a harakszik helyesen HARAGSZIK. De ne szólj senkinek :)

Nem harakszok én Morwenre, bár a legfrissebb jelentések szerint már nem csak BTK-s vagyok, hanem hülye is ;). Talán posztvizsgaidőszaki szindrómája van… Szeretném nyilvánosan is deklarálni: minden látszat ellenére határozottan kedvelem Morwent, többet unatkoznék nélküle.

Tegnap jó zűrös napom volt. Sikerült tompítanom a nyelvfilozófiai vizsgám fiaskójának élét: két hete egy kettest lengetett be nekem a nagyfőnök, most egy hármassal futni hagyott. Megúsztam a nyelvfilozófiát is. Utána összeszaladtam a folyosón Mary Joe-val, aki nem is volt mérges, hogy utoljára egy éve kerestem meg a szakdolgozatom ügyében. Ajánlott könyvet magyarul, ami nála extrém ritkaságnak számít (anno a Nikhomakhoszi etikához is négyféle nyelven adott szakirodalmat, de ezek között nem szerepelt a magyar), tegnap meg is vettem, így a Vacskamati-féle alapérzésnek én egy speciális vállfaját élhettem meg: milyen túlsúlyos, borostás, nagydarab fickóként Van-e feminista etika? című könyvet olvasgatni.

Utána klángyűlés, ahol mérgezett tőrökkel párbajoztunk Morwennel, miközben lefolyt az elmúlt hónapok legkonstruktívabb, legszellemesebb és legpezsgőbb vitája a klánban. Igaz, ehhez egy Rekop György nagyságú követ kellett a klán állóvizébe dobnunk, de megérte.

Utána vacsi édesanyámnál, aki ma megy Marokkóba, hogy aztán hazajőve pattanjon az Egyesül Államokba lakást nézni, hogy aztán ismét hazaérkezve visszarepüljön Marokkóba, ahonnan elég hosszú időre megtér majd Bush elnök kebelére.

Kedves házigazda! Szeretnék még egyszer elnézést kérni, nem volt igazam….

Az orvosi vizsgálat eredményei megérkeztek. Maga alacsony, kövér és kopasz.

A hétvégén vezetőképzőn voltam, a tegnapi napot regenerálódással töltöttem.

A vezetőképzőn úgy éreztem magam, mint egy mongol deszantos kiképző őrmester az amerikai hadsereg egy kiképzőtáborában. Az általam vezetett foglalkozásokat nyilván letolmácsolják, és egy-két ember is van, aki épp beszél mongolul, de egy amúgy egy marslakó biztos kevésbé lett volna kirívó jelenség mint én. Erre az alapfeelingre jött még rá a napi tizenkét órás program, ami esetemben – csoportvezetőként, előadóként, főszerkesztőként – inkább a tizenöt órás átlagot jelentette, úgyhogy szerintem egy kisebb agyvérzést is sikerült beszereznem. Mindazonáltal a szervezés jó volt, se a plusz kajára, se a négy deci tömény szeszesitalra (pálinkának azért ne nevezzük) nem szorultam rá. Az Otthon, édes otthon azért új értelmet kapott…

Tegnap Kedves Vizeli Andrással és Klárival megnéztük a Kutyaszorítóbant. Jó film, csak egy kicsit brutális, életemben nem láttam még ilyen naturálisan véres jeleneteket. A ma már jellegzetes, Tarantinos humor benne van már ebben a filmben is, a tálalás még egy kicsit nyers: itt még sehol nincs az a kifinomultság, amely a Ponyvaregényt vagy a Kill Billt (ami az egyik kedvenc filmem) olyan ellenállhatatlanná tette. Csalódást azért nem okozott így sem.

Rántsunk le egy fátylat: CalAir és én egy helyen dolgozunk, az FBI Központi Irodájában, Budapesten. Arról akarok mesélni, ahogy az FBI belső lapja, az Ügynökök Világa készül. Nos, az előzetesen átolvasott cikkeket (0. kör) megkapja a tördelő, aki betördeli, majd kinyomtatja az oldalakat. Ezt átnézni az olvasószerk (1. kör) és a főszerk (helyett én), majd visszakapja a tördelő. Mivel a layout tök privitív, továbbá profi munkatársakkal dolgozunk és idő is van az alapos munkára, második körre nincs szükség, és szakmai szempontból mindez kielégítő. Csakhogy, a titkos információk elrejtése végett a tördelő Erzsébeten, az olvszerk Újpesten dolgozik, és a konspiráció lebonyolítása végett a februári szám szerkesztésekor pontosan két és fél munkanapom ment el csak az utazgatással. Ez így történt eddig is, csak más utazgatott, és a módszer esetleg indokolható mindaddig, amíg sem az FBI, sem a szerkesztőseg nem rendelkezik sem tördelővel, sem olvasószerkesztővel, a főszerkesztőváltást követően azonban bizonyos alternatív javaslatokkal álltam elő.

Ma az egyik alternatívát előkészítendő, árajánlatot kértem az eddig kirívóan olcsónak, ugyanakkor megbízhatónak ismert Berfo nyomdától. Szerdán ment el a kérés, hétfőn már nekem kellett telefonálni ahhoz, hogy közöljék: az árajánlat kialakításához kell nekik egy mintapéldány az Ügynökök Világából, mert korábban már kétszer is előfordult, hogy másmilyen lapról volt szó, mint amilyenre árajánlatot kértek tőlük. Mivel az árajánlat sürgős lett volna, felvetettem, hogy 1. pontosan specifikáltam már egyszer, hogy milyen újságot akarunk 2. másmilyet akarunk, mint az eddigi volt, nyomdai szempontból is, a korábbi számok tehát ebből a szempontból nem mérvadóak. Egy bürokratának persze magyarázhatsz, láthatóan megküzdenek az ügyfelekért is: mindenképpen be kell vinnem egyet személyesen, hogy hajlandóak legyenek – nem elfogadni a megbízást, csak árajánlatot adni rá. Itt tartunk most.

Annyit beszéltek erről A bukás című filmről, hogy a végén megnézem! Tessék lehet sorszámot tépni, hogy kivel és mikor! :)

Boldog szülinapot Balunak!

Na, hivatalosan is csoportvezető lettem. Szegény Vizit Arwen kipaterolta a csoportvezető-megbeszélésről, amit én személy szerint igen fájlalok. Kellett volna valaki a társaságba, aki nem telefonál non-stop vagy nem hullafáradt vagy tud komplexebb érvet mondani annál, hogy „ne legyen mert nekem ez nem tetszik” vagy nem Trychydts. Ráadásul nagy poénlelövés amúgy se lett volna belőle. Mindegy. Szolidaritásul fekete szalagot hordok holnap reggelig.

Ma Balázzsal és Kedves Polgár Péter Balázzsal ebédeltem a Stoczekban. Amióta Vizitől ellestem ezt a helyet, azóta egyre többet hódolok a normális ebéd kispolgári szokásának. Ma amúgy arról vitatkoztunk, hogy a Shadowrun vajh cyberpunknak számít-e vagy sem, illetva hogy cyberpunk akar-e lenni vagy sem. A vitát amúgy megnyertem.

Egy hónap után rendbehoztam egy kontakthibát a fürdőszobám lámpájában. Pedig olyan hangulatos volt sötétben fürödni.

Ami azt illeti én is megnézem még legalább egyszer A bukás-t, mivel csak németül láttam, holland felirattal és mi tagadás nem sokat értem a dialógusokból, kivéve a karlendítéses részeket. A legjobban az lepett meg, hogy bár tisztában vagyok vele, hogy a németeket tönkre verték, mégis, most tudatosult bennem mindaz a nyomor és szenvedés, amit Berlin lakói is ugyanúgy átéltek, mint az összes többi általuk megszállt nép, város. Az eddig látott filmekben leginkább csak az erős, veszélyes és kegyetlen német képét mutatták, a civilek elesettsége valószínűleg nem fért bele a koncepcióba, különben is, egy ehéző, kibombázott családot nem lehet gyűlölni… Az viszonyt tényleg durva volt, hogy a gyerekek, fiatalok agyát mennyire átmosták. Szerintem az egyik legembertelenebb dolog a világon egy gyerek kezébe fegyvert adni és arra venni rá, hogy öljön. Nem is tudom milyen szót lehetne ezekre a bűnökre találni, az állatiast biztos nem, sértés lenne a regnumra nézve. Kiváncsi vagyok, vajon Bruno Ganz hogyan viselte annak a szörnyetegnek a megformálását, mégha csak krupmlileves kanalazás volt is a feladat az egyik jelenetben.