Teljesen felesleges lenne szerénykednem. Nicoline kitalálta, hogy költözni akar, de itt nem részletezendő okokból (azt ígérte, megírja!) nem volt abban az állapotban, hogy a végrehajtás piszkos részleteivel is foglalkozzon. Így módomban állt megtapasztalni, hogy milyen egy teljes háztartást (mondjuk 85%-ban) összepakolni, aztán olyan 50%-ban kipakolni. December 12-én kezdtem, most tudtam leülni az íróasztalomhoz. Persze a végállapot még nagyon messze van, de már üzemképes a konyha, a dolgozószobám is áll olyan szinten, hogy mind dolgozni, mind zongorázni le tudok ülni. Az év hátralevő részében molyolgatunk még egy kicsit, hogy de az már most biztos, hogy január 4-én magabiztosan kezdhetem meg a home office újabb hullámát.

Nem fogom a dolgot szépíteni: iszonyatos volt. Mintha a Mount Everestet kellett volna elhordanom kávéskanállal. Csak pakoltam, csak pakoltam a dobozokat és minél többet töltöttem meg, annál több minden volt hátra. Közben persze folyamatosan rendezgetni kellett, ami már el volt csomagolva, részben hogy legyen valamilyen logikus sorrend, részben meg hogy ne boruljon szegény feleségem fejére másfél tonna klasszikus görög filozófia. Ráadásul én alapból utálok mindenféle pakolás és rendezgetést.

Az új lakás mindenesetre valóban jobb, mint az előző volt, és hosszú távon nyilván jobban kiszolgálja majd az szükségleteinket. Innen, az íróasztalomtól például a kacagó eget látom munka közben. Összehasonlíthatatlanul jobb ez, mint amikor csak a belső udvart tudtam nézni, azt is csak akkor, ha kilencven fokkal elfordítom a fejem. Van két vécénk, van egy nagyon szépen rendezhető konyhánk, villanysütővel és a sínekbe passzoló sütőlapokkal; főzni ugyan továbbra sem szeretek, de minden bizonnyal fogok, szóval ez nem mellékes szempont. Van dedikált hálószobánk, ami Nicoline régi álma, és van egy nappalink, ami a következő években mindenféle izgalmas funkciót betölt majd. És van egy normális méretű loggiánk is, szóval van esély a szabadban táplálkozásra.

Még persze mindig rengeteg a kipakolatlan doboz, és ez valószínűleg Szilveszterkor is így lesz majd. Sebaj. Mozdulni már tudunk, Nicoline pedig azt ígérte, hogy mint egy algaevő halacska, szépen lassan végigmegy majd a lakáson és apránként feldolgozgatja majd a kupit. És akkor ő is hős lesz majd egy kicsit.