Ahh… unokabátyám farmján vagyok. Ugyan nem sok időre jöttem, de ahogy ideértem rosszul lettem. Úgy látszik elszoktam a friss levegőtől, a fővárosban. A szemeim vérben úsznak, az orrom folyik, levegőt nem igen kapok, a fejem pedig úgy lüktet, mintha most akarná megszerezni az agyam mindazt a tudást, amit az elmúlt 21 év alatt nem sikerült.

Délelőtt Thomas hívott, hogy jövő hétvégén meló. A feladat egy újabb fotósorozat készítése egy közeli országban. Ezúttal vonattal utazom. Jelentleg még fennakadások vannak a világítással kapcsolatosan. De valószínűleg hamarosan megoldják a problémát a fiúk.

Most így nagybátyám speckó „légyjól” teáját szürcsölve eszembe jutott Try, amikor reggel épp cikket írt. Miután felolvasta, én pedig közöltem vele hogy nem elég ütős, írja újra, már kicsit intenzívebben esett neki az Ono-sendai billentyűzetének. Épp állok felette a reggeli itókámmal a kezemben, amikor olyan hevesen kezd el pattogni ujjaival a billentyűzeten, hogy az egyik betű csaknem az italomban landol, miután lerepül a klaviatúráról. Kishíján megfullandtam a nevetéstől. Édes mindennapok ;).

Ma éjjelre viszont hajrá bele, ugyanis van két olyan melóm, amivel nem tudom reggel hétre végzek-e ugyanis akkor indulok a közeli kisvárosba meglátogatni kedvenc fogorvosom. Persze egész nap nem tudtam dolgozni, hiszen a Sendbendersem most épp szervizben pihen, egy kis regeneráló kúrán. Ez kb. olyan lehet mint amikor az ember wellness szalonba látogat. Kicsit kipofozzák a kicsikét. Most nagybátyám régitipusú számítógépén kattogok. Egyelőre csak reménykedem benne, hogy a Sendbendersem adathordozója kompatibilis a számítógépével. Hamarosan kiderül.