Szép Hosszú Karácsony

Trychydts | | | 2016., december 29., 12:19 | | |

Nem is tudom, ki sóhajtozott nekem nemrég, hogy milyen hosszú a karácsony. Ezzel én kevéssé tudok azonosulni — nálunk ez most már minimum 4 napos ünnep, ha a barátokkal az elő-ünnepi vacsorát is beleszámítjuk. Ráadásul ahogy örexem, úgy veszem észre (némileg növekvő riadalommal), hogy képes vagyok egyre több és több időt tölteni a konyhában egy-egy ünnepi menü erejéig.

A baráti vacsorához például már előző nap begyúrtam az olasz tésztát, megcsináltam a rikottás-kolbászos tölteléket, másnap aztán felkeltem, a tésztát kinyújtottam tésztagéppel papírvékonyságúra, szép nagy korongokat szaggattam belőle, mindezt húsz menetben, aztán minden második korong közepére letettem egy egy kis tölteléket, összetapasztgattam őket a kijelölt párjukkal, aztán félretettem az egészet egy tálcára, hogy majd frissen főzzük ki a helyszínen. Ahol bűneimet némi olvasztott vajjal kevert zsályával tetéztem, nem tudom, próbáltatok-e már olvasztott vajat enni olasz tésztához, de ha nem, akkor csak annyit mondhatok, hogy ezek a szicíliaiak a jelek szerint tényleg tudják, mitől döglik a légy.

Ehhez képest a tegnapi marhahúsleves tényleg semmi nem volt, az ember öt-hat órával a célvonal előtt összedobál mindent egy fazékba, fűszerez, aztán a többit rábízza a természetre meg a nagyon kis lángra és visszatartja az apósát attól, hogy a fazék közelébe jusson a fokhagymával. Nem mondnom, hogy Tibor nem tud főzni, ha nála járok, lapátolom magamba rendesen az ő termékeit, de az én receptem nem ez. Vöröshagyma — oké; fokhagyma — nem oké. Leszűrtem a levest, külön tálra tettem a zöldségeket, ez is afféle felesleges manír lehet csak nálam. Mégis, mi lett volna, ha nem szűröm le a levest? Alighanem semmi; valószínűleg egyszerűen csak túl sok időt töltöttem a feleségem mellett Sznobériában.

Nyilván a bennem levő kompetíciós szellem is meggátolja, hogy egyszerűen csak néhány szedett-vedett fogást dobáljak az asztalra. A feleségem ugyanis minden évben egyre nagyobb gasztro-tüzijátékot rendez: idén minden étkezést az általa költött terrine-nel indítottunk, tegnap pedig egy szarvasragus pie-t hajított közénk és minden étkezéshez tervezőasztalon álmodja meg a borkínálatot. Szerencsére a húsleves kiváló lett, két vendégséget is kihúztunk vele. Még kalácsot sütöttem a hétre, mert azt mindenki nagyon szereti, reggelire és a terrine mellé is megfelelő és akkor legalább én is vagánykodhatok valamivel. Jól megcsavarom, mielőtt összefonom és már fonás után is, ahogy Maggi tanította nekem, szerintem tényleg foszlósabb lesz tőle.

Húgomékhoz rendszerint mi megyünk, idén is így volt, karácsonyra néhány balett-gyakorlatot kaptam tőle. (Amikor tegnap Petiék kislánya meghallotta, hogy a húgom balett-gyakorlatokat mutatott nekem, nemes egyszerűséggel felkacagott gyermeki ártatlanságában.)

Kiderült, hogy Christopher Prücsök (immár nyolc éves) verseket ír. Jelenleg expresszionista-szürrealista stílusban, leginkább rímek nélkül de nagyon ügyes ritmusban (ahogy Rejtő mondaná — “Nem volt fűzfapoéta. Nem rontotta el a rím kedvéért a verset.”) Ha nem lett volna nekem is tele a fejem mindenféle vérfagyasztóan drámai és színes dologgal anno, biztos meg is ijedtem volna kicsinyt, így csak a székemhez szegezett a döbbenet. Húgom olvasta fel a legtöbbet, aki eléggé ért a drámai hatások kihangsúlyozásához (maga is híres hisztérika volt egykoron) — az ő előadása alapján nem kizárt, hogy egy új Edgar Allan Poe-t dédelgetünk a keblünkön.

A sokkot levezetendő, én is írtam két limerickcsírát: szívesen barátkoznék bensőségesebben is ezzel a műfajjal, de igazság szerint soha nem volt tehetségem a verslábakhoz, ezért inkább a közönségemet igyekszem úgy válogatni, hogy ne tudják, mi az a limerick.

Alkot egy srác Budapesten
Verseket ír dalszövegben
Megtelik egy füzet, jöhet a másik,
Meséibe agyam belekáprázik
Tintákat tart a fülében

Élt Ágoston fenn az űrben
Szalonnát süt szakfanderben
Vonatot vezet fenn a Marson
Síneket fektet a Merkúron
egy vombattal a zsebében

Édesapámék is átcikáztak a színen, mivel totális kajakómában voltak, nem voltak hajlandóak három fogásnál tovább tűrni a gasztroterrort. Az így megmaradt salátákat kénytelenek voltunk Fiatalékba lapátolni — az egyik Fiatal páros új házat vett egy romantikus kisvárosban a Márvány-tenger partján és tegnap este leugrottunk meglátogatni őket. Szép házuk van, ahogy a büszke férj elmesélte, némi fontolgatás után úgy döntöttek, mégsem a ravatalozóban fognak aludni.

Késő este indultunk haza, még tiszta szerencse, hogy volt közöttünk valaki, aki tud a csillagok alapján tájékozódni és mutatta az utat hazafelé.