Reader’s log: hangoskönyvek futás alatt

Trychydts | | | 2022., március 06., 11:16 | | | Kategóriák: , ,

Jó sokat futottam mostanában, zenét hallgatni viszont egyáltalán nem volt a kedvem, a kedvenc podcastomból, a Pod Save Americából valahogy elegem lett, amióta egy demokrata bénázik az Egyesült Államok elnöki posztján, így hangoskönyveket hallgattam — némelyiket most először, némelyiket újra.

Nagyon magas irodalmi értéket egyik sem képvisel, úgyhogy bőven jó lesz, ha csak így ömlesztve emlékszem meg róluk.

Michael Connelly: The Last Coyote/Trunk Music/Angels Flight

Ha nincs jobb ötletem, a Harry Bosch sorozatot szoktam tovább fogyasztani. Ha nem számítom a romantikus részeket, amik egyformán tragikusak, úgy a sorozat előrehaladtával úgy lettek egyre jobbak a sztorik, egyre érdekesebbek és meglepőbbek a csavarok. Jó, hogy mindig van egy társadalmi/személyes kontextus a történetekhez: egyszer a főszereplő szenved PTSD-ben, ami alapvetően változtatja meg a döntési képességét, szó van a rendőrséggel szembeni elégedetlenségről és a Los Angelest sújtó földrengésekről is. Ugyanakkor néha nagyon monoton, hogy a rendőrségen belüli korrupció mindig átszövi Bosch éppen aktuális nyomozást is, soha nincs olyan, hogy csak úgy simán megold egy bűnügyet.

Michael Connelly: The Fifth Witness/The Gods of Guilt/The Law of Innocence

Némi meglepetéssel vettem észre, hogy kijött egy egészen új rész a Lincoln Lawyer sorozatban is; ebben már Turmp és a koronavírus-járvány eleje is szerepel. Hogy képben legyek, újrahallgattam a megelőző két epizódot is — remek érzékkel, mert az új rész pont ezekre hivatkozik a legkomolyabban. A Lincoln Lawyer amúgy szerintem pörgősebb és izgalmasabb, mint a szerző életművében amúgy jóval vaskosabb részt elfoglaló Bosch-sorozat; ennek ellenére baromi idegesítő, hogy a főszereplő mennyire nem jut egyről a kettőre, mint személy. Az egyik kötetben összejön, a másikban szakít a volt feleségével, hol úgy dönt, hogy abbahagyja a védőügyvédi pályát, hol úgy, hogy folytatja. A Law of Innocence egy elég közepes darab, kapásból egy ordas közhelyre épül: a főszereplőt gyilkossággal vádolják, és csak úgy nyerhet felmentést, ha bizonyítja a saját ártatlanságát. Ami jó benne, az az amerikai börtönviszonyok érzékletes bemutatása; az amerikai igazságszolgáltatás visszásságai mindig a sorozat fókuszában vannak, de itt most a főszereplő személyes érintettésge miatt még erősebben jönnek ezek elő.

Andrzej Sapkowski: Time of Contempt, Baptism of Fire, The Tower of the Swallow, The Lady of the Lake

A Witcher játékokkal nekem mindig nagyon amivalens volt a viszonyom: az első részt nagyon szerettem, a harmadikat imádtam, a másodikkal képtelen voltam játszani, annyira nem érdekelt. A könyvsorozatba már korábban belekezdtem, de aztán félbehagytam, most gondoltam, lesz időm behozni a lemaradást. Összességében véve óriási csalódás volt.

Az egész franchise legnagyobb problémája szerintem az, hogy egyszerűen nem találja az identitását a fantasy műfaján belül. Miközben a főszereplők az adott világ leghatalmasabb, természetfeletti erővel is felruházott szereplői, sokszor egyszerűen nem jutnak ötről a hatra, egy helyben toporognak, képtelenek tovább jutni a céljuk felé. Ellenfeleik papíron szintén velük azonos erővel rendelkeznek, de a tehetetlenség- és hülyeségfaktorban még inkább előrébb járnak. Így a sorozat legnagyobb része arról szól, hogy mind a főszereplők, mint az ellenség tábora terveket szövöget, és mindenkinek minden terve folyamatosan kudarcot vall. Közben pedig nagyon erősen próbálják az orrunk alá dörgölni, hogy az egész történet egy suttyó, rasszista, primitív, sárban klaffogó csizmás, középkorias világban játszódik.

Bár a szerző sok mindenben nagyon jó — imádom a dialógusait és azt a nagyon ügyes módot, ahogy a világát felépíti –, ez a folyamatos szopórollerezés engem inkább fárasztott, mint szórakoztatott. Amikor szembesültem az utolsó kötet terjedelmével, feladtam és elolvastam az egészet a Wikipedián, majd letöltöttem a könyvet és átlapozgattam az utolsó fejezeteket.

Margert Weis/Tracy Hickman: Time of Twins

Tinédzser koromban nagy rajongója volt a Sárkánydárda Krónikáknak, de a folytatásnak sosem néztem utána, bár tudtam, hogy van. Most muszáj volt a Witcher-sorozat után valami igazi, klasszikus fantasyt is olvasnom, ezért letöltöttem ezt is. Öszességében véve nem bántam meg, de azért mondhatom, hogy ebből a fajta, fordulatos cselekményes, csodafantasyból én már nagyjában-egészében kinőttem.

Agatha Christie: Death on the Nile

Ha már kijött a film, gondoltam, mintegy készülésképpen elolvasom a könyvet. Jobban tetszett, mint amit bármelyik a legutóbbi Agatha Christie korszakom óta olvastam, annak ellenére, hogy a megoldást elég jól kitalálható jó előre. Ennek ellenére ez nem csak egy keresztrejtvény, valódi érzelmek, igazi morális dilemmák vannak benne, a megoldásnak is van emberi értelme.

Hajtok tovább

Trychydts | | | 2022., február 17., 14:43 | | | Kategóriák: , , ,

2022. kilométerekben
Futás: 473,56 km
Gördeszkázás: 40,27 km

345 kilométer lett vége a januári kísérletnek; még soha nem futottam ilyen sokat egy hónapban. Leginkább hangoskönyveket és podcastokat hallgattam. Igazság szerint apaként futni egyszerűbb, mint gördeszkázni, mert csak két órát kell valahogy belecsúsztatnom a napomba. A végére egészen hozzászoktam, lassan az Asics cipőmet is megszokom — már több, mint 400 km van már benne, továbbra is szilárdan áll a „semmi különös” kategóriában, nem durran el tőle az agyam, viszont szilárdan fogja a lábamat. (Mondjuk durva belegondolni, hogy pár hónap, és megint vehetek újabb cipőt.)

A mindennapos masszázslabdázás tényleg rengeteget segített a napi formámon: kilazította a talpamat, sokkal rugalmasabban és gördülékenyebben tudtam lépni. A bokámra és a térdemre is rendszeresen melegítek, ez is bejön, most már nyugodtan mondhatom, hogy a decemberi problémáim teljesen megszűntek.

Múlt hétvégén voltam először gördeszkázni, rögtön ki is gurultam Budapest keleti határához. Az Üllői útnak vágtam neki, aztán a Tarkő utcán fordultam le, mintegy kísérletképpen. A Halomi úton kikukkantottam, hogy megnézzem, milyen a város széle, aztán a Királyhágó és a Nemes utcán mentem le a Nagykőrösi útig. Azt már korábban tudtam, hogy azon nem fogok tudni végig menni, az Ecseri piac előtt van egy pár kilométeres szakasz, ami gördeszkával járhatatlan, max az út mentén lehet caplatni a padkán, de gondoltam, valahogy csak el tudok valahogy kavarni egy párhuzamos útra. Hát nem sikerült, a soroksári IKEA-nál/Dechatlonnál úgy voltam, hogy vagy gyalogolok, vagy visszafordulok, vagy buszra ülök. Mire ez kiderült, jó sok időt elszerencsétlenkedtem, ezért inkább buszra szálltam és végigmentem a Nagykőrösi úton a Határ útig. Mehettem volna tovább is, de még nagyon gurultam volna. A Határ úton már nagy otthonossággal gurultam le a Gubacsi útig, ami kábé a legjobb befejezése bármilyen gördeszkás kirándulásnak, széles, elhagyott, jó állapotú betonon lehet gurulni lefelé. A Petőfi hídnál kezdtem először fáradni, mire hazaértem, kellemesen taccson voltam, de nagyon boldog. Még mindig imádok gördeszkázni és sikerült egy majdnem tökéleteset csobbannom a legjobb fajta Budapestben. Legközelebb azért csak megoldom a Nagykőrösi utat is.

Sérülés utáni visszapattanás

Trychydts | | | 2022., január 21., 14:25 | | |

2022 kilométerekben
Futás: 213,83 km

Utáltam, de a tavaly év végén beszívtam életem első komolyabb sérülését. Az utolsó Nike cipőm egy kicsit túlságosan szoros volt. Éreztem ezt a boltban is, de amikor másodszor volt rajtam, akkor csak a jobb lábast vettem fel, a bal lábamon egy másik cipő volt, mert éppen összehasonlítgattam a következő modelleket. Én meg hülye voltam, és nem próbáltam fel a ballábast is; aztán meg úgy voltam vele, hogy nem gond, az én cipőim úgyis mindig kitágulnak. Végül ki is tágult, bár többet futottam szűk cipőben, mint eredetileg terveztem. Pár száz kilométerrel később viszont elkezdett benne fájni a talpam meg a térdem, jó eséllyel a gumitalp deformálódott szét. Én meg — ismét csak hülye módon — gondoltam, hogy csak húzza még egy hónapig. Aztán már akkor is fájt a térdem, amikor otthon voltam.

Nyújtogattam, pihentettem, ez végül segített is, bár kezdetben elég merev volt a lábam és a sebességem sem volt az igazi. Január elején konzultáltam egy gyógytornásszal, elkezdtem rendszeresen masszírozni a lábamat masszázslabdával, ismét melegítek minden nap, megint szedek aminosavat minden futás előtt (átálltam a tablettára, ezt könnyebb beilleszteni egy kómás reggelbe, mint a shakerben oldott port). Egy hét alatt fél órát javult a teljesítményem 20 km-em.

Idén megint a 4000 km van kitűzve célként; egy plusz fogadalmam, hogy reggel akkor is lemegyek futni, ha csak egy rövidebb táv (9-10 km) fér bele az időmbe. (Fél öt-öt körül kelek, de hihetetlen mennyiségű időt tudok elvacakolni, ha nem vagyok elég motivált.) Ez a 213 km, amit eddig összehoztam, elég sok az elmúlt 12 hónap összehasonlításában is (a tavaly júliusi 224 a rekordom), és most valahogy nagyon jól esik a futás. Visszamentem a Margit szigetre; egyelőre próbálom elhinni, hogy most már tényleg nem lesz semmi gond a térdemmel, de amíg nem hiszem el, addig körözgetek a rekortánon. Lassan kikopik az obligát év eleji tömeg, és imádom a napfelkelte első sugarait visszatükröződni a budai oldal ablakaiban. (Ilyenkor mindig Nicoline jut eszembe, aki a Teóhoz szükséges kezelések miatt járt sokáig korán reggel Budára.)

Továbbra sem vagyok oda az Asics cipőmért, nagyon hiányzik a Nike-ok nyújtotta extra élmény, de ebben legalább nem fáj a lábam, a React Miler pedig sokkal kevesebb ideig húzta, mint amit egy futócipőtől elvárnék. Remélem, mire ez az Asics leesik a lábamról (kb. 4-5 hónap lehet még benne), a Nike megint kirukkol egy új, rám is passzoló modellel.

Évértékelő 2021.

Trychydts | | | 2021., december 31., 23:59 | | |

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 2482,95 km
Futás: 1629,14 km

Az idei évemet jóval kevésbé határozta meg a járvány, annak ellenére, hogy már nagyon elegem van belőle, és ha szomorú vagyok mostanság, az leginkább emiatt van.

Ami az egész évemet meghatározta valamilyen formában, hogy júliusban megszületett a kisfiam. Erről elég sokat írtam a megfelelő fórumon — nagyon boldog vagyok és hatalmas meglepetés volt, mennyire könnyen jön nekem a szülőség.

Továbbra is szerves része az életemnek a sport. Sikerült beszívnom életem első komolyabb sérülését, ezzel a decemberem elég vacakul sikerült kilométer-fronton, de az éves célomat így is sikerült elérnem: 4112,09 km futás és gördeszkázás van összesen a lábamban. A legnevezetesebb futásom az a félmaraton volt, amikor már akkor utáltam az egészet, amikor el sem kezdtem; a legszebb gördeszkás utam pedig egyértelműen a váci utam volt, egy göd megállóval — eddig ez a legtávolabbi pont, ahová deszkával eljutottam, az út is nagyon szép volt, menet közben Baluékhoz is beugrottam, a célnál pedig Nicoline szedett fel egy csodálatos halas ebéddel.

Decemberben, amikor a térdemet pihentettem, felsőtest-edzést csináltam nagyon sokat, ha meg nem is szerettem, de megszoktam ezt az edzésformát is.

Zongorából hihetetlenül sokat fejlődtem, technikailag is, de az igazi fordulat számomra, hogy végre elkezdtem normálisan improvizálni tanulni, illetve saját darabokat írni az új tanárom, Ági segítségével. Életemben először idegenek előtt is játszottam, egy nagyon kedves és pozitív közönség előtt, szuper érzés volt.

Legkedvesebb filmélményem egyértelműen a Metropolis volt, jó sokáig vártam rá, aztán jó sokáig halogattam, de végül sikerült megnéznem az eredetihez egészen hasonlító változatot és katartikus élmény volt. Sorozatból a Better Call Saul tetszett a két sorozat közül, amit néztünk, a Breaking Badhez ez sem hozta meg a kedvem); az Easttowni rejtélyeket utáltam. Sok könyvet sajnos nem olvastam, a Spook Country nagy hatással volt rám még januárban — sajnos annyira kemény volt, hogy azóta sem tudtam Gibsont a kezembe venni.

Jövőre gyedre megyek, ez már idén is eléggé meghatározta a szakmai életemet; aminek nagyon örülök, hogy a PMP-met azért sikerült meghosszabbítanom.

Elég izgalmas évem lesz jövőre is, nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz egy év múlva visszanézni rá.

Metropolis (1927.)

Trychydts | | | 2021., november 19., 16:26 | | | Kategóriák: ,

A premierről sajnos lemaradtam, aztán a durván megvágott verzió keringett a nyilvánosságban évtizedekig, míg végül 2011-re sikerült azt restaurálni egy Argentínában és egy Új Zélandban talált kópiáról. Egy ideig rajta voltam a várakozáson, aztán elfelejtettem az egészet, de most hirtelen beugrott, és megnéztük Fritz Lang és Thea von Harbou ma is megrázó erejű alkotását.

Némafilmről van szó, de pont ezért a Metropolis tökéletesen demonstrálja, mennyire is erős tud lenni a filmnyelv. Miközben a „beszélt” (kártyákkal feliratozott) szerelmi történet banális a végtelenségig, addig a képekben elmesélt történet szívbemarkolóan erős a monumentális Metropolis lakóiról, a luxusban élő, a realitásokról mit sem tudó, naiv gazdagokról és a várost építő/működtető, elnyomott munkástömegekről, akik munka után a megváltást várják, egy régi templomban egy profetikus hajlamú fiatal lány beszédeit hallgatva (és csak ez tartja őket vissza a lázadástól). A filmes szimbólumok nagyon erősek és összetettek, ráadásul minden képkocka tökéletesre van komponálva.

Hogy a történet mennyire sokban járul hozzá a filmhez, az rögtön kiderül, ha elolvassuk a forgatókönyv novellizált változatát — 12 éve erről már írtam, most, hogy a filmélmény is meg van hozzá, meg tudom erősíteni, hogy csodálatos könyv. A regény erősen vizuális, lüktető ritmusa egy az egyben köszön vissza a leforgatott képkockákról (és a kor színvonalához képest fantasztikus filmes trükkökből). Szinte a bőrünkön érezzük a munkások koszos nyomorát, a gazdagok mulatóinak fülledt, élvhajhász hangulatát, a katakombák nyirkos hidegét, a műhelyek fülledt forróságát. Ugyancsak nagyon erősek a szinte táncszerűen megkomponált, energikus tömegjelenetek is.

A befejezés az egyetlen, ami egyértelműen erősebb lett a regényben: míg a filmben talán kissé sután kezet ráz a főmérnök és a munkások vezetője, addig a regényben a főszereplő halott feleségének levele révén katarzishoz jut és megtalálja a végső nyugalmat és a lelki békét.

Amin jót mosolyogtam: már 1927-ben is létezett visszaszámlálás és az utolsó pillantig halogatott megmenekülés a filmvásznon. Bár akkor még lehet, hogy újszerű ötletnek számított.

Sikerült — megvan a 4000 km!

Trychydts | | | 2021., november 17., 14:46 | | | Kategóriák: , , , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 2460,28 km
Futás: 1541,1 km

Nem versenyzek senkivel, csak magammal, de a fitt életmód tényleg komoly elkötelezettséget kíván — ennyit sikerült megtanulnom az elmúlt két évben. Ha az ember rendszeresen mozogni akar, akkor ehhez meg kell teremteni az időt: esetemben például fel kell kelnem kora hajnalban és ki kell vonszolnom magam az utcákra akkor is, ha semennyi kedvem sincs hozzá. Márpedig ez legalább annyiszor előfordul, mint ahányszor van.

Leírtam már párszor: a sportolásom szempontjából meghatározó jelentőségű volt, hogy elkezdtem gördeszkázni. A futást nagyon könnyű megszervezni, de egy idő után egyszerűen elegem lesz belőle: túlságosan sokat vesz ki belőlem ahhoz, hogy a hét hét napján ezt csináljam. A gördeszkázás sokkal szórakoztatóbb, izgalmasabb, kellemesebb és sokkal egyenletesebben terhel. Hátránya ugyanakkor, hogy nagyon ott kell hozzá lenni fejben. Hétköznap azért különösen nehéz ez, mert most már 20-40 km-t is megyek egy-egy alkalommal, ezért minden alkalommal, amikor elindulok, ki kell találnom egy útvonalat. És itt valahogy nem megy az, mint futásnál, ahol lazán futom kb. ugyanazt a kört minden egyes alkalommal, gördeszkázásnál sokkal jobban vágyok a változatosságra. Ugyanakkor hétköznap extra nyomás, hogy haza kell érnem addigra, amikor a munkám elkezdődik. A másik, hogy a gördeszkázás akkor megy igazán, ha jó kedvem van. Ha szomorú vagyok, fáraszt vagy nyomaszt valami, akkor nem igazán tudok rászánni magam arra, hogy deszkára pattanjak, akkor már sokkal inkább bejön egy zombifutás, amikor tudok zenét/videót/könyvet hallgatni.

A másik nehézség késő ősszel-télen a sötét és a hideg. Amilyen szuper az első tavaszi napon végre megint rövidnadrágban-pólóban kimenni az utcára, annyira vacak télen egyre több nadrágot és pulóvert venni, hogy ne fagyjak meg induláskor — hazaérve aztán percekig tart a vetkőzés és garantáltan meg is izzadok. (Még szerencse, hogy télen tudok motoros ruhát venni a gördeszkázáshoz.) Elképesztően barátságtalan tud lenni a hajnali sötétben a város, bár az mindig egy mágikus pillanat, amikor végre lekapcsolják a lámpákat.

Az utolsó távom az éves célomhoz egy rekordhosszúságú surfskate-elés volt: a Szegedi útnál keltem át a síneken Alsórákos felé, aztán a Rákos-patak mentén elmentem a Füredi úti felüljáróig, aztán végig-végig a Béla utcán, hogy végül a Veres Péter/Kerepesi úton menjek haza — utóbbin amúgy majdnem végig remekül és biztonságosan lehet repeszteni, csak az Örs előtt lesz egy kicsit spártai az aszfalt. Kicsit több, mint 27 km lett a vége és tényleg majdnem végig tudtam szörfölgetni.

Kényszerpihenő

Trychydts | | | 2021., október 29., 16:34 | | | Kategóriák: , , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 2338,35 km
Futás: 1474,01 km

Lebetegedtem — múlt hét szerdán ugyan próbáltam tudomást sem venni róla és végigvonszoltam magam 16 kilométeren, de kegyetlenül rossz volt és utána a lázam is felment. Így megvártam szépen, amíg lecseng a dolog; kaptam antibiotikumot is, amikor elfogyott és én is elég erősnek éreztem magam, felcsatoltam védőcuccaimat, és kigurultam gördeszkázni. Tegnap surfskate-eztem, ma longboardozotam, összesen 35 kilométert, szóval túlzásba nem vittem, de visszahangolódásnak ez is jó lesz.

Elég sok minden megváltozott amúgy, amíg odavoltam. Az utcán például éjszakai sötétség várt, pontosan az utca felett ragyogott az égen az Orion a kőkemény egy fokban. (Lassan elmehetnék a raktárba a motoros cuccomért.). Elég sokáig tartott, amíg legalább az első hajnali derengés megkezdődött, és már hazafelé tartottam, amikor felkelt a Nap — nem a legnagyobb öröm így sportolni, így a magam részéről továbbra is örülök az óraátállításnak.

Nagyon kis kellemes, nyugis útvonalakat választottam, minimális felfedezéssel. Surfskate-tel a budai rakparton mentem végig és a Hungária körúton és a Városligeten keresztül jöttem haza, ma pedig kigurultam Alsórákosra és megtekintettem a felújított Csömöri úti felüljárót.

Amíg beteg voltam, kicsit féltem, hogy nagyon nehéz lesz majd újrakezdeni, de a jelek szerint már annyira hozzászoktam a sok mozgáshoz, hogy most már inkább akkor érzem rosszul magam, ha nem sportolhatok.

Még 186 kilométer, és megvan az éves célom.

IMG_20211028_065135
IMG_20211028_081435
IMG_20211029_070238
IMG_20211029_071447

The Mare of Easttown (Easttowni rejtélyek), 2021.

Trychydts | | | 2021., október 27., 18:48 | | | Kategóriák: ,

(Spoiler alert.)

Én a Telex cikke alapján mertem belekezdeni ebbe a sorozatba, de már az első részben láttam, hogy ez nem nekem való. A sorozat ugyanis pont azt nem adja meg, amit a cikk eredetileg ígért: egy amerikai kisváros életének (kövessük a film intencióit és mondjuk ki: nyomorának) alapos bemutatását. Egyszerűen túlságosan sokat akar fogni a film. Fel vannak villantva érdekes és fontos témák, a szereplők sem lennének érdektelenek, de mivel a film mégiscsak megpróbálja komolyan venni magát krimikét is, a red herringek elszórása, a műfeszültség, a béna és életszerűtlen rendőrségi procedúra már akkor is kellemetlen lenne, ha mellékszálból nem lenne túl sok. De az van.

Például: a főszereplő nyomozónő, Mare fia, Kevin mentális problémák vagy drogfogyasztás vagy a kettő egymásra ható kombinációjaként öngyilkos lett, az anya viszont képtelen feldolgozni a gyászát. Ez önmagában elég lenne egy teljes sorozathoz, de itt nem: a szintén drogfüggő meny rehabilitáción esett át, és megpróbálja visszaszerezni magának a jelenleg Mare gyámsága alatt élő fiát. Ez így már egy kőkemény és komplex helyzet, de csak pár jelenetet tud kapni az egész sorozatban, mert közben mégiscsak zajlik a nyomozás. Plusz Mare szerelmi életét is néznünk kell, nem egy, hanem két pasival, ez nyilván azzal jár, hogy egyik kapcsolatra sincs időnk igazán. Honnan is lenne, amikor közben a lányának a szerelmi életét és felnőtt válásának történetét is nyomon kell követnünk. Amúgy nem is egy, hanem két bűnügyről van szó: egy szexuális ragadozóról, aki tinédzser prostituáltakat rabol el és tart rabszolgákként omladozó házában, illetve egy fiatal, szintén tini anya gyilkosságági ügyéről. Mindez szorosan összefonódva két másik család mindennapos ügyeinek drámájával és a szexuális zaklatás gyanújába keveredett fiatal lelkész történetével, meg egy rakás fiatal identitászavaros búbajával.

Hét darab egyórás epizód alatt egyszerűen képtelenség ennyi szálat érdemi módon kibontani, egymással párhuzamosan futtatni. Nem is igazán sikerül, minden fel van villantva, a végére minden megoldódik valahogy, de a készítőknek nem kell felvállalniuk a részletekkel járó felelősséget és bátorságot. Pedig érdekes kérdés lenne például, hogy hogyan és mikor lett a főhős öngyilkos fia drogfüggő. Hogy hatott az életükre kisfiának megérkezése? Hol és hogyan éltek egyáltalán? Vajon miért lett öngyilkos és ezért miért kellett a szülőházába hazatérnie? Mi volt a mentális betegségének kapcsolata a függőségével? Mi volt azon kívül, hogy mentális beteg és drogfüggő? Ezeken kívül ugyanis nagyon kevés dolog derül ki róla. Így, ebben a formában Kevin nem nagyon több egy eszköznél, ami itt-ott mozgatja a cselekményt. Tudomásul vesszük, hogy halála nagy veszteség az anyának, de nagyon kevés támpontot kapunk, amire támaszodhatunk, ha szeretnénk vele ténylegesen együtt érezni. Ugyanígy lehetne részletesen beszélni a prostituáltak ellen elkövetett bűncselekményekről, a családon belüli erőszakról, a tinédzser anyaság nehézségeiről, de végül egyikre sem kerül sor. Így az az illúzió, hogy egy fontos filmről van szó, de ha jobban belenézünk, minden téma csak jelzésértékkel van jelen, kidolgozásukhoz az alkotói elszántság és bátorság egyaránt hiányzik.

Bár két bűnügy is szerepel a sorozatban, egyik megoldása sem igényel különösebben bravúros megoldást; az egyiknél inkább az a kérdés, miért tartott ez egy évig, túl azon, hogy a film cselekményének szüksége van erre a késlekedésre. Amúgy teljesen sima rendőri rutinmunkáról van szó, ahol nem a nyilvánvaló lépéseket teszik meg a nyomozók, ott maximum a vakszerencse van a segítségükre, nem a brilliáns nyomozói interakció.

Atmoszférateremtésben amúgy kifejezetten erős a film, de a végére kiderül, hogy ez is szemfényvesztés. Az első részekben egy, a viszonylagos jólét és rendezettség ellenére is egy fullasztóan belterjes, kilátástalan helyet látunk, alkoholistákkal, drogfüggőkkel, áskálódó lakosokkal és tiniprostituáltakkal. A végén, amikor az összes, a főszereplőhöz kapcsolódó ügy happy enddel zárul (a körülményekhez képest), akkor Easttown hirtelen egy békés, csendes kisvárossá változik, ahol nyugodtan bruncholgatnak a családok, ahol könnyek között vesznek búcsút a college-ba induló nagylánytól, és ahol végül a főhős is képes lesz végre megkezdeni a gyászt.

Amit a megvalósítás oldalán bele lehetett tenni a filmbe, azt bele is tették. Az operatőri munka gyönyörű, a látványvilág pontosan és hatásosan követi a cselekmény vonalát, az intim közelképek és az óriási totálok jó ritmusban váltogatják egymást, a hideg színek jól visszaadják a fázós unalom érzetét. A színészek közül mindenki pontosan teszi a dolgát, Kate Winslet alakítása pedig karakteres és sokszínű, láthatóan tökéletesen érzi magát ebben a szerepben. Kár, hogy mindez végül csak üres formajáték marad.

Felsőrákos és Szemeretelep

Trychydts | | | 2021., szeptember 28., 10:50 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 2209,87 km
Futás: 1293,85 km

Budapest ritkán tud többet adni, mint egy gyönyörű, őszi hétvégén. Egészen különlegesek ilyenkor a fények, élénkek a színek, és viszonylagos nyugalom is van. Két egymás után követő hétvégén mentem nagyon szépeket. Fényképezni sajnos alig fényképeztem, igazából semmi kedvem nem volt hozzá, csak lubickoltam a hangulatban.

Újpestet ugyan imádom, de gondoltam, már nagyon ráfér egy kis szünetet (hetente többször futok ott is deszkával is sűrűn megyek arra); Budán nem lehet nagyon sokfelé menni és nemrég amúgy is megjártam Hűvösvölgyet és Óbudát is. Múlt hétvégén, a Ferdinánd-hídon indultam el a Podmaniczky utcán balra. Menet közben rájöttem, hogy én még soha nem mentem végig a Dózsa György úton deszkával, úgyhogy most megtettem. A Kerepesi útról kanyarodtam rá a Hungária körútra, azon-rágódva, hogy ezen majd elmegyek a Rákóczi-hídig, amíg a Salgótarjáni utcánál (ahol eddig még soha nem jártam), elindultam balra. Sikerült találnom egy eldugott átjárót a sínek felett a Pongrácz utca sarkánál, aztán az Alertirsai utca — Fehér út — Gyakorló út útvonalon mentem ki Felsőrákosra. Ezzel egy sokkal kellemesebb és deszkabarátabb alternatív útvonalat sikerült találnom a Kerepesi úthoz képest. Innen aztán nem is volt más dolgom, mint a Rákos-patak mellett legurulni a Dunáig, aztán a rakparton hazajönni — kellemes, nyugis, változatos terep, szakaszokban már többször is megjártam, szeretem.

Most hétvégén nem cifráztam ennyit, a körútról rákanyarodtam az Üllői útra, aztán csak hajtottam-hajtottam a Nagybánya utca sarkáig, és a Szemeretelepen és az Erzsébet-telepen keresztül jutottam el végül Szilárdékhoz, ahonnan aztán kocsival mentünk haza családilag. Az Üllői utat továbbra is nagyon bírom, még tovább is mehettem volna, ha nem vagyok limitálva időben. Nem baj, legalább felfedeztem egy kicsit Szemeretelepet, ami egy nagyon jól gördeszkázható, falusias része a városnak — Erzsébettelepen többször is voltam már, így sima utam volt Újhegyig. Néha nagyon jó nem gondolkodni, csak menni nyílegyenesen előre — bár az Üllői út külső szakaszai azért adnak pár technikai kihívást.

Egyszer már tényleg meg kéne néznem, ki tudok-e menni Vecsésig.

Őszi szaladgálás

Trychydts | | | 2021., szeptember 17., 15:36 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 2143,81 km
Futás: 1214,76 km

Az őszi félmaratonom életem legambivalensebb futóélménye volt. Előző nap határoztam el, hogy letolom az őszi félmaratonomat — tavaly június óta kialakult, hogy pár havonta tolok egyet, hogy lássam, még mindig képes vagyok rá. Amióta apa lettem, többször is csíptem le egy-két kilométert a megszokott távomból, hogy hamarabb hazaérhessek; kíváncsi voltam, hogyan érinti ez majd az állóképességemet. Előző nap gördeszkázni voltam, láttam, milyen gyönyörű hétvégénk van, jól is éreztem magam, gondoltam, a vasárnap tökéletes alkalom lesz.

A vasárnapom viszont egy „lusta nap” lett — amióta gyakorlatilag napi szinten edzek, újra meg újra vannak olyan napjaim, amikor az agyam visítva tiltakozik mindenféle sport ellen. Egyrészt zéró motivációm van már belekezdeni is, de aztán odakoncentrálni sem nagyon tudok. Éreztem, hogy most is ez lesz.

Ráadásul az energiám is elfogyott az első hét kilométeren. Újabban egyre nagyobb szükségem van arra, hogy jól időzítsem az étekzésemet — az elmúlt hetekben többször is előfordult, hogy éreztem, hogy kiszáll belőlem minden energia, és szénhidrát nélkül egyszerűen nem tudok tovább menni. Ha más nincs, be kell mennem egy pékségbe, de újabban persze igyekszem betárazni az övtáskámat sportkajákkal. Most is fel voltam tankolva, két energiagélt is felszippantottam, mire tovább tudtam menni. A agyam persze rögtön újrakezdte a rinyálást, hogy nem kell nekem az a félmaraton, elég lesz egy normál, 15-17 km-es edzés is. Nekem viszont van egy szabályom: ha egyszer elhatározok egy félmaratont, abból már nem táncolok vissza, úgyhogy amikor a Népszigetről kiértem a Váci útra, összeszorítottam a fogam és balra kanyarodtam, a Fóti út felé. Piszok nehéz volt, az utolsó szakaszokon már vizem sem volt, nagyon tolnom kellett magam, de aztán egyszer csak láttam, hogy túlléptem a 19 kilométert, és még mindig szintidőn belül vagyok. Innentől kezdve folyamatosan az előrehaladásomat néztem, de végül negyed óra tartalékkal sikerült befejeznem.

Akármennyire is utáltam az egészet, annak örültem, hogy ez is el van tudva télig, na meg annak, hogy egyelőre még mindig elégséges formában vagyok.

Ettől függetlenül ma is csak egy magamnak adott pofonnal tudtam elindulni, amikor kinéztem az ablakon és láttam, hogy esik az eső. Aztán csak nekiindultam — meg is lett a jutalmam, mert elég hamar kitisztult az idő, és csodálatos, hajnali fényekkel fejezhettem be a ma reggeli adagomat.

Sport apaként

Trychydts | | | 2021., szeptember 03., 22:04 | | | Kategóriák: ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 2095,09 km
Futás: 1149,11 km

Amióta apa lettem, sokkal több szervezést igényel a sport mint korábban, de nagyon nem akarom abbahagyni… pont azért, mert apa lettem. Alapvetően az egészségem megőrzése miatt vágtam bele ebben az egészbe, kár lenne pont most veszni hagyni az eredményeimet, amikor nagyobb szükség van rám odahaza, mint valaha.

Túl a háromezren

Pár nap azért nyilván kiesett, például a kórházban sem tudtam futni (a fitnesskötelem azért velem volt és tornáztam is a szobánkban), és voltak napok, amiket arra kellett szánnom, hogy felálljon itthon egy új rendszer, de most már csak a fegyelmezettségemen és a szervezettségemen múlik, el tudok-e menni sportolni. Így végül csak áttoltam magam a háromezren; még ezer kilométer van hátra az éve eleji fogadalmamból. Ez, ha minden jól megy, annak ellenére sikerülni fog, hogy egyelőre azért erősen limitálom az erre szánt időt és éppen ezért sokkal többet futok, mint az év középső hónapjaiban: 15-17 km-es távokból nyilván később gyűlnek majd össze a hiányzó távok, mint 30-40 km-es gurulásokból, viszont a futás sokkal hatékonyabb a kondícióm megőrzése szempontjából. Szóval ezzel nem lesz gond.

Újpesti nosztalgia

Életem első párkapcsolata Újpesten lakott, így annak idején elég sűrűn megfordultam arra. Most, hogy futni is, gördeszkázni is elég sokat járok ide, meglátogattam pár helyszínét az akkori életemnek. A kedvenc utcai büfém is megvan még Újpest Központban, mi több, az akkori kedvenc hamburgerem is pontosan ugyanolyan, mint akkoriban volt. Az elmúlt hetekben többször ebédeltem/vacsoráztam is itt. Az is eszembe jutott, ha valami őrült időcsavar nyomán meglátnám húsz évvel ezelőtti önmagamat az egyik pultnál, milyen biztató dolgokat tudnék neki mondani: 43 évesen nem csak, hogy van egy csodálatos feleségem és egy gyönyörű kisfiam, de például gördeszkázom, sorra futom a félmaratonokat és raktam magamra egy rakás izmot. Azt hiszem, ezzel azért sikerülne feldobni múltbeli önmagamat.

Féregjárat Rákospalotára

Sokszor rágódtam már a Tatai úton, a Rákos patakot keresztezve, hogy a Tahi út vajon meddig, hová vezethet — tudtam, hogy abban az irányban sínek vannak, de valahogy soha nem volt olyan zsákutcás érzetem. Végül egy nap kipróbáltam, és kiderült, hogy valóban van ott egy felüljáró, ami átvezet Rákosrendező sínei felett, és átvisz Alsórákosra. Mivel ezen a városrészen elég sűrűn gurulok át, és eddig mindig csak a Városliget irányából tudtam megközelíteni, ez egy elég kellemes meglepetés volt. Ez egy teljesen alternatív útvonal, amivel teljesen újszerű köröket tudok majd megtenni a városban — a tanulság, hogy abszolút érdemes kísérletezni. Meg hogy Budapest tényleg tele van meglepetésekkel.

Keresztül a Gellért hegyen

Hogy valami változatosság is legyen, néha elfutok az Erzsébet hídig, és onnan átszaladok a Gellért hegyen, kavirnyálok egy kicsit Budán, aztán a Margit hídon hazamegyek. Néha kifejezetten jól esik a hegymenet, na meg az, hogy ez a mutatvány most már nem viszi úgy szét a térdemet, mint amikor első alkalommal játszottam meg ugyanezt. Az ízületeim is edzettebbek, táplálékkiegészítőket is tudatosabban szedek, ezek együtt elegek ahhoz, hogy kiküszöböljem a kényelmetlenségeket.

Cruisolás surfskate-tel

Trychydts | | | 2021., július 27., 14:34 | | | Kategóriák: , , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1930,32
Futás: 978,47 km

(Nicoline amúgy kiütést kap attól, ha angolul beszélek a gördeszkázásról, de vajon hogy hívjam a surfskate-et? „Szörfgördeszka? Szörfdeszka? Egyelőre maradok a surfskate-nél.)

Ma reggel a második éles körömet toltam le a surfskate-emmel. Kezdetben csak a Szigeten meg a rakparton gurulgattam vele, de erre azért elég gyorsan rá tudok unni. Úgyhogy a múltkor mentem vele egy kisebb kört Angyalföldön, ma pedig végigmentem a Lehel utcától a Hungária körútig, aztán azon és a Könyves Kálmán körúton le a Lágymányosi hídig, ahonnan aztán a felső rakparton és a Margit hídon jöttem haza. Ez utóbbi 21 kilométer volt, ami nekem elvben nem nagy távolság, de ezt most mégis eléggé megéreztem: úgy látszik, ekkora különbség van a pushing és a pumping között izommunkában. Ha megfelelő útvonalon megy vele, a surfskate-tel sokkal jobban el lehet lazulni, mint egy hagyományos deszkával, sokkal egyenletesebb sebességgel és erőkifejtéssel lehet haladni. A megfelelő útvonal viszont tényleg fontos, rossz aszfalton, árkon-bokron, egyenletlen kőborításon nem lehet vele olyan könnyen haladni, mint sima gördeszkával, és esni is nagyobbat tudok vele, ha éppen úgy alakul.

Gyönyörű reggel volt, a gördeszkázásra is régen szántam rá magam, úgyhogy különösen jól esett. Elég sok volt a biciklista, úgyhogy igyekeztem a bicikliutakat is kerülni, amennyire csak lehetett — az ELTE TTK előtti szakasz volt az egyetlen, ahol ezt nem tudtam megtenni, olyan brutális a különbség a járda és a bicikliút minősége között. A születésnapomra kapott, másfél literes acélkulacs (ez nem törik majd el, ha átfordulok rajta egy-egy esést tompítandó) is remek szolgálatot tesz ezeken a meleg napokon.

Mindenesetre megnyugtató, hogy nem csak hülyéskedni lehet a surfskate-tel, hanem közlekedni is — Gödre is kimegyek majd vele, de azért a negyven kilométeres táv ezzel a deszkával még nagyon odébb van.

Futószezon

Trychydts | | | 2021., július 21., 11:39 | | | Kategóriák: ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1909,52
Futás: 933,58 km

Itt a nyár, azt gondoltam, orrba-szájba gördeszkázni fogok, de aztán mindig a futócipőmet veszem fel reggelente. Már tavaly feltűnt nekem, hogy a nyári melegben élvezem a legjobban a futást; sokkal kevésbé gyötrelmes, mint amikor adott esetben több réteg ruha alatt próbálom teljesíteni a kilométereket. Nyilván az is sokat számít, hogy nyáron kora reggel világos van — a gördeszkázásnak még csak-csak van valami hangulata sötétben, de a futásnál nekem sokkal jobban esik a nappali fény. Mostanában meg sokszor vagyok elég feszült, és ilyenkor egyszerűbb letudni a futást egy rutinkörön, mint útvonalat kombinálgatni a gördeszkán.

16-17 kilométer lett az edzőtávom, egy szép hosszú, elnyújtott kör Újpesten és Angyalföldön. A rakparton kezdek, aztán végigfutok a Népszigeten, onnantól pedig a napi motivációs szintem és az úri szeszélyem dönti el, hogy mekkorát kerülök hazafelé. Ha jól érzem magam, akár a Tahi utcáig is kifutok, ha pedig annyira nem vagyok lendületben, akkor van, hogy a Váci úton jövök haza Újpest Városkaputól. Olyan két óra megy el ezzel minden reggel; viszont örömmel láttam, hogy az átlagsebességem folyamatosan nő. Most már van, hogy hétköznapokon is simán becsúszik egy-egy 9,6 km/h-s eredmény; nem is olyan régen ez a versenytempóm volt. Nagyon azért nem gyors a fejlődés, inkább csak annak a következménye, ahogy a lábaim egyre jobban megszokják ezt a hosszított távot — ha igazán gyorsan szeretnék futni, mondjuk belátható időn belül át szeretném lépni a 10 km/h-t, akkor arra konkrétan edzeni kellene, de nem fogok.

Jött postán egy érmem — teljesítettem egy Félmaraton Mániát. Ehhez az kellett, hogy négy egymás után követő évszakban megcsináljak egy félmaratont — ennél persze többet futottam az elmúlt négy évszakban, de mindegyik csak egyszer számít. Nem nagyon gyűjtöm a befutóérmeket, de ennek azért örültem, kicsit visszaigazolta, hogy most már milyen régóta edzem napi szinten és hogy ennek most már kézzel fogható eredménye is van. Alapvetően egészségügyi okokból kezdtem bele az életmódváltásba, de hogy ott tartok, hogy kb. akármikor képes vagyok lefutni egy félmaratont, az piszok jó érzés.

Lótücsök (Gryllotalpa gryllotalpa) boncolás

Trychydts | | | 2021., július 05., 10:33 | | |

Balu még tavaly emlegette, hogy lótücsökkel szokott harcsára horgászni. A szezon végére megérlelődött bennem az elhatározás, hogy ezzel a rovarral érdemes lenne próbára tennem, mi maradt meg bennem az összehasonlító anatómiai gyakorlatokból a fejemben, és egy kicsit behatóbban is meg kellene vizsgálnom egy ilyen rovart. Most lett Balunak megint lótücsök-készlete, és volt olyan kedves, hogy adott nekem egy példányt.

Ahogy az a nagykönyvben meg van írva, először az élő állatot tanulmányoztam — pillanatok alatt beássa magát amúgy a laza földbe, úgyhogy kénytelen voltam az üvegből kivenni a föld nagy részét. Végül sikerült elég jól levideóznom az ásó mozgásait, látszik, ahogy a hátsó lábaival is tolja magát előre.

Utána jött a nehéz pillanat, mert meg kellett ölni az állatot. 70%-os alkoholt használtam erre a célra, így nem csak meghal, de szép tiszta is lesz, én ugyanis kézbe akartam fogni.

Remekül látszanak az ízlelt csápok, a szem, a különleges szájszervek (gyökerekkel, gerinctelen állatokkal táplákozik a föld alatt), és persze a masszív ásólábak, az ásókarmokkal.
A fej és a tor egy másik szögből.
Alulnézetből

Jó alaposan megnézegettem egy térképnagyító alatt — ami nyilvánvaló, hogy az első láb sokkal vastagabb, a kitinpáncél alatt ugyanis vaskos izomkötegek vannak, felvágva (sajnos, ezt nem sikerült jól lefényképeznem), úgy néz ki, mint egy homár ollója. A többi láb töve is viszonylag izmos, nyilván azért, hogy hatékonyan tudja magát előre tolni (ahogy az a videón is látszott).

Elvileg a szárnyaival ciripel, de hogy hogy, erre nem jöttem rá.

Bonctálat is készítettem magamnak, egy fagylaltos doboz alját öntöttem ki méhviasszal, így le tudtam szúrni és tudtam víz alatt boncolni. Sajnos ez csak részleges siker lett, nem lettem ügyesebb bonctechnikus az elmúlt tíz év alatt, ráadásul most kifejezett bonceszközeim sem voltak. A hátsó kitinpáncélját szedtem le, sajnos nagyon sok minden szakadt, de azért beazonosítottam, amit be tudtam.

Ami kifejezetten érdekes volt, az a fej és a tor, ez volt az, amire nem gondoltam volna:

A feji idegdúc mellett az látszik, hogy az állat feje és tora merő izom. Tehát nem csak kotorja maga előtt a földet, hanem ezzel az ide-oda mozgással aktívan fúrja is magát előre a talajban.

Ennyi fért bele ebbe a vizsgálatba — nagyon érdekes volt egy kicsit alaposabban is megvizsgálni, hogyan működik ez a különleges rovar. Kicsit nehezen szántam rá magam, hogy megöljem, de azzal vigasztaltam magam, hogy végül úgyis harcsaeledelként végezte volna, így meg én is tanultam valamit.

Egy év, egy cipő

Trychydts | | | 2021., június 27., 21:03 | | | Kategóriák: ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1843,26 km
Futás: 723,51 km

Tavaly, amikor a járvány alatt a netről rendeltem futócipőt (Nike-ot, hogy legalább a méret stimmeljen), Ági mondta nekem, hogy mennyire sokat segíthetett volna, ha a Spuri futóbolt személyes tanácsadását is igénybe tudom venni. Nicoline is ezt a módszert pártolta, hát most, hogy a tavalyi cipő kb. 1500-2000 kilométer után lekopott a lábamról, a Decathlon pedig kiábrándítóan gyér kínálattal fogadott Soroksáron rögtön oda mentem.

Maximálisan megérte, kb. egy percet kellet futnom cipőben, aztán kielemezték, hogy mi lenne nekem a legjobb; utána már csak olyan cipőket hoztak nekem, amik megfeleltek a futó stílusomnak. A befutó egy kék Nike React Miler lett, szóval maradtam hű a márkához. A többi sem volt rossz, de össze sem lehetett hasonlítani, mennyivel jobban fogta a lábamat.

Azóta 50 kilométert tettem bele, még egy kicsit szokjuk egymást, de ezt előre megmondták a boltban, hogy így lesz.

G. K. Chesterton — The Man Who Knew too Much, 1922. Narrated by J. B. Harrison, 2014.

Trychydts | | | 2021., június 18., 17:06 | | | Kategóriák: , ,

Chestertontól már nagyon sok mindent olvastam, a legjobban a Napoleon of Notting Hillt élveztem — de minden írására jellemző a markánsan intelligens, finom fordulatokkal teli történetvezetés és a gyönyörűen megírt próza. Chesterton azok közé az írók közé tartozik, akiket már az esztétikai élményért is érdemes olvasni, vagy, ha úgy tetszik, akit nem nagyon lehet élvezni, ha nem ad nekünk kifejezett élvezetet a szép szövegek, a megkapó leírások, különleges szófordulatok világa.

Krimiknek például unalmasak és laposak lennének a kötetben levő történetek. Főszereplőjük, Horne Fisher, egy lapos és ambíciók nélküli, mégis sokoldalú és az árnyékból mindenre odafigyelő figura — és nem mellesleg családilag is, ismeretségeivel is be van ágyazva az angol nagypolitikába. A kötet címének magyarázata, hogy bár mindig nagyon hamar és könnyen rájön a megoldásra, sokszor nem árulhatja el azt senkinek — vagy semmi értelme nem lenne, vagy ellentétes lenne Nagy-Britannia politikai-birodalmi érdekeivel.

A novellák rendszerint az angol politikai és társadalmi elit köreiben játszódnak, és Chesterton kifejezett élvezettel szedi ízekre ennek a társadalmi rétegnek a jellegzetes alakjait, a hazug politikusokat, a sznob talpnyalókat és a szellemileg és erkölcsileg is degenerálódott arisztokráciát. Ebben a világban a brit birodalmat nem a szorgalom, az elvek nyílt és őszinte képviselete és a katonák bátor és őszinte helytállása tartja előre, hanem kicsinyes politikai alkuk, zsarolók, és persze mindenekelőtt az emberéletek árán is őrzött látszat.

Edzés közben hallgathattam végig, így nagyon jól bele lehet feledkezni, J. B. Harrison hibátlanul és érzékletesen adja elő novellákat — könyvben azért biztos nem olvastam volna végig (ahhoz egy kicsit túlságosan is eljár felette az idő); hallgatni is csak azért volt jó, mert én kifejetetten szeretem Chestertont.

Futószigorlat évforduló

Trychydts | | | 2021., június 16., 17:00 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1724,23 km
Futás: 774,3 km

Az első félmaratonom egy éves évfordulóján úgy adódott, hogy megint volt egy futóverseny, amin el tudtam indulni, így születésnapomra ismét megleptem magam egy egyéni félmaratonos csúccsal. Ezúttal úgy döntöttem, hogy akárhogy is hívogassanak Rákospalota szirénhangjai, meg fogom oldani anélkül — így a Népszigetről lefutva egy balost dobtam a Váci úton, és a Fóti úton végigszaladva folytattam az utat. Egész jól megy már a távolságbecslés, kábé az utolsó sarkon volt a célvonal, pár percet kellett csak sétálnom hazáig.

Persze most már nem olyan nagy a kihívás a félmaraton, mint régen. Akkoriban még csak a nagyon kemény edzésnapokon futottam tíz kilométernél többet, most meg 17 kilométerekkel szoktam edzeni. Ennek ellenére sem rutin azért még a dolog, pláne egyéni csúcsot nem tudok csettintésre dönteni (na meg nem is a sebességre szoktam edzeni), de most minden összejött. Megvolt bennem a motiváció, csodálatos volt az idő, és a kiválasztott útvonal is végig inspirált. Két energiagél is lecsúszott, szerencsére az innivalómat jól be tudtam osztani hozzá (most már nem frissítőpontozik nekem senki, azt iszom, ami elfér az övtáskámban).

A megnövekedett teljesítőképességem az egyik legjobb dolog, amit az életmódváltásomban élvezek. Hogy bármikor, amikor szeretném, felkapom a futócipőmet, és elfutok Budapest egy hangulatosabb zugába. Hogy a futás már nem feltétlenül nyűg, hanem, ha egy kicsit is formában vagyok, már inkább a szabadság megélésévé vált.

A tavaly nyáron vett cipőmet amúgy a benne megtett 1500-2000 kilométer rendesen lenyúzta; a sikeres teljesítést megünnepelendő, rászántam magam, hogy foglaljak magamnak időpontot a Spuri Futóboltba, hogy számítógépes futáselemzéssel válasszak magamnak új cipőt. Menő!

Ghostbusters (1984.)

Trychydts | | | 2021., június 16., 16:32 | | | Kategóriák: ,

Valahogy eddig lemaradtam a Ghost busters-Myth busters ERB-ről, és olyan érzésem támadt, hogy nem nagyon emlékszem a filmre, úgyhogy megnéztem ezt is. Ez volt az első alkalom, hogy eredeti hanggal láttam. Aztán, ahogy hasonlítgattam össze magamban azt, amire a szinkronból emlékeztem és az eredetit, leesett, hogy egyszerűen nincs mire emlékezni. Ez az üres, semmi történet tűnt nekem gyerekként sokkal kerekebbnek és komplexebbnek, mint amilyen valójában.

Ami még meglepőbb volt, hogy mennyire antipatikusak a főszereplők. Arrogánsak, ostobák, érzéketlenek és bárdolatlanok — kicsit mintha a Big Bang Theory szereplői lennének, a szerethetőségük nélkül. Fejlődést egyik karakter sem tud felmutatni, nem nőnek fel a feladatukhoz, nem fejlődnek semmiben — egyszerűen hősök lesznek, így nyugodtan lehetnek még arrogánsabbak, felfuvalkodottabbak és kínosabbak.

A sztoriban nagyon kevés a nehézség vagy a fordulat, de szellemirtás van benne a legkevesebb. Sokkal többet küszködnek az egyetemi vagy a városi bürokráciákkal, mint a természetfelettivel — beleértve a Földet elpusztítani vágyó gonosz istent, Gozert. A vele való összecsapás nevetséges, megmagyarázatlan és teljesen logikátlan. Ha egy másodpercre is megállunk gondolkodni, rájövünk, hogy egy teljesen random hülyeséggel vaktában vagdalkozva sikerül elkerülni az emberiség pusztulását — a győzelmet a hősök nem érdemelték ki semmivel.

Az egyetlen, amit igazán élveztem, azok a már 1984-ben is „olyan rossz, hogy az már jó” típusú vizuális effektek. Ezeknek markáns, patinás képregényes hangulata van — kár, hogy a készítőknek nem jutott eszébe ezt a vonalat szorosabban követni. Persze akkor még nem gondoltuk volna, hogy lesz idő, amikor a képregényes filmek lesznek a mainstream.

Bekaptam egy Tictacot

Trychydts | | | 2021., június 03., 15:06 | | | Kategóriák: , , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1579,54 km
Futás: 695,84 km

A múltkori nagy ugrás óta megint csak nagyon lassan haladtam a kickturnnel. Így aztán ahhoz fordultam, akitől már korábban is kaptam egyensúly-tanácsokat: a balett-tanár húgomhoz. Édesanyám születésnapját ünnepeltük vidéken, és a ház előtt előadtam a problémámat: húgocskám és az edző férje pedig adtak egy-két technikai tanácsot. Mint megtudtam, érdemes a lábat sokkal jobban hajlítani, mint ahogy az ember azt gondolná — ez az extra ruganyosság nagyon jól jön, amikor az ember stabilitást keres a hátsó kerék tengelyén.

Tényleg sokkal stabilabb lettem, így sokkal határozottabban és kontrolláltabban tudom emelni az első lábamat. Ez nagyobb és gyakoribb fordulatokat tesz lehetővé, ami nyilván segít majd a manőverezésben, ami a legközelebbi célom a kickturnnel. A fenti kis gyakorlat jól illusztrálja, mennyire simán megy már — haladni azért tudok, mert mindegyik kickturn tol egy kicsit előre a deszkán, és elég gyorsan csinálom ahhoz, hogy ezek a kis lökések összeadódjanak.

Más szempontból is nagyon jó kis session volt tegnapi — pumpingban is sokat sikerült fejlődnöm, bár ott a haladás sokkal folyamatosabb, nem ugrásszerűen történik. Tegnap mindenesetre a Szigeten már olyan átlagsebességgel tudtam haladni, mint egy közepesen intenzív pushinggal — 8-10km/h már teljesen elfogadható kompromisszum. Ezzel az új setupom véglegesen bizonyított a szememben: pusholni is, pumpolni is lehet elég hatékonyan, hosszú távon is kényelemes, a masszív konkávja meg úgy fogja a lábamat, mint egy cipő. A surfskate-em egy elég különleges darab, változatosságnak, ha van hozzá megfelelő terep, biztosan nem lesz rossz, de Budapesten cruisolni, ahol sokszor a pushing az egyetlen megoldás, biztos az eredeti boardom az optimális megoldás. A pumping pedig (ha van hozzá elég jól talaj) nem csak fun, hanem a lábaimat is máshogy mozgatja, a pushing sem olyan fárasztó.

Akármennyire is jó volt a tegnapi gyakorlás, agyilag eléggé lefáradtam bele, úgyhogy reggel induláskor inkább a futócipőmet vettem fel, és toltam egy 17 km-es edzőkört. Bár azért kezdtem el gördeszkázni, hogy ne kelljen annyit futnom, mégis van, hogy ez számít pihenésnek.

Agatha Christie maraton

Trychydts | | | 2021., június 01., 17:39 | | | Kategóriák: , , , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1568,43 km
Futás: 664,17 km

Már hónapok óta nem hallgattam már hangoskönyvet sportolás mellé. Sokkal gyorsabban futok, amikor zene szól a fülembe, és most, hogy 2-3 km-el többet teszek meg egy átlagos edzésnapon, mint korábban, fontos lett a hatékonyság is. Mostanában azonban valahogy egy kicsit többször jön rám a lustaság, amikor sportolásra kerül a sor, így ismét bevetettem a hangoskönyvet, mint mint jutalmat. Persze ez a sebesség rovására megy, de alapvetően a mozgás számít nekem: ha megvan a 17-18 kilométer, a minimális fitneszcélom már teljesült. Ráadásul most, amikor sokat esett az eső, több nap is volt, amikor itthon edzettem; felsőtest-edzésnél pedig nem számít a sebesség és nem is ritmusra csinálom a gyakorlatokat, nyugodtan hallgathatok akár könyvet is.

A belső hangom azt sugallta, hallgassak Poirot-regényeket: volt, amelyik jobban bejött, volt, amelyik sokkal kevésbé.

Appointment with death

Ez például elég vacak volt. Mérhetetlenül sok idő telik el, mire az áldozat meghal, miközben pontosan tudjuk, hogy mi vár rá, hiszen ezt a poént már a hangoskönyv ismertetője ellövi. Ehhez képest a nyomozás rövid is, unalmas is, Poirot tulajdonképpen csak ül egy szobában és kihallgatja a tanúkat, aztán megnevezi a gyanúsítottat. A karakterek egy része tizenkettő egy tucat papírmasé karakter, olykor a röhejességig menően hiteltelenek. Mindezt betetőzi, hogy a megoldás teljességgel unfair, olyan tényeken alapul, amik az olvasónak nem álltak rendelkezésre. A hat óra egy jó részét így azzal töltöttem, hogy vártam, haljon már meg az áldozat, míg a maradék időben vártam, hogy jöjjön már egy izgalmas fordulat.

Murder in Mesopotamia

Sokkal érdekesebb a nyomozás folyamata ebben a regényben és az áldozat is példás gyorsasággal jobb létre szenderül. Bár én általában nagyon szeretem Hugh Fraser narrációját a Poirot-hoz, mivel ennek a regénynek a narrátora a szövegben is nő, teljes joggal esett a választás most Anna Massey-re, akinek a színészi kvalitásai tökéletesen passzolnak a karakterhez és a stílushoz. Maga a sztori kellőképpen csavaros, a karakterek is érdekesebbek, a cselekmény pedig elég színes — noha Agatha Christie angol kultúra iránt érzett elfogultsága és enyhe rasszizmusa csak úgy süt a szövegből, az egzotikus helyszín összességében véve nagyon jót tesz a szövegnek. A végkifejlet nem teljesen hihető, de nehéz lenne száznál is több detektívregényt írni úgy, hogy a megoldás sose valamilyen nyakatekert hülyeség. (Ezt amúgy az ipart nagyon jól ismerő Rejtő is igen viccesen örökítette meg egy kevésbé ismert novellájában.)

The murder of Roger Ackroyd

Tulajdonképpen magammal toltam ki, mert a megoldásra pontosan emlékeztem (az eredetitől amúgy számos ponton eltérő) tévé-adaptációból. Kár, mert a három könyv közül ez a legjobb. Agatha Christie pont ezt, az angol vidéki miliőt ismeri a legjobban, és a sztorinak szerves része az is, hogy bemutatja ezt a közeget. Az unalmas vidéki középosztálybeli életet masszívan felpezsdíti a helyi pénzember, Roger Ackroyd halála — a pletykák, értesülések és félinformációk futótűzként terjednek tovább. A gyilkosság ebben a könyvben a leghihetőbb, a gyilkos karaktere itt a legkidolgozottabb és a legkomplexebb. Nem egy közönséges gonosztevőről, hanem egy hús-vér emberről van szó, aki inkább csak belesodródott a gyilkosságba. Mivel a gyilkos egyáltalán nem lóg ki a többiek közül, ezért a megoldás talán itt a legmeglepőbb a három könyv közül — bár azért talán ezt is ki lehet találni.

« Későbbi bejegyzések | | | Korábbi bejegyzések »