Időközben már nem csak a szétverőemberekre kell vigyáznom, hanem Ms. Hisztonyákra is, aki 3.00-kor és 3.25-kor is csekkolja a lázát. Ahelyett, hogy aludna. Persze, ha jobban belegondolok, ebben az órában valóban létfontosságú, hogy az ember tudja, most éppen le- vagy felfele ballag a hője. Végre elalszik, én meg beköltözöm a fürdőkádba némi szundikálás céljából. Excentrika közben az ágyban alszik, a rögtönzött bútorbunker mélyén, szétvetett, de mégis összegavalyodott tagokkal, édesen mosolygva. Betakarom.

A lakásszétverés amúgy még mindig nincs célegyenesben, de azért alakul. Már látszik, hogy szép lesz, a direkt erre a célra vett bilikre sincs már szükség. Mi több: főzni is lehet, most éppen tojásos-sajtos erőleves készül.

Felvidítandó a menyasszonyomat, megmutattam neki a exfőrendőr-beszélőtábornok versét. Erre eszébe jutott, hogy voltaképpen ő is költő. Ennek örömére most reprintben megjelentetjük eddigi legjobb írását.

Eszement birkák nyargaltak a mezőn
Elszáguldottak messze földeken
Karok nyúltak végtelen füstkörmükkel felém
Eltűntek a fellegek

Közhelyek kincstárából merít az értelmetlen értelem
De nem találja mert bármerre néz, vizenyős talaj lép belé
Menekülni nem tud, mert nem akar, mert jól esik az ott lét
Az értelmetlen értelem nem más, mint egy képzelet

Szürke gondok telítenek be
Megint rád szállnak az ostoba fellegek
A rímeket meg minek keresed?
Kérdezte egy tagja a kecskesereg

Azt se tudod hol legyen vége
Csak írod, mert jól esik, hogy figyelmed véges
Egy rímszilánk ott megjelent
Én elkapom, majd lenyelem.