Aki nem bízik magában, igazán másokban sem tud megbízni.

Cardinal de Retz

Huss, megint eltelt egy hét. Tegnap jöttem haza Nagyirtáspusztáról, ahol egy napot tölthettem el a klánfőnökök mérsékelten kellemes társaságában – ahol azonban Arwenék ott vannak, ott olyan nagyon nem unatkozhat az ember. Nem is unatkoztam, bár erő időpazarlás volt az egész. Tegnap reggel egyébként tiszta horrorfilm-feelingje volt a dolognak, egyszer csak ott találtuk magunkat a szemerkélő esőben, egy szál vezető nélkül, mindenki csak téblábolt és várta a megváltást. Elchy olyan sokkparádét vágott le, hogy csak néztem – gyakorlatilag nem volt olyan húzása, amit ha én lépek meg, nem verik szét a fejem egy baltával.

A múlt hét amúgy elég húzós volt, a szükségesnél szerintem lényegesen nagyobb mértékben vettem ki a részem mindenféle buliból – noha immáron nem kellett egyik nap sem részegen hazatántorognom, az életem kábé nyolcszor akkora fordulatszámon üzemelt, mint ahogy kellett volna. Ennek jegyében tegnap lenyomtam egy gyors ebédet a régi-új főnökömmel, aztán huss, haza az elefántcsonttoronyba. Terveim szerint ma is idehaza leszek, hallgatom, ahogy esik az eső, és közben dolgozgatok néma csendben. Végre, végre, végre itt az ősz, hogy hogy utáltam már ezt a nyarat, arra szimplán nem lehet szavakat találni.

Volt felvételi a fotósuliban és, egy hatszázezer éves óriásteknős felmosta velem nem-leendő iskolám folyosóit és tantermeit, aztán a nyakmnál fogva kidobott az ablakon. Egy szabadúszó fotoriporter srác vitt be a főhadiszállásra, pengés volt és nagyon kemény, valamint merő szívjóságból elhalmozott tanácsokkal és tankönyv-ajánlatokkal. Utána kisírtam magam Balu vállain, és egészen jó passzba jöttem.

Ja, vezetőszerkesztettem is, sikerült mindvégig észben tartanom, hogy én most már csak az új főnököm reprezentánsa vagyok, így a húsvágó bárdot még idehaza belöktem a fiókba, néhány csalódott megjegyzés kíséretében. Tördeltem is, de nem volt vészes. Aztán leveleket írogattam a szélrózsa minden irányába, mert bizony a felpörgetett életforma külhoni ismerőseim elhanyagolásával is együtt jár. Már csak ezért sem ártott behúznom a kéziféket.