Most már egy hete, hogy nagybácsi vagyok. Egyelőre ez nagyon kevés kézzelfogható változást hozott az életemben, lévén, hogy a húgom defaultból kilenc óra autópályázásra lakik innen, és amikor itt volt szülni, meg szülés után egy kicsit édesanyámnál, akkor meg éppen elkapta valami láz, úgyhogy örült, hogy megáll a lábán, nem hogy még látogatókat is fogadjon.

Úgyhogy csak a kórházban láttam a kis prücsköt vagy harminc másodpercig, úgy néz ki, mint egy kisbaba, de a egy elég jól sikerült modell. Jelenleg Leslie-re hasonlít meghatározó mértékben — ami azért érdekes, mert az újszülöttek általában csak a többi újszülöttre hasonlítanak. Megbízható szemtanúk szerint csöndes és nyugodt baba, amiért ezúton is szeretnék gratulálni.

Fura azért belegondolni, hogy a Kölök csak így egyik pillanatról a másikra anya lett. Most, ha úgy tetszik, életében először idősebb nálam. Ami ilyenkor (egy új példány világra jöttekor) mindig eszembe jut, hogy milyen baromi sokat kell még várni arra, hogy történjen valami igazán érdekes. Mondjuk hogy hazahozza az első csaját, megírja az első regényét, átvegye az első diplomáját vagy hogy először terjesszék fel a Nobel-díjra. Azért persze a közbenső időszakban is vannak vicces pillanatok.