Erős férfiak

kzt | | | 2007., október 21., 21:24 | | |

Katasztrófa sújtotta övezet. Körülbelül ez jut eszembe Barrytown-i otthonunkról, ahogy kikukucskálok jelenleg bunkerként funkcionáló “körbefalazott” ágyunkról. Mindent por lep, az egyes lakószobai kellékek kupacokba halmozva, és letakarva.

Elkezdtük a tervezett lakásfelújítást, és Kun-Szun Lung irányításával az első állomáshoz is elérkeztünk. Egy új ablak a lakószoba övezetbe. Harmadik napja dolgoznak rajta, én pedig az ágyból ujjongok a következő lépésen fantáziálva, majd egy kicsit elmerengek jövőbeli fantáziaképeimben, amikor szépen sorban moderné varázsoljuk a lakást: új konyhabútor, aztán járólapozás, majd egy kis szobafestés, és ta-damm, már kész is a mestermű.

Ugyan Try vacogott, de megnyugtattam, hogy no para, mert a végeredményért érdemes dolgozni. Persze én könnyen beszélek. Az én feladatom kimerül a teafőzésben, kajakészítésben, és a boltba menésben. El lettem könyvelve gyenge nőnek, pedig ez tévedés. De amíg ennél a három dolognál nem kell többet csinálnom, addig nem bánom gyenge nőségemet :).

Szóval tulajdonképpen a fő tevékenységem az ágyban fetrengés, és olvasgatás, amíg ők vésnek, fúrnak, faragnak, vakolnak, cipekednek és van annyi kiváltságom, hogy Try erejéből arra is futja, hogy foglalkozzon velem. El vagyok kényeztetve…

Bunkók, előadók, evangelizátorok

Trychydts | | | 2007., október 19., 9:48 | | |

Szívesen lennék egy keresztény szervezetben tisztségviselő, ahol fiatalokat evangelizálhatnék, olyanokat, akik még nem követtek el sok bűnt. Mindezt egy külföldi csaj bömböli egy gender-konferencián, 9380 decibeles hangerővel az egyik meghívott előadónak, aki tőle kábé három méterre ül, úgy beszélgetnek. Bár nem igazán érdekel, megtudom azt is, hogy most éppen call-centerekben keres munkát, de ezt nem akarja, evangelizálni akar.

Hamarosan bejön a mozgássérült barátja, és társalkodnak a pártpolitikáról — négy méter távolságból. Sajnos ráadásul egy hullámhosszon. E két tényező hatására a társalgás hangereje 16750 decibelre fokozódik.

A történet amúgy egy gazdasági tudományegyetem vadiúj és durván, torokszorongatóan ízléstelen és diszfunkcionális termében játszódik. A Cég azon épülete, ahol az irodám is volt anno, egy sokkal egyetemesebb és titokzatosabb környezetnek tűnt.

A buzgó evangelizátor szűnni nem akaró, agresszív, változatlan hangerejű szóáradatának “Egy a lényeg James, hogy mind a ketten hisszük az Úrjézust” csak a konferencia kezdete szab gátat. Változó színvonalú előadók változó színvonalú előadása, szakmailag korrekt prezik és kusza, követhetetlen önvallomások váltogatják egymást. Én persze jegyzetelek bőszen, sikerült a Fujinak egy megfelelő aljaztott találni a hátsó falban. Aztán, amikor már úgy érzem, képtelen vagyok tovább figyelni, egyszer csak szabadon engednek. Lehet, hogy még meg kéne hallgatnom a magát nevelési anomáliaként definiáló nő hozzászólását, de hogy őszinte legyek, sokkal jobban érdekel a wachi, amit Kathy főz nekem.

Finom, falusias kaját zabálunk és South Parkot nézünk közben. Folyton eszembe jut, milyen aranyosan játszotta Kennyt Kathy tegnapelőtt, a Truman-show vetítésen a filmklubban — még szerencse, hogy egy vígjátékról szólt a film utáni beszélgetés, így nem kellett magyaráznom, min röhögök folyton.

A hétről még az a baromállat jut eszembe, aki úgy döntött, nem fog fizetni Kathynek egy elvégzett munkáért. Sajnos esze nem volt ehhez a sajátos adós-mentalitáshoz, így a végén nem csak fizetnie kellett, de még irgalmatlanul be is égett. Ne bosszantsátok Kathyt, ha jót akartok magatoknak, a hozzávetőleges tanulság ennyi.

Gyorspótlás

Trychydts | | | 2007., október 14., 0:54 | | |

Olyan ritkán írok, hogy még azt is elfelejtettem megírni, milyen jól szórakoztunk Kathyvel a múlt héten. Felmentünk a múzeumkerületbe, mászkáltunk, nézelődtünk, élveztük az őszt, és még egy kis mini modellfotó projektet is elkészítettünk. Klassz volt a változatosság kedvéért olyasmin dolgozni, amivel 24 óra alatt elkészültem, simán lehetett publikálni és a megvalósítás egyúttal költséghatékony is volt.

Az intellektuális telítődés jegyében filmklubba is elkezdtünk járni. Az első film egy giga-mega-hiper klasszikus volt, a Dr. Strangelove Kubricktól. Jót kacagtunk a totális nukleáris háborún. Utána még előadás is volt, csak hogy értelmiségis legyen a dolog. Kár, hogy hatan voltunk mindössze, akik ezen az utólagos fejtágításon részt vettek, és ebből hárman a hasonló fórumok vastörvénye szerint olyan bunkók voltak, akiknek meggyőződésük volt: szellemes, ha elmondják, mit tudnak a taoista szexről.

A vektorgrafika ismeretlen vizei

Trychydts | | | 2007., október 12., 10:15 | | |

Eljött az idő, hogy én is kihajózzak a vektorgrafika örvényes, sötét vizeire. Nem mondom, hogy nem parázok, mert parázok, de muszáj. Új designt szeretnék ide, és úgy érzem, pontosan most jött el az ideje, hogy igazi, futurisztikus 3D-s hátteret rittyentsek magamnak az új, modern, áramvonalas és a jelenleginél sokkal világosabb és szellősebb kezelőfelület mögé. Az első design Kathy dolgozószobájában született, ahol ugye permanens félhomály volt akkoriban, és minden csak úgy sugározta magából ezt az elektro-sötétséget. Azóta viszont átköltöztünk Barrytownba, világosban, könnyed, laza szerkezetekben látom a világopt, ideje váltani. Vektorgrafika pedig kell.

Szerencsém van persze, mert Kathy vén tengeri medvének minősül már az óceánnak ezen a szegletén, az összes zátonyt és algamezőt ismeri. A kérdés már csak az, hogy sikerül-e áthidalnia a gigászi szakadékot az én térlátásmentes fakezűségem és az ő elegáns, hi-tech, olajosan sima rajztechnikája között.

Van persze friss, ropogós, legális rajzprogramom, neki is ülök, hogy kirpóbáljam, meg tudom-e csinálni, amit akarok. Nem tudom. Próbálkozom, de még egy vacak hasábot sem igazán tudok összeszívni. Jön Kathy, segít, nagy nehezen sikerül. Végre.

Gondolom persze senki nem lep meg, hogy én alapvetően nem hasábot akarok rajzolni. Ez volt az ujjgyakorlat, akkor most megpróbálom megrajzolni, amit akarok. Persze továbbra sem tudok három dimenzióban gondolkodni. Visszacsipogom a gépe mellől Kathyt, aki lát ugyan térben, viszont nem érti az én kétdimenziós makogásomat. Végül az íróasztalomon levő tárgyakkal modellezem, miről van szó, kábé meg is érti; megmutatja, hogyan kell ezt csinálni. Sikoltva dobom el az egeret. Soha nem leszek ezzel kész.

Pedig kénytelen leszek. Navigare necesse est.

Nem vagyok Lain!

Trychydts | | | 2007., október 06., 19:29 | | |

Kathy hazajön, és azt mondja, hogy olyan a szoba, mint a Lainben. Na ne viccelődjünk már. Oké, három monitor is világít, mind a hármon aktívan dolgozom, de ma már tudjuk, hogy semmi szükség olyan kábelmakarónira, mint amilyet a Lainben láthattunk. Drótnélküli hálózat szövi keresztül kasul a szobát, hallgatom a Lady Snowblood zenéjét, Kogutowiczot tördelek, miközben a laptopom részben fájlszerverként, részben kommunikációs munkállomásként üzemel. Mi ebben a furcsa?

Kogutowicz bácsitól elbúcsúztam, kész, vége, az utolsó levele is betördelve várja a kiadást. Néha eszembe jut a hátborzongató érzés, ami akkor járja át az ember, amikor eszébe jut: még három levél, még kettő, még egy, aztán a vidáman firkálgató szakállas bácsika átköltözik a mennyországba, hogy azt is feltérképezze. Állítólag hamarosan manifesztálódik a cucc, én meg csak várom türelmesen, néha rettegve belenézek a postaládámba, érkezik-e leteremtő üzenet a szakállas főnökömtől. Egyelőre nem jött, lehet, hogy egész jól sikerült, amit csináltam?

Csütörtökön kiugrom az állomásra othelloért, mert Kathy azt akar, de csak egy díler van Barrytownban, aki ilyet árul. Ha már ott vagyok, felcsípem Balut is, aki látogatóba jön hozzánk; eszeveszett jót dumálunk, a leki nyavajáimat is megvitatjuk, szőrszálhasogató alapossággal, az álláskeresés apró kudarcairól nem is beszélve, csak enni nem adok neki. Zsonál eszik ugyanis, vagy ha nem, akkor csak meg akartam kérdezni tőle, hogy ott eszik-e, de mindenestre nálunk csak egy kis ásványvizet dönthet magába. A narancsos sült csirkét ugyanis főzni is csak akkor kezdem el, amikor hazaérkezem a hazakíséréséből (Zso száz méterre lakik nagyapámék régi lakásától). Kissé álmosak vagyunk, mire elkészül, félálomban lapátoljuk az arcunkba a cuccot, aztán dőlünk be az ágyba, de mindenért kárpótol a tudat, hogy másnap Kathy kedvenc, sültcsirkeszószos-csirkemellhúsos szendvicsét viheti magába a melóhelyre. Bár, ha jól hallom, a melóhelyig már egy sem jutott el, befalódás áldozatául estek még útközben.

Véletlenek

kzt | | | 2007., október 05., 20:03 | | |

Akárhány nyereményjátékon részt vettem eddig, soha nem nyertem semmit. Apropó, ez nem teljesen igaz. 8 éves voltam, amikor a postás hozott egy csomagot a nevemre. Egy gyönyörű szép telefonregiszter volt benne. Japánmintás vörös bársonyborítása volt. Szóval a nyereményjátékot én nyertem, a probléma csak az volt, hogy se én sem pedig családtagjaim nem vettek részt akkor semmiféle nyereményjátékon. Szóval mi csak néztük a regisztert és nem értettük, aztán használni kezdtük, és sok-sok éven keresztül jó szolgálatot tett. Amíg szét nem rongyolódott.

Nem olyan rég kaptam apától egy e-mailt, amiben egy fotótanfolyam linkjét küldte el. A továbbképzés sosem árt. Szóval látom alul, a kis “nyerjen fotótanfolyamot” feliratot. Mondom mért ne? Megnézem, regisztrálok, aztán pár nap alatt szépen el is felejtem a dolgot. Try-vel átnézzük a kínált tanfolyamokat, zömében drágák. Én nem tudnám megfizetni őket, viszont nagyon szimpatikus mindegyik.

Vágás.

Este fekszem az ágyban laptoppal az ölemben, amikor végre rászánom magam, hogy begyűjtsem a mai adag potyameló forgatókönyvét. Lecsekkolom a mailjeimet. Nézem, nézem… mi van? Aha, aha… én nyertem. A tanfolyamot. Amit, szerettem volna, csak pénzem nem volt rá. ÉN. MICSODA? Két perc múlva már leesik a tantusz, hívom is az e-mail alján látható számot, és egy fiatal férfi megerősíti az e-mailben írtakat: a tanfolyamot én nyertem. Óhh, je!

Most akkor én örülök egyet :).

| | |