Switch, Skogging

Trychydts | | | 2021., január 29., 0:42 | | | Kategóriák: , , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 133,34 km
Futás: 207,79 km

Ahogy egyre hosszabb túrákra megyek, úgy jön egyre jobban, hogy képes vagyok switchben is haladni — persze messze nem olyan stabilan és ügyesen, mint normál állásban, de amikor épp jó messze vagyok otthonról és érzem, hogy a lábaim kezdenek bekrepálni, akkor egy-egy egyszerűbb szakaszon nagyon sokat számít, hogy lábat tudok cserélni. Aztán, amikor megint nehezebb a terep, több a gyalogos, vagy amikor egyszerűen csak kipihentem magam, akkor visszaváltok.

Ez ahhoz persze kevés, hogy érdemben fejlődjön a technikám, úgyhogy az utóbbi napokban elég sok időt töltöttem a Szigeten, kifejezetten a switchben hajtást gyakorolgatva-javítgatva — közben mellesleg arra is rájöttem, mennyit fejlődtem az elmúlt lassan hét hónapban. Regular állásban sokkal élesebben tudok fordulni, sokkal jobban kontroll alatt tartom a deszkát és sokkal hatékonyabban tudok hajtani. Régen a margit-szigeti lejáró volt az én Everestem, ma már simán feltolom magam.

Ha már ilyen sok időt töltöttem gyakorlással, gondoltam, elkezdem megtanulni a skoggingot is. Ez pont a lábak dinamikus váltogatásáról szól; pont olyasmi, ami nagyon jól jönne nekem. Ez egy olyan technika, amit odavetőleg jó sokan emlegetnek különböző fórumokon, de a valóságban nagyon kevesen csinálják — videó is elég kevés van róla, szerencsére azért sikerült találnom egy egész normális minőségűt.

Persze nekem egyelőre nincs ilyen szép hosszú longboardom, viszont gördeszkám azért elég nagy, szóval azért alkalmas erre a technikára — egy nagyon kis Pennyn például baromi nehéz dolgom lett volna. Így sem volt egyszerű, de szerencsére már hozzászoktam, hogy gördeszkában bármi újat akar tanulni az ember, egyrészt le kell gyűrnie az eséstől való félelmét (nem lehet úgy kísérletezni, hogy nem adsz fel valamennyit a nagy nehezen megszerzett stabilitásodból), másrészt el kell fogadnia, hogy az agya össze-vissza tekeredik majd, ahogy küzd az izommemória és az ösztönök ellen. Két kört mentem így a szigeten, tulajdonképpen nem is ment rosszul, de kegyetlenül elfáradtam, főleg fejben. Hogy azért meglegyen a kilométer, toltam még egy kört, de azt szigorúan regularban. Azért sikerült megéreznem, mi ennek a lényege, és már azt is látom, mennyire hasznos lesz ez nekem, majd ha teljesen összeáll.

Holnap folytatom.

Elértem Csepelt

Trychydts | | | 2021., január 26., 17:11 | | | Kategóriák: , ,

2021. kilométerekben
Gördeszkázás: 102,33 km
Futás: 207,79 km

Amint megint lesz olyan, hogy a tömegközlekedés nem jelent majd egészségügyi kockázatot, biztos felülök majd a BKV-ra, hogy ne csak a ház előtt tudjak felállni a deszkára. Addig is, ha valahol szeretnék gördeszkázni, már oda is el kell gurulnom. Így jelenleg erősen korlátoz a pillanatnyi erőnlétem, a gyakorlottságom, meg attól is, hogy mennyi időm van.

Csepelen régebben rendszeresen megfordultam, és a kezdetektől fogva kíváncsi voltam, hogy mennyire gördeszkázható terep — csak hát rohadt messze van. Ha itthonról csak a Lágymányosi hídig megyek el, akkor már minimális extra kerülőkkel is megvan a 18 km — egy átlagos gördeszkás edzésen ennyit várok el magamtól. És Csepel oda nincs közel.

Hétvégén azért sikerült beleharapnom a Csepel-sziget csücskébe. A soroksári úti Obi mellett bekanyarodtam és átmentem az egyik átjárón. A szabadkikötőig jutottam a bicikliúton (járda nem is igen van); HÉV-vel ezt a távot rendszerint meg sem éreztem, most meg meglepően messze volt még ezen a viszonylag sima úton is. Nem volt kedvem ugyanarra visszamenni: szerencsére van még egy kijáró a Soroksári út egy külső szakaszára is.

20210123_160402
20210123_160409
20210123_161213
20210123_161907
20210123_165706

A Soroksári út amúgy nagyon adta magát, szép, széles sima az aszfalt és a hídig majdnem teljesen egyedül voltam rajta. Elég masszívan külvárosi hangulata van, furcsa, magányos érzés volt a volt gyártelepek mellett elgurulni, de menet közben elég sok elágazást kinéztem magamnak, ahol le lehetne fordulni egy kicsit jobban felfedezni a dolgokat — biztos nem most voltam ott utoljára.

A Szabadság-hídon innen oda is, vissza is szemerkélt az eső — szerencsére a Shark kerekeimet pont ilyen körülményekre tervezték. Egyszer sem csúsztam meg egy kicsit sem, a víz inkább csak puhított egy kicsit az útfekvésen. A motoros ruhám is kiválóan illeszkedett ehhez a hűvös-taknyos időhöz, azt viszont kitapasztaltam, hogy amíg pozitívban van a hőmérő, teljesen felesleges a téli betéttel bohóckodnom, anélkül is remekül állja a sarat. Mire hazaértem, 23,4 kilométert gyűjtöttem össze, ami távolsági rekord — cserébe alig álltam a lábamon.

Senki nem mondhatja, hogy nem érdemeltem meg az esti sótablettámat.

Ez a januári hullám is elvonult

Trychydts | | | 2021., január 22., 23:49 | | | Kategóriák: , ,

2021 kilométerekben
Gördeszkázás: 48,39 km
Futás: 185,25 km

Január első napjaiban feltűnt, hogy reggel a margit-szigeti futópályán egy gombostűt nem lehet leejteni. Egyszerűen hemzsegtek az emberek, és oké, hogy a kijárási korlátozás beszűkíti az opciókat a testmozgásra, de egy szürke hétköznap reggelen egyszerűen nem szoktak ennyien lenni. Aztán otthon az én bölcs feleségem emlékeztetett, hogy tavaly ugyanez volt az edzőteremben: a reggel hatos műszak hirtelen az ötszörösére nőtt ugyanebben az időszakban, alig lehetett szabad ellipszis gépet találni.

Kábé két hétig.

Ez a két hét idén ma-tegnap járt le, kábé ennyi idő kellett ahhoz, hogy akik január 1-én megfogadták, hogy az idén most már tényleg komolyan veszik ezt a sportolósdit, és reggelente egy szigetkörrel kezdenek, azok rászánják magukat, hogy inkább magukra húzzák a takarót és a fejük alá gyűrjék a kispárnájukat. Úgyhogy tegnap hiába volt hat fok, szikrázó napsütés és 73 fokos páratartalom, ismét a szokott létszám keringett csak a futópályán, a vadiúj, Karácsonyra kapott futószettek száma is lecsökkent a szokásos mértékre. Nekem amúgy pár napja volt tizenöt hónapja, hogy napi rendszerességgel edzek — ráadásul pihenőnapok is egyre ritkábban csúsznak be. Ennek ellenére nem gondolom magam sportembernek, továbbra is kényszerítenem kell magam a rendszeres testmozgásra.

A gördeszkázás ez alól bizonyos értelemben kivétel, ha a heti háromszori sportolás elég lenne nekem, akkor azt biztos maradéktalanul élvezném — így előfordul, hogy erre is kényszerítenem kell magam. Egyik este, amikor már masszívan röpködtek a mínuszok, kipróbáltam végre a motoros ruhámat is. Meglepően könnyedén lehetett benne gördeszkázni, mint ahogy azt is élveztem, hogy jóval kevesebbet kellett öltözni-vetkőzni: a ruhába bele vannak építve a protektorok, ezért elég volt azt felkapni és már mehettem is. És hát igen, a ruha, ami ahhoz is elég meleg, hogy télvíz idején tépjen benne az autópályán, az pár szigetkör alatt sem engedi át a hideget. (Este volt: ilyenkor nem annyira szeretek messzire elmászkálni, még fejlámpával sem egy leányálom a sötét utcákon hajtani; a Margit-sziget viszont tökéletes arra, hogy az ember gyakorolja egy kicsit a technikát.)

William Gibson: Spook Country, 2007. Narrated by Robertson Dean

Trychydts | | | 2021., január 18., 0:22 | | | Kategóriák: , ,

Egy amerikai üzleti úton olvastam bele — akkor még nem tudtam, hogy ha Amerikában vagyok, nekem egyszerűen muszáj az Amerikai Isteneket olvasnom, egyszerűen nincs alternatíva. Szépen félre is tettem, Balu sem volt tőle elragadtatva, úgyhogy elfelejtettem az egészet. Most viszont már nagyon vágytam valami jóra, ami nem podcast, nem is valami bűnügyi regény, hanem rendes, sűrű irodalom, ami átjárja és átformálja az embert. Gondoltam, Gibson megérdemel egy esélyt. Katartikus élmény volt ez a hangoskönyv, nagyjából egy hétig le is foglalta az edzéseimet.

Gibson két dologhoz ért a legjobban: a leírásokhoz és a karakterválasztáshoz.

Kapásból nem tudok senki mást, aki ennyire érzékletesen tudna írni — a bőrömön éreztem a los angelesi éjszakák fülledtségét, az illegális new yorki gyárak között megbújó, ablaktalan lakások fülledt, nyirkos levegőjét, a koreai tisztítók párás, vegyszeres bűzét, a szemem előtt láttam forradalmian új műalkotásokat, hallottam a fülemben a helikopterek és a kisrepülőgépek motorjának zúgását. Gibson világa beszippant és magáévá tesz, jelentéktelen, szánalmas porszemnek érezzük magunkat az emberi civilizáció évezredes lerakódása alatt. Pedig Gibson kifejezetten kerüli a monumentalitást: egy-egy jelenet mindig egy város kisebb és jelentéktelen sarkában játszódik, de annyira plasztikusan formálja meg őket, hogy mindig érezzük, hogy ezek szervesen kapcsolódnak valamilyen gigantikus egészhez.

A karakterekben Gibson legnagyobb erőssége a véletlenszerűség. Miközben kétségtelenül vannak típusok, akikhez vonzódik — akárcsak mondjuk az Idorunak, ennek a könyvnek is több szereplője zenész –, a legtöbb figura mégis olyan, mintha valaki szemcseppentővel vett volna mintát az emberiség óceánjának egy random pontjáról. Így lesz mondjuk az egyik főszereplő egy speciális szektát követő, New Yorkban élő, kínai-kubai szármázású, csempészésre és információszállításra specializálódott bűnözőcsalád egy fiatal tagja. És amint egy ilyen koncepció előállt, Gibson teljesen elkötelezi magát mellette. Mivel könyveinek szinte kötelező eleme a több nézőpontos történetmesélés, ez nagyon jól ki is fizetődik: a különböző szereplőknek szentelt fejezetek valóban más stílusban, más ritmusban és egy másik életszemléletet tükröződve mesélődnek el. A karakterek aztán — a Gibsontól ugyancsak megszokott módon — lassan, de biztosan keresztezik egymás útját — a véletlenek és a sorsszerűség ugyancsak a szerzőre nagyon jellemző elegyének köszönhetően.

Sok kritikusnak (többek között Balunak sem) pont a regény vége nem tetszett, pedig szerintem abszolút helyén volt. Teljesen irracionális és őrült húzás, ez tény, de nagyon is helyénvaló egy olyan irracionális és őrült világban, amilyennek Gibson látja a 9/11 utáni Amerikát.

Ezek után abszolút kíváncsi vagyok a Zero History-ra is, de a könyv annyiban is beváltotta az elvárásaimat, hogy, irodalom lévén, tényleg emészteni kell.

3. félmaraton

Trychydts | | | 2021., január 17., 23:55 | | | Kategóriák: , ,

2021 kilométerekben
Gördeszkázás: 48,39 km
Futás: 157,73 km

Megint menet közben döntöttem el, hogy félmaratont fogok futni — eredetileg beértem volna 18-19 kilométerrel is. Gyönyörű vasárnap délelőtt volt, normálisan reggeliztem, időben bevettem az összes táplálékkiegészítőmet, előre elhatároztam, hogy zenére fogok futni — minden adott volt hát ahhoz, hogy rendesen rátegyek arra a 13,7 kilométerre, amit taknyos téli reggeleken szoktam nemszeretem módon kipréselni magamból. De amikor a Margit hídhoz visszaérve láttam, hogy még csak 14 kilométernél tartok, tehát akár el is futhatnék az Árpád-hídig, akkor osztottam-szoroztam és kijött, hogy ebből bizony akár lehet is érvényes félmaraton. Akkor meg miért ne?

Kiderült, hogy 14 kilométer felett még télen is muszáj hidratálnom, legalábbis akkor, ha meg akarom őrizni a fürgeségemet és a ruganyosságomat. Egy MOL-kútnál tankoltam egy hatdecis vizet, közben megettem a még otthon előrelátó módon elcsomagolt hamuba sült energiagélemet, ettől tényleg feléledtem annyira, hogy ne álljon földbe az átlagsebességem — 8,5 km/h jött ki a végére, ami messze-messze jobb, mint amit rutinból szoktam kiizzadni magamból. Viszont mostantól nem indulok el ilyen bizonytalan kalandokra kulacs nélkül és lehet, hogy most már tényleg veszek valami minimális méretű, passzentos hátizsákot hozzá.

Piszok jó érzés, hogy idáig jutottam.

Angyalföld, Lágymányosi híd és vissza

Trychydts | | | 2021., január 11., 14:23 | | | Kategóriák: , , ,

2021 kilométerekben
Gördeszkázás: 43,44 km
Futás: 78,58 km

Már nagyon régen nem voltam deszkázni: sötét is van, rossz kedvem is volt, a gördeszkázást pedig élvezni kell. A költözés alatt végképp nem volt ilyesmire sem időm, sem energiám, ennél sokkal egyszerűbb volt felrántani a futócipőt és zene, podcast, vagy audiobook indukálta transzban letolni a két körömet a Margitszigeten (plusz a futás oda-vissza, az már majdnem 14 kilométer).

Persze nem véletlenül vettem annak idején gördeszkát, éreztem, hogy egyre jobban fásulok bele a futásba, egyre kevesebb kedvem van nap nap után gyötörni magam és egyre rosszabbul is ment. Múlt héten aztán még egy különösen idiotisztikus Poirot-t is sikerült kifognom, úgyhogy végképp elment a kedvem az egésztől; úgy éreztem, most már tényleg nincs más választásom, mint rászánnom magam a gördeszkázásra. Az első két reggelen Angyalföldet vettem célba: tavaly egy párszor már voltam itt, és úgy éreztem, van még mit felfedezgetni.

Volt is: véletlenül rábukkantam a Vasúttörténeti parkra; a Béke utcán és a vasúti sínek alatt átgurulva eljutottam Újpest Városközpontig; megnéztem, milyen az Újpest Városkapu metrómegálló környéke, majd a Balzsam- és Kámfor utcán jöttem jó sokáig, csak a Forgács utca környékén mentem vissza a Váci útra. Gyönyörű napsütéses idő volt mindkét nap; sajnos a csuklóvédő-kesztyű kombótól nem lehet nagyon egyszerűen megszabadulni, analóg gép meg nem volt nálam, így nem nagyon tudtam fotózgatni. Nagyon jól esett megint ez a kis felfedezgetés: megint rájöttem, hogy a gördeszka a tökéletes közlekedési eszköz, ha az ember meg akar ismerni egy várost.

Vasárnap már valamerre másfelé mentem volna — gondoltam, átmegyek a Lágymányosi hídon, de most fordítva, mint ahogy szoktam. Azt is tudtam, hogy nem akarok a Duna parton elgurulni a Petőfi hídtól a Lágymányosiig; ott egy irgalmatlanul rázós, kövezett, gyalogos-kerékpárút kombó van, ahol nem valami nagy élvezet gurulni. Inkább átmentem a Ferdinád hídon, és a Szív utcán elindulva, kis mellékutcákon jutottam egy a Blaháig, onnan a Körúton az Üllői útig, ahonnan megint kis utcákról csatlakoztam be a Mester utcáig, ami szépen kényelmesen visz ki a Könyves Kálmán körútra. Budán pedig elég szép kényelmes út van végig a felső rakparton, most, hogy hideg van, a biciklisek és a gyalogosok is megritkultak szépen.

Az új lakás előszobájában sajnos nincs bérelt helye a deszkámnak, és amikor Nicoline meglátta, milyen koszos lett az alja az itt-ott felverődő sártól, rögtön száműzte az erkélyre. Megyek, le is tisztítom egy kis bútorápolóval.

Védett: Az én 2020-am

Nicoline | | | 2021., január 02., 20:37 | | | Kategóriák: ,

A hozzászólások megtekintéséhez meg kell adni a jelszót.

Ez a tartalom jelszóval védett. Megtekintéséhez meg kell adni a jelszót:

| | |