„Itt általában nem iszunk, itt eszünk.”

Balu a bulijaimról

Tegnap bulit rendezett a klán, és jóval előbb leléptem, mint ahogy terveztem volna – valahogy sokkal gyorsabban szivárgott át a sör az agyamba, mint ahogy szokott. Mondjuk szerintem egy perccel sem léptem le korábban a kívánatosnál, mire hazaértem, már kezdett elég szürreálisan kinézni a világ. Gyorsan belestartoltam az ágyamba, ma reggel felébredtem, teljesen józanon, de pocsék közérzettel.

Még a viszonylag józan szakaszban felhívott Steve Black, hogy elmondja, még a főnökének is nagyon tetszett az interjú, amit készítettem, és a hallgatók is vigyorognak rá a folyosón. Ekkora sikerélményem még sose volt újságíróként.

Nálam is volt buli a hétvégén, ott is jó sok alkohol elfolyt, de valahogy szerencsésebb időeloszlásban, ugyanis én teljesen józannak éreztem magam még akkor is, amikor felértem a villamosmegállóból, ahová kikalauzoltam kedves vendégeimet, még egy kicsit szöszmötöltem is a számítógépemen. A romok eltakarítása ezekben a percekben is folyik.

Tegnap összefutottam egy kicsit Sssz-szel, háromnegyed óra volt az egész, de elég nagy sávszélességen cserélgettük az információt, hát hatékonyak is voltunk rendesen. Kifejezetten jól esett, kicsit összerendezgete a pszichémet ez az összefutás.

Amúgy ismét bizonyíthattam, milyen rutinos, öreg róka vagyok – háromnegyedórával a TO nyitása előtt érkeztem meg, csak kilencen álltak előttem – utána olyan szerencsésen helyezkedtem, hogy negyedikként iratkozhattam be, mintegy tíz perc alatt. Na meg mákom is volt, ezúttal nem kellett semmi miatt kétszer sorbanállnom. Most csináltam ezt utoljára, de semmi ünnepélyesség nem volt bennem.