Álmodtam.

Balu szülinapján vagyok, amit az egyszerűség kedvéért egy óriási templomban, illetve mindenféle, hozzá kapcsolódó melléképületben szervezetek. Ami egyébként jó is, mert legalább ezer fő van jelen. A nagy merítésnek köszönhetően ott van Vic is, akivel szerintem Balu még az életben nem találkozott, Csabival közös ismerősünk. És ott van Aco is, akiért meg soha nem volt olyan különösebben oda.

A rendezvényre a szüleivel mentem oda: Balu édesapja megjegyzi, hogy meg fogom látni, nagyon érdekes akusztikája van a helynek. A nyers kövekel kirakott, kissé már hiányos tetőzetű épületnek tényleg elég érdekes akusztikája van. Négy helyiséget számoltam össze: van egy iszonyú nagy, kisebb sportstadion méretű központi terem, egy másik, sokkal kisebb helyiség, amiben egy használaton kívüli orgona volt, ami mögé viszont a többi teremből át lehetett menni (és a réseken le lehetett látni a helyiségre), egy egészen kis szobából, aminek a hátsó sarkában el volt bontva a fal, és ki lehetett menni egy hátsó udvarra. Mindegyik tömve volt fegyelmezetten álldogáló emberekkel. Az érdekes akusztika pedig abban nyilvánult meg, hogy ha valaki, de csak egyvalaki hangosan beszélt, akkor azt tisztán hallották mind a három teremben, mindenféle hangosítás nélkül.

A születésnapi buli abból állt, hogy beszédeket mondtunk Balu tiszteletére, természetesen felváltva. Egyszer csak valaki (látni ugyan nem láttam, de a „különleges” akusztikának megfelelően hallottam) felkért engem is, hogy beszéljek. El is kezdtem, közben mászkáltam össze-vissza. Elég hátborzongató érzés volt úgy beszélni, hogy a normális hangomon beszélek, és elhinni, hogy ezt mindenféle hangosítás nélkül hallja mindenki, még akkor is, ha az összekötő-folyosókon sétálok. De amikor vicceset mondtam, mindenki nevetett, amikor az orgona mögött állva kiszóltam, hogy „köszönöm a figyelmet”, akkor meg mindenki tapsolt.

Amikor végeztem, hirtelen iszonyú szomorúnak és magányosnak éreztem magam, és a kis terem falán levő résen kisétáltam a hátsó udvarra. Az udvar egy csöndes, hangulatos vidéki kisváros utcájára nyílt. Már esteledett, elkezdtem fázni, és egyre jobban nyomasztott, vajon hazaérek-e vacsorára.