Reader’s Log — Platón: Állam

Trychydts | | | 2022., október 17., 17:20 | | | Kategóriák: ,

Az egyetemen csak a kötelezően kijelölt részt olvastam el belőle. Platón dialógusait azért eléggé szeretem, sokat el is olvastam (még ha nem is értettem mindegyiket), de az Állam a több, mint ötszáz oldalas terjedelmével azért mindig visszariasztott. Idén viszont úgy döntöttem, elolvasom — ezt amúgy nagyban segíti az is, hogy gyerekfelvigyázás közben viszonylag sok időm van olvasni, de csak papíron, nem telefonon.

Ami meglepett, hogy mennyire izgalmas és összetett volt az üzenete. Tudtam, hogy ebben van az ideaelmélet, de a korábbi, felületes ismerkedések alkalmával inkább az volt a benyomásom, hogy ez kifejezetten egy államelméleti munka, egy utópia kifejtése. Aztán persze kiderül, hogy ennél sokkal többről van szó, és Platón nem is annyira az államról, mint inkább a lélekről, emberi lélek és az igazságosság vizsgálatáról beszél, még ha ennek érdekében mellesleg még egy államkoncepciót is kidolgoz.

A dialógusformából az is következik, hogy Szókratész több személyiséggel szemben is megvédheti az álláspontját; felhozza és megválaszolja a saját véleményével szemben felmerülő ellenérveket. Ez még összetettebbé és érdekesebbé teszi a kidolgozott elméletet.

Pár hónapja azt álmodtam, hogy visszamegyek az NXP-be egy Platón olvasókörbe, és megrökönyödve láttam, hogy mindenki a régi, kommentárok nélküli kiadást nyomtatja. Ennek a kötetnek — az új fordítás mellett — a legnagyobb előnye, hogy elképesztően részletes lábjegyzetek járnak a szöveghez. Ezek néha a gondolatmenetet magyarázzák, néha pedig a szükséges történelmi-kulturális kontextust adják meg, de mindig hozzájárulnak a szöveg jobb, könnyebb megértéséhez.

Mindenképpen hatalmas élmény szellemi kapcsolatba lépni valakivel 2400 évvel ezelőttről, de a leglenyűgözőbb az, hogy ha a mondandójáról lehántjuk az antik Görögország mindennapjait