— Ahol fácán van, ott róka is van.

— Elég sztereotip gondolkodás…

— Nem, egyszerűen csak arról van szó, hogy a rókák mindenhová repülnek a fácánok után.

— Persze, csóválják a lompos farkukat, és úgy repülnek.

Elég húzós kis vezetőszerkesztést nyomtam pénteken. Balu némi gázban volt, így elővettem a vérfoltos kisbaltát, és nekiestem az olvasószerkesztőknek. Rozi elég jól bírta a strapát, amikor kifelé kísértem az elhagyott folyosókon, akkor megjegyezte, hogy mennyivel jobb dolog ráhajtani a minőségre, mint a sebességet nyomni. Krisz még átnyomtam párszor egy duplanullás darálón, mielőtt hazaengedtem, de nem tudtam, veszi-e az adást. Szerintem nem.

Másnap Göd. Kicsit még szöszmötöltem a lappal, de aztán sikerült is elérnem a harmadik vonatot az eredetileg tervezett után; apróbb, szinte említésre is alig érdemes nüansz, hogy ez Dunakeszi után a szó klasszikus értelmében véve csak Vácott állt meg. Szerencsére a Volánbusz elég tűrhető időn belül visszaszállított Gödre, ahol csak egyel szálltam le hamarabb a kelleténél.

Utána egy kis barangolás a Duna-parton. Kevés dolog van, ami ennyire jó hatással van az idegeimre, mint ezek a kószálások Baluval. Kicsit lelkiztünk, kicsit szakmáztunk, aztán visszatértünk a kúriába; mielőtt elájultam volna az éhségtől, Blau gyorsan belém lapátolt némi krumplilevest resztelt májjal. Állati finom volt, pedig azt képzeltem magamról, tudok krumplilevest főzni. De nem.

Pásztorbence mindeközben azzal szórakozott, hogy egy headset segítségével magával beszélgetett a hi-fi torony hangfalán keresztül.

Holnap jön édesanyám, és még újra kell festeni a lakást.