Én is blogoló lettem. Persze, csak ha sikerül elküldeni a megfelelő célra. Ebben nem vagyok teljesen biztos.És ha nem sikerül, senki nem fog velem üvöltözni, shhogy milyen szőke nő vagyok a computerhez, hanem szépen eltűnik a firkálmány valahol az éterben. Én meg próbálkozhatom dorgálás nélkül, amíg sikerül. Amiért mégis erre a kockázatos tevéáknységre adtam a fejem nagyon prózai. Olyan élményben volt ma részem, amilyenben az utóbi időben csak a világ keleti felén volt részem. Valahányszor ez a dolog OTT megtörtént velem, mindig tele voltam némi kis lesajnálással, hogy ehhez képest bezzeg mi… Történetesen ma meglátogattam egy általános iskolát Budapesttől 30 km-re. Nem is a világ vége. ehhez képest hálás vagyok az életnek, hogy már nem kell iskolába járnom, nem kell a gyerekeimet iskolába járatnom, és belátható időn belül nincs a szeretteim közül senki, akinek ezen a megpróbáltatáson kell átesnia. A dolog pikantériája, hogy az iksolában dolgozó szakszemélyzet minden hazai megítélés szerint rendesen teszi a dolgát, magukat a hivatásuknak és a rájuk bízott gyermekeknek szentelik az életüket, és úgy néztek rám mintha maga E.T. lennék amikor olyan kérdéseket tettem fel amik arra irányultak, hogy hogyan lehetne a dolgot egy kicsit gyerekbarátibbá tenni. Kezdtem rosszul érezni magam, mert ugyan azt gondolom, hogy az átlagosnál kifinomultabb kommunikációs stílussal rendelkezem, nehezen találtam meg a szavakat, hogy elekrüljem a látszatot hogy „idejön oszt ossza az észt”. Ez a mai nap új értelemet adott az életemnek. Rájöttem, hogy nincs más választásom, meg kell mentsem majdani közeli szeretteimet ettől az élménytől. Én leszek a Mary Poppins. Gyermeküket szerető családok jelentkezését várom.
Hermione | | | 2004., október 19., 15:46 | | |