A nyaralásunk utolsó délutánján ugrottam ki még egy utolsó gördeszkás körre Tapolcán — felfedeztem még pár helyet, ahol nem voltam, javarészt olyan utcákon/tereken, amelyek különösen alkalmasak voltak gördeszkázásra.

Ami a legjobb a városnézésnek ebben a formájában, hogy elég gyors ahhoz, hogy az ember viszonylag nagy területet be tudjon kalandozni, de elég lassú ahhoz, hogy az ember könnyedén észrevegye az érdekesebb részleteket vagy megállhasson egy kicsit lazítani. A Malom-tó a város közepén például az egyik legérdekesebb felfedezésünk volt, rögtön az első nap — egy békés és nyugodt hely a város közepén, éttermekkel, kávézókkal, játszóterekkel. Most egyedül is visszamentem; egészen magával ragadott a melankólia attól, hogy haza kell mennem.

Imádom a Pennymet. Hatalmas plusz vele felfedezni egy új helyet, imádom azt a határozott, tompa koppanást, ahogy a Shark kerekeim landolnak az aszfalton, szeretem, hogy nem vagyok túl gyors, de azért mégis gyorsabb, mintha sétálnék, nem tudok betelni az aszfalt fölött siklás érzésével és a dőlve kanyarodás eleganciájával. Tapolcát is kipipálhatom.

Anno sokat dilemmáztam, hogy longboarddal vagy cruiser boarddal kezdjem a gördeszkázást — most megint egy pont a cruisernek, nem hiszem, hogy egy longboard meg a védőfelszerelésem elfért volna abban a túrazsákban, amivel a hátamon bebicikliztem Tapolcára. Kétszer, mert az csak a célnál tűnt fel nekem, hogy a lakatom kulcsát jól otthon hagytam. Átöltöztem, a nagy hátizsákot betekertem szépen a kis hátizsákba, aztán ellöktem magam felfelé egy közepesen meredek lejtőn.

Érdekes élmény volt — van a városnak pár, gördeszkázás szempontjából nagyon fontos jellegzetessége. Sok helyen a járdákhoz biztosan nem nyúltak a múlt század óta; van egy-két hely, ahol egyáltalán nem is lehet deszkával haladni és van pár, ahol csak folyamatos hajtással. A város egyes részein ugyanakkor egyáltalán nincs járda, az úttest viszont nagyon jó állapotban van. A belváros elég nagy része le van járókövezve, viszont általában nagyon szépen és igényesen, így egész jó rajtuk menni. Van pár hosszú, egyenes szakasz, ahol a járda is tökéletes, gallyak sincsenek a fejem fölött, és a kereszteződéseken is simán át lehet kelni.

Gördeszkást csak egyet láttam az egész városban: egy tizenkét éves forma kislány beszélgetett a nála valamivel idősebb rolleres barátnőjével egy, az enyémnél két számmal kisebb, rózsaszín Pennyvel a hóna alatt. Mindenféle védőfelszerelés nélkül.

Tapolca amúgy egy elég érdekes hely, szocialisztikus lakótelepek és neobrutál irodaházak ugyanúgy vannak benne, mint kifejezetten nyaralóvárosokra jellemző, tágas, kertes házas utcák, a városközpont pedig pont olyan, mint sok más vidéki városé, egy-két érdekes színfolttal kiegészülve. Kellően lejtős-dombos ahhoz, hogy jól kifáradjak két óra csavargás alatt. Azért még simán hazatekertem — összesen így húsz kilométer biciklizés is belekerült a lábamba még ebéd előtt.