In one life, you are Thomas A. Anderson — program writer for a respectable software company; have a social security number, pay your taxes, and — help your landlady carry out her garbage.

Persze, így van ez, ha az ember nem regisztrálja időről időre a vicces történeteket. Volt ugye az idei LÖN, amire én is beugrottam egy rövid időre, egész konkrétan hogy bekapjak egy gyrost, megigyak egy gintonicot, és kerülgessem egy ideig a seggrészeg varjút a kőbunkó barátnőjével. És akkor történt. Rájöttem, mi az a kis szilánk az elmémben, ami már születésem óta megőrjít.

Bementem a vécébe, és azt csináltam, amit ilyenkor szokás — amikor egyszer csak hallottam, hogy valaki belép az előtérbe. Biztos voltam benne, hogy amikor beléptem az épületbe a kártyámmal, sehol nem láttam senki.

— Hello, Mr. Andreson… — mondta egy ismerős hang, és én már rögtön tudtam, mi a teendő, és eszeveszett mód csavarozni kezdtem lefelé a szellőző rácsát. Már az alagútban volt, amikor hallottam, hogy lenyomódik a kilincs.

Aztán csak futottam…