Hat éve hallgattam meg először ezt a könyvet — akkoriban is hangoskönyveket hallgattam edzés könyvben. Most is ezt csinálom, bár speciel az első Poirot-regényt nem futáshoz vettem elő újra. Ami meglepett, hogy egyáltalán nem emlékeztem, ki a gyilkos — rendszerint elég hamar beugrik. ahogy újrahallgatom a könyvet. Ez alighanem az átlagnál jóval csavarosabb történet, a sokféle lehetséges motivációval a különböző karakter miatt lehet — látszik, hogy Agatha Christie még csak most vett lendületet későbbi munkáihoz. A későbbi Poirot-történetek közül azért elég sok van, amin már érződik a rutinszerű formalizmus: ha az ember ügyesen helyettesíti be a változókat, hamar megkapja a megoldást.

Az csak most tűnt fel, hogy egy érdekes párhuzam az utolsó Sherlock Holmes történet, Az Utolsó Meghajlás és az első Poirot-regény között, hogy mindegyikben szerep jut az első világháborúnak és az Angliában élő németeknek. Egyik munkában sem túl szofisztikált ez az ábrázolás; ez elég jelentős feszültségeket sejtet a korabeli angol társadalom és a vélhetően kevés számú német bevándorló között.

Már ebben a munkában is előkerül a jellegzetes befejezés, amiben a detektív összegyűjt mindenkit, hogy leleplezze a gyilkost. Ez persze egyértelműen az olvasónak szól, így az utolsó pillanatig lehet feszíteni a húrt a megoldás felfedésével, de nekem mindig ez a legkínosabb rész a regények közben.