No, kissé elegem lett már abból, hogy folyton csak Cal tépázza az én idegeimet mindenféle feladványokkal, gondoltam, én is nyomok neki egyet. Persze nyilvánvaló, hogy csak olyasmi jöhetett szóba, amihez az Ono-Sendait is meg kell dolgoztatnom, meg amihez a legyártáshoz szükséges legalább egy teljesen új szoftver installálása és konfigurálása. Ergo a „rejtvényt csinálok a barátomnak” projekt egyenlő lett a „tojok a szociális életemre, de különsen a szobatársamra” projekttel. Bocs, Kathy.

Mindegy, a végeredmény csak kész lett, elküldtem, a megfelelő csomagolásban, büszke is voltam magamra meg minden; erre ma reggel jön a visszajelzés, Cal első gondolataival, és bakker, természetesen homokszem, mit homokszem, egy frissen nyitott homokbánya került a gépezetbe, és a rejtvényt elrontottam. Mindegy, ma hajnalban sikerült kiküszöbölnöm a csorbát, meg még három-négy módszert kifejlesztenem a rejtvény tesztelésére, szóval íme, imele, kész a rejtvény, lehet gondolkodni rajta, már akinek van kedve hozzá. Ja, és persze feladni is fel lehet, ha valakit érdekel, hogy mi a franc is ez, írjon egészen bátran, egy idő után majd megírom a megoldást.

Tegnap nagy-nagy botrány maradt el a cégnél, az ünnepelt nem volt jelen, csak David Russian, meg egy rakás suttyó, akiknek szemlátomást fingjuk sem volt a céges etikettről. Nem baj, legalább Vöröstündér megmutatta, hogyan lehet jelentéktelen kis senkiházikat a proba alázni. Én persze nem bírtam megállni, hogy ne cseszegessem őket egy kicsit.

Ma voltunk lenn a sarki szupermarketben, és szegény pénztárosnéni enyhén lefagyott, mert valaki euróérmékkel akart fizetni. Nem irigyeltem szegényt, a fiatal muksónak pedig magánemberként azt tanácsoltam volna, hogy inkább próbálkozzon valami múzeumban, aztán meg szerezzen be egy szabvány hitelchipet, egészen biztosan gyorsabban megy majd a vásárlás.