Elkerített Város

Lassan két éve vagyok házas

Trychydts ||| 2018., május 18., 16:31

Némi kerülővel eljutott hozzánk az esküvői videónk utolsó részlete is — erről persze eszembe jutott, mennyire jól is sikerült lagzink volt Nicoline-nal két évvel ezelőtt. Sőt, az egész esküvői szezon remekül sikerült. Megpróbáltam elolvasni a blogbejegyzésemet, amit a lagzimról írtam, erre kiderült, hogy csak a hivatalos esküvőnkről írtam annak idején. Most, így a nosztalgia mámorában, pótlom is a dolgot.

De előbb…

De mivel a legénybúcsúmmal is el vagyok maradva, kezdjük inkább azzal. Mivel Balu legénybúcsúját én szervezetem, ezért ő szervezte az enyémet — Duna-parti szalonnasütésben maradtunk egy mezei hétköznap este. Persze, mivel az én szerencsémről van szó, esett az eső egész nap, így a B tervként szolgáló étteremben kezdtünk gyülekezni. De mire összegyülekeztünk, az eső tulajdonképpen elállt, így őrültek módjára nekirugaszkodtunk a Duna-parti piknik lebonyolításának.

Viszonylag sötét volt már, mire megérkeztünk, a vízig meg egy apró, finoman csörgedező vízfolyásokkal gondosan átszőtt sártengeren keresztül vezetett az út. Fiatalék és én szerintem itt lazán bedobtuk volna a törölközőt (igen, Veronika is ott volt, az én legénybúcsúmra ugyanis lányok is hivatalosak voltak), de Balu és János, a két főőrült, teljesen faarccal, és csillapíthatatlan lendülettel kezdtek lehurcolkodni. Valahogy átvágtunk a mocsáron, és kiderült, hogy közvetlenül a Duna-parton sokkal szárazabb mindent, mint kijjebb. Érdekes paradoxon, de ez volt. Vagdostam gallyakat, tüzet rittyentettünk, aztán belekezdtünk az első feladatba, a menyasszony által összeállított tesztbe. Nicoline leánybúcsúján is volt ilyen teszt, ami onnan volt nevezetes, hogy Juci átküldte nekem átnézésre, én meg hozzáírtam ugyanannyi kérdést, amennyi eredetileg szerepelt benne. Nicoline úgy érezte, neki is villantania kell, ezért mindenféle megkeresés nélkül elküldte Balunak az ő menyasszony-verzióját. Nagyon nem égtem be.

A másik feladat igazi telitalálat volt: kaptam egy fakorongot, harmincnyolc szöget, és minden legényként töltött évemért be kellett vernem egyet a fába, és mondanom kellett róla egy mondatot. A történetmesélés, mint időtöltés, nem áll nagyon messze tőlem, szöget verni meg ugye ki nem szeret, szóval nagyon élveztem a dolgot, de a kis monológom állítólag remekül sikeredett.

Szalonnát ettünk, beszélgettünk, elég szépen elment az idő. Térdig beáztattam magam az éjszakai Dunába, aztán lefekvés előtt ittam egy fél pohár fehérbort, és eldőltem a kifejezetten nekem kikészített függőágyban. Fantasztikus volt szabad ég alatt aludni, csak hajnalban látogatott meg egy jó hosszan tartó félálmos rémálom, amikor azt képzeltem, hogy egy pasi mászkál a tábor körül két kutyával. Másnap összepakoltunk, Baluéknál lezuhanyoztam, de végül is a Duna-partról mentem dolgozni. Elég menő érzés volt.

Esküvő a Malomban

Magáról az esküvő egyszerűen tökéletes lett. Nem lehet persze túldicsérni Jucit, aki kiváló dramaturgaiai (hehe) érzékkel vette kezébe a szervezést — remekül levezette az egészet és nagyon ügyes dolgokat talált ki. Mivel már össze voltunk hátasodva, nem kellett semmiféle gügye ceremóniával bajlódni. Balu és Juci is mondott beszédet, mi is elmondhattuk egymásnak, amit szerettünk volna (én a szardíniavásárlás témájára futtattam ki a saját szövegemet), illetve mi is kaptunk saját készítésű videoklipet a többiektől a Gombócra.

A kaját János szolgáltatta, ami állítólag tök jó lett. Azért mondom, hogy állítólag, mert a többségét meg sem tudtam kóstolni, szétkapkodták, mielőtt oda jutottam volna — el voltam foglalva azzal, hogy örüljek a vendégeknek meg a feleségemnek, szóval annyira azért nem bánom. A tortát viszont mi sütöttük: én egy kókusztortát (amit Nicoline születésnapjára szoktam) meg egy brownie-tortát, amihez vaníliafagylaltot kínáltunk, a feleségem meg egy mindenmentes gyümölcstortát.

Akkoriban még tangóztam, és úgy gondoltam, a legjobb az lenne, ha az esküvőmön is lenne tangó. Bemutatót persze tartottunk kedves feleségemmel, ami technikailag egészen remekül sikerült, nem véletlenül gyakoroltunk hónapokon keresztül (persze full impró volt az egész, nem azért tangóztam, hogy koreográfiákat tanuljak). Amit viszont nem teszteltünk le előre, az az esküvői ruha, az esküvői harisnya és az tangó kölcsönhatása — hát itt maradjunk annyiban, hogy hasonló helyzetben mindenkinek javaslom, próbálja ki előre, mennyire tapad a ruha a harisnyához.

De hogy ne csak nekünk jusson ki a jóból, egy kis tanfolyamot is tartottam a tangó alapjairól, aztán jól megtáncoltattam a női vendégeinket is egy erre tervezett blokkban. Ágit pedig még ennél is többször — amíg űztem az ipart, az egyik kedvenc táncpartnerem volt, szóval most jól kihasználtam az alkalmat, hogy én vagyok a vőlegény és a kedvembe kell járni.

Persze ehhez megfelelő zene is kellett, és itt bizony az én zsenialitásomat kell dicsérni. A feleségem nagyon szeretett volna egy profi DJ-t, én meg nem igazán; végül aztán nyertem (a kinézett DJ-k vagy Hong-Kongban voltak vagy egy másik buliban), és a barátaik DJ-ztek nekünk. Néhány vendéget/párt megkértünk arra, rakjanak nekünk össze playlisteket és azokat játszottuk le, tetszés szerinti sorrendben. Ez több szempontból is remek dolog. Egyrészt sokkal személyesebb: minden set egyfajta üzenet is. Másrészt így garantált, hogy tényleg szuper zenék hangzanak el, amik illeszkednek a közönséghez (főleg egy olyan, viszonylag kis társaság esetén, mint a mienk). Harmadrészt: ezek az összeállítások megmaradnak. Azóta is, ha közös zenét akarunk hallgatni Nicoline-nel, gyakran nyúlunk az esküvői playlistekhez, de van, hogy Dark Soulshoz is ezeket rakom be magamnak. Negyedrészt: így az ember maga is kipróbálhatja magát szelektorként. Az érkezésünk előtt lejátszott zenét közösen raktuk össze, illetve mindenkinek volt egy saját számlistája is. Nicoline 1.0-s kollekciója például 7 óra hosszú volt, és állította, hogy ebből már nem lehet vágni — végül csinált egy három és fél órás, kurtított változatot, de persze ez sem fért bele a durván hat órás esküvőbe, pláne, hogy másoktól is szerettünk volna játszani.

A szerencse-faktor leginkább a helyszínhez kellett.

Eredetileg hajón akartunk házasodni. Szuper ötlet, leginkább két esetben. Ha az ember mondjuk egy húsz fősnél nem nagyobb esküvőt szeretne, akkor ésszerűen és ízlésének megfelelően oldhatja meg a dolgot. A másik, ha szeret túlárazott szolgáltatásokért fizetni. A mi ~50 fős esküvőnkre is brutálisan elszállt ajánlatokat kaptunk. Szemlátomást ez az a műfaj, ahol a konkurencia hiánya vagy a vásárlóközönség lelkesedése miatt irgalmatlan lehúzásokra van lehetőség, amivel aztán él is mindenki.

Sok helyszínt néztünk, de 100%-os egyik sem volt, egészen addig, amíg — ez is tiszta szerencse — meg nem adtam magam Nicoline noszogatásának, és meg nem néztünk egy olyan helyet, ami nekem a fotók alapján egyáltalán nem tetszett. A helyszínen aztán kiderült, hogy ez egy szép tágas, barátságos és hangulatos hely, és mivel csak akkor nyitottak, kb. mindent bevezető áron kaptunk, Ottó bácsi pálinkáját pedig ingyen vihettük be. Volt melegítőkonyha, felrakhattuk a Nicoline által hozott karácsonyi (???) fényfüzéreket, kedves és segítőkész volt a tulajdonosi gárda, szóval abszolút otthon éreztem magam végig. Van fehér zúzott kővel borított udvar is, ami különösen alkalmas helyszín a rizsdobáláshoz (még idén is találtam rizsszemet a zakóm zsebében).

Az esküvői képek nagyon jól sikerültek — riportfotó-stílusú fotózást szerettünk volna, és a fotósunk nagyon vágta ezt a műfajt. Már a villamoson is ott volt velünk, megörökítendő, ahogy az esküvő helyszínére utazunk, és nagyon magabiztosan csípett el minden megörökítésre érdemes pillanatot. A céget (Ritter Natalie Photography) mégsem ajánlom senkinek, legalábbis annak nem, aki nem szereti, ha kiröhögik, ha a szerződésben rögzített határidőkre hivatkozik.

Ja igen. Zsófi csokra is gyönyörű lett. Kár, hogy az esküvőre elfelejtette magával hozni.

Dunaszentpál

Ami miatt viszont nem győzöm áldani kedves feleségem kompromisszumkészségét és bölcs előrelátását: a vidéki rokonsággal külön ünnepeltünk. Ezt abszolút javaslom mindenkinek, aki nem hagyományos esküvőben gondolkodik és nem szeretné logisztikai problémák garmadáját a nyakába venni.

Apósom nászajándéka az volt, hogy Dunaszentpálon tarthattunk egy újabb, bensőséges családi esküvőt. Halászlével, kellemes kültéri vacsorával, rengeteg dumálással, ahogy azt kell. Kicsit ismerkedhettem Nicoline családjával is, amire sajnos nem nyílik valami gyakran lehetőségem. Ott is aludtunk, másnap indultunk haza — kényelmes volt ez így és teljesen méltó zárása az esküvői szezonnak.

És sehol nem engedtünk a kanálcsöngetésnek.

A bejegyzés trackback címe:
http://walled.trychydts.hu/index.php/2018/05/lassan-ket-eve-vagyok-hazas/trackback/

|||

© Trychydts & Kathy Zoei Torrance
A blogot Wordpress motor hajtja. A legördülő menük a CSS Menu Generator segítségével készültek.

Switch to our mobile site