Elkerített Város

Sose voltam az a nagyon fürdős természet, általában simán elvagyok azzal, hogy a parton üldögélek, amíg a többiek úszkálnak — ha nagyon meleg van, akkor beáztatom a lábamat a vízbe és akkor az úgy általában elég is nekem a fürdésből.

Tulajdonképpen persze semmi bajom a vízzel, inkább azt nem szeretem, hogy ha kijövök, akkor még mindig vizes vagyok — az átöltözés meg rendszerint elég macerás. Úgyhogy csak ritkán adom ilyesmire a fejem, olyankor viszont általában teljesen váratlanul — mint amikor egyszer Baluval sétáltunk egyet a Duna partján Gödön, aztán minden átmenet nélkül fürdésbe kezdtünk, pedig még fürdőruha sem volt nálam. De olyan ellenállhatatlan volt a víz, hogy muszáj volt kipróbálnom.

Zadarban már négy éve csiklandozott a gondolat, hogy csatlakoznom kellene a horvátokhoz. Ott ugyanis az Óvárosban is simán fürdenek az emberek, vannak vízilabdakapuk is szerteszórva, volt, aki a kutyáját idomította, elég rendhagyó módon: a tengerből dobálta ki a labdát a szárazföldre. De hát aztán persze nem lett az egészből semmi, húztam-halasztottam a dolgot aztán mire észbe kaptam, már otthon voltunk.

De most résen voltam, az utolsó napot eleve úgy terveztük, hogy piacozás előtt reggel még megmártózom a tengerben, már otthon felvettem a fürdőruhát. Jó előre kinéztem a helyet, szerettem volna, ha az egyetem épülete is látszik a képen — ugyanis nem csak a városban pancsolás, de a tengerparti egyetem gondolata is nagyon romantikus nekem. Megittuk a kávénkat a kedvenc helyünkön, a városfalba épített kis kávézóban, aztán kimentünk a korzóra. Nicoline éppen kezdte elveszteni a talajt a lába alól, de mire elkezdhette volna a habogást, hogy tuti jó ötlet-e ez, gyorsan elmagyaráztam neki, hogy hogyan fotózzon, majd, mielőtt megggondolhattam volna magam, nekivetkőztem és fél per múlva már a létrán lógtam, félig a tengerben. Aztán a létrát is elengedtem.

Klassz érzés volt, egyrészt akkor, az utolsó nap reggelén voltam először a tengerben, pedig tényleg jó volt a víz, de engem alapvetően mégiscsak a városi fürdőzés élménye fogott meg. Ami pontosan olyan übercool dolog volt, mint amilyennek a partról tűnt: visszanézve nem valami unalmas strandot láttam, hanem a zadari óvárost, aminél kevés izgalmasabbat és szebbet láttam eddig.

Kilubickoltam magam, aztán csatlakoztam a parton a feleségemhez, és olvastam neki tovább A Gyűrűk Urát.

A bejegyzés trackback címe:
http://walled.trychydts.hu/index.php/2017/09/6113/trackback/

|||

© Trychydts & Kathy Zoei Torrance
A blogot Wordpress motor hajtja. A legördülő menük a CSS Menu Generator segítségével készültek.

Switch to our mobile site