Vissza a gyakorláshoz

Trychydts | | | 2021., április 30., 22:07 | | | Kategóriák: , , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1220,08 km
Futás: 567,63 km

Kis híján ezer kilométert tettem meg a gördeszkalappal, ami a jelenlegi setupom alapja. Amióta megvan, folyamatosan élvezem, hogy mennyire jól lehet vele haladni, a lábamat is másképpen kell rajta tartani, mint a korábbi deszkáimon, így alig-alig fordítottam időt a gyakorlásra, inkább csak jártam a várost minden lehetséges alkalommal. Kissé az is benne volt a pakliban, hogy nagyon fontolgattam, hogy hosszú távra majd egy teljesen más geometriájú modellt veszek, és akkor végképp kárba veszett volna az erőfeszítések jó része. Most viszont, hogy úgy néz ki, jó sokáig együtt leszünk, sőt, lehet, hogy ezt a single kick, directional irány akkor is megmarad majd, ha pár év múlva eljön majd a csere ideje, így feltámadt bennem a motiváció a technikai fejlődésre. Ha már van kicktailem, akár meg is tanulhatnám a kickturnt az új lapon is, megtanulhatnék felmászni a járdák peremén, és (ez persze teljesen független a geometriától), megtanulhatnék szép élesen fordulni.

Éles cruising (Nicoline utálja, ha angol szavakat használok, amikor a gördeszkázásról beszélek, de szerintem erre nincs igazán jó szó) közben kb. lehetetlen a technikát fejleszteni. Annyi minden más van, amire koncentrálni kell és olyan sok a nehezítő tényező, hogy az ember leginkább örül, ha halad. A switch és a hajtás kivételek, de ezeknél ugye “gyakorlás” közben is egyenesen halad az ember. Az élesebb fordulatok már nem jönnek ennyire magától értetődően. Egy sarkon, hacsak nem 100%-ban belátható, nem fordulhat be az ember egy szép elegáns svunggal, hiszen nem tudhatja, nem fog-e belecsapódni egy mit sem sejtő babakocsis anyukába vagy járókeretes nénibe. Az járdák többsége pedig egyszerűen nem elég széles, hogy az ember ott gyakorolgassa a szlalomozgatást. Ha pedig valami trükkösebb dologról van szó, mint például a kickturn, akkor pedig már a biztonságérzetem sincs meg ahhoz, hogy az utcán kísérletezzek. Végül is megyek valahonnan valahová, nem akarok ott maradni, nem akarom, hogy a deszkám beguruljon az autók alá vagy hogy ráessek valakinek az autójára. Úgyhogy, amíg nem tudok valamit magabiztosan használni, addig egyszerűen rá kell szánnom az időt és gyakorolnom kell valami biztonságosabb helyen — nekem ez rendszerint a Margit-sziget.

A múlt heti félmaraton után a héten nem is annyira izgatott, hogy hajnalonta nagyon messzire menjek: egyik nap kiugrottam ugyan az isten háta mögé, hogy elhozzak egy sütit Fiataléktól Nicoline-nak, de amúgy teljesen jól kiegyeztem azzal, hogy csak úgy kimenjek a Szigetre gyakorolni. Nem feltétlenül gondolná az ember, de a cruisingra is rá kell hangolódni: ki kell találni, hogy egyáltalán, merre fogok menni, végig figyelni kell az irányokra meg az időzítésre. Ennél most jobban esett kigurulni a Szigetre és koncentrálni a technikára.

Kicsivel kevesebb, mint öt hónapja, hogy utoljára gyakoroltam a kickturn-t egy teljesen másik deszkával: ha nulláról nem is kell kezdenem, de azért bőven van mit újratanulnom. Ugyanakkor az egyensúlyérzékem rengeteget fejlődött, olyan helyzetek, amikből tavaly ősszel még simán esés lett volna, most éppen csak megakasztanak. Most már csak mozgásban gyakorolok, egyelőre azon vagyok, hogy a gördeszka orrát minél könnyedebben, minél hosszabb időre fel tudjam emelni. Így, három nap gyakorlás után már érezhető a fejlődés, de a gyakorlati használhatóság, meg az ehhez szükséges magabiztosság még nincs meg.

Az agresszívebb fordulgatással már egy kicsit jobb a helyzet, sikerült is ráéreznem az ízére, és azokon a lankásabb lejtőkön, ahol tényleg van hely, már tudom is a sebességemet ezzel kontrollálni valamelyest — ami sokkal kényelmesebb, mint lábbal fékezni magam. Elkezdtem ismerkedni a pumpinggal is — lábletétel nélküli hajtás — de ezt annyira nem erőltetem, ez nyilván sokkal könnyebb lesz majd, amikor kész lesz a szörfedeszkám.

Ez utóbbi még legalább egy hét — sajnos, mire egy Amerikából rendelt alkatrész átmegy a határon, az nem öt perc.

Final setup

Trychydts | | | 2021., április 29., 10:47 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1205,58 km
Futás: 567,63 km

20210422_183357

Sok-sok gyötrődés, gondolkodás, megrendelés és visszaküldés után összeállt a végleges cruising setupom. Most ezt fogom használni, amíg szét nem megy alattam. Ebben már egy csavar sincs az eredeti deszkámból (ami megmaradt belőle, az majd egy szörfdeszkát fog szolgálni).

Lap: Ram Longboard Luxad Edition — Lehnja (28.5″)
Csapágyak: Bones Race Reds
Kerekek: Shark 72mm Clear with black hub.
Felfüggesztés: Paris v3

Az egyik, amin nagyon sokat dilemmáztam, az a lap. Véletlenül esett az ölembe pont ez, de beleszerettem — úgy fogja a lábamat, mint egy cipő, és a mérete is tökéletes, főleg, ha kicsit zsúfolt a környezet, amiben haladnom kell. Eredetileg csak egy kísérletnek szántam, amíg majd veszek egy nagyobbat. Mindenhol azt írták/mondták, hogy hosszú távokra nagyobb lap kellene, de amikor elkezdtem megkapargatni, hogy mégis, miért, akkor csupa olyan érvet kaptam, ami nekem egyszerűen nem szempont. Nagyobb lapon természetesen több hely van a lábamnak, ami elvben kényelmesebb — de nekem ez pont passzol a lábamhoz és egyáltalán nem érzem kényelmetlennek. Egy nagyobb lapban lehetne egy kis drop, és akkor közelebb lehetne a talajhoz, könnyebb lehetne hajtani — mivel jelenleg is elkocogok 40-45 kilométert egy alkalommal, ha olyanom van, nem hiszem, hogy erre a pár milliméterre nekem érdemes lenne 30-60 ezer forintot rászánnom. A max sebesség meg nagyon kis mértékben múlna ezen, pláne, hogy az esetek 90%-ban amúgy sem megyek olyan gyorsan, ahogy technikailag tudnék — figyelnem kell a gyalogosokra (azokra is, akik váratlanul lépnek elém egy kapuból vagy a sarok mögül), a kereszteződéseknél lassítanom kell, és persze a talaj sem olyan mindig, hogy a végsebesség lenne a legnagyobb problémám.

A truck (felfüggesztés) nem volt éppen egy létkérdés, a Penny gördeszka truckja sem volt rossz egyáltalán, de mivel abból egy szörfdeszkát szeretnék fabrikálni, hát beruháztam erre a Parisra; ez elvben nagyon jó cruisinghoz. Limitált tapasztalatom van eddig vele, eddig viszonylag jól működik, simán és jól fordul, de még meg kell szoknom. Mindenesetre szép, minőségi darab, nem volt kidobott pénz. Mivel üreges belül, teljesen más hangja lett a deszkámnak, amikor ledobom a földre.

A csapágyaknál sokat gondolkodtam rajta, vegyek-e keramitot; az elvben jobban bírja a nedvességet és talán egy kicsit gyorsabb is. Viszont piszok drága, és amit mindenki megemlít, hogy a becsapódásokat annyira nem bírja jól, márpedig én padkázom rendesen. Végül úgy döntöttem, nem szeretném, hogy a méregdrága csapágyakban még csalódnom is kelljen, így vettem ezt a viszonylag drágább, de nagyon jól összeszerelhető, acélgolyós Bonest, ami úgy suhan velem, mint egy álom.

A Shark kerék alapvetés nekem, eddig egy 60 mm-esen gurultam és imádom; amikor megvettem ezt a lapot, és láttam, hogy ez alatt több hely van a kerekeknek, felvetődött bennem, hogy talán érdemes lenne egy nagyobbra beruházni. De nem tudtam, a 72 mm is be fog-e férni — azt meg pláne nem, megéri-e a pénzt a váltás. Végül sikerült nagyon olcsón kifognom pár 70 mm-es hagyományos cruising kereket, és befért; egyben arról is meggyőződtem, hogy tényleg óriási pluszt jelent az a plusz tíz miliméter, sokkal jobban eszi a talaj repedéseit és egyenletesebben is gurul, mint a kisebb kerekek. A kísérletből az is kiderült, hogy én már teljesen függő vagyok a Shark sima futásától: olyan volt gurulni a nem-Shark keréken, mintha iszapban gördeszkáztam volna. Rögtön megrendeltem hát ezeket az átlátszó kerekeket — kissé már untam a feketét.

Kíváncsi vagyok, mi meddig bírja majd a strapát. Karbantartásból mindig is jó voltam, szóval azon aligha fog múlni.

Rákosszentmihály, Sashalom, Árpádföld, Majorszegiliget, Csömör, Újpalota, Pestújhely

Trychydts | | | 2021., április 26., 14:52 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1164,63 km
Futás: 567,63 km

Két egymás után levő hétvégén is kinn voltam Rákosszentmihályon. Egyszer Csömört céloztam be, amihez viszont Majorszegiligeten és Árpádföldön is keresztül kellett mennem. Másodszor Sashalomra volt a tulajdonképpen cél, és utána keresztben vágtam át Rákosszentmihályon a Késmárki útig. Nagyon kellemes, gördeszkabarát része ez a városnak, jól be lehet járni és van néhány kifejezetten kellemes útvonal is.

A megközelítésre millió jó lehetőség van: az expresszjárat (már akinek útba esik) a Kerepesi út, Rákospalota-Újpest felől a Késmárk utcát kell belőnünk, előtte átvágva Pestújhelyen és esetleg Újpalotán vagy. Ami az én kedvencem, mehetünk dél, vagyis Alsórákos felől is. Ez eleve egy kis kertvárosi környezet, rengeteg jó alternatív útvonallal: a Hungáriára merőleges, a Thököly útra párhuzamos utcák szinte mindegyik kivezet először a Nagy Lajos Király útjára, utána pedig a Rákos patakhoz. A Thököly utat folytató Csömöri útnál (azért fogalmazok így, mert két Csömöri út is van ezen a környéken) elkezdődik a patak mellett egy bicikli/sétaút, ahol nagyon jól el lehet suhanni, amíg el nem döntjük, hol fordulunk észak felé. A legutóbbi hétvégén nekem egy plusz bónusz volt, hogy az Andrássy utat és a Kós Károly sétányt is lezárták a forgalom elől, azt is ki lehetett próbálni. Ennek inkább csak hangulati értéke volt: az Andrássyn jobban jártam volna a járdával, annyira vacak az autóút minősége. A Kós Károlyon viszont annyira gyatra, szétrepedezett, hullámos a gyalogjáró, hogy annál bármi jobb — speciel az út középső része éppen csak egy paraszthajszállal.

20210424_072136
20210424_073708
20210424_082550
20210424_081657
20210424_080125

Pestújhelyet akkor fogjuk látni, ha nyugat felől érkezünk vagy arra távozunk: én mindkét alkalommal benéztem egy kicsit Újpalotára is — első alkalommal azért, mert tudni akartam, gördeszkázható-e a Késmárkival párhuzamos Szentmihályi út (nem az). Mindkét helyen kissé kiszámíthatatlan az aszfalt szerkezete: egy ideig minden szép és jó, aztán egyszer csak tízcentis hasadékok hosszú sorozata fekszik majd előttünk: ilyenkor érdemes valamilyen alternatív útvonalat keresni (már ha van). Amit viszont nagyon szeretek, és mindkét városrészben van, az a lakótelepi házak közötti sétautak kusza hálózata: ezek nyugisak is és hangulatosak is. Ha most tanulnék deszkázni és a környéken laknék, biztosan itt gyakorolnék.d

20210424_095410
20210424_094726
20210418_094448
20210418_093155
20210418_095743
20210418_100210
20210418_100429
20210418_100440
20210418_100546
20210424_092106
Újpalota Rákosszentmihályról nézve

Nyugat felől Rákosszentmihályra az egyetlen valódi útvonal a Késmárki út: mindenféle raktárak, gyárak és nyomdák vannak mindkét oldalán, és hol ezen, hol azon az oldalán van gördeszkázható járda, de folyamatosan és jól lehet rajta haladni. Nem magától értetődő az atmoszférája, de amióta elcsíptem, nagyon megszerettem.

20210424_094102
20210424_093758

Maga Rákosszentmihály egy kellemes, kertvárosias városrész, ahol a járda iszonyatos, de ez nem számít, mert a helyiek is az úttestten flangálnak (kivéve pár szélesebb utat, de ezeket a járda is rendben van): öreg nénik a húzhatós táskájukkal, fiatal szülők a babakocsival stb., szóval itt valahogy az úttesten gördeszkázás sem tűnik akkora szabályszegésnek. Sashalom, Árpádfölde és Majorszegiliget is hasonló, csak néha még falusiasabb a környezet. Csömörre eddig én két utat fedeztem fel, mindkettő kiváló minőségű bicikliút: az egyik a Csöbör, a másik a Suba utca. Csömörből nem láttam sokat, épp csak annyira mentem be a település szélére, hogy vissza tudjak fordulni.

20210424_085327
20210418_102803
20210418_105658
Majorszegiliget
20210418_105902
Majorszegiliget
20210418_105908
Majorszegiliget
20210418_111005
20210418_111346
Kilátás a felüljáróról Csömörre menet
20210418_112646
Az Alumínium híd Csömör határában
20210418_112756
Vissza Budapestre, Suba utca
20210418_113034
20210418_113947
20210418_114208
20210418_115256
20210418_115903
20210418_120730

Telekom Virtuális Vivicittá félmaraton

Trychydts | | | 2021., április 25., 18:15 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1164,63 km
Futás: 567,63 km

Hát ezzel piszkosul megszenvedtem. Egy hónapon belül ez volt a második félmaratonom, közben kaptam egy Astrazeneca oltást, jól bekaptam a mellékhatásokat, az utóbbi időben meg mindig volt kedvem gördeszkázni, nem nagyon edzettem hát a futásra. Ez a 9,2 km/h-s átlagsebesség azért nem rossz egyáltalán; viszont ennyire nagyon régen küszködtem már a futással.

Jógával indítottam a napot: előző nap 39 km-t gurultam, szóval gondoltam, nem árt kicsit átmozgatni az izmokat. Hogy kicsit színezzem a dolgokat, most nem a Duna mentén mentem végig, hanem elkezdtem a szokásos futókörömet, aztán onnan vettem egy nagyobb lendületet Újpesten, átugrottam Rákospalotára, majd onnan jöttem vissza, Alsórákoson keresztül. A longboardozás egyik hozománya, hogy egyre jobban tájékozódom: ezt a kört mindenféle térképnézegetés nélkül hoztam össze, és a Ferdinánd híd innenső felén álltam meg, tehát a távolságot is sikerült egészen jól belőnöm. Ezen a héten le volt zárva a Kós Károly sétány és az Andrássy út: gördeszkával is kipróbáltam mind a kettőt, de futva jobb volt: nem zavart a vacak aszfalt, viszont egy kicsit visszahozták a futóversenyek miatt lezárt város érzését.

16 km-nél éreztem, hogy ez most nagyon nem az igazi: utólag láttam, hogy valóban, a teljesítményem akkor kb. végleg beesett 9 km/h alá. Fáradt a bokám, a combon, vádlim, és egyszerűen nem tudtam visszahozni magam, minden lépésért aktívan küzdeni kellett.

Mindegy, megvan, túl vagyok rajta, még mindig képes vagyok rá. Szerintem a következő hetet egy kis technikázással fogom kezdeni a szigeten, mert a távolságok per pillanat nem vonzanak annyira.

Dunakeszi oda-vissza

Trychydts | | | 2021., április 19., 15:17 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 1076,18 km
Futás: 521,73 km

Ez már egy kicsit régebbi túra, de még nem volt érkezésem írni róla. Nem is annyira vetett fel a lelkesedés, mert nagyon alulmúlta az előzetes várakozásaimat.

Pár hete ugye sikerült találnom egy alternatív útvonalat a 2-es út mentén futó bicikliúthoz képest — ez megteremtette a lehetőségét annak, hogy tegyek egy kört Dunakeszin, és ne arra kelljen hazajönnöm, amerre elmentem. Ez meg is történt, de Dunakeszi, mint gördeszkás helyszín nem igazán lopta be magát a szívembe.

Én gördeszkázni elsősorban a járdán szeretek. Budapest külvárosában van pár csendes utca, ahol nincs járda, Üröm felé is volt pár út, ahol az úttesten kellett menni — ennyi azért simán belefér nekem, aztán, ahol forgalom is van, ott sétálok. Dunakeszi szemlátomást úgy gondolhatja, hogy ő az ötvenes években átestek a járdázáson, szép nagy térközzel leraktak egy csomó betonpanelt az úttest mellé, az azóta mállik-repedezik, de jó lesz az még egy pár évtizedig. Úgyhogy város nagyobbik részét kitevő kertvárosi részen az úttest olyan, mint az álom, a járda viszont járhatatlan gördeszkával. Úgyhogy technikailag szabálytalankodtam egy sort — autóval nem találkoztam, de kellemes így sem volt; Dunakeszi kertvárosi része pedig annyira nem izgalmas.

Dunakeszi
Dunakeszi
Dunakeszi

Ami tetszett, az a Duna és a vasút közötti rész — ez színesebb és gördeszkabarátabb is lehetne, és itt a járda sem annyira gyalázatos, de ez szigorúan csak a helyi viszonyokhoz képest igaz — csapnivalónak ez is csapnivaló. Ennek a résznek azért van egy kis hangulata, van mit felfedezgetni, nem csak tökugyanolyan utcákon gurulgat fel és alá az úttesten,

Dunakeszi
Dunakeszi
Dunakeszi
Dunakeszi
Dunakeszi
Dunakeszi

Érdekes módon a visszaút sikerült a legjobban: sikerült rátalálnom egy bicikliútra, amelyik végül egy harmadik kijárat Budapestről Dunakeszire: a Külső Szilágyi vagy a Megyeri út felőli kijárathoz van nagyon közel — egy alagúton át lehet menni a vasút túloldalára, és a Dunakeszi úttal párhuzamosan fut egy keskeny, Dunakeszi felé lejtő, elég kellemes bringa/sétaút. Nagyon sokat kell rajta menni, mire az első elágazási lehetőség szembejön, de legalább kényelmes és biztonságos.

Dunakeszi
20210410_095150
Dunakeszi
20210410_095459
20210410_095346

Na nem mintha olyan nagyon vágynék vissza Dunakeszire.

Oldschool futóplaylist

Trychydts | | | 2021., április 14., 8:02 | | | Kategóriák: ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 983,15 km
Futás: 521,73 km

Amikor jó tíz éve volt egy intenzív futós időszakom (naponta kétszer edzettem), volt egy jó kis futóplaylistem, amit nagyon szerettem. Nagyon alaposan fel volt építve, ki volt találva, hogy mikor mi motivál; először 40, aztán 50 perceket futottam (hahaha, ma már ez csalónapnak is bágyadt lenne), és a playlist percre ki volt számolva, az utolsó szám végénél le is lehetett állni, lehetett hazasétálni a sportpályáról.

Amióta újra kezdtem a futást (illetve először az edzőtermi kardiózást), inkább hangoskönyveket és podcastokat hallgattam, de az edzőteremben filmeket is simán néztem. Azért néha csak rám jött a zenehallgatnék — ezekre az esetekre raktam össze az új playlistemet, humoros rap battle-ökből; az első félmaratonomat is erre futottam.

Újabban elkezdett foglalkoztatni az átlagsebesség is, most már kevésbé vagyok elégedett, ha csak letolom a napi penzumot (persze így is vannak rossz napjaim), így eléggé összpontosítanom kell, hogy időben végezzek, nem nagyon marad energiám beszédet hallgatni. Aztán hétvégén, amikor próbáltam kimozdulni a totális motiválatlanság mocsarából, hogy meglegyen az aznapi sportolás, eszembe jutott, hogy talán egy kis normál zene segítene. Visszanyúltam a régi jól bevált módszereimhez, és összeraktam egy régi-új listát; amennyire lehetett, régivel kapcsolatos támaszkodtam, de nem stresszeltem rá túlságosan erre: az Atlas, rise például biztosan egy új darab, hiszen az még nem is létezett az eredeti lista készültekor. Részben a rendezőelv is más. Most már nem fontos, hogy a vége nagyon ütős legyen, hiszen kb. soha nem tudom, mikor fejezem be a futást: változó távolságokat futok, változó időkkel, amikor 9,2 km/h-val futok 17 km-t, az más, mint amikor 8-cal 14-et. Aztán, ahogy megöregedtem, jobban esik a hasonló zenei stílusú számokat egy tömbben hallgatni: például van Metallica, Offspring és Mark Knopfler blokk — régen inkább az számított, mikor milyen dinamika segített jobban. A hagymománytisztelet jegyében viszont továbbra is a Don’t let me be misunderstooddal kezdem az egészet, és utána, ugyancsak a tradícóknak megfelelően, egy jó pörgős szám, a Green Hornet következik. 9,2 km/h 17 kilométeren nem is volt rossz demó.

Most amúgy épp elkezdtem növelni a napi futótávomon, 13,5-14,5-ról próbálom 16-17 közé feltornászni a hétköznapi adagot; ez mostanában már simán belefér abba a két órába, amit a futós napok reggelén erre szeretnék szánni. Jó lenne persze ezt az időt is lenyomni és tartósan 9 fölött tartani az átlagsebességet, de hát ez még nagyon a jövő zenéje. Edzéstervekben továbbra sem hiszek, csak a brute force-ban; így nem kell annyit agyalni a dolgon viszont a kétségkívül fejlődés lassabb. Ezt figyelem nyugodtan pakolhatok még számokat ebbe a playlistbe, mert több, mint a feléig eljutok a második hallgatással.

Az igazi éles teszt persze a Vivicittá virtuális félmaraton lesz. Nem terveztem ugyan egy hónapon belül két félmaratont futni, de nekem a Vivicittá több okból is egy szimbolikus esemény, úgyhogy nem szívesen hagynám ki (azt meg nem nagyon hiszem, hogy a júliusra szervezett nem-virtuális eseményen feltétlenül ott akarnék lenni). Nem hiszem, hogy összejön még egy personal best, de nekem a félmaratonok amúgy is arról szólnak, hogy újra és újra megéljem: meg tudom csinálni.

Kill Bill Vol 1-2 újranézve

Trychydts | | | 2021., április 11., 22:16 | | | Kategóriák: , ,

Harmincöt után már nem szoktam számolni, hányszor láttam egy filmet, de a Kill Billt tényleg rengetegszer. Az egyik kedvenc filmem, szerintem Tartantino pályafutásának abszolút csúcspontja; és ezt rajongóként mondom. A héten apránként újranéztem mindkét részt; elhatároztam, megpróbálok felfedezni benne valami újat.

Persze a már ismerős részek újrafelfedezése is rengeteg örömet okozott: csodálatos műgonddal megkomponált film ez, az apróságok is a helyére vannak téve, és persze lubickol a különböző stílusokban. Lucy Liu O Ren Ishii karakterében továbbra is tündököl, anno sem győztem csodálni és most sem győzöm, egy tökéletesen megszemélyesített archetípus, és ahogy lassan, ujjanként ráfog a katanája markolatára, az továbbra is az első rész egyik legszebb pillanata. A másik szereplő, aki elképesztően sokat tesz a filmhez, az Michael Madsen/Budd, a történet egyik legrejtélyesebb és legkülönlegesebb alakja. Többször moderáltam már workshopot a filmről, sokszor igyekeztem már az értelmezést ezen a figurán keresztül a feje tetejére állítani, rendszerint sikeresen.

Amire most koncentráltam, az a halál volt. A film elég masszívan támaszkodik az ócska kung-fu filmek hagyományaira, ezeken pedig a halál egy meglehetősen félvállról kezelt dolog — és tényleg, a Kill Billben is rengetegen dobják fel a talpukat odavetett módon. A legtipikusabb példa erre a Crazy 88-tel való leszámolás, de Buck és haverja is mindenféle drámai hangsúly nélkül távoznak az élők közül. A felhasznált filmes hagyományok között ugyanakkor ott vannak az animék is, ahol sokkal nagyobb tud lenni a hangsúly az érzelmeken, és hát persze a film a saját jogán is egy kőkemény bosszúdráma.

Most, hogy erre koncentráltam, feltűnt, hogy a főszereplőkkel való küzdelem mindig sokkal drámaibb, sokkal nagyobb súlyuk van, és rendszerint erkölcsi kérdések miatt lesz a tét is sokkal nagyobb.

A Volume 1 pont egy ilyen összecsapással kezdődik: ez rögtön egy kőkemény, hosszú, zsigeri küzdelem, fájdalmas ütésekkel, rögtönzött fegyverekkel és megfeszített izmokkal. Mindenki izzad és vérzik. Aztán hazajön az iskolából Nicky Bell; onnantól kezdve pedig, hogy egy gyerek is a képben van, rögtön megváltoznak a tétek. Nem csak arról van szó, hogy Vernita hazugságokból épített élete összedőlhetne, ha kiderülne, hogy ő valójában nem csak szerető családanya egyben, hanem profi bérgyilkos is — egyik nő sem szeretne egy gyerek előtt gyilkolni. A Menyasszony így hajlandó felfüggeszteni az összecsapást, de kegyelmet nem mutat — ő (akkor még így tudjuk), elveszítette a saját kislányát és a férjét, és mindenképpen bosszút akar állni. Vernita itt aztán kockáztat egy nagyot, és egyben az is kiderül, valójában felkészülten várta, hogy a Menyasszony felbukkanjon az ajtajában — a konyhában elrejtett pisztollyal próbál meg végezni a békésen kávézgató ellenfelével, aki cserébe egy kést dob a mellkasába. Anyja naturális haláltusájának pedig Nicky is szemtanúja lesz. Kőkemény, brutális és könyörtelen pillanat ez a nézővel szemben is; ebben a leszámolásban semmiféle vagányság, romantika vagy humor nincsen. A győzelemért a gyilkosnak is kemény árat kell fizetnie: ki kell ölnie magából a szánalmat. (Hogy a Menyasszonynak ez miért sikerülhet úgy, hogy mégis tudunk vele azonosulni, egy másik, messzire vezető és izgalmas etikai kérdés.)

Bár ez egy erős felültés, O-Ren Ishii története sokkal komplexebb. Tarantino filmes zsenije az első részben rajta keresztül mutatkozik meg a leginkább: úgy mutat be egy bonyolult Icarus-sztorit, hogy csak az elejét meséli el rendesen. O-Ren végigjárta már a maga bosszúútját: a film anime-szegmense pont ez a történet, láthatjuk, hogy (ahogy Nicky is) szemtanúja lesz a szülei halálának — amit aztán sikeresen meg is bosszul és az elhozza neki a lelki megnyugvást. Mégsem tanul a saját életéből és megteszi ugyanazt, amit a szüleivel tettek gyerekkorában. Megrészegül saját kiválóságától és az előtte álló hatalomtól, és azt gondolja, az ő története más lesz, ő elkerülheti a sorsát. Persze minden percben tisztában van vele, hogy élete pengeélen táncol. Folyamatos készültségben él, eszelős, pszichopata testőrökkel veszi magát körül, ő maga is egy rettegett gyilkológép. A film vele foglalkozó jeleneteiben hullanak az emberek szép számmal, mégis csak a szülei halálának és a Menyasszonnyal való párbajnak van igazi súlya.

Amikor találkoznak, O-Ren fizikailag és átvitt értelemben is zsákutcában van: a hólepte kertből már nincs hová menekülnie, de kérdés az is, mi lenne vele, ha ő győzne a párbajban, hiszen testőreit elvesztette, miközben rengeteg ellensége van. Mégis, megpróbálta a legjobban kijátszani a lapjait, megpróbált gondos számítással, finoman adagolt áldozatokkal a lehető legjobb helyzetbe kerülni a végső párbajban: ott is, minden mozdulata kontrollált, alaposan kiszámított, egészen az utolsó másodpercekig. Hisz abban, hogy ahogy eddig mindent, ezt is túléli majd, és hisz önmagában, hogy majd innen is feláll, ha kell, elölről kezdve mindent. Csak amikor szembesülnie kell azzal, hogy a Menyasszony megállíthatatlan, hogy a halálosnak szánt vágásból is feláll, hullik le az álarc és lesz sebezhető, egy csapzott, zilált, félelemmel teli ember, akiben tudatosul, hogy most lehet, hogy az életével kell fizetnie a bűneiért. Az utolsó pengeváltáskor egy lapon van az összes tét, érezhető, hogy maximum hajszálnyi különbség van a két harcos esélyei között: aztán O-Ren az, aki hibázik. Szomorú és tragikus látvány, ahogy megskalpolt teste összeesik, és most először a Menyasszonynak is le kell ülnie. Ez az összecsapás már neki is majdnem sok volt.

A második kötetben Budd halála nem a menyasszony lelkén szárad, de nincs is igazi súlya: tulajdonképpen leszámolt a saját életével, tudja, hogy megérdemli a halált és nem is küzd ellene. Elle Driver pedig, ha megnyomorodva, megvakítva is, de életben marad. A rész valódi erkölcsi tétje Bill halála.

A Menyasszonyt itt utoléri a kísértés. Zseniális húzás ez a rendezőtől: nehéz lett volna erőszakban emelnie a tétet, még keményebb, még brutálisabb összecsapást kitalálnia, bedobja hát a családi idillt. A kislány O-Ren és Nicky után megint itt van egy gyerek, aki élhetne boldog családban is, ha szülei élete nem lenne veszélyben — ezúttal egymástól. Bill, akárcsak a Menyasszony, Beatrix, született gyilkos. Nem fél a haláltól és bármikor kész ölni. Ellentéten Vernitával, ő nem együttérzést, szánalmat próbál kiváltani a kislánnyal: vonzódik a Menyasszonyhoz és mint férfi, mint apa szeretné visszahódítani. Ha ez nem sikerül, kész ismét gyilkolni. A választás tehát a Menyasszonyé, aki egy hullahegyen mászott fel, hogy eljusson Billhez. Most pedig kiderül, hogy lehetne mégis anya, egykori szerelme, Bill mellett.

Dilemmája, bár a film szürreális világa által erősen sarkított, de mégsem abszurd: tulajdonképpen abban kellene döntenie, a lánya kedvéért visszatérjen-e egy bántalmazó kapcsolatba. Mert bár mind a ketten gyilkosok, nekik ez a vérükben van: más emberek életének elvételét ők nem tudják az átlagemberek erkölcsi normái szerint értékelni. Az egymás iránt érzett szeretet, hűség, lojalitás viszont pontosan ugyanolyan dinamika mentén alakul, mint mindenki másban; és visszatérni egy férfihez, aki egyszer már bizonyította, hogy képes bántani a párját, megalkuvás, az erkölcsi integritás feladása lenne. A két ragadozó között ráadásul tudjuk, hogy nem lehetséges kompromisszum. Így Beatrix életében először, és lehet, hogy utoljára lefekteti a lányát. A két filmben összesen nincs még egy olyan szomorú jelenet, mint amikor a kislány karjaiba teszi a babáját és lecsatolja, majd emlékbe ott hagyja a láncát. Itt a Menyasszony tulajdonképpen a halálba indul: O-Ren legyőzése is képessége határán volt, most pedig egykori mesterével kell majd párbajoznia. Lehet, hogy ez élete utolsó estéje. Iszonyú súlyos pillanatok ezek, amiket talán old az igazságszérumos jelenet, a szuperhősös fejtegetés, a híres poén a túlreagálásról, de aztán hangulatuk mégis visszatér az utolsó jelenetben. A Menyasszony győz, és bár tudja, hogy saját morális mércéje szerint igaza van, mégis könnyek között búcsúzik a szerelmétől, akit ő ölt meg.

Eddig tényleg nem tűnt még fel, mennyire fontos, amikor a főszereplők szembesülnek a halállal a Kill Billben. Pedig, ha elcsípjük ezeket a pillanatokat, még többet érthetünk meg a morális tanulságokból.

Vadkeleti hangulatok

Trychydts | | | 2021., április 07., 12:53 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 894,75 km
Futás: 458,1 km

Hogy a hobbimat a családbarát zónában tudjam tartani, általában hajnalban szoktam gördeszkázni — így olyankor vagyok távol, amikor Nicoline leginkább még alszik. Kialakult azért egy jellegzetes szertartásunk: kb. fél öt körül, amikor én, még zombi-üzemmódban a kásámat készítem, előtántorog Zombiné, ad egy puszit és megkérdezi:

— Mész kalandozni?

— Hm-hm — mondom én, beszélni ugyanis még nem tudok, aztán gyengéden visszaforgatom kedves feleségem a hálószoba irányába. Ha beszélhetnék, elmondanám, hogy pont a kalandot érzem ebben az egészben a legkevésbé; hol felfedezőnek érzem magam, amikor eljutok oda, mint még soha, hol pedig egyszerűen csak csobbanok egyet a város hangulatában, amikor olyan környéket járok be egy kicsit jobban, amit már ismer.

Múlt hétvégén úgy alakult, hogy a kiválasztott útvonalaimon (már egyszer érintett környékekkel ismerkedtem egy kicsit jobban) totális vadkeleti hangulat fogadott mindenhol, ipari hangulattal, lekopott városrészekkel, sok rozsdával. Jól felfűszerezte mindezt a városszéli hangulat, amikor az ember ott áll a semmiben, és nemhogy aszfalt, de utcák sincsenek már. Aztán az ember ballag tovább a földúton, elér oda, ahol már megint van civilizáció, és a jól ismert “plonk”-kal koppan egyet a gördeszkája az úttesten (járda itt még nyilván nincs) és mehet tovább. Az egészben az volt az érdekes, hogy a városnak ezen a részén egyszer már áthaladtam, egy részét meg is kerültem, és mindeközben fogalmam sem volt róla, hogy ha csak egy kicsit mennék másfelé, ha egy utcán lefordulnék balra, ilyen helyeket találhatnék. Ilyenkor imádok budapesti lenni, és imádom, hogy előre tudhatom, sok ilyen napom lesz még.

A burkolattal is szerencsém volt ezen az úton, majdnem mindenhol jól tudtam haladni — a földutakon nyilván nem, de ott ez most nem zavart, ez most része volt az élménynek.

20210404_073641
Szuglói körvasút sor
20210404_080357
1158, Késmárk utca
20210404_081541
1158, Késmárk utca
20210404_090927
1163, Pesti Határút
20210404_092338
1160, Rákosvölgyi köz
20210404_094644
1106, Akna utca
20210404_090621
1106, Váltó utca
20210404_091703
1106, Váltó utca
20210404_085209
1163, Veres Péter út, Sashalom megálló
20210404_093041
1106, Rákos MÁV telep
20210404_093301
1106, Rákos MÁV Telep
20210404_093433
20210404_093617
1106, Keresztúri út
20210404_093606
1106, Keresztúri út
20210404_093743
1106, Keresztúri út
20210404_093947
1106, Porcelán utca
20210404_094237
1106, Porcelán utca

| | |