcvanas, részben a kilencvenes, részben a kétezres években; a nézőpont gyakran változik, a fókusz pedig mindig a legjobb pillanatban kerül rá egy-egy szereplőre.
Összességében véve tehát egy remek és friss regényről van szó, ami abszolút méltó Hornby eddigi munkáihoz.
(Magyarul Meztelen Juliet címen jelent meg.)