Vettünk egy vasserpenyőt.

A diétám is, a személyes ízlésem is, meg a praktikus szempontok is indokolják, hogy nagyon sokat főzök az éppen aktuális letapadásmentes serpenyőben. Minden szép és jó, aztán a bevonat ilyen vagy olyan okoknál fogba bevonja az unalmast, lekopik, legkaparódik vagy megadja magát a hőnek és mi mehetünk tovább a következő darabra. Na most ennek, legalábbis elvben, vége, vettünk egy 100%-os szénacél serpenyőt, az előírásoknak megfelelően beavattam, mostantól ebben sütök mindent, amit sütni kell párolni-főzögetni meg ott van az szenvicsaljú öntöttvas serepnyőnk vagy a jó pár lábos, amit Nicoline-nal felhalmoztunk. Ezen legalább bevonat nincs, pontosabban ami van, az nem lekopik, hanem folyamatosan rakódik rá, úgyhogy az a reményem, hogy ez most már sok-sok ideig jó lesz nekünk. Tegnap megsütöttem benne életem első tükörtojását, amit a saját sütésű kenyeremmel ettem meg, remekül éreztem magam.

A kenyérsütés továbbra is a heti rutin része, bár múlt héten jól beégtem: begyújtott sütő alá, a tűzhelyre raktam két adag tésztát kelni, mindkettő jól túlkelt, aztán jól összeomlott a sütőben. Ami igazán ciki, hogy az egyik adag az apósomnak ment és azt a vonatot már nem lehetett leállítani, lévén, hogy Nicoline most ment hozzá látogatóba. A másikat viszont az előzetes tervekkel ellentétben, nem ajándékoztam el, hanem részben megettük, részben pedig lesz belőle fancy, rozsos kenyérmorzsa. Fantasztikus amúgy, hogy ismét ehetek kenyeret, még ha ezt a saját sütésű, diétás verziót is. (Persze továbbra is imádom, de a legjobban annak örültem, hogy Nicoline a múltkor bejelentette, hogy kihasználja, hogy van itthon finom pékáru, és ezt az én kenyeremre értette!) Ma például, Hollandiát felidézendő, szendvicset ettem ebédre tejjel, és még az utána a feleségemmel közösen felcsipegetett diótfagyival együtt is egész moderált számokat tudtam bepötyögni a Yazióba.

További gasztro-hír, hogy megvettem Marcella Hazan giga-klasszikusát az olasz konyháról:

Szicíliai szakácskönyvem már eddig is volt, most ez egy még teljesebb merítés. Egyelőre még csak úgy érzem magam, mint amikor tinédzserkorom kedvenc fantasy regényének varázsló hőse, Raistlin először veheti a kezébe a nagy mágus, Fistandantilus egyik elveszettnek hitt varázskönyvét, de azért remélem, hosszú távon tényleg közelebb visz majd az olasz konyha változatosságához. Elsőnek valami levest vagy halételt szeretnék kinézni, halból úgysem eszünk annyit, mint kellene.

Persze a legjobb valami sült hal lenne, hogy a vasserpenyő is tündökölhessen.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1432,10 km
Futás: 597,76 km

Bár ma reggel kissé megcsúsztam az indulással — tegnap késő este kellett edzenem, ami nem segített a ma hajnali kelésben — egy tökéletes gyakorlós nap volt a mai. Gyönyörű napsütés, szél, kora reggeli forgalom a Szigeten, és még soha nem ment úgy a kickturn, mint ma. Sorozatban pattintottam őket mindkét irányba (frontside és backside), tudtam körbe-körbe menni, moderált sebességgel többször fordultam 180 fokot a Fénykert előtti betonozott sétányon, és egyre stabilabban ment a dolog, egyre kevésbé féltem attól, hogy elcsúszom (nem is estem egyáltalán). Persze mindehhez nagyon kellett a sziget nyugalma, élesben biztos nem vállaltam volna be ennyit, de a kézzel fogható előrelépés így is megvolt, és ennek most nagyon örültem.

A lábaimat mondjuk piszkosul megdolgoztatta — mostanában már elég ritkán van izomlázam úgy bármitől is, de most nagyon érzem a bokáimat és a combjaimat. Szerencsre pont erre a helyzetre van a regeneráló jógám a Jóga életmód csatornáról.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1402,77 km
Futás: 597,76 km

Kevesebb, mint két hónap kellett ahhoz, hogy összehozzam a második ezresemet: elsősorban gördeszkázásból, futásból alig több, mint kétszáz plusz kilométert tettem a cipőmbe (viszont ebben benne volt két félmaraton). Közben javítottam egy csomót a hajtási technikámon, kitaláltam, milyen lesz a végső setupom pushinghoz, lett surfskate-em is, megtanultam pumpingolni és felújítottam a kickturn elsajátítására tett erőfeszítéseimet.

Fura belegondolni, hogy még mindig nincs egy éve, hogy gördeszkázom, de ahogy telik az idő, egyre jobban élvezem. A gördeszka kifejezetten inspirál arra, hogy elinduljak ismeretlen utcákon és felfedezzem a várost. Így negyvenhárom év után most először kezdek képes lenni arra, hogy irányok alapján, térkép nélkül tájoljam be magam. Budapest ráadásul nagyon nagy, rengeteg felé el lehet indulni és sokáig nem unja meg az ember.

Hajtok tovább.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1365,04 km
Futás: 597,76 km

Most éreztem magam először okosabbnak, mint a gördeszkás oktatóvideók.

A kicktail használatát (a kickturn vagy a két keréken gurulás, a manual) mindenki betonon mutatja meg és gyakoroltatja, mondván, hogy mozgás közben könnyebb. (Ezt teszi például a két kedvenc csatornám, a Braille Skateboarding és a Never Stop Improving is.) Ami egyfelől biztosan igaz, másrészt ugyanakkor az esés kockázata is nagyobb. És esni akkor is vacak, ha az ember annyi védőcuccot hord, mint én. Márpedig ez a gyakorlat — hosszabb vagy rövidebb időre kiegyensúlyozni magunkat a hátsó keréken — egyszerűen nem megy try and error nélkül.

Az első dolog, amire rájöttem tegnap, amikor összeszorított foggal ismét nekikezdtem a gyakorlásnak, hogy annyira félek attól, hogy hátrabillenek, hogy kifejezetten előre rakom a testsúlyomat. Így persze csak nagyon rövid időre tudom felkapni a gördeszkám kerekét, semmi esély nincs arra, hogy akár csak egy-két másodpercet menjek így, márpedig az már egy szélesebb forduláshoz is kellene. Erőnek erejével hátrébb toltam magam, de ez sem volt az igazi: folyton attól féltem, hogy kibillen alólam a deszka. Valami olyan lehetőséget kellett keresnem, ahol nem félek.

És akkor leesett: ahogy a gördeszkára felállni is a füvön kezdtem el, ezt is csinálhatnám ott. És tényleg. Füvön ugye nem gurul el a deszka, még akkor sem, ha oldalra billenek, így teljesen nyugodtan tudok próbálkozni, játszani a testsúllyal, nézni, mi működik, mi nem, mi biztonságos, mi nem. Lehet, hogy ezt állva megtanulni nehezebb, mint gurulva, viszont mivel így nem parázok, kb. tízszer annyit tudok próbálkozni ugyanannyi idő alatt.

Remélem, tényleg beválik ez az új módszer, mert most, hogy már elszántam magam, nagyon nehezen adnám fel a kicktail használatát — nagyon sokat segítene a városi cruisingben.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1364,26 km
Futás: 589,73 km

A tegnapi szerencsételenkedés után úgy mentem át ezen a félmaratonon, mint kés a vajon. Nem így készültem, gondoltam, betolok egy 16-17 kilométert, de aztán kicsit eltájoltam magam. Annyira jól ment a futás, hogy ahelyett, hogy visszafordultam volna, mentem tovább, és félmaraton lett belőle.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1364,26 km
Futás: 567,63 km

Nem is tudom, melyik nap volt utoljára ilyen nyögvenyelős edzésem. Úgy voltam vele, hogy a viszonylag sikeres szörfdeszkás hetem után mától ismerkedem tovább a kicktailemmel — de amint leértem a Margit-szigeti lejáró aljára, már tudtam, hogy ez egy rossz ötlet. Nem volt hozzá semmi kedvem, abszolút nem voltam ott fejben; a jelek szerint azért a múlt hét csak lemerítette az agyamat. Kb. fél kör után tudtam, hogy futnom kellett volna ezen a gyönyörű reggelen. Ha leesett volna, milyen szép az idő, szerintem futok is, de az ablakomból sokkal szürkébbnek és hűvösebbnek tűnt minden, mint valójában.

Persze, ha nagyon őszinte akarok lenni, lehet, hogy ma reggel akkor éreztem volna magam a legjobban, ha zongorázom egy kicsit nyitott ablaknál, egy forró kakaó mellett. Ekkora lazaságot persze még nem engednék meg magamnak.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1359,13 km
Futás: 567,63 km

Bár a hétvégén általában hosszabb kirándulásokra szoktam menni, ma inkább úgy döntöttem kihasználom, hogy le van zárva a rakpart és ott fogok pumpingot gyakorolni. Többféle aszfalt van, vannak lejtők és emelkedők, és viszonylag hosszan lehet egy irányba menni, szép a kilátás és lehet érezni a Duna illatát — gyakorlásra tényleg kivételesen jó ez a helyszín.

Összesen 21 km-t toltam bele, de a végére eléggé elfáradtam, agyilag inkább, mint testileg, bár a csípőmben azért már éreztem az izmaimat rendesen. A végén egyszer le is potyogtam a deszkáról — teljesen elvesztettem a fonalat, hogy éppen merre is kellene billentenem és merre ellentartanom, a surfskate meg elég instabil ahhoz, hogy az ilyen vacakolást ne tolerálja. Amúgy elég jól ment, 7,7 km/h-s átlagsebességet sikerült összehoznom, de 10,1 km/h-s kilométerem is volt egy, és többször is 9 km/h felé mentem. Mivel nem mentem sehová, csak a köröket tettem meg, sokkal lazábbra tudtam venni a dolgokat, néha leültem egy kicsit a korlátra, betoltam a fehérjeszeletemet vagy csak meditálgattam az élet dolgain a napsütésben.

A hét nagyobbik részét a pumping fejlesztésére fordítottam, nem is hiába: egyre gyakrabban kapom el az igazán jó ritmust — nagyon izgalmas érzés például, amikor az ember lejtőn felfelé megy gördeszkával, le sem teszi a lábát és gyorsul. Szóval abszolút nem bántam meg, hogy összeraktam magamnak ezt a szörfdeszkát, de azért a pushing ennek ellenére is közelebb áll hozzám. Az sokkal dinamikusabb tevékenység, sokkal könnyebb váltogatni a sebességet és a lábam is többet mozog. Itt az ember tulajdonképpen ugyanezt a pár, viszonylag apró mozdulatot ismételgeti, hogy haladni tudjon. A lábamfejem végig ugyanabban a pozícióban van, mintha rá lenne ragadva a deszkára — pár kilométer után már el is gémberedtek kicsit — ilyenkor lelassítottam és toltam magamon egyet, csak azért, hogy kimozgassam magam. Nicoline, aki lejött elém megnézni, hogyan haladok, azt mondta, olyan voltam, amikor gurultam vele szembe, mint egy animgif — nekem inkább a Street Fighter szerepelőinek alapállása jutott eszembe, az volt ilyen folyamatosan, rugalmasan pulzáló mozdulatsor, és még a karjaimat is egészen hasonlóan tartom.

21 km kábé elég is volt, utána még bóklásztunk egy kicsit Nicoline-nel a Duna parton meg a Szent István parkban, ettünk egy fagyit, aztán hazasétáltunk ebédelni. Nagyon szép délelőtt volt mindenféle szempontból.

Tavaly húsvétkor vittünk egy kis élesztőt Baluéknak — azon kevesek voltunk, akiknek elfekvő készleteik voltak ebből — jó hogy hiszen egyáltalán nem ettünk lisztet. Éppen ezért el is kellett utasítanunk a kedvesen felajánlott cserekovászt — de azért szöget ütött fejembe a dolog, pláne, hogy előtte már többször is ettem Zsó kenyeréből és mindig lenyűgözött az eredmény házias, otthonos ízeivel.

Nemrég volt egy dietetikai tanácsadásom (a Biotech USA-s hűségpontokból vettem), és az sült ki, hogy kicsivel többet-többször kellene ennem, és ebbe az étrendbe remekül beilleszthető lenne a kenyér. Valamilyen diétás fajta, olyan, ami nem eteti magát túlságosan, de azért finom. És akkor eszembe jutott, hogy a Ligetiben néha lehetett kapni 100%-os teljes kiőrlésű vekniket. Azt imádtam (amúgy is nagyon szeretem a rozs ízét, az egyik reggelim például a rozspehelykása), de azért soha nem jártam úgy rá, mint mondjuk egy fehér vagy félbarna kenyérre. Utánanéztem és találtam is egy nekem való receptet, ami mindenféle faxnizás nélkül generálja le a kenyeret a hozzávalókból.

Persze ehhez kovász is kellett — a Főzőskönyvben volt is egy, a felesleges sallangokat szintén mellőző útmutató, azzal vágtam bele. Egy hétig etetgettem a bacikat, szombaton már úgy láttam, haladunk is valamerre — próbaképpen összedobtam két adag kelt palacsintát. Sikerült, és azóta már két cipót is megsütöttem. A végeredmény elsőre majdnem tökéletes lett, csak egy kicsit nehéz volt kiimádkozni a kenyeret az öntöttvas lábosból és az eredeti mennyiség is túl nagy is volt ehhez az edényhez. Sebaj, háromnegyedeltem az adagokat, a lábas kiolajozását pedig Nicoline-re hagytam — így már simán csusszant ki belőle a kenyér az első negyven perc után, és szép, egyenletes kéreg sült rá köré.

Így ismét rendszeresen eszem kenyeret — persze minden elfogyasztott grammját mérem és elszámolom, nehogy túlzásba essek véletlenül. 100 gramm 230 kcal, ami a ebben a mezőnyben amúgy még diétásnak is számít.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1309,83 km
Futás: 567,63 km

Aki vitorlázott már, biztosan emlékszik arra az érzésre, hogy este fekszik a saját ágyában, de a hajó hullámzását még érzi, ha becsukja a szemét. Pontosan ugyanígy érzem magam pár óra surfskate-elés után.

Ma reggel nyolckor már a gépem előtt kellett ülnöm, így nagyon komolyan vettem az öt órás startot — máskor van, hogy kényelmesen reggelizek vagy olvasgatom még egy kicsit a lapokat, mielőtt elindulok. A Szigeten aztán kiderült, hogy valami vihar vagy zivatar lehetett, mindenesetre tele volt a beton szétszórt faágakkal. Így messze nem volt akkora fun a dolog, abszolút nem érzem még, hogy mekkora akadályokon tudok átgurulni, folyton meg kellett állnom, így végül aztán visszamentem a pesti rakpartra és a bicikliúton gyakorolgattam. Most már amúgy az utcákon is szörfölgettem egy kicsit, főleg kifelé menet, amikor még nem voltak gyalogosok, akiket terrorizált volna az agresszív szlalomozás.

A rakparti kerékpárúton viszont sikerült 8 km/h-t kihoznom magamból pumpinggal, ami abszolút nem rossz — pushinggal 11-12 km/h-val tudok menni akkor, ha nagyon hajtok. A tartásom is egyre lazább, most már be merem hajlítani a lábam hajtás közben, és egyre többször sikerül koordinálnom a mozdulataimat annyira, hogy gyorsítsam és ne fékezzem magam. Azért még mindig hasonlít a dolog a Galaxis Útikalauzban a repülésre: amint feltűnik, hogy megvan az összhang, kb. biztos, hogy rögtön utána elrontom. Szóval igyekszem nem észrevenni.

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1291,97 km
Futás: 567,63 km

Nem kellett egy hetet várnom, a vámhivatal gyorsan átengedte a motyómat — a fekete alkatrészek azok a deszka alatt. Kész van a másik, surfskate setupom — javarészt meglevő alkatrészekre építve.

Lap: Criminal Skate 8,5″
Csapágyak: Mindless Hoodoo Voodoo racing
Kerekek: Shark 60mm California Black Roll
Felfüggesztés: Penny 150mm
Surfskate adapter: Waterborne surf + rail adapter

A surfskate lényege, hogy nagyon alkalmas a lábletétel nélküli mozgásra (maga a mozgás a carving, a hajtás technikája a pumping) — ide oda-kanyarodva, a súlypont-áthelyezés energiájától megy előre. Ezt elvileg mindenféle longboardon meg lehet csinálni, a sajátommal is próbálgattam már — de a szörfdeszkával sokkal könnyebben és agresszívabban lehet kanyarodni, ezért ezen ez sokkal könnyebben és hatékonyabban megy. Már persze ha megtanulta az ember, mert ez egy teljesen másik technika, mint a pushing (a lábbal hajtás), amit én általában szoktam csinálni. Kicsit arra emlékeztet a helyzet, amikor hintázni tanultam meg gyerekkoromban — nagyon koordináltan kell mozogni és áthelyezni a testsúlyt ahhoz, hogy lendületet gyűjtsön az ember.

Tegnap Nicoline jelenlétében próbáltam ki — a kezemben vittem a deszkát a Margit-szigetig, fogalmam sem volt, mennyire fogok tudni nehezen megállni egy elvben sokkal instabilabb lapon. Az első percek tényleg nagyon parák voltak, tényleg össze sem lehet hasonlítani, mennyivel nagyobbat billen a sokkal magasabban levő lap és mennyivel élesebben fordul. Aztán nagy-nagyon lassan tudtam egy kicsit pumpolni is, de igazából csak ma reggel kezdtem el az ismerkedést ezzel az új stílussal.

Nem ment rosszul, mármint nem estem el és a végére sikerült gyorsabban haladnom, mint az elején, de azért még nagyon messze vagyok attól, hogy olyan magabiztos legyek ezen a deszkán, mint a „fő” setupomon. A pushing amúgy arra, amit én csinálok, amúgy sokkal alkalmasabb, mint a pumping, nem is arról van szó, hogy váltani akarnék — inkább csak jól jön egy kis változatosság, amiért a heti hét nap sportolással igyekszem is megdolgozni. És mind a kettő gördeszka.