Elkerített Város

Huhú, tükörvilág? Irigyellek… Nekem már hiányzanak az ale-k, meg, najó, kicsit Calair is.

A kiberkedvencek meg bookmarkba kerültek, bár a freeblogos képregényecskékkel mindig gondba vagyok, hogy a “blog” vagy a “képregény” vagy a “vicces” virtuális fiókokba tegyem őket. Mer bloghoz képest túl keveset frissülnek (sajnos, remélem a KK-val nem így lesz), de egyébként meg viccesek is, meg hát végülis képesek is, bár regénynek általában nem válnának be. Bár ki tudja ez a háttérsztori izgalmasnak hangzik…:)

Aha, aha… túl sok a szabadidőnk. Vagy túl sokszor fordul elő velünk, hogy a hivatalos dolgok helyett inkább valami aranyos hasztalanságba kezdünk (ez nem is igaz). Valójában egyszerűen arról van szó, hogy ihletet kapva belevágtunk valamibe két körömrágás közt a cég dolgai miatt. Amolyan lazítás vagy mifene. Azaz… hobbi. Nem is csigázom tovább…

http://kiberkedvencek.freeblog.hu

Szóval alkottunk egy képregényt, és feldobtuk az Elkerített Városba, és a világhálóra. Szóval jó böngészést hozzá! :)

Más: szerdán puszta kíváncsiságból benéztem a céghez. A felső vezetőség ülésezett, én pedig engedély kértem az elnöktől, hogy rész vehessek az ülésen.
Nem tudom ki mennyire emlékszik ama bizonyos választásra, ami nyár elején történt valamikor. Ugyebár megpályáztam a cégnél egy szektor vezetői pozíciót, persze a választás olyan megalázó, és lehangoló volt, hogy a második fordulóban nem fogadtam el a jelölést, hanem visszautasítottam, összecsomagoltam, hazajöttem, és elfogadtam egy grafikai állást egy jól menő cégnél idegnyugtatónak.

Évszak fordultával azonban a cégben is változás állt be. Ugye a nagyobb kaliberű koppanások előbb utóbb eljutnak a hálón keresztül hozzám is. Így történt most is. Ezért vettem részt a tegnapi ülésen.

A szektor az új vezető irányítása alatt teljesen szétesett. Minden szakmaiságot nélkülözve végzi munkáját. Teljes a káosz. Szóval mindenki a fejét fogja, és pedig csendben mosolygok magamon. Nem kárörvendés ez… inkább valami olyasmi bizsergés belül, hogy: “igen, pontosan ezt sejtettem…”. Valójában jobban nem is alakulhattak volna a dolgok. A szektor irányításának kötöttségének nem kell eleget tennem. Nem kell minden héten hajnalig üléseznem. Sokkal jobban szeretem az olyan munkákat, mint a mostani. Apropó, jövő héten tükörvilág szigete a cél. Ott lesz melóm. Thomas már meg rendelte a repjegyeket. Utazás első osztály, tartózkodás ötcsillagos hotel a Thames partján. Persze a gázsi sem elhanyagolható. Ja igen, alternatív divatfotózás, és koordinálás lesz a feladatom angol tradíciók témakörben.

No, kissé elegem lett már abból, hogy folyton csak Cal tépázza az én idegeimet mindenféle feladványokkal, gondoltam, én is nyomok neki egyet. Persze nyilvánvaló, hogy csak olyasmi jöhetett szóba, amihez az Ono-Sendait is meg kell dolgoztatnom, meg amihez a legyártáshoz szükséges legalább egy teljesen új szoftver installálása és konfigurálása. Ergo a “rejtvényt csinálok a barátomnak” projekt egyenlő lett a “tojok a szociális életemre, de különsen a szobatársamra” projekttel. Bocs, Kathy.

Mindegy, a végeredmény csak kész lett, elküldtem, a megfelelő csomagolásban, büszke is voltam magamra meg minden; erre ma reggel jön a visszajelzés, Cal első gondolataival, és bakker, természetesen homokszem, mit homokszem, egy frissen nyitott homokbánya került a gépezetbe, és a rejtvényt elrontottam. Mindegy, ma hajnalban sikerült kiküszöbölnöm a csorbát, meg még három-négy módszert kifejlesztenem a rejtvény tesztelésére, szóval íme, imele, kész a rejtvény, lehet gondolkodni rajta, már akinek van kedve hozzá. Ja, és persze feladni is fel lehet, ha valakit érdekel, hogy mi a franc is ez, írjon egészen bátran, egy idő után majd megírom a megoldást.

Tegnap nagy-nagy botrány maradt el a cégnél, az ünnepelt nem volt jelen, csak David Russian, meg egy rakás suttyó, akiknek szemlátomást fingjuk sem volt a céges etikettről. Nem baj, legalább Vöröstündér megmutatta, hogyan lehet jelentéktelen kis senkiházikat a proba alázni. Én persze nem bírtam megállni, hogy ne cseszegessem őket egy kicsit.

Ma voltunk lenn a sarki szupermarketben, és szegény pénztárosnéni enyhén lefagyott, mert valaki euróérmékkel akart fizetni. Nem irigyeltem szegényt, a fiatal muksónak pedig magánemberként azt tanácsoltam volna, hogy inkább próbálkozzon valami múzeumban, aztán meg szerezzen be egy szabvány hitelchipet, egészen biztosan gyorsabban megy majd a vásárlás.

Édesanyám itthon, édes itthon

Trychydts ||| 2006., szeptember 26., 8:10 |||

Hú, jó rég nem írtam már. Hiába, ha egy üzlet beindul… és Vöröstündér most nagyon beindult.

Átigazolásom a cég felsőbb vezetésébe egészen ijesztő hatással van a mentalitásomra: amit nemrég belülről láttam, azt most felülről látom, és nem állíthatom, hogy ez a látvány olyan különösebben vonzó lenne. Pláne, hogy most sokkal jobban érintenek a cégen belüli belharcok, és bár ebben soha nem voltam különösebben rossz, túlzás lenne azt állítani, hogy olyan nagyon élvezném, hogy egyes emberekkel ripsz-ropsz megszűnik a beszélőviszony.

Balu persze az égvilágon mindent végighallgat, miközben besöpröm az egycenteseit egy újabb nyertes pókerparti után a Caltól kapott speciális, száraz cider fölött; ezen kívül még egy pincepörköltre van szüksége ahhoz, hogy gond nélkül üzemelhessen az én saját, külön bejáratú lelki szemetásládámként. Pár nappal később pedig együtt tartunk tréninget, a tervezett létszám töredékének az újságírásról, de nyugodtan mondhatom: nem csak hallgatni tud ördögien jól, hanem fegyvertársnak sem utolsó.

Jövünk hazafelé Székesfehérvárról Kathyvel, éppen egy dögunalmas konferenciáról, amikor bejelentik, hogy tűzharcok folynak a pályaudvaron, úgyhogy csak pár óra késéssel fogunk megérkezni. Kíváncsi lennék, mikor értik már meg a közlekedési társaságok, hogy normálisan felszerelt fegyveres egységek nélkül ma már nem lehet normálisan közlekedést managelni — akármennyire is frankó a beléptetőrendszered, soha nem fogod tudni kiszűrni, hogy mikor szivárog át teljesen normális jegyekkel pár magát viccesnek képzelő, valójában Táncostól elhomályosult agyú bandatag. Mindegy, legalább a rendőrség a topon lehet, mert végül egyetlen perc nélkül futunk be a pályaudvarra, és a takarítóbrigád is elemében lehetett, mert egyetlen árva vérfoltot sem látok sehol sem.

Azért persze kijutott nekünk az erőszakból így is; egyik este, amikor lefutott a stáblistája egy régestelen régi klasszikusnak, a Terminátornak (hahaha, milyen vicces is volt, amikor még magyarázni kellett, mi az, hogy kiborg), belenézek a hírcsatornákba, és látom ám, hogy megy a balhé a városban. Rögtön elkezdtem öltözködni; de még le sem akasztom a fogasról a kevlárszövésű dzsekimet, amikor Kathy is kiszúrja, hogy balhé van — öt perc múlva már bakancsban-kezeslábasban várja, hogy elkészüljek végre. Fogunk egy légitaxit, aztán nyomás. Hogy mit láttam, arról részletesebben már írtam máshol, hogy mit gondolok azokról, akiknek a két és fél méteres lángok látványát köszönhetem, úgyszintén.

Édesanyám itthon van, ez is visszavesz valamennyit naplózási kapacitásomból. Jelenleg ketten osztoznak az apartmanján a Kölökkel, aki mondjuk sok vizet nem zavar, amióta Leslie-vel jár, elég gyakran vannak a srácnál is. Valamelyik nap azért összefutunk vele édesanyámnál. Bírom az ilyen acélkeménységű fickókat, szemrebbenés nélkül meséli, hogy jövőre az Andokba megy hegyet mászni. Vicces lehet, nyilván elég erős sportértéke is van a dolognak, azért én valamennyire idegenkednék annak a gondolatától, hogy folyamatosan mindenféle drogbandákkal és félkatonai szervezetekkel egyezkedjek az életben maradásomért, de állítólag, ha megfelelő kapcsolatai vannak az embernek, ma már Dél-Amerika sem olyan vészes.

Pár nappal később megint édesanyámnál üldögélek, a kaját lényegében teljesen előkészítettük, csak Kathyre várunk, hogy megtegye a szükséges lépéseket. Végül be is fut, elég jókedvűen, mert elég frankón sült el az üzleti megbeszélése, állítólag sokkal több melója és sokkal több pénze lesz az ősztől kezdve; persze ez engem is feldobna. Összedobja a rakott cuccot és meg is esszük, ezzel alighanem jócskán bevágódott édesanyámnál — nem elég, hogy a barrytowni apartmanomat is helyrerittyentette pár ügyesen programozott nanorobottal, még főzni is tud, édesanyám pedig csípi az ilyen csajokat.

Párocska kezénél lábánál fogva összefonódva, gabalyodva, szemérmetlenül csókolózva a metrón velünk szemben. Rosszallóan Try felé biccentek. Ő is észre vette. Nem csoda. Nem lehet nem észrevenni. Senki sem mondhatja el rólam, hogy nem vagyok szabadelvű vagy akármi más hasonló, mégis úgy éreztem többet látok a szükségesnél, és lusta vagyok arra, hogy akár jobbra, akár balra sandítgassak puszta figyelmességből azzal a felkiáltással, hogy “nem rám tartozik a magán életük, miért is zavarnám őket”. Try a következőt súgja a fülembe:

– Nézzük őket meredten, rendületlenül! Csak észreveszik magukat…

Rendben. Kellően feltűnően elkezdjük bámulni a párocskát, akik még mindig gilisztaként összetekeredve intenzív testnedvcserét folytatnak. 5 perc elteltével a párocska semmit sem vesz észre tenyérbemászó viselkedésünkből. Még mindig egymás összenyálazásába mélyülve édelegnek. 10 perc elteltével:

– Te, ez olyan mintha valami pornó bevezető jelenete lenne…
– Hmm… szerintem meg olyan, mint valami rovarok párosodása – vágja rá elgondolkodóan Try.
– Aha… tényleg. – dünnyögöm unottan, le sem véve szemeim a romantikázó duóról.

Tényleg érdemes tanulság volt. Azt hiszem menekülőre fognám, ha úgy csókolna meg valaki, mi a duó hímtagja. Szájával beharapja a partnerét (alsót, felsőt egyszerre) aztán ütemesen nyaldossa, különös figyelmet fordítva arra, hogy minél több nyál vándoroljon a szájából a másikéba, mindezt olyan hatással körítve, mint amikor a rovarok a potrohuknál fogva összecuppannak nyúlósan ragadósan… hrr… brr… hmm…
Néha szóba elegyednek (a megfigyelések szerint nyilván a szájukkal hallanak), majd néhány egymásra vetett rosszalló pillantás után folytatják a nyalakodást. Végül a pasas feladja, vagy kiürült, vagy távoznia kell… tény, hogy leszáll.
Try megböki a vállam.

– Nézzük tovább a csajt?
– Naná! – válaszolom tömören.

Kihívóan figyeljük tovább a csajszit. Telefonál. Próbálunk sztorit kerekíteni köré, sajnos túl nagy a zaj. A mi megállónk következik. Csajszi leteszi a mobilt, mi pedig kioldalazunk a fülkéből, a peronon megállva továbbfigyeljük őt a feltűnőbbnél is feltűnőbben. A csaj szemei elkerekednek, majd kínosan vigyorogni kezd ránk. Egyre kínosabb, egyre kínosabb… kurvára nem érti, vagy kurvára leesett neki. Mindenesetre mi kurva jót szórakozunk. Ingyen mozi. Ennyi nekünk is jár ;).

Nah, mielőtt Try eldicsekedne vele, leleplezem saját magam: pókereztünk, és ő nyert. Sokat. Már ahhoz képest, hogy mekkora alapon játszottunk. Cal hatására mostanában kicsit gyakrabban játszom a gépemen pókert (egyszer talán még online játékba is benevezek), meg utánaolvastam a témának; úgyhogy első körben szépen elnyertem kedves vendéglátómtól a kupac egyforintost. De aztán belejött nagyon – visszanyerte, úgyhogy váltanom kellett még, de azt is elnyerte. Szóval csúfosan kikaptam. Mindketten sokat tanultunk a dologból egyébként – csak gondoltam, mégis jobb, ha én mesélem el, mintha ő dicsexik vele… :)

Hát ja… ilyenkor még aludni szoktam. Most inkább nem kösz. _Hajnali_ nyolckor felkeltem, és felcaplattam a lakókomplexum fürdőjébe. Gondoltam itt az ideje egy kis vérpezsdítésnek. Indítottam egy langyos vizes masszázzsal, ezután 10 perces gőzkabin, majd úsztam egy fél órát, aztán 72 fokos szauna, mártózás a 18 fokos vízben, végül meleg vizes hát, derék, láb, és talpmasszázzsal zártam. Talán a betegségemnek is jót tesz egy kis vérkeringés serkentő kúra.

Kint zuhog az eső. Én meg a reggeli _pancsolás_ után most erőlevest szürcsölök (ez a legújabb sláger).

Apropó, még nem is említettem. Pár hónapja kihívtuk a zsarukat az egyik szomszédhoz, mert állandóan zaklatott meg piszkált minket. Erre tegnap, amikor jöttem fel, a bolond papagájos nő megállított, és megkérdezte hogy mi volt azaz affér, mért jöttek a zsaruk. Elmeséltem neki, mire ő közölte velem, hogy nincs meglepve, mert azaz ember nem normális, mindenkit állandóan cseszeget, és az előtérben tartja a cuccait, amit egyébként is tilt a komplexum szmsz-e, szóval akár fel is nyomhatnánk. Hajlok rá. Try is támogatja. Mondjuk a rendőrségi ügy óta nem mer beszólni a kispofám. Még alszom rá egyet.

mire legyünk büszkék…

Klri ||| 2006., szeptember 08., 8:07 |||

borzalmasan büszke vagyok magamra… egyedül letöltöttem egy igazi firefox böngészőt minden segitség nélkül (persze ott sántit a dolog, hogy több, mint fél év után még mindig nincs hosszú i betű a billentyűzeten, csak a karaktertáblán, dehát a változásokhoz idő kell). Szóval most már az új böngészőből irok. (ennek oka, hogy a freeblog és az eddig használt Safari nem szeretik egymást…).

Eltekintve attól hogy a szememből bizonyos időközönként potyognak a könnyek, egész romantikus hangulatban vagyok. Persze a szemem fáj, éget, de Try gondoskodik az állandó kamillás borogatásomról. Azt mondja az jót tesz neki. Nem nagyon hisz a korszerű hókuszpókuszokban.

Ilyenkor nyár végén mindig úgy érzem, hogy egy korszak lezárul, és kezdődik valami új. Persze, ami kezdődik az igazából az egyetem, és az előkészítő, ahova jelentkeztem, a mostantól rendszeres fotós megbízatások külföldi utakkal megspékelve, és egy flexitájm grafikusi állás (ahol már nyáron is dolgoztam). Aztán jön az időváltozás, aminek valami egészen más hangulata és atmoszférája van… na ettől lesz totál romantikus hangulatom. Egyszerűen várom már a menetrendszerinti levegőlehűlés, aztán kicsit később a hóesést, és valami békés nyugodt kellemes időszakot.

Általában talpraesettnek tartom magam, de ha boltban, étteremben vagy bárhol máshol hibát követnek el, és nekem panaszt kéne tennem, akkor ehelyett kedvesen mosolygok, vállat vonok, és nem foglalkozom vele, mert apróságnak vélem, és feleslegesnek. Max. otthon bosszankodom egy sort.

A történet a következő: tegnap meghívtam Try-t étterembe, hogy ebédeljünk együtt ahol a következő apróságok történtek:
1. hibapont: a pincér, aki odavezetett minket az asztalhoz, nem nézte meg hogy hányan vagyunk, így étlapot csak Try kapott, én késve.
2. hibapont: a pincér nem kérdezte meg mit kérünk inni, hanem elviharzott.
3. hibapont: a pincér jön felvenni a rendelést, Try serkentőt kér. A pincér közli, hogy elfogyott (a serkentő sehol sem fogyhat ki!!! – állítja Try).
4. hibapont: amikor algás pizzát rendelek dupla adag szójasajttal a pincér megkérdezi tőlem, hogy vastag vagy vékony tésztával kérem-e. Vastag – mondom. Fél óra múlva a pincér kijön, és közli, hogy vékonnyal készítették, jó-e nekem a vékony, vagy süssenek újat. A szemeim fennakadnak. Try válaszol helyettem: süssenek újat!
5. hibapont: a pincér bemegy, és kihozza Try pizzáját. Ezúttal mindketten kiakadunk, hiszen ha egyszer már együtt jöttünk étteremben, akkor szeretnénk EGYÜTT elfogyasztani az ételünket. Try udvariasan visszaküldi a pincért, és közli vele, hogy akkor hozza ki neki a pizzát, ha már az enyém is készen van.
6. hibapont: újabb fél óra elteltével, végre kihozzák a mini pizzámat. Ugyan ekkor már megjegyzem Trychydts-nek, hogy ennyi idő alatt otthon megsütöttem volna magamnak egy pizzát házilag (és cseppet sem állíthatom hogy teltház volt).
Az elején még visszakoztam, hogy igényt tartsak egy csevelyre az üzletvezetővel, ám a 6. hibapont után egyetértettem Try-vel, hogy talán az étterem érdekében is érdemes lenne beszélgetni egyet vele. Szóval Try hivatta, elmondta a pontokat, az üzletvezető pedig tökéletesen egyetértett velünk, hogy nem ez az eljárás. Végül meghívott minket egy *sajnálom kávéra*, és felszólított minket, hogyha hasonló történne a közeljövőben, az első elégedetlenség után szóljunk neki azonnal.

Ekkor értettem meg, hogy talán néha mégiscsak megéri szólni… Szóval végül ingyen kávéval, és némi új tapasztalattal távoztam a helyről. Kösz Try xD.

Most hívott Chloé, új hírekkel szolgált egy régi ügy kapcsán. Mindig sikerül mosolyt csalnia az arcomra. Volt egy elég jelentős afférunk egy jól menő üzletemberrel évekkel ezelőtt. Mocskosul megszívatott minket. Persze az én múltammal nem volt nehéz olyan információkhoz jutni, amikkel egy életre lemoshattuk a pályáról a fickót. Szóval az információszerzés, és némi nyomozás, no meg detektívmeló után, megszorongattuk a pasit. Ő ugyan még az utolsó pillanatban is meg volt győződve arról, hogy van hova menekülnie, persze tévedett. Szóval akkor Chloéval robbantottunk, és minden mocskos kis melléküzletét lelepleztük a nyilvánosság előtt. Lemostuk a színről. Azóta padlót mos. Próbál felkapaszkodni. Chloé ma is ilyesmiről számolt be nekem, de valahogy mindig pofára esik. Nem sajnálom. Nagyon csúnyán viselkedett.

Apropó, a fodrászom új hajat csinált nekem. Ezúttal mangásra vette a figurát ;).

Chloé után — Chloé előtt

Trychydts ||| 2006., szeptember 02., 10:22 |||

Éjjel tizenegy óra tájban gyrost és falafelt zabálni a maglev megállóban — van ennek valami posztbuli hangulata. És valóban: épp most jöttünk ki második kedvenc billiárdklubomból, az egyik bevásárlócentrum huszadik emeletéről; a csajok egy kicsit sok sört ittak, ezért némi kalóriával próbálunk enyhíteni a helyzeten.

Este kilenckor még színjózanon üldögélünk a vízesés lábánál; én egy kicsit yzgulok, lévén, hogy egy olyan duóhoz készülök éppen csatlakozni bulizás-ügyileg, amely az általam olvasott beszámolók tanúsága szerint már elég erősen összeszokott. Végül befut a főszereplő: valóban úgy néz ki, mint egy anime-figura, nem csak a haja, de az egész öltözködési stílusa, a lányos bakancstól kezdve a fekete ruháján át egészen a sminkjéig.

Felmegyünk, kiváltom az asztalunkat és elkezdünk játszani. Vendégünknek első körben még az lökési alaptechnikákkal is vannak némi gondjai, de aztán csak belejön; a végén már egész ügyes helyzeteket is képes abszolválni. Mindenki fizet egy kört; én a másodiknál finoman átváltok diétás kólára, ami egy kissé jobb célzóvíz, mint a csajok által felszívogatott sör, ezért aztán egy szolid négy-kettes győzelemmel aranyozom be az estémet.

Kedden még a légkondicionált távolsági vonaton üldögélünk; közös, némi külföldi kiruccanással is egybekötött médiaböjt-kúra van készülődőben. A vonat mindenhol megáll, így elég sok mindent el tudok mesélni; közben elhaladunk a katolikus egyetemváros mellett is. Megérkezünk, sikerül is elcsípnunk egy koszlott helyi buszjáratot, ami viszont majdnem házhoz visz. A szállás elég frankó, készpénzben fizetünk és számla nélkül; az anonimitiásnak és a lenyomozhatatlanságnak ez a koncentrációja még a fogaimat is összekoccantja. A Sprawlban alighanem két-három órányi felbontásban meg lehet mondani, milyen volt a napom, annyi nyomot hagyok magam után. Gyorsan deaktiválom a telefon hívásfogadó funkcióját, ezzel téve teljessé az életérzést; az sajnos csak pénteken derül ki, hogy még a hangpostámra sem irányítódtak át a hívásaim. Pech. A szállás elég egyszerű, de az igényeinkek tökéletesen megfelel; a folyosó végi, faborítású, sarokkádas, padlófűtéses, hangulatvilágításos fürdőszoba pedig még a legmerészebb elvárásainkon is túl van.

Remekül érezzük magunkat; Kathyt megtanítom kanasztázni és jól meg is ver; többször is átsétálunk a határon, a géppisztollyal, felturbózott reflexekkel valamint egységes, katonai kiberszemekkel felszerelt határőrök a végén szerintem már unásig ismerték az arcunkat. Találunk egy helyes kis pincehelyiséget, ahol Zoei bevásárol az oly jól ismert szlovák tervezői drogokból; elvileg a családjának, de aztán az éjjel persze elbulizzuk az egész adagot, szóval másnap ugorhatunk át egy duplázott mennyiségért. Knédlit eszünk meg mindenféle szlovák kajákat — aztán egy sötét, füstös kis bárban várom meg, amíg Kathy a hátsó helyiségben kiheveri a nem kívánatos mellékhatásokat.

Fura, de napokon keresztül eszembe sem jut az Ono-Sendai, pedig, ha itthon vagyok, elég sok órán keresztül be vagyok kapcsolva. A Sandbenderst persze magunkkal vittük, de leginkább csak a médiafunkciókat használtuk ki, megmutattam Zoeinak a Profit, mert az akkora klasszikus, hogy tényleg látni kell, illetve elkezdjük nézni a Haibanét, amelyik mind a mai napig az egyik kedvenc anime-szimstimem. Fura, de főleg Nemu illatáért vagyok igazán oda, általában alig várom azokat a jeleneteket, amikben ő is szerepel. De amúgy is eléggé élvezem a különleges, rajzfilmszerű textúrákat és a szimplifikált térbeliséget; a sztorit meg gondolom, nem kell ajánlgatnom senkinek, annyira klassz. Még édesanyámnak is tetszett; egész konkrétan azt mondta, hogy “akinek nem tetszik, annak nincs is szíve”. Huszadszor is köszönet érte Calnak, aki egyik este, munkaidő után megmutatta nekem a Cég irodájában.

Megnézzük a bazilikát, a tetejéről csinálok pár fotót a városról — fura, a Sprawlban a legmagasabb pontról tuti nem látni az utcákat az épületek bonyolult struktúrája miatt. Körbeszambázunk a templom belsejében is, lekattintom Szent István koponyáját is, hogy meglegyen. Ha hazaérünk, csináltatok belőle egy holo-kockát.

Rengeteget olvasok, Kathy is teljesen belemerül az egyik bevásárlás alkalmával vásárolt férfimagazinba, már amikor nem éppen négyórás délutáni nyaralás-álmát alussza. Konzervlevest eszünk, meg saját készítésű szendvicseket. Kathy ebben is nagyon a topon van, csak a hagymával bánik talán egy kicsit túlságosan is bőkezűen. Szerencsére van nálunk tartalék fogkefe.

|||

© Trychydts & Kathy Zoei Torrance
A blogot Wordpress motor hajtja. A legördülő menük a CSS Menu Generator segítségével készültek.

Switch to our mobile site